53.rész - Most is így érzel?

Sziasztok!

Tudom, tudom, megcsúsztam a résszel - az előző résznél jeleztem is, hogy valószínűleg ez fog történni -, de jó okom volt rá, ugyanis, ma 1 éves a blog. Nagyon furcsa belegondolni, de ma egy éve tettem fel az első részt. Annyira gyorsan repül az idő. Ráadásul, szombat óta nagynéni is vagyok, szóval most egy igazán boldog időszakot élek. Remélem, Veletek is minden rendben van, és ez a csúnya, hideg idő nem szegi a kedveteket. Bízom benne, hogy a folytatást is vártátok már, úgyhogy nem szövegelek tovább. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Macy ~

Ma reggel véglegesen elhagytuk a hotelt. Niall már két nappal korábban szerette volna ezt, amikor elkezdődött a szünetük, de Cicalány viselkedése miatt én még nem akartam menni. Persze ezt Manónak nem mondtam, mert csak rossz érzésem volt, és nem hittem, hogy igazam lesz. Aztán pedig már nem mondhattam el, köszönhetően az ígéretnek, amit még aznap megszegtem.

Visszaemlékezés

Végeztünk az ebéddel és felfelé tartottunk az emeletünkre. Ahogy Em a szobájukhoz ért, már be is nyitott.

‒        Sziasztok! – lépte át a küszöböt.

‒        Várj, a dal! – Niall utána indult. Emily megfordult, így majdnem összeütköztek.

‒        Majd később – összeszedte magát, és halványan rá mosolygott Manómra.

‒        Ó… oké – kissé meglepődve reagált. Barátnőm megfordult és becsukta az ajtót. – Valami baj van? – pillantott rám kíváncsian.

‒        Csak rossz napja van – vontam vállat. Nem túl jó érzés hazudni neki.

‒        Harry csinált valamit?

‒        Nem hiszem – ráztam meg a fejemet. Valami másról lehet szó.

Bementünk a saját szobánkba.

‒        Mikor akarsz indulni? – pillantott rám kíváncsian.

‒        Mármint ma? – kerestem a tekintetét.

‒        Igen – bólintott.

‒        Azt hittem, megvárjuk Lux szülinapját – tekintetem zavartságot tükrözött.

‒        Végül is, megvárhatjuk – gondolkozott el egy kicsit.

‒        Akkor még ráérek bepakolni – ültem le az ágyra.

Manóm gyorsan mellettem termett és apró csókot nyomott az ajkaimra. Elmosolyodtam, miközben hozzá bújtam. Kellemes illata bekúszott az orromba.

‒        Szeretlek! – édes hangja betöltötte a teret.

‒        Én is szeretlek – elhúzódtam tőle, majd egy szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira, amit örömmel viszonzott.

Valaki kopogtatott az ajtónkon. A hirtelen jött hangra szétrebbentünk. Liam lassan besétált a helyiségbe.

‒        Sziasztok!

‒        Szia! – üdvözöltük egyszerre a tekintetünket rá emelve.

‒        Niall, akarsz velem videó játékozni? – kérdezte remélve, hogy Ni igent mond. Ő kérlelően nézett rám, az arca azt tükrözte, ez minden álma.

‒        Menj csak – simítottam végig a karján mosolyogva.

Nagy örömmel ugrott fel az ágyról, majd Liam társaságában elmentek játszani. Most beszélhetnék vele. Felvettem a táskámat a földről, és kikutattam belőle a telefonom. Kikerestem Shane számát, aztán hívást indítottam. Hallottam, ahogy kicsöng, de más nem történt.

‒        Vedd már fel, vedd már fel! – ismételgettem türelmetlenül, mire végre történt valami.

‒        Szia, Macy! – üdvözölt a várva várt hang.

‒        Szia, Shane! – hadartam.

‒        Miért hívtál? – érdeklődött.

‒        Tudsz most beszélni? – túrtam szőke tincseimbe.

‒        Igen, itthon vagyok – válaszolta türelmesen.

‒        Van egy kis gond – böktem ki végre.

‒        Mi van Emilyvel? – sóhajtott fel.

‒        Délelőtt rajta kaptam, hogy sír. Olyan dührohammal kevert pánikrohama volt. Én még sosem láttam ilyennek – idegességemben elkezdtem fel-alá járkálni.

‒        Macy, kérlek, nyugodj meg! – Shane halál nyugodt volt.

‒        Nem tudok, te nem láttad őt – emeltem fel a hangom.

‒        Én láttam már ilyennek – mondta lassan.

‒        Tudod, hogy most mi az oka? – ültem le az ágyra.

‒        Nem, még nem hívott fel – válaszolta.

‒        Szerintem, nem is fog – mondtam ki, amit gondoltam.

‒        Nekem nagyon sok mindent elmond. Tudok az álmokról is – tájékoztatott.

‒        Megint álmodott? – kérdeztem kétségbeesve.

‒        Igen. Mit gondolsz, ki halt meg?

‒        Harry? – félve ejtettem ki a nevét.

‒        Igen – mélyet sóhajtott.

‒        Hát ez szuper – El sem tudom képzelni, mit érezhetett. – Ha felhív, ne mondd neki, hogy beszéltünk, elvileg semmit se mondhattam volna – magyaráztam.

‒        Oké, de kérlek, ne aggódj, minden rendben lesz.  

Visszaemlékezés vége

Tudom, hogy nem kellene aggódnom érte, mert felnőtt, de attól még nem tudom elnyomni ezt az érzést, amit csak erősít, hogy Zayn is megkérdezte tőlem, mi történt Emilyvel. Neki is hazudtam. Gondolataimból kizökkentett, amikor megéreztem Niall kezét a combomra csúszni.

‒        Itt vagy? – kérdezte mosolyogva.

‒        Igen – lassan bólintottam.

‒        Min gondolkozol ennyire? – figyelmét újra az útnak szentelte.

‒        Emilyn – sóhajtottam fel.

‒        Mi történt? – kíváncsiskodott.

‒        Nem igazán tudom – Pont ez a baj.

‒        Kérlek, ne aggódj már érte, nagylány! – egy pillanatra rám nézett.

‒        Te ezt nem érted – ráztam meg a fejem.

‒        Akkor magyarázd el – tanácsolta.

‒        Cicalánynak vannak fura dolgai, amikkel nem nagyon tudok, mit kezdeni – vallottam be.

‒        Megpróbálnál kevésbé rejtélyesen fogalmazni? – mosolyodott el továbbra is az utat figyelve.

‒        Néha nagyon nem értem őt – bámultam ki az ablakon.

‒        És ez baj? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Ha jó barát akarsz lenni, akkor igen – válaszoltam.

‒        Nem ettől leszel jó barát – hangjára felé fordultam – Hanem attól, hogy mindig kiállsz mellette, bármi történjék is – világosított fel.

‒        Ezt meg szoktam tenni – mondtam a kezemet az övére simítva.

‒        Ebben egy percig sem kételkedtem – mosolyodott el.

‒        De mi van akkor, ha ez nem elég? – bukott ki belőlem.

‒        Ez mindig elég.

~ Harry ~

Emilynek azt mondtam, hogy a srácokkal – mínusz Niall – leszek, de nem az ő szobájukba mentem. Úgy tűnt, kicsit örül annak, hogy végre ott hagyom. Kedd este óta tartózkodóak vagyunk egymással, mert már megint valami olyat csináltam, amit nem egészen gondoltam át. Elterveztem, hogyan fogom kiengesztelni, ezért hagytam most magára. Rendbe akartam hozni a dolgokat, mielőtt elmondom neki a jó hírt.

Nyugodtan tettem-vettem a hotel szobánkban. Megkértem Zaynt, hogy hívja el Emilyt egy kis időre, így kapkodás nélkül tudtam összepakolni és az elkészült palacsintát az ágyunkba tenni. Épp innivalót töltöttem ki, amikor meghallottam, hogy SMS-t jelez a telefonom. Gyorsan érte kaptam és megnyitottam az üzenetet:

Mindjárt ott vagyunk. Z

Letettem a telefonom, majd az ajtó mögé bújtam. Pár perc múlva meghallottam, ahogy Em bejön. Nagyot sóhajtva belépett, azután ledobta a táskáját.

‒        Ez meg mi a fene? – a hangja zavartnak tűnt. Zajt csapva léptem elő a rejtekhelyemről, hogy ne ijesszem meg.

‒        Egy kis meglepetés – mosolyogtam rá.

‒        Palacsinta? – Az arcára valami olyasmi volt írva, hogy: Ettől kéne hasra esnem?

‒        Igen – bólintottam – Emlékeztem arra, amikor megjegyezted, hogy nagyon finom a palacsintám – magyaráztam.

‒        Te csináltad? – kérdezte meglepetten.

‒        Igen – a testtartása megenyhült. Nyertem!

‒        De hát… mégis…

‒        Lementem a hotel konyhájába és ott csináltam meg – válaszoltam fel nem tett kérdésére.

‒        És azt mégis hogy? – nézett a szemeimbe.

‒        Először is, egy teljes vacsorát akartam, de azt nem engedték. Latba vettem, ki vagyok és így legalább a desszertet megcsinálhattam – válaszoltam.

‒        Szörnyű vagy – jelentette ki.

‒        Miért? Mert könyörögnöm kellett a főszakácsnak, hogy engedje meg, mert ki kell engesztelnem a barátnőmet? – egyenesen a szemeibe néztem.

‒        Komolyan könyörögtél? – bólintottam – Miért hiszed azt, hogy ki kell engesztelned? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Két napja nem pont úgy viselkedtem, ahogy kellett volna – félre pillantottam.

‒        Hát, én sem – Cica elindult felém. Megállt előttem, majd a kezeit az arcomra simítva kényszerített, hogy rá nézzek. – Sajnálom.

‒        Micsodát?

‒        Hogy ilyen nehéz velem – fejét a mellkasomba fúrta.

‒        Ami azt illeti, velem sem könnyű – És lehet, hogy soha nem is lesz az. Magamhoz öleltem. – Szeretlek! – kezdtem fürtjeivel játszani.

‒        Én is – motyogta.

‒        Éhes vagy?

‒        Annyira nem, de nagyon jó illata van – a felsőmbe beszélt. Berogyasztottam, majd felemeltem, mire ijedten fonta körém a lábait.

‒        Nyugi, nem ejtelek le – csókoltam meg.

Elindultam az ágy felé. Leültem a szélén és arrébb toltam a tálcát, ahogy Emilyt az ágyra tettem. Vele szemben helyezkedtem el, és közénk raktam a kaját. Elvettem egyet, majd Cica felé nyújtottam. Megfogta a kezem, ahogy harapott egyet a palacsintából. Elhúzódott tőlem, én pedig a másik végéből kezdtem enni.

‒        Nagyon finom – mosolygott rám.

‒        Örülök, hogy ízlik – felé hajoltam, hogy összeérinthessem az ajkainkat. Apró csókunkból ő húzódott el előbb.

‒        Ugye tudod, hogy nem is haragudtam rád? – egész közelről néztük egymást.

‒        Csak azt éreztem, hogy valami nem jó – válaszoltam.

‒        Most is így érzel?

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Most mást érzek – jelentettem ki.

‒        Nagyon remélem, hogy azt, amit én – behozta a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.

Nem haboztam viszonozni és gyorsan elmélyíteni azt. Levegő hiányában elváltunk egymástól, ezzel megakadályozva, hogy beleboruljunk a tálcába.  

‒        Ez így veszélyben van – vigyorodtam el a kajára nézve. Emily elvett belőle egyet és incselkedve beleharapott. – Ne csináld ezt! – beharaptam az alsó ajkam, mire Cica elvigyorodott.

‒        Egyél te is! – lökte felém a tálcát.

Csöndben ettük a palacsintát, közben ittuk hozzá az innivalót, ami az éjjeliszekrényen volt. Em csak hármat evett, utána pedig figyelte, ahogy eltűntetem a többit.

‒        Miért nézel ennyire? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Összekented az arcod – mosolyogva előre hajolt és a kezével megtörölte az említett területet.

Viszonoztam gesztusát, puszit hintve kézfejére. Cica elvette kettőnk közül a tálcát, azután ivott a barack levéből. Felállt az ágyról.

‒        Elmegyek fürdeni – mondta, ahogy előszedte a hálóingét – Lehúznád a cipzárt? – állt elém.

‒        Persze – félresöpörtem a haját, és megszabadítottam a ruhától.

‒        Köszönöm, és a palacsintát is – fordult meg mosolyogva.

‒        Neked bármit – csókoltam meg – Csatlakozhatok hozzád? – motyogtam az ajkaira.

‒        Igen – éreztem a barack lé ízét a számban.

Cica előre ment, míg én ledobáltam a ruháimat. Hamar csatlakoztam hozzá a zuhany alatt. Gyorsan megfürödtünk, azután pedig csak összebújva álltunk a ránk folyó kellemesen meleg víz alatt. Lehajoltam, hogy meg tudjam csókolni, amit hevesen viszonzott. Hevessége felébresztette vágyamat, amit Em is észrevett.

‒        Menjünk át a szobába – motyogta ajkaimra.

‒        Oké – elhúzódtam tőle és kiléptem a fülkéből.

Segítettem neki kijönni, majd belebugyoláltam egy törölközőbe. Szereztem egyet magamnak is, aztán mindketten megtörölköztünk. Megfogtam a kezét és átvezettem a hálóba.

‒        Még mindig szeretnéd? – néztem barna szemeibe.

Aprót bólintott, úgy tűnt, zavarban van. Leült az ágyra, onnan figyelte, ahogy óvszert veszek elő. Mellé ülve összeérintettem az ajkainkat.

‒        Annyira szeretném, ha nem jönnél zavarba előttem – suttogtam az arcát fürkészve.

Nem mondott semmit, helyette ajkait az enyémekre nyomta és vízszintesbe húzott. Elváltam tőle, majd nedves csókokkal borítottam be az egész testét. Sűrűsödő nyögése zene volt füleimnek.

‒        Harry – a hajamba túrt és meghúzta fürtjeimet.

‒        Máris – az óvszerért nyúltam, amit gyakorlottan felgörgettem és lassan behatoltam. Mindketten felnyögtünk, miközben Cica a lábait a derekam köré fonta…

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Minden megvan? – néztem Emilyt, ahogy a táskájába rakott valamit.

‒        Elvileg minden – válaszolta fura hangon – Levennéd a szekrény tetejéről Niall ajándékát? – nem fordult meg, míg hozzám beszélt.

‒        Persze – felnyúltam a szekrény tetejére és a kezembe ütköző dolgot levettem onnan – Egy gitártok? – pillantottam meglepetten Cicára.

‒        Igen. Talán valaki más is azt vett neki? – kérdezte rémülten.

‒        Nem, ne pánikolj! – nyugtattam meg – Csak nem értem, miért pont ez az ajándék – magyaráztam.

‒        Macyvel közösen adjuk és azért ezt, mert a másik, ami van neki, az elszakadt – vette fel a táskáját.

‒        Ó, így már értem – letettem a tokot az ágyra.

‒        Szerintem, mehetünk – pillantott körbe Emily.

‒        Rendben – összeszedtük a cuccainkat, majd kézen fogva átsétáltunk Liamékhez.

Megvártuk, amíg ők is elkészülnek, azután együtt autóba ültünk és elindultunk Mullingarbe, Niallékhoz. Emily köztem meg Zayn között ült, velünk szemben Liam, Louis pedig az autót vezette. Cica meg Zayn sugdolóztak egy kicsit, amit nem tudtam mire vélni.

‒        Baj van? – suttogtam a fülébe.

‒        Nem – megrázta a fejét.

‒        Kicsit furán viselkedsz – felnézett rám.

‒        Tudod, milyen nap van ma? – fürkészett kíváncsian.

‒        Persze, Niall szülinapja – válaszoltam. Ez nyilvánvaló.

‒        Igen, de nem erre gondoltam – kérdőn felhúztam a szemöldököm – Péntek tizenharmadika van.

‒        Babonás vagy? – meglepetten néztem rá.

‒        Bizonyos dolgokban igen – Ezt sem tudtam róla.

Az út zavartalanul telt. Cica bealudt, így a mellkasomra borult. Egy kézzel átöleltem, közel tartva magamhoz. Amikor már közeledtünk Nialler szüleinek a házához, Liam felhívta Maurát. Mint megtudtuk, Niall Macyvel töltötte a napot a városban, és előzetes tervek alapján csak négy után értek volna vissza. Megérkeztünk. Felébresztettem Emilyt, aztán bementünk a házba. Rajtunk kívül már minden meghívott ott volt.

‒        Danielle! – Liam szoros ölelésbe zárta a barátnőjét – Nem is mondtad, hogy idejössz.

‒        Meglepetés volt – mosolygott Dani.

A ház már elő volt készítve, a torta a nappaliban lévő asztalon volt és állati királyul nézett ki. Macy nagyon jól eltalálta, minek örülne a barátja. Cica telefonhívást kapott a barátnőjétől, ezért gyorsan elrejtőznünk a nappaliban. Hallottuk, ahogy nyílik a bejárati ajtó és valaki közeledik felénk. Niall belépett, mi pedig egyszerre kezdtünk el kiabálni:

‒        Boldog szülinapot! – Ni rémült arckifejezéssel nézett minket.

Mac megjelent mögötte és átölelte. Bandatársam megfordult, majd felkapta a lányt. Egyértelműen nem számított a meglepetésünkre. Mindannyian megölelgettük az ünnepeltet, aki ezután szemügyre vette a tortát.

‒        Ez elképesztő – nézte a gitár formájú süteményt.

‒        Remélem, nem bánod, hogy nincs rajta gyertya, de nem mertem összeszurkálni – beszélt hozzá Macy.

‒        Nem, ez így tökéletes – megcsókolta a barátnőjét.

‒        Akkor itt van a kés – Cica elvette az asztalról – Vágd fel! – vonakodva vágta bele a kést, ezzel felfedve a tiszta csokis belsejét.

Niall gyorsan megkóstolta a tortát, majd szétosztotta közöttünk. Cicával leültünk a kanapéra. Miután ő megette a tortája felét, elkezdett a kis Theoval foglalkozni.

‒        Felveheted ám nyugodtan – hallottuk meg Denis hangját. Em mosolyogva ránézett, ezután kivette a bébi hordozóból a kisbabát, aki egyből elkezdett sírni.

‒        Azt hiszem, ez rossz ötlet volt – felállt vele és odaadta a picit Gregnek.

‒        Úgy tűnik, Theonak nem jössz be – jegyeztem meg, ahogy visszaült mellém.

‒        A fiú babák átka – grimaszolt, miközben eltűntetett egy falat tortát a szájában.

‒        Az meg micsoda? – fordultam felé kíváncsian.

‒        Az én kezemben minden fiú baba sír.

52.rész - Most vagy soha

Sziasztok!

Először is, a hónap elején kaptam egy nagyon kedves üzenetet a Twitteren, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ha valaki nem szeretne itt a blogon véleményt nyilvánítani, az nyugodtan írhat a Twitteren, nem eszek meg senkit :) Másodszor, megérkeztem a történet folytatásával. Ezen kívül már csak két rész van, és a következő valószínűleg csúszni fog, mert most kissé összejöttek a dolgok. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Eljössz velem ajándékot venni Niallnek? – kérdezte Harry a fürdőből kifelé jövet.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Mi már túl vagyunk rajta Macyvel – mondtam fészkelődve kicsit az ágyban.

A takaróba bugyolálva jó meleg volt, de odakint esett az eső. A szél is fújt, emiatt feltételeztem, hogy hűvös van kint és ez csak megerősítette bennem azt, hogy nem akarok kimenni a szobából. Egyébként is mást terveztem mára. Valami olyat, amit Hazza nélkül akartam megtenni, és mivel elkezdődött az egy hetes szünetük, nem lett volna másik alkalom. Tudtam, hogy most már végig együtt leszünk, egészen addig, amíg vasárnap haza nem megyek.

‒        Te tudod – vont vállat, elvéve egy fekete pólót az ágyról. Felvette, majd a nadrágját is felhúzta, amit feszült figyelemmel kísértem. Neki is feltűnt, hogy nézem és elvigyorodva megszólalt: –Tetszik, amit látsz? – húzta fel a szemöldökét izgatóan.

‒        Lehet – néztem egyenesen kihívóan csillogó zöld íriszeibe.

Nagyon jól lepleztem, hogy kissé ideges vagyok. Hozzám sétált, aztán lehajolt és egy apró csókot nyomott az ajkaimra.

‒        Nem sokára jövök és utána csinálhatunk valami igazán jót – jelent meg egy perverz vigyor a képén.

‒        Harry! – bokszoltam a vállába játékosan.

‒        Au! – dörzsölte meg az említett területet, mintha fájna neki.

‒        Jaj, menj már! Meg se ütöttelek rendesen – ugrottam fel az ágyról.

‒        Tudom, csak húzom az agyad – megfogta a kezem és magához húzott egy ölelésre.

Beszívtam kellemes illatát, ahogy tenyereimet a hátára csúsztattam. A lábai között állva nagyobb voltam, mint ő, így könnyedén tudtam csókot nyomni homlokára. Minden rendben lesz.

‒        Szeretlek – kezdett játszani kócos tincseimmel.

‒        Én is – hangos kopogtatás zavarta meg a bensőséges pillanatunkat.

‒        Bejöhetünk, vagy látni fogunk olyat, amit nem feltétlenül akarunk? – hallottam Louis szórakozott hangját az ajtó felől. Harry elhúzódott tőlem, így végig tudta vezetni rajtam a tekintetét.

‒        Bejöhettek – hozta meg az ítéletet. Louis meg Zayn belépett a szobánkba.

‒        Együtt mentek? – kérdeztem Cicustól.

‒        Igen – Ezt valahogy elfelejtette mondani. Azt hiszem, nem mostanában fog visszajönni.

‒        Te is jössz? – pillantott rám Zayn.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Liam nem csatlakozik hozzátok? – kíváncsiskodtam.

‒        Nem, ő már korábban megvette, amit akart – válaszolta Hazza. Úgy tűnik, ő nem szeret az utolsó pillanatban vásárolni. Meg tudom érteni.

‒        Értem – bólintottam lassan.

‒        Nem sokára jövünk – Haz apró puszit nyomott a homlokomra.

‒        Rendben – leültem az ágyra és figyeltem, ahogy hármasban elhagyják a helyiséget.

Amint becsukódott az ajtó, felpattantam. Gyorsan felöltöztem, majd a fürdőszobában rendbetettem magam.

‒        Most vagy soha – suttogtam a tükörképemet bámulva.

~ Macy ~

Mivel sejtettem, hogy Cicalány nem ment el a fiúkkal vásárolni, átmentem hozzá, mert nem akartam teljesen egyedül hagyni. A viselkedése eléggé nyugtalanító volt mostanában. Persze ez egy részről érthető volt számomra, mert elég sok nyitott kérdés van a kapcsolatukkal kapcsolatban. Úgy érzem, egyikük se tudja, mi lesz velük. Mi legalább már beszéltünk erről Niall-lel és felállítottunk pár alternatívát. Nem mondom, hogy működőképes dolgokat találtunk ki, de legalább próbálkoztunk. Ők viszont – Emily szavaiból ítélve – nem beszélnek semmiről, ami esetleges vitát generálhatna köztük. Így viszont nem lehet sokáig élni. Egyszer úgyis beszélniük kell róla.

Bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ. Lehet, hogy nincs is itt? Lenyomtam a kilincset és sikerült benyitnom a szobába. Egyenesen a háló felé indultam. Em pont akkor lépett ki a fürdőből, amikor beértem. Rám nézett könnyes szemeivel. Az arcáról félelem és kétségbeesés tükröződött, és nem tudtam eldönteni, hogy ennek most az az oka, hogy megláttam vagy valami más.

‒        Emily, mi történt? – megindultam felé, mire hátrálni kezdett. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. – Em – elértem őt és átöleltem. Kapálózni kezdett, küzdött az érintésem ellen, de gyenge volt, nem tudott kiszabadulni. – Au! – felkiáltottam, amikor megéreztem körmeit a bőrömbe mélyedni.

‒        Engedj el! – kiabált rám. Olyan volt, mintha dühkitöréssel kevert pánik rohama lenne. Még sosem láttam őt ilyennek. Nem tudom, hogy mit csináljak.

Hátrálni kezdtem. Emily háttal neki ütközött a falnak, és lassan lecsúszott a földre. Az arcát a kezeibe temetve erősen rákezdett a sírásra.

‒        Cicalány, mi a baj? – kérdeztem aggódva. Szörnyű volt ilyennek látni.

Leültem az ágyra és onnan figyeltem, ahogy egyre csak sírt. Nem válaszolt nekem, de az idő előrehaladtával úgy tűnt, kezd megnyugodni. A sírása csendesült és a légzése is kezdett helyre állni. Egyszer csak teljesen abbamaradt a sírása is. Csöndben üldögéltünk, nem akartam a közelébe menni, nehogy visszarántsam az előző állapotba. Csak bámultam rá, ami valószínűleg idegesíthette. Barátnőm felemelte a fejét, így a tekintetünk egy pillanatra találkozott. Barna íriszei félelemmel telve csillogtak. Lehajtotta a fejét, majd halkan megszólalt:

‒        Sajnálom – Tudtam, hogy ezt most úgy nagyjából mindenre érti.

‒        Nincs semmi gond – ráztam meg a fejem – Elviseled, ha hozzád érek? – álltam fel az ágyról.

Cicalány lassan bólintott. Odasétáltam hozzá és leültem mellé a földre. Szinte azonnal felém fordult és átölelt. Karjaimat köré fontam, mire fejét a nyakhajlatomba fúrta.

‒        Szeretnél beszélni róla? – kezdtem simogatni a hátát.

‒        Nem – motyogta.

‒        Rendben, de ha Harrynek se akarod elmondani, akkor rendbe kéne tennünk téged – hívtam fel rá a figyelmét.

‒        Tudom – suttogta még közelebb bújva hozzám.

‒        Aggódom érted.

‒        Tudom – elhúzódott tőlem és rám nézett – De nem kell – szemei határozottságot tükröztek.

Alig tíz perce még félt, sírt valami miatt, most pedig már teljesen más volt. A gond – bármi volt is az – nem oldódott meg, de ő mégis más lett. Felállt és elindult a fürdő felé.

Néha olyan érzésem van, mintha két személyisége lenne. Amikor az egyik nem bír el valamit, jön a másik, és kezeli a helyzetet. Szótlanul a gondolataimba mélyedve bámultam a fürdő ajtót. Rendben van, ha Em nem mond el dolgokat, nem kell mindenről tudnom, de aggódom érte. Beszélnem kell Shane-nel.

Váratlanul kinyílt az ajtó és barátnőm kisétált rajta. A sírás nyomai számomra még felismerhetőek voltak, de a feltett smink nagyon sokat segített a megjelenésén. Hozzám sétált, majd átölelt.

‒        Macy, kérlek, ígérd meg, hogy ami itt most történt, azt nem mondod el senkinek! – kérte némi kétségbeeséssel a hangjában.

‒        Ígérem – hazudtam, miközben kereszteztem az ujjaimat.

‒        Amúgy, miért jöttél át? – húzódott el tőlem.

‒        Mert aggódtam érted és úgy tűnik, okkal – néztem egyenesen sötét barna szemeibe.

‒        Macy, mondd utánam! Nem láttál semmit – komoly, határozott hangon beszélt.

‒        Nem láttam semmit – sóhajtottam fel. Lehet, hogy ettől a te lelkednek jobb lesz, de az enyémnek nem.

‒        Helyes – mosolyodott el. Bár, tudnám, mi jár a fejedben. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam, ami szerint éppen hét perccel múlt fél egy.

‒        Szedjük össze Niallt, azután menjünk le enni – ajánlottam tekintetemet visszavezetve rá.

‒        Oké – bólintott vonakodva.

Átsétáltunk a mi szobánkba Manómhoz. Ő éppen az ágyunkon ülve gitározott, amikor beléptünk.

‒        Manó, lejössz velünk ebédelni? – kérdeztem, miközben játékát figyeltük. A dallam nekem ismeretlen volt, és ahogy Cicalányra pillantottam, úgy tűnt, neki is.

‒        Igen – ugrott fel a gitárt félretéve.

‒        Ez új dal? – kérdezte Em Niallre pillantva.

‒        Igen, majd később megmutatom nektek a szöveget is – mosolygott ránk.

‒        Rendben – bólintottunk egyszerre.

‒        De nem fogsz emiatt bajba kerülni? – aggodalmaskodott barátnőm.

‒        Nem, ha nem mondjátok el senkinek – mosolygott ránk.

~ Emily ~

Ebéd után visszavonultam a szobámba és elkezdtem csinálni Lux ajándékát. A fejpántra szánt rózsa hamar elkészült, és már javában magán a pánton ügyködtem, amikor Harry öt után visszaért. Bár azt mondta siet vissza, nem haragudtam, hogy csak későn jött.

‒        Szia, Cica! – nyomott puszit a homlokomra.

‒        Szia! – nem vettem le a szemem a horgolásomról.

‒        Ez a rózsa gyönyörű – elismerően nézte a fehér virágot.

‒        Köszi – halványan elmosolyodtam, ahogy a következő egyráhajtásos pálcát készítettem.

‒        Ebédeltél? – kíváncsiskodott.

‒        Igen, Macyvel meg Niall-lel – válaszoltam még mindig a horgolással bíbelődve.

‒        Azt hiszem, én is eszek, te kérsz valamit?

‒        Nem – pillantottam rá.

‒        Biztos? – fordult vissza az ajtóból.

‒        Igen, de azért köszi – figyelmemet újra a fonalnak szenteltem.

Harry nem sokáig volt oda, aminek nem örültem. A ma délelőtt után szívesen lettem volna egyedül vagy inkább Macyvel, hogy szemmel tarthassam. Nagyon ideges voltam, mert ismertem őt. Bizonyos szempontból olyan volt, mint én. Én pedig megszegtem volna az ígéretemet, ha olyan állapotban láttam volna őt, mint amilyenben én voltam.

‒        Hoztam fánkot – zökkentett vissza Hazza hangja a valóságba. Letette a tálcát az ágyra, amin hét darab fánk díszelgett.

‒        Köszi – nagyon jól néztek ki, a látványukra összeszaladt a nyál a számban.

‒        A szádba adjam? – vigyorodott el Haz. A horgolást még mindig csináltam, ezért jogos volt a kérdése.

‒        Nem kell – pillantottam rá szúrósan, ahogy letettem a már majdnem kész fejpántot. Elvettem egy rózsaszín cukormázzal leöntöttet és nagyot haraptam bele.

‒        Ez nagyon finom – pillantottam Harryre.

‒        Valahogy éreztem, hogy azt fogod választani – ajándékozott meg gödröcskés mosolyával.

Viszonoztam gesztusát, miközben még egyet haraptam a sütiből. Imádom az édességet, mindig is nagyon szerettem, de hízni sajnos nem tudtam tőle, pedig néhány kiló még elférne rajtam. Ő is követte a példámat és elvett egy csokival leöntöttet.

Miután végeztem a fánkkal, gyorsan megmostam a kezem a fürdőben. Ezután visszatértem a horgoláshoz.

‒        Nem kérsz többet? – nézett rám Hazza csalódottan.

‒        Nem, ezt most még be kell fejeznem – válaszoltam.

‒        Nem várhat? – simogatta meg a lábamat.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Ez mindjárt meg van, utána már csak varrni kell.

‒        Oké, addig lefürdök – indult meg a fürdőbe.

Mire kész lett, én felvarrtam a rózsát a fejpántra.

‒        Na, hogy állsz? – ült le mellém egy, a csípője köré csavart törölközőben.

‒        Kész van – adtam a kezébe – Szerinted, milyen?

‒        Nagyon szép, Lux imádni fogja, olyan jó puha – gyűrte össze.

Elpakoltam a fejpánthoz használt dolgokat, majd az ajándékot az éjjeliszekrényre raktam.

‒        Megfürdök – mondtam, közben elővettem a hálóingem, meg egy bugyit.

Egy gyorsra fogott zuhanyzás után bebújtam Hazza mellé az ágyba. Szinte azonnal megéreztem, ahogy körém fonódnak a karjai. Apró csókot adott az arcomra és a vállamra, miközben közelebb húzott magához.

‒        Ne! – próbáltam kibontakozni az öleléséből.

‒        Mi a baj? – Nem kellett ránéznem, anélkül is tudtam, hogy értetlen arcot vág.

‒        Most nincs kedvem hozzá – a hátamra gurultam, távolabb tőle.

‒        Baby, ne már – simított végig a karomon kérlelően.

‒        Mondtam, hogy nem akarom – felültem, aztán felkaptam a köntösöm, majd elindultam kifelé.

‒        Cica, most hova mész?

‒        Egyedül akarok lenni – kiléptem az ajtón a folyosóra, ahol egyből összefutottam Zaynnel.

‒        Szia, Emily, hova sietsz? – vezette rám barna íriszeit.

‒        Nem tudom – álltam meg előtte összezavarodva.

‒        Mi történt? – szemeiből őszinte aggodalom sütött. Bár, el tudnám mondani.

‒        Ne haragudj, de most nincs kedvem beszélgetni – pillantottam félre. Zayn megfogta a kezem.

‒        Gyere, tudok egy helyet, ahol megnyugszol – kedvesen rám mosolygott.

Felmentünk a hotel tetejére. Idefent a fekete hajú srác rágyújtott. Kellemesen hűvös volt az éjszaka. Az égen a csillagok gyönyörűen ragyogtak, egy felhő sem takarta el őket. A reggeli rossz időnek nyoma sem volt.

‒        Gondolom, itt sem fogsz beszélni, de ha bármit tehetek érted, akkor ki vele – figyelmemet a tőlem néhány lépésnyire álló fiúra irányítottam.

‒        Miért vagy ilyen velem? – bukott ki belőlem hirtelen.

‒        Mert úgy érzem, mi nagyon jól kijövünk egymással – szívott bele a cigijébe. Ez igaz, nem tudom, miért, de így van.

‒        Én is így gondolom – tettem felé pár lépést – Megölelhetlek? – pillantottam rá reménykedve.

‒        Hát persze – mosolyogva tárta ki a karjait, majd egy szoros baráti ölelésbe zártuk egymást. Te nagyon fogsz hiányozni nekem.

Nem voltam sokáig távol, ezért tudtam, Harry fent lesz még, amikor visszamegyek a szobánkba. Ez így is volt, de egyáltalán nem szólt hozzám, míg ledobtam a köntösöm és bebújtam a paplan alá. Nem tudtam eldönteni, hogy most csak duzzog vagy tényleg haragszik rám. Leoltottam a lámpát és inkább nem mondtam neki semmit. Ő sem reagált rám. Aznap este az álom egyikünket se ért utol valami hamar.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap mindketten úgy csináltunk, mintha semmi nem történt volna az este. Úgy viselkedtünk, ahogy szoktunk, ami nagyon nehezemre esett az utóbbi pár nap történései miatt.

‒        Nem tudod véletlenül hova tettem az ollóm? – pillantottam rá.

‒        A fiókban van – válaszolt az éjjeliszekrény felé biccentve. Kihúztam és megláttam benne a sárga nyelű ollómat.

‒        Köszi – motyogtam, ahogy vágtam egy nem túl nagy darabot a csomagolópapírból, amibe belecsomagoltam a fejpántot.

A kis ruhát, a harisnyát meg a kalapot is becsomagoltam, majd egymásra pakoltam őket az ágyon.

‒        Mikor kell indulnunk? – néztem a szekrényen lévő digitális órára.

‒        Még negyed óra – szólalt meg az ágyon ülve.

Lux bulija úgy lesz megtartva, hogy mindenki lemegy ebédelni, és miután azzal végeztünk, lent maradunk tortázni. Lou nem akart különösebb felhajtást a kicsi szülinapjából, de azért kíváncsi vagyok, milyen tortája lesz. Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Hamarosan megjelent az ajtóban szőke barátnőm.

‒        Sziasztok!

‒        Szia! – mosolyogva indultam el felé, majd egy nagy ölelésbe zártam.

‒        Hogy vagy? – suttogta a fülembe.

‒        Jól – én is halk voltam. Már eldöntöttem, mit fogok tenni. – Niallt hol hagytad? – húzódtam el tőle, kíváncsi tekintettel fürkészve.

‒        Mindjárt jön, azután tulajdonképpen mehetünk is enni – válaszolt Harryre pillantva.

Ő továbbra is az ágyon ült és minden rezdülésünket figyelte. Gyanakvó volt, amit nem csodáltam, de ez feszültté tette a hangulatot.

‒        Halihó! – lépett be Ni a szobába egy ajándéktáskával a kezében.

‒        Szia! Nem kellett volna – nyúltam a tasakért izgatottan.

‒        Ó, bocs, ez nem a tiéd – húzta el előlem az ajándékot.

‒        Hát, ez szomorú – léptem hátra tettetett csalódottsággal. Feszültség feloldása pipa.

‒        Ó, ugyan, majd kapsz tőlem valamit – lépett közel hozzám Mac.

‒        Igen, és micsodát? – néztem kíváncsian gyönyörű kék szemeibe.

‒        Nem tudom, azt majd még kitalálom – vont vállat.

‒        Vigyázz, mert szavadon foglak – löktem meg a vállát játékosan.

Hazza telefonja hirtelen csörögni kezdett. Kivette a nadrág zsebéből aztán a füléhez emelte.

‒        Igen? – szólt bele – Mindjárt ott vagyunk – eltette a telefonját és felénk nézett – Liam szólt, hogy menjünk, mindenki ránk vár – állt fel.

‒        Oké – válaszoltuk kórusban.

‒        Hoznád az ajándékokat? – kértem Harrytől az ágyra mutatva.

‒        Persze – halványan rám mosolygott.

Mindannyian lementünk. Nem szóltak be, amiért ránk kellett várni, de türelmetlenül fogtak hozzá az evéshez, amikor végre én is leültem Zayn mellé.

‒        Minden rendben? – kérdezte halkan, feltűnés nélkül.

‒        Igen – suttogtam, azután az ételnek szenteltem a figyelmemet.

Ebéd után Lux megkapta csodálatos, rózsaszín alapon tarka pillangókkal díszített tortáját. Nagyon finom orosz krém ízű volt. A kicsi lány sorban megkapta az ajándékokat, és izgatottan bontotta ki őket. Nagyon tetszett neki a fejpánt, Lou elmondása szerint még este se akarta levenni.

Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! :)