33.rész - Mersz vagy felelsz?

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telt a hosszú hétvégéje. Ma szerda van, ami azt jelenti, hogy megérkeztem a történet folytatásával. Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj vagy iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel Harry ébresztett fel. Felültem az ágyamban és figyeltem, ahogy a szekrényemre tette a kakaómat. Rám emelte tekintetét.

‒        Kéred most? – nyúlt vissza érte.

‒        Nem. Ágyban nincs kakaózás – ráztam meg a fejem.

‒        Miért? – pillantott felém kíváncsian, ahogy leült az ágy szélére.

‒        Mert otthon egy párszor már beleborítottam az ágyba – válaszoltam, mire felnevetett.

‒        Ügyes vagy!

‒        Tudok róla, anya is megdicsért – mosolyogtam rá.

‒        Nem vagy önző – bukott ki belőle hirtelen.

‒        Ezt hogy érted? – kérdeztem zavartan.

‒        Emlékszel, amikor úgy egy hónapja nálam aludtál? – bólintottam – Álmodban beszéltél.

‒        Tényleg? – bólintott – És mit mondtam?

‒        Azt mondtad Shane-nek, hogy válassza a kisbabát.

‒        A szülésről álmodtam – mosolyodtam el – Shane volt bent velem, amikor szültem.

‒        Kész voltál az életedet adni a babáért. Aki ilyet tesz az nem önző – kibújtam a takaró alól és mellé csúsztam.

‒        Szeretlek – öleltem át a nyakát könnyes szemekkel. Viszonozta az ölelésem és a hajam végével kezdett játszani.

‒        Én is szeretlek – suttogta a fülembe, ahogy belehúzott az ölébe.

Pár percig így maradtunk összefonódva, a saját kis világunkban. Majd Haz megszólalt:

‒        Kérdezhetlek még ezzel kapcsolatban? – kérdezte óvatosan.

‒        Igen – húzódtam el tőle – Bármit elmondok, amit tudni szeretnél.

‒        Hogy jártál így suliba?

‒        Decemberben elején ültették be az embriót és akkor hagytam abba a sulit, amikor már látszott a hasam. Ez olyan április eleje körül volt. Utána magán tanuló lettem – magyaráztam.

‒        És miután megszületett, mi volt?

‒        Vele töltöttem három hónapot és otthon tanultam, majd novemberben visszamentem a suliba.

‒        És ebből nem volt gond? – kérdezte kíváncsian.

‒        Nem. Az osztálytársaimnak fura volt, de ott voltak a barátaim is, akikre mindig számíthattam szóval, megbirkóztam a dologgal – mosolyodtam el.

‒        Büszke vagyok rád – puszilt homlokon – Még akkor is, ha ez neked az én számból és ennyi idő távlatából semmit sem jelent.

‒        Nagyon sokat jelent – csókoltam meg – Örülök, hogy te megértesz – rám mosolygott, majd újra összebújtunk.

‒        Ma csajos nap lesz? – szólalt meg hirtelen.

‒        Igen. Ti pedig próbálni mentek, ugye? – húzódtam el tőle, hogy rá tudjak nézni.

‒        Igen. De aztán nem kibeszélni minket! – szólt rám.

‒        Csak egy kicsit – vigyorogtam rá.

‒        Ha rossz leszel, megbüntetlek – próbált komoly lenni, de a szeme csillogása elárulta őt.

‒        Ugyan már, te senkit se tudsz bántani – mosolyogtam rá. Adott egy puszit a homlokomra, majd engedte, hogy kimásszak az öléből.

‒        Választanál nekem valami ruhát a szekrényből? – kérdeztem, miközben bementem a fürdőbe.

‒        Persze. Milyet szeretnél? – állt fel az ágyról.

‒        Rád bízom – nyúltam a fogkeféért.

Megmostam a fogam, megmosakodtam, kifésültem a hajam, majd visszamentem a szobámba. Haz az ágyamon ült, mellette feküdt a kiválasztott ruha. Egy cuki kis virágos darabot választott nekem. Kivettem egy melltartót a szekrényből, majd Harrynek háttal levettem a hálóingem, aztán felhúztam a fehérneműt. Végig magamon éreztem a tekintetét. Megfordultam és odasétálva hozzá elvettem a ruhát, amibe gyorsan belebújtam. Tekintetünk találkozott, ahogy a derekamnál fogva a lábai közé húzott. Kezét becsúsztatta a ruhám alá, az ujjbegyeivel pedig apró köröket kezdett el rajzolni a hasamra. Elmosolyodtam, amikor megéreztem ajkait a kulcscsontomnál.

‒        Mit csinálsz? – kérdeztem kuncogva.

Mindkét kezét a derekamra vezette, majd hátradőlt az ágyon, engem is magával húzva. Megcsókolt és hiába ficánkoltam, nem engedte, hogy felálljak róla. Elvált tőlem, azután egy darabig egymás szemeibe bámultunk. Kopogtatásra lettem figyelmes, ezért Hazza mellé gördültem. Mire kinyílt az ajtó, mindketten felültünk.

‒        Ó, sziasztok! – pillantott ránk meglepetten Macy – Megzavartam valamit?

‒        Nem, dehogy – biztosítottam őt egy mosollyal – Jó, hogy itt vagy – sétáltam felé.

‒        Ki nem hagynám a közös vásárlást – barátnőm szemei izgatottan csillogtak miközben megöleltem.

‒        Nekem indulnom kell – állt fel Harry. Hozzám lépett és adott egy apró csókot.

‒        Legyen szép napod!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Lassan összegyűltek a lányok a házban. Mindenki el tudott jönni, aminek nagyon örültem. Lou futott be utoljára Paul-lal, aki vállalta, hogy a sofőrünk lesz a mai napra.

‒        Na, csajok, indulhatunk? – kérdezte Lou.

‒        Igen – vágtuk rá egyszerre.

Kimentünk a kocsihoz és mindannyian hátra ültünk. Egész úton beszéltünk, olyan hangzavart csináltunk, mint egy harminc fős osztály, amelyik bent maradt a szünetben. Az első üzlet előtt Paul kipakolta a társaságot. Azért akartam annyira, hogy a lányok is jöjjenek, mert én nem igazán élvezem a maratoni vásárlásokat és azt reméltem, hogy a társaságuktól jobb lesz. Igazam lett, így sokkal jobb volt. Bementünk a boltba. Az elsődleges feladatunk az én fellépő ruháim megtalálása volt.

A lányok elszabadultak az üzletben és hamarosan egy fülkében találtam magam tíz ruha társaságában.

‒        A pirossal kezd, kérlek! – ismertem fel Danielle hangját.

‒        Utálom a pirosat, de a kedvedért felhúzom – mondtam és belebújtam a ruhába. Eligazítottam magamon, majd kiléptem eléjük.

‒        Ez jó lenne a tangóhoz, nem? – szólalt meg Lou.

‒        Nem. Utálom a pirosat, nem akarok abban lenni – néztem rá.

‒        Akkor ez kilőve, kövi! – kiabált Macy. A következő ruha egy citromsárga csipkés borzalom volt.

‒        Nem tudom, hogy ezt ki választotta, de nem tetszik – léptem ki benne.

‒        Tényleg csúnya. A vállfán pedig jól nézett ki – mondta Perrie.

‒        Következő! – utasított Lou.

Egy gyönyörű, térdig érő kék ruhába bújtam bele. Első pillantásra megtetszett. Kisétáltam a többiekhez.

‒        Nézd az arcát! – kiáltott fel Mac.

‒        Ne már! – a kezeimmel eltakartam a fejem.

‒        Ez nagyon tetszik neki – folytatta szőke barátnőm.

‒        Nem véletlen, hiszen gyönyörű – ismerte el Eleanor.

‒        Te választottad? – kérdeztem tőle. Megrázta a fejét.

‒        Én voltam – mondta Dani.

‒        Fura, mert arra gondoltam, hogy ez a slowfoxhoz legyen, ami Liam tánca – mosolyogtam rá.

‒        Áldásom rá – viszonozta gesztusom.

‒        Liam kipipálva – követte az eseményeket Lou.

‒        Kövi! – kiabált Macy.

A soron következő négy ruhából egy sem fogott meg. Mind furán állt, meg színeikben sem voltak a legjobbak. Felhúztam egy fekete fehér, eléggé rövid ruhát, aztán kimentem benne a lányokhoz.

‒        Na, ez tetszik – szólalt meg Pezz.

‒        Tényleg szép, de nekem túl rövid – simítottam végig az alján.

‒        Ezért lesz jó Harry táncához – jelent meg egy nagy vigyor Dani arcán. Pirulva elfordultam.

‒        Ez a ruha nem kell – indultam vissza a fülkébe, amit a lányok hangos nevetése kísért.

Felpróbáltam a maradék kettőt, de egyik sem volt megfelelő. A lányok még hoztak pár ruhát, de valamelyiküknek mindig akadt valami kifogása ellenük, így hamarosan tovább álltunk.

Három bolttal később végre valahára már mindenkinek volt szatyor a kezében, ugyanis sikerült rávenni őket, hogy ők is vásároljanak. Annyira nem kellett őket győzködnöm.

‒        Menjünk be ide is! – szólalt meg mellettem Eleanor.

Egy újabb üzletre mutatott. Fáradtan sóhajtottam és a többiek után mentem, akik vidáman csivitelve indultak meg a bolt felé. Minden porcikám az ellen volt, hogy fel kelljen húznom még egy ruhát, de nem volt mit tenni, mert kettő még hiányzott.

Végig jártuk a boltot és megint egy nagy halom ruhával mentem be az egyik próbafülkébe. Az első, amit felvettem egy fehér, kicsivel térd alá érő ruha volt. Ezt én választottam, ez volt az első, amin megakadt a szemem. Végig simítottam az anyagon és vetettem még egy pillantást a tükörképemre. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki az esküvőjére próbál ruhákat. Kimentem benne a lányokhoz.

‒        Szerintem ez nyert – mondtam, ahogy a lányok arcát fürkésztem.

‒        Ez gyönyörű – szólalt meg Mac, mire összemosolyogtunk.

‒        Melyik tánchoz lesz? – kérdezte El kíváncsian.

‒        A keringőhöz, Zaynéhez – pillantottam Perrie-re.

‒        Tökéletes lesz – a hangjában őszinteséget véltem felfedezni.

‒        Zayn kipipálva. Na, találjuk meg azt a ruhát Louis-hoz – szólalt meg Lou mosolyogva.

Elindultam vissza a próbafülkébe, amikor meghallottam, hogy egy kislány Perrie nevét sikítja. Hátra fordultam és megláttam egy barna hajú apróságot, aki Pezzt ölelte. Mosolyogva mentem vissza ruhát váltani. Épphogy csak felvettem egy kék színűt, megszólalt a telefonom. Kaptam egy SMS-t.

Miután végeztetek, a házban várunk mindenkit. Szólj rám, hogy meg szeretnék beszélni veled valami fontosat. Szeretlek, Harry xxx

Egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon.

Rendben. Én is szeretlek, Cicalány ♥

Pötyögtem be az üzenetet. Elküldtem és kimentem a lányokhoz.

‒        Te is kaptál SMS-t? – kérdezte Danielle.

‒        Igen, már válaszoltam is rá. Miért?

‒        Neked ez nem fura? – fürkészett Eleanor.

‒        Nem. Annak kéne lennie? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Szerintünk terveznek valamit – mondta Macy.

‒        Nem hinném, hogy ebből nekünk bajunk származna, szóval állok elébe.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Vásárlás után hazavittük Lout, mert a kislányának már nagyon hiányzott. Ezután a házhoz mentünk. Megérkeztünk, és ahogy befelé tartottunk semmi gyanúsat nem láttunk. Én léptem be elsőnek a házba, aztán a konyha felé mentem, ahonnan hangokat hallottam.

‒        Gyerünk, haladjatok már, mindjárt itt lesznek! – szűrődött ki Liam hangja.

‒        Sziasztok! – léptem be a helyiségbe, nyomomban a többi lánnyal.

A fiúk riadtan felénk fordultak, úgy viselkedtek, mint akiket rajta kaptak valamin. Próbálták eltakarni a pulton, meg az asztalon lévő nyers ételeket.

‒        Ti meg miben sántikáltok? – sétált oda Dani Liamhez. A srác zavartan pislogott párat és nem válaszolt.

‒        Meglepetést akartunk nektek csinálni – mondta Harry, ahogy elindult felém.

‒        És mi volt az elképzelés? – kérdezte El végig nézve a nyers kajákon.

‒        Sütögetni akartunk fent a tetőn – válaszolt Zayn.

‒        Oké, akkor innen átvesszük – mondta Perrie az asztalhoz sétálva – Menjetek fel és rendezzétek el a tetőt!

‒        Honnan tudod, hogy az még nincs kész? – kérdezte Niall.

‒        Csak ismerlek titeket – nézett rá szöszire a válla felett. A fiúk elindultak kifelé a szobából, Hazza pedig megragadta a kezem és maga után húzott.

‒        Várj, hova megyünk? Segítenem kell a lányoknak – próbáltam visszahúzni Hazt.

‒        Megoldják nélküled is. Gyere, beszélni szeretnék veled – engedtem neki, hogy felvigyen a szobájába.

Beléptünk az ajtón és az első cselekedete az volt, hogy megcsókolt. Vigyorogva mélyítettem el a csókunkat miközben átöleltem.

‒        Csak ezért hoztál fel? – kérdeztem, ahogy elhúzódtam tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni.

‒        Nem, de utána folytathatnánk ezt – csókolt meg újra – Jövő héten szünetet kapunk. Most mindenki hazamegy majd és én szeretnélek bemutatni anyuéknak – míg beszélt, végig a szemembe nézett.

‒        Ó – bukott ki belőlem. Nem lesz ez egy kicsit túl hamar? – Meséltél már nekik rólam? – pillantottam felé félénken.

‒        Egy kicsit igen, és anya már nagyon meg szeretne ismerni téged – újságolta boldogan.

‒        Rendben – bólintottam csöppnyi gondolkodás után.

‒        Tényleg? – kérdezte meglepetten.

‒        Igen. Ha olyan, mint te, akkor nincs mitől tartanom.

‒        Amúgy sincs. Szeretni fog téged, mert én szeretlek – biztosított egy apró puszit hintve a homlokomra. Átöleltem és fejemet a mellkasába fúrtam.

‒        Szeretlek.

‒        Tudom. Menjünk fel, segítsünk a sütésnél – bontakozott ki Harry az ölelésből.

‒        Oké – mosolyogtam rá, ezután elhagytuk a szobáját.

A sütögetés nagyon jól sikerült. Nem tudom, hogy melyikük fejében fogalmazódott meg az ötlet, de nagy piros pont neki. A srácok szereztek piát is, ezzel pedig garantálták a jó hangulatot. A vacsora után nem sokkal bejöttünk a tetőről, mert már kezdett hűvösödni, nagy esőre állt az idő. De a buli nem állt meg, a nappaliban folytatódott. A piás üvegek kezdtek kiürülni és valakinek a szájából elhangzott a mondat, hogy üvegezzünk. Leültünk egy körbe a szőnyegen, az egyik oldalra a lányok, a másikra pedig a fiúk. Egyikünk sem volt részeg, maximum egy kicsit becsiccsentett. Mindenki a tudatánál volt, de a pia miatt felszabadultak voltunk. Louis pörgetett először és nyeltem egy nagyot, amikor az üveg rám mutatva állt meg.

‒        Mersz vagy felelsz? – kérdezte Lou izgatottan.

‒        Felelek – válaszoltam vonakodva. Egy ördögi vigyor ült ki az arcára.

‒        Lefeküdtél már Harryvel? – hangzott el a kérdés.

Elpirultam, az alkoholtól felbátorodva pedig tiszta erőből Louis-hoz vágtam az üveget. Ő csak röhögött rajtam, ahogy visszatette az üveget középre. Utána nyúltam és erősen megpörgettem. Gyilkos pillantást vetettem a legidősebb fiúra, ahogy az üveg megállt a barátnőjére mutatva. Eleanor érzékelte, hogy készül a bosszúm, ezért a felelszet választotta.

‒        Volt már olyan, hogy Louis nem tudott kielégíteni? – míg elmondtam a kérdést, csak a szóban forgó fiút néztem.

Ha harc, hát legyen harc. Én is tudok mocskosan játszani. Eleanor is elpirult, ezzel megválaszolva a kérdést. Lou gyilkos pillantásokat lövellt felém, miközben a többiekkel együtt kiröhögtük. Ahogy Eleanor az üvegért nyúlt, odamásztam hozzá és a füléhez hajoltam:

‒        Ne haragudj, de máshogy nem tudtam volna ennyire kellemetlen helyzetbe hozni – suttogtam, majd visszamentem a helyemre.

Ő kipörgette Harryt, aki a kialakult helyzet ellenére is a merést választotta, így le kellett vennie a nadrágját. Pár körrel később Niall-nél állt meg az üveg.

‒        Mondj egy okot a szexre, a szerelem nem lehet – kötötte ki Pezz. A szőke fiú tanácstalanul megvakarta a tarkóját.

‒        Nem tudok.

‒        Jaj, ne mond már Niall! Csak egyet kell nem ötvenet – kiáltottam fel.

‒        Legyen ez! Szedjünk össze ötvenet! – csapta össze a tenyereit Macy.

‒        Na, Niall, van már ötleted? – kérdezte Danielle.

‒        Békülős szex – válaszolta az említett, majd pörgetett.

‒        Hotelszoba szex – mondta Liam.

‒        Mert nem tudsz aludni – hadartam.

‒        Kíváncsiságból – vont vállat Mac és kipörgette Harryt.

‒        A barátod most mesélt egy új pózról – nyúlt az üvegért.

‒        Megünnepelni, hogy fogytál – mosolyodott el Perrie. A következő válaszadó Danielle lett:

‒        Hogy témát válts.

‒        Nincs semmi jó a tévében – vágott unatkozó fejet Zayn.

‒        Mert félidő van – kiáltott fel Louis vidáman.

‒        Hát… – gondolkozott el Dani, ahogy a felé mutató üveget tanulmányozta – Bosszúból.

‒        Mert van lehetőséged a gyerekkori ágyadban csinálni – vigyorgott Hazza.

‒        Hogy megmutasd az új fehér neműdet – El azonnal rávágta.

33 okkal később

‒        Mert ez az egyetlen lehetőséged egy hírességgel csinálni – sóhajtottam fel, aztán megpörgettem az üveget, ami Zaynre mutatva állt meg.

‒        Hogy levezesd a feszültséget – vont vállat.

‒        Ha mondjuk, elfelejtettél szülinapi ajándékot venni – mondta Perrie bizonytalanul.

‒        Oké, elmúlt hajnali kettő, most már menjünk aludni! – állt fel Liam.

‒        De már csak kettő hiányzik – nyavalyogtam, Pezznek adva az üveget.

‒        Majd reggel megbeszéljük – húzott fel Harry a szőnyegről – Gyere, menjünk fel! – kulcsolta össze az ujjainkat.

Rá mosolyogtam, aztán a másik kezemet felvezettem a tarkójához, hogy le tudjam húzni egy vággyal teli csókra. Haz felkapott, miközben elvált az ajkaimtól, és felvitt a szobájába. Alig, hogy becsukódott az ajtó, neki döntött a falnak és elkezdte leszedni az időközben engedéllyel visszahúzott nadrágját. Leráncigálta magáról, majd engem igyekezett megszabadítani a ruhámtól.

‒        Harry – szólaltam meg. Vágytól csillogó szemekkel pillantott rám. – Kell óvszer – fogtam meg a kezét.

‒        Oké – letett a földre, majd az éjjeli szekrényéhez ment, amiből kiszedett egy kis csomagot.

Felém fordult és vigyorogva felmutatta az óvszert. Beleharaptam az alsó ajkamba, ahogy felém közeledett.

‒        Mocskosul akarlak! – mondta, miközben neki nyomott a falnak…

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Amikor kinyitottam a szemem, már világos volt. Szörnyen fájt a fejem annak ellenére is, hogy tegnap este nem ittam tök részegre magam. Felültem az ágyban és az órára pillantottam. 10:14. Harry mellettem mocorogni kezdett a takaró hiánya miatt. Visszafeküdtem és ráhúztam a paplant, közben hozzábújtam. Haz pillái megremegtek majd lassan felnyitotta a szemeit. Felém fordult és elmosolyodott.

‒        Jó reggelt! – bújtam közelebb hozzá.

‒        Neked is – nyomott egy puszit a hajamba.

‒        Mikor kell mennetek a koncertre?

‒        Négy körül, a hangpróbát tegnap letudtuk – motyogta.

‒        Szerinted, a többiek fent vannak már? – kérdeztem.

‒        Nem tudom. Hány óra? – éreztem, ahogy felemelte a fejét.

‒        Tíz múlt.

‒        Akkor valaki már biztos fent van. Lemenjünk?

‒        Én előbb meg szeretnék fürdeni – gurultam a hátamra – Neked is fáj a fejed?

‒        Igen. Megfürdünk együtt? – billentette felém a fejét.

‒        Aham.

‒        Lemegyek fájdalomcsillapítóért – mondta, közben pedig felült, aztán az alsója után kezdett kutatni.

‒        Oké. Addig én szerzek ruhát – mosolyogtam rá.

32.rész - Időre van szükségem

Sziasztok!

Köszönöm szépen az egy új feliratkozót és az előző részhez érkezett sok megjelenítést. Egyébként írni is szabad, nem eszek meg senkit :) Ma szerda van, de nekem ez nem egy átlagos nap, mert ma van a szülinapom. Ez okból most két ajándékot is kaptok tőlem. Az egyik az új rész ide, a másik pedig egy új történet a másik blogomra. Akinek van kedve nézzen be oda is. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~  

Az ébresztő hangjára ébredtem. Lassan felültem és előre bámulva próbáltam magamhoz térni. Fura volt egy hotelszobában ébredni. Kimentem az erkélyre és megtámaszkodtam a korlátnál. Gyönyörű idő volt ennek köszönhetően tökéletesen láttam a Big Ben-t. Honnan a francból tudhatta?

Visszaemlékezés

Valaki türelmetlenül kopogtatott az ajtómon, jóval tizenegy után. Kifújtam az orrom és megtöröltem a szemeimet, bár tudtam, hogy semmit sem ér.

‒        Én nem rendeltem szobaszervizt – morogtam, miközben kinyitottam az ajtót. Ledöbbentem a látványtól, ami a szemem elé tárult. Harry állt az ajtóban.

‒        Te meg mit keresel itt? – motyogtam.

‒        Téged. Van fogalmad arról, hogy hány olyan hotel van, amiből látni a Big Ben-t? – felhúztam a szemöldököm.

‒        Nem, de nem is nagyon érdekel – vontam vállat és elkezdtem becsukni az ajtót.

‒        Emily várj! Kérlek, hallgass meg! – a lábával megállította a nyílászárót.

‒        Úgy, ahogy te is? – néztem rá csúnyán.

‒        Tudom és sajnálom – nyúlt a kezem felé – De huszonhat hotelben voltam eddig, talán megérdemlem, hogy meghallgass – megszorította a kezem. Pár pillanatig zöld íriszeibe bámultam, majd megráztam a fejem.

‒        Nem érdekel, mit akarsz – elvettem a kezem és megpróbáltam becsukni az ajtót, de Harry lába miatt nem ment.

‒        Cica, kérlek! – könyörgött.

‒        Nem. Elmész magadtól vagy felhívjam a biztonsági őrt? – szomorú pillantást küldött felém, majd lassan hátra lépett.

Becsuktam az ajtót, megfordultam és háttal neki dőltem. Lecsúsztam a mentén, és ahogy földet értem felhúztam a lábaimat. Hogy a francba fogom ezt elmagyarázni neki? Ültem még ott egy darabig a földön, de sírni már nem tudtam, elapadtak a könnyeim. Felálltam, azután bemásztam az ágyba. Épp elhelyezkedtem, mikor valami beleállt a hátamba. Kiszedtem magam alól a telefonom és bekapcsoltam. Beírtam a számokat, és ahogy a készülék magához tért, kilenc nem fogadott hívást, meg hat üzenetet jelzett. Végig futottam rajtuk. Mindenki írt, Harryt kivéve. Gondolom, ő személyesen akart beszélni velem.

„Senki sem ér annyit, hogy bántsd magad miatta. Szóval, kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget! Szeretlek Cicalány. Shane xxx”

Fura, de eszembe se jutott, ilyesmit tenni.

Visszaemlékezés vége

A második ébresztés hozott vissza a valóságba. Bementem az erkélyről, azután megmosakodtam és felöltöztem. A cuccaimat gyorsan összepakoltam, ezután elhagytam a szobát. Rendeztem a számlát és kiléptem a hotelból a gyönyörű napsütésbe. A túloldalon láttam egy pékséget, így arra vettem az irányt. Ott megvettem a reggelimet, amit végül egy padon ülve fogyasztottam el. Ezután taxit fogtam és a próbára vitettem magam. Amikor megérkeztem az épülethez, nem láttam kint Liamet. Bementem és miután üdvözöltem a recepciós srácot, a fiú után érdeklődtem. Azt mondta, már bent van, ezért sietősebbre vettem lépteimet a terem felé. Berontottam és megpillantottam Liamet egy zsámolyon ülve.

‒        Szia, bocs, hogy késtem.

‒        Szia! Nem késtél, én jöttem hamarabb – mosolygott rám. Bólintottam, azután felvettem a földről a tatyómat.

‒        Köszi, hogy elhoztad a cuccomat – mondtam, miközben megindultam az öltözőbe.

‒        Emily várj!

‒        Kérlek, Liam nem akarok róla beszélni! – fordultam meg.

‒        Nem azt akartam. Vettem neked reggelit – nyújtott felém egy zacskó pogácsát.

‒        Ó – bukott ki belőlem – Köszönöm, de már túl vagyok rajta – Édes, hogy gondolt rám.

‒        Azért még elfogadhatod – zavartan néztem rá, majd bólintottam és elvettem a papírzacskót. Mire átöltöztem, a stáb is megérkezett és kezdetét vette a faggatózás.

A két próba közötti időt a városban ütöttük el. Beültünk egy pizzériába. Amíg ott ettünk, Li próbált beszélgetésbe elegyedni velem.

‒        Rendben vagy? – kérdezte aggódva.

‒        Igen – válaszoltam és beleharaptam a sajtos pizzámba. A barna hajú fiú feszengett egy kicsit majd kibökte:

‒        Megmutatnád a kezeidet?

‒        Miért? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒        Csak kérlek, mutasd meg! – utasított.

‒        Nem bántom magam – jelentettem ki – Szóval, feleslegesek voltak azok az üzenetek. Ennél azért több eszem van.

‒        Tudom, de úgy gondoltuk, eléggé el vagy keseredve, így nem voltunk biztosak benne, hogy tudsz-e józanul gondolkozni – magyarázta és közben még mindig arra várt, hogy láthassa a kezeimet.

Kelletlenül feltűrtem a kiskabátom ujját, és a tenyereimet felfelé fordítva az asztalra tettem a kezeimet. Liamből egy megnyugvó sóhaj tört fel.

‒        Látod? Megmondtam – húztam le a ruhám ujjait. A fiú bólintott, majd szólásra nyitotta a száját:

‒        Nem tudom, mi történt veled, de legalább Harrynek elmondhatnád. Megbízhatnál benne.

‒        Jól értem, hogy most hirtelen támogatod a kapcsolatunkat? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Nézd, sajnálom. Csak arra tudtam gondolni, mi lesz a műsorral, ha összekaptok valamin. Önző voltam, sajnálom. Louis-val is beszéltem és kiállunk mellettetek. Mindketten bocsánatot kérünk.

‒        Köszönöm. Ez sokat jelent, de nem biztos, hogy lesz mi mellett kiállnotok – sóhajtottam fel.

‒        Ennyire rossz ez a dolog?

‒        Nem. Itt csak az a kérdés, hogy Harry hajlandó-e szemet hunyni afelett, hogy ezt soha sem szerettem volna elmondani neki. Így nem is tudom, hogyan mondjam el neki.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Mikor visszaértünk Liammel, a srácok még sehol sem voltak. A stáb nem tudott jönni, aminek nem kifejezetten örültem, de nem tudtam, mit tenni ellene. Gyorsan átöltöztem és mikor visszaértem, éppen akkor érkeztek meg a többiek. Üdvözöltem őket, mintha mi sem történt volna. Nagyjából tíz perccel később felsorakoztak előttem.

‒        Nyújtsatok egy kicsit, aztán eltáncoljuk azt, amit már tudtok – szólaltam meg és zenét kapcsoltam nekik. Én is csináltam pár nyújtó mozdulatot, míg figyeltem, hogyan melegítenek be.

‒        Srácok, miben maradtunk, kik csinálják a cigánykereket? – pillantottam feléjük.

‒        Liam, Harry meg én – válaszolt Louis.

‒        Oké, ki az, aki tud spárgát csinálni?

‒        Én – tette fel a kezét Li. Kevés.

‒        Erre mindjárt visszatérünk, de most lássam, ami eddig megy! Kétszer táncoljátok el, az elsőbe én most nem szállok be, csak nézem, hogyan csináljátok – magyaráztam – Akkor, egy, kettő, három! – elindítottam a zenét.

A szám felénél elbizonytalanodtak, ezért eléjük álltam és csinálni kezdtem a mozdulatokat. Így már be tudták fejezni a táncot.

‒        Niall, próbálj meg egy kis életkedvet belevinni! Harry, túl közel állsz Zaynhez, így meg fogjátok ütni egymást. Még egyszer elölről az egészet, de most már én is jövök – beszámoltam és újra indítottam a zenét.

Figyeltem, mikor kell nekem is belépnem. Megcsinálták a BSE táncot, ezután elsétáltam előttük. Louis a karomnál fogva visszarántott, aztán mutatott néhány lépést, próbált lenyűgözni. Innentől kezdve a srácok lökdösték egymást és igyekeztek megnyerni maguknak. Igen tudom, de öt fiú, meg egy lány felállásból nagyon mást nem lehet kihozni. Mindegyikük közeledését hárítottam, viszont ettől függetlenül beálltam a kiscsapatukba táncolni. Az evezős mozdulat után két forgás következett balra, majd a One thing-ből ismert lépegetés jött, és már csak a befejezés volt hátra, amit még nem tanultak meg.

‒        Arra gondoltam, hogy innen jönnének a cigánykerekek meg a kézenállások – magyaráztam – Liam, közvetlenül a cigánykerékből meg tudod csinálni a spárgát? – kérdőn pillantottam az említett fiú felé.

‒        Igen, meg – válaszolta, és bizonyításként be is mutatta.

‒        Szuper. Úgy kellene csinálnunk, hogy először is egy kicsit átrendezzük a sorrendet. Niall és Harry, ti maradtok a helyeteken. Én jövök Harry mellé, a többiek pedig Liam, Zayn és Louis sorrendben állnak fel. Ezután jön mindenkinek a már megbeszélt mozdulat, amit Liam, meg én spárgában fejezünk be.

‒        Ó, már értem! Azt akarod, hogy az egymás mellett lévők ne ugyanazt csinálják – szólalt meg Lou.

‒        Pontosan. Szétszedhettem volna úgyis, hogy az egyik oldal cigánykerekezik, a másik pedig kézen áll, de szerintem ez így jobban fog kinézni.

‒        És utána mi jön? – kérdezte Niall.

‒        Mi lent maradunk, ti meg mellénk vagy mögénk, ahogy éppen sikerül, beálltok a leglazább pózba, amit csak fel tudtok venni. És ez lenne a tánc vége.

‒        Nehéz elképzelni – motyogta Hazza. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk.

‒        Megvalósítani könnyebb lesz – válaszoltam – Csináljuk is, látni szeretném egyben az egészet!

A próba után felmentem a szobámba és filmet kapcsoltam. A Step up-ot indítottam el. Kábé fél órája ment, amikor valaki kopogott az ajtómon. Megállítottam a filmet, azután legurultam az ágyról. Kinyitottam az ajtót és szembe találtam magam Zaynnel.

‒        Igen?

‒        Nem sokára kész a kaja – bólintottam – Van kedved beszélgetni?

‒        Ne haragudj Zayn, de nincs – néztem fel rá.

‒        Rendben, ha mégis, akkor tudod, hol találsz – mosolygott rám.

Bólintottam, majd visszatértem a filmemhez. Vacsora után nem sokkal Louis is bejött hozzám.

‒        Cicalány, holnap fotózásunk lesz. Lenne kedved eljönni velünk? – úgy nézett rám, hogy nem tudtam mást mondani rá:

‒        Igen.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Pocsékul aludtam. Reggel Niall ébresztett fel, amikor felhozta a reggelimet. Jéghideg vízzel mosakodtam meg, amitől valamennyire magamhoz tértem. Átfésültem a hajamat, azután felöltöztem. Magamhoz vettem a táskámat és lementem a fiúkhoz az ebédlőbe. Negyedóra múlva sikerült is elindulnunk a fotózásra. Egy három emeletes sárga épületben volt a fotózás. Amíg átöltöztek és Lou megcsinálta a hajukat, meg nyomott egy kis púdert rájuk, Lux-val játszottam. Most nem volt olyan távolságtartó velem, mint a múltkor.

A fotózás koncepciója az volt, hogy mindannyian kaptak egy-egy szál vörös rózsát és azzal kellett pózolniuk.

Először külön-külön fotózták őket, amik elég jól sikerültek. Leszámítva azokat, amiken ették a virágot, mert azok nekem nem tetszettek, túl furák voltak. Épp Harryt fotózták, amikor Zayn odajött hozzám.

‒        Van kedved kijönni velünk a tetőre? – kérdezte. Sejtettem, hogy a velünk Louis-ra utal, aki épp akkor lépett ki az ajtón.

‒        Igen – bólintottam megerősítésképpen, majd elhagytuk a helyiséget.

Kisétáltunk a tetőre, a két fiú pedig arrébb állt rágyújtani. Én felültem a lépcsőre, ami egy kis épület tetejére vezetett. A szél lágyan lengedezett, ez által összekócolta a kiengedett hajamat. A srácok beszélgettek valamiről, de túl messze voltak ahhoz, hogy halljam, miről folyik a szó. Párszor rám pillantottak, amiből arra következtettem, én vagyok a téma.

‒        Nyugodtan mondhatjátok úgyis, hogy én is halljam – kiabáltam nekik. Megfordultak, elnyomták a cigit, aztán hozzám sétáltak.

‒        Azt próbáljuk kitalálni, hogyan segítsünk nektek – mondta Zayn. Jól gondoltam. Beállt pár percnyi csend, amit én törtem meg:

‒        Nem tudtok – sóhajtottam lemondón.

‒        Miért nem? – méregetett Louis.

‒        Abban nem tudtok segíteni, hogy összeszedjem a bátorságom.

Hirtelen kinyílt az ajtó és Haz jött ki rajta, virággal a kezében.

‒        Zayn, te jössz – mondta, az említett pedig Lou társaságában távozott.

Ketten maradtunk. Most mi lesz? Harry tett pár bizonytalan lépést felém, majd a rózsát letette mellém a lépcsőre. Tekintetünk egy pillanatra találkozott, de egyikünk sem szólalt meg. Végül Hazza visszament az épületbe. Egy jó darabig bambán meredtem a virágra. Mondanom kellett volna valamit.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Egy újabb filmezéssel töltött este után végre normálisan tudtam aludni. Valószínűleg azért, mert Louis-val a próba eléggé fárasztóra sikeredett, még úgyis, hogy az interjút is csináltuk közben. Szokatlan éhségre ébredtem, de még nem volt bent a szobámban a reggelim. Lementem pizsamában a konyhába és megcsináltam a kakaómat. A fiúkkal nem találkoztam, a ház nagyon csöndes volt. Megittam a löttyimet, aztán visszamentem a szobámba. Éppen öltözködtem, amikor megfordult a fejemben a gondolat: Vajon Shane ébren lehet már? Pár perc múlva valaki kopogtatott az ajtómon, majd belépett a szobámba.

‒        Jó reggelt! Van kedved velünk jönni a próbára? – kérdezte Liam kedvesen mosolyogva.

‒        Neked is, és nincs, nem szeretnék menni.

‒        Ahogy gondolod. Sikerült már beszélni vele? – kereste a tekintetemet.

‒        Nem – ráztam meg a fejem és az ablakpárkányon lévő vázára néztem. A vörös rózsa egészen jól bírta.

‒        Az ilyesmin jobb hamar túl lenni – mondta, mire pillantásomat visszavezettem rá.

‒        Igen, tudom – sóhajtottam. De félek, attól, hogyan fog reagálni rá. Li hirtelen átölelt. Viszonoztam gesztusát. Így álltunk egy darabig, majd megszólalt:

‒        Mennem kell – hagytam, hogy kiváljon az ölelésből.

‒        Legyen szép napod! – mosolyogtam rá.

Délelőtt felhívtam Shane-t. Elég sokat beszéltünk. Macy korábban elmondta neki, hogy együtt vagyok Harryvel, szóval csak azt meséltem el, ami mostanában történt. De azokból tényleg mindent. Kezdve azzal, hogy Haz megtalálta a képeket, azon át, hogy a hotelben éjszakáztam, egészen addig, hogy utánam jött a hotelbe. Illetve azt is megemlítettem, hogy a fiúk próbálnak segíteni nekünk. Kikértem a véleményét azzal kapcsolatban, hogyan tálaljam a dolgot Harrynek. Hosszas magyarázás után abban maradtunk: ne úgy, ahogy anyának.

Hazzával hazafelé tartottunk egy eléggé kínosra sikeredett, interjúval fűszerezett tánc próbáról. Elkerülhettem volna ezt, ha hamarabb beszélek vele, de késő bánat eb gondolat. A kocsi megállt a felhajtón és Haz készült kiszállni, de a kezemet a karjára tettem, ezzel megállítva őt.

‒        Harry – neve hallatán rám emelte tekintetét – Kész vagyok beszélni veled – mondtam lassan – Meghallgatod, mit szeretnék mondani?

‒        Igen – válaszolt pár perc hallgatás után.

Felmentünk a szobámba. Kivettem az ágy alól a dobozt és a benne lévő képeket szétterítettem a takarón.

‒        Először is, sajnálom, hogy úgy elhajtottalak a hotelben – hajtottam le a fejem – Másodszor, Macy, mennyit mondott el neked? – néztem fel rá. Harry az ágyamon ült, a képeket nézte, úgy válaszolt:

‒        Semmi konkrétat. Csak annyit, hogy nincs gyereked – az utolsó szót szinte suttogta.

‒        Igazat mondott, a kisbaba nem az enyém, soha nem is volt – Haz felém pillantott – Hogy megértsd, az elején kezdem. Az anyukámnak van két húga. A kisebbiknek van egy gyönyörű kislánya, akit Emmának hívnak. Amikor ő született komplikációk léptek fel és emiatt a nagynéném méhét el kellett távolítani – felpillantottam Harryre. Egy kicsit megfeszült, de nem szólalt meg. – Eljött az idő, hogy szerettek volna még egy saját gyereket. A béranyaság mellett döntöttek, és amikor elmondták a családnak, abban reménykedtek, hogy támogatni fogják az ötletüket.

‒        És nem így lett? – kérdezte hirtelen.

‒        A támogatás meg volt, de a félelem is, hogy egy idegen ember fogja kihordani és megszülni a gyereküket. A családunk női tagjai ennek tudatában sem vállalták be a béranyaságot, én viszont közbe szóltam. Tizenhárom évesen béranya akartam lenni – sóhajtottam fel – Anya természetesen kiakadt és ebből egy hatalmas családi vita lett, amit végül mi nyertünk.

‒        Az anyád ezt hagyta? – kérdezte hitetlenkedve.

‒        Mondanám, hogy nem volt választása, de ez nem teljesen igaz. Ha nemet mondott volna, az támadás lett volna a húga ellen – magyaráztam – Mondhatni sarokba szorítottuk anyát. Azt hiszem, emiatt még mindig haragszik ránk.

‒        Érthető, hiszen a lánya vagy. Nem akarta, hogy ennyi idősen átess ezen.

‒        Tudom, de segíteni akartam… bármi áron – vontam vállat – Szóval, ott tartottam, hogy nyertünk, ezután beültették nekem az embriót. És kilenc és fél hónappal később, tizennégy évesen, életet adtam egy egészséges kisfiúnak, akit Tamásnak neveztek el.

‒        Ő az a kisfiú, akinek az altatót mondtad?

‒        Igen – pillantottam rá. Fura, hogy megjegyezte. – Az altatódal különlegessége pedig az, hogy a nagymamám minden unokájának ezt mesélte, és amikor meghalt átvettem ezt tőle.

‒        Miért tetted? – fürkészett kíváncsian.

‒        Az a legnagyobb félelmem, hogy sosem lehet gyerekem. Amikor megtudtam, mit tervez a nagynéném, csak az járt a fejemben, hogy meg kell tennem, mert azt szerettem volna, hogy valaki értem is megtegye, ha ilyen helyzetbe kerülök. Szóval valamilyen szinten önzőség is volt – ismertem be – De amikor láttam a nagynénémet a picivel, ez az egész elmúlt… tudtam, hogy jót cselekedtem – felnéztem Harryre. Láttam rajta, hogy próbálja megemészteni, amit mondtam neki. Beletelt egy kis időbe, mire sikerült megszólalnia, de nem csodálkoztam, hiszen ez a dolog bárkit sokkolt volna.

‒        Miért nem akartad elmondani? – kérdezte lassan.

‒        Mert minden ember előítéletes és féltem attól, hogyan reagálsz majd. A legtöbb embernek ez nagyon fura. Elítélnek, és meg sem próbálják megérteni az én álláspontomat. Volt olyan barátnőm, akit eltiltottak tőlem a szülei.

‒        Ez azért már durva.

‒        Én is ezt gondoltam.

‒        Ez amúgy egyáltalán legális? – ráncolta a homlokát.

‒        Hát, tizenhárom évesen nem éppen – kérdőn pillantott rám – De mint azt te is tudod, pénzzel elég sok mindent meg lehet oldani.

‒        Ez komoly? – kérdezte döbbenten.

‒        Igen. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy ez így van! Így működik az életünk, ez a szar világ, amiben élünk – egyetértően bólintott.

‒        Még egy kérdés: Az anyukád ezért nem akarta, hogy turkáljunk az életetekben?

‒        Gondolom igen. Hiszen minden családnak vannak titkai – vontam vállat – Ennyi lenne az egész. Tudom, hogy most le vagy sokkolva, de meg tudsz birkózni ezzel az információval? – újra végig nézett a képeken.

‒        Időre van szükségem – mondta – De szeretnék bocsánatot kérni a feltételezésem miatt – pillantott rám.

‒        Nincs semmi baj – fogtam meg a kezét, amit erősen megszorítottam. Most még kell egy kis idő, hogy megeméssze ezt. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még kérdései. – Sajnálom, hogy nem tisztáztam a dolgot hamarabb.