52.rész - Most vagy soha

Sziasztok!

Először is, a hónap elején kaptam egy nagyon kedves üzenetet a Twitteren, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ha valaki nem szeretne itt a blogon véleményt nyilvánítani, az nyugodtan írhat a Twitteren, nem eszek meg senkit :) Másodszor, megérkeztem a történet folytatásával. Ezen kívül már csak két rész van, és a következő valószínűleg csúszni fog, mert most kissé összejöttek a dolgok. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Eljössz velem ajándékot venni Niallnek? – kérdezte Harry a fürdőből kifelé jövet.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Mi már túl vagyunk rajta Macyvel – mondtam fészkelődve kicsit az ágyban.

A takaróba bugyolálva jó meleg volt, de odakint esett az eső. A szél is fújt, emiatt feltételeztem, hogy hűvös van kint és ez csak megerősítette bennem azt, hogy nem akarok kimenni a szobából. Egyébként is mást terveztem mára. Valami olyat, amit Hazza nélkül akartam megtenni, és mivel elkezdődött az egy hetes szünetük, nem lett volna másik alkalom. Tudtam, hogy most már végig együtt leszünk, egészen addig, amíg vasárnap haza nem megyek.

‒        Te tudod – vont vállat, elvéve egy fekete pólót az ágyról. Felvette, majd a nadrágját is felhúzta, amit feszült figyelemmel kísértem. Neki is feltűnt, hogy nézem és elvigyorodva megszólalt: –Tetszik, amit látsz? – húzta fel a szemöldökét izgatóan.

‒        Lehet – néztem egyenesen kihívóan csillogó zöld íriszeibe.

Nagyon jól lepleztem, hogy kissé ideges vagyok. Hozzám sétált, aztán lehajolt és egy apró csókot nyomott az ajkaimra.

‒        Nem sokára jövök és utána csinálhatunk valami igazán jót – jelent meg egy perverz vigyor a képén.

‒        Harry! – bokszoltam a vállába játékosan.

‒        Au! – dörzsölte meg az említett területet, mintha fájna neki.

‒        Jaj, menj már! Meg se ütöttelek rendesen – ugrottam fel az ágyról.

‒        Tudom, csak húzom az agyad – megfogta a kezem és magához húzott egy ölelésre.

Beszívtam kellemes illatát, ahogy tenyereimet a hátára csúsztattam. A lábai között állva nagyobb voltam, mint ő, így könnyedén tudtam csókot nyomni homlokára. Minden rendben lesz.

‒        Szeretlek – kezdett játszani kócos tincseimmel.

‒        Én is – hangos kopogtatás zavarta meg a bensőséges pillanatunkat.

‒        Bejöhetünk, vagy látni fogunk olyat, amit nem feltétlenül akarunk? – hallottam Louis szórakozott hangját az ajtó felől. Harry elhúzódott tőlem, így végig tudta vezetni rajtam a tekintetét.

‒        Bejöhettek – hozta meg az ítéletet. Louis meg Zayn belépett a szobánkba.

‒        Együtt mentek? – kérdeztem Cicustól.

‒        Igen – Ezt valahogy elfelejtette mondani. Azt hiszem, nem mostanában fog visszajönni.

‒        Te is jössz? – pillantott rám Zayn.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Liam nem csatlakozik hozzátok? – kíváncsiskodtam.

‒        Nem, ő már korábban megvette, amit akart – válaszolta Hazza. Úgy tűnik, ő nem szeret az utolsó pillanatban vásárolni. Meg tudom érteni.

‒        Értem – bólintottam lassan.

‒        Nem sokára jövünk – Haz apró puszit nyomott a homlokomra.

‒        Rendben – leültem az ágyra és figyeltem, ahogy hármasban elhagyják a helyiséget.

Amint becsukódott az ajtó, felpattantam. Gyorsan felöltöztem, majd a fürdőszobában rendbetettem magam.

‒        Most vagy soha – suttogtam a tükörképemet bámulva.

~ Macy ~

Mivel sejtettem, hogy Cicalány nem ment el a fiúkkal vásárolni, átmentem hozzá, mert nem akartam teljesen egyedül hagyni. A viselkedése eléggé nyugtalanító volt mostanában. Persze ez egy részről érthető volt számomra, mert elég sok nyitott kérdés van a kapcsolatukkal kapcsolatban. Úgy érzem, egyikük se tudja, mi lesz velük. Mi legalább már beszéltünk erről Niall-lel és felállítottunk pár alternatívát. Nem mondom, hogy működőképes dolgokat találtunk ki, de legalább próbálkoztunk. Ők viszont – Emily szavaiból ítélve – nem beszélnek semmiről, ami esetleges vitát generálhatna köztük. Így viszont nem lehet sokáig élni. Egyszer úgyis beszélniük kell róla.

Bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ. Lehet, hogy nincs is itt? Lenyomtam a kilincset és sikerült benyitnom a szobába. Egyenesen a háló felé indultam. Em pont akkor lépett ki a fürdőből, amikor beértem. Rám nézett könnyes szemeivel. Az arcáról félelem és kétségbeesés tükröződött, és nem tudtam eldönteni, hogy ennek most az az oka, hogy megláttam vagy valami más.

‒        Emily, mi történt? – megindultam felé, mire hátrálni kezdett. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. – Em – elértem őt és átöleltem. Kapálózni kezdett, küzdött az érintésem ellen, de gyenge volt, nem tudott kiszabadulni. – Au! – felkiáltottam, amikor megéreztem körmeit a bőrömbe mélyedni.

‒        Engedj el! – kiabált rám. Olyan volt, mintha dühkitöréssel kevert pánik rohama lenne. Még sosem láttam őt ilyennek. Nem tudom, hogy mit csináljak.

Hátrálni kezdtem. Emily háttal neki ütközött a falnak, és lassan lecsúszott a földre. Az arcát a kezeibe temetve erősen rákezdett a sírásra.

‒        Cicalány, mi a baj? – kérdeztem aggódva. Szörnyű volt ilyennek látni.

Leültem az ágyra és onnan figyeltem, ahogy egyre csak sírt. Nem válaszolt nekem, de az idő előrehaladtával úgy tűnt, kezd megnyugodni. A sírása csendesült és a légzése is kezdett helyre állni. Egyszer csak teljesen abbamaradt a sírása is. Csöndben üldögéltünk, nem akartam a közelébe menni, nehogy visszarántsam az előző állapotba. Csak bámultam rá, ami valószínűleg idegesíthette. Barátnőm felemelte a fejét, így a tekintetünk egy pillanatra találkozott. Barna íriszei félelemmel telve csillogtak. Lehajtotta a fejét, majd halkan megszólalt:

‒        Sajnálom – Tudtam, hogy ezt most úgy nagyjából mindenre érti.

‒        Nincs semmi gond – ráztam meg a fejem – Elviseled, ha hozzád érek? – álltam fel az ágyról.

Cicalány lassan bólintott. Odasétáltam hozzá és leültem mellé a földre. Szinte azonnal felém fordult és átölelt. Karjaimat köré fontam, mire fejét a nyakhajlatomba fúrta.

‒        Szeretnél beszélni róla? – kezdtem simogatni a hátát.

‒        Nem – motyogta.

‒        Rendben, de ha Harrynek se akarod elmondani, akkor rendbe kéne tennünk téged – hívtam fel rá a figyelmét.

‒        Tudom – suttogta még közelebb bújva hozzám.

‒        Aggódom érted.

‒        Tudom – elhúzódott tőlem és rám nézett – De nem kell – szemei határozottságot tükröztek.

Alig tíz perce még félt, sírt valami miatt, most pedig már teljesen más volt. A gond – bármi volt is az – nem oldódott meg, de ő mégis más lett. Felállt és elindult a fürdő felé.

Néha olyan érzésem van, mintha két személyisége lenne. Amikor az egyik nem bír el valamit, jön a másik, és kezeli a helyzetet. Szótlanul a gondolataimba mélyedve bámultam a fürdő ajtót. Rendben van, ha Em nem mond el dolgokat, nem kell mindenről tudnom, de aggódom érte. Beszélnem kell Shane-nel.

Váratlanul kinyílt az ajtó és barátnőm kisétált rajta. A sírás nyomai számomra még felismerhetőek voltak, de a feltett smink nagyon sokat segített a megjelenésén. Hozzám sétált, majd átölelt.

‒        Macy, kérlek, ígérd meg, hogy ami itt most történt, azt nem mondod el senkinek! – kérte némi kétségbeeséssel a hangjában.

‒        Ígérem – hazudtam, miközben kereszteztem az ujjaimat.

‒        Amúgy, miért jöttél át? – húzódott el tőlem.

‒        Mert aggódtam érted és úgy tűnik, okkal – néztem egyenesen sötét barna szemeibe.

‒        Macy, mondd utánam! Nem láttál semmit – komoly, határozott hangon beszélt.

‒        Nem láttam semmit – sóhajtottam fel. Lehet, hogy ettől a te lelkednek jobb lesz, de az enyémnek nem.

‒        Helyes – mosolyodott el. Bár, tudnám, mi jár a fejedben. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam, ami szerint éppen hét perccel múlt fél egy.

‒        Szedjük össze Niallt, azután menjünk le enni – ajánlottam tekintetemet visszavezetve rá.

‒        Oké – bólintott vonakodva.

Átsétáltunk a mi szobánkba Manómhoz. Ő éppen az ágyunkon ülve gitározott, amikor beléptünk.

‒        Manó, lejössz velünk ebédelni? – kérdeztem, miközben játékát figyeltük. A dallam nekem ismeretlen volt, és ahogy Cicalányra pillantottam, úgy tűnt, neki is.

‒        Igen – ugrott fel a gitárt félretéve.

‒        Ez új dal? – kérdezte Em Niallre pillantva.

‒        Igen, majd később megmutatom nektek a szöveget is – mosolygott ránk.

‒        Rendben – bólintottunk egyszerre.

‒        De nem fogsz emiatt bajba kerülni? – aggodalmaskodott barátnőm.

‒        Nem, ha nem mondjátok el senkinek – mosolygott ránk.

~ Emily ~

Ebéd után visszavonultam a szobámba és elkezdtem csinálni Lux ajándékát. A fejpántra szánt rózsa hamar elkészült, és már javában magán a pánton ügyködtem, amikor Harry öt után visszaért. Bár azt mondta siet vissza, nem haragudtam, hogy csak későn jött.

‒        Szia, Cica! – nyomott puszit a homlokomra.

‒        Szia! – nem vettem le a szemem a horgolásomról.

‒        Ez a rózsa gyönyörű – elismerően nézte a fehér virágot.

‒        Köszi – halványan elmosolyodtam, ahogy a következő egyráhajtásos pálcát készítettem.

‒        Ebédeltél? – kíváncsiskodott.

‒        Igen, Macyvel meg Niall-lel – válaszoltam még mindig a horgolással bíbelődve.

‒        Azt hiszem, én is eszek, te kérsz valamit?

‒        Nem – pillantottam rá.

‒        Biztos? – fordult vissza az ajtóból.

‒        Igen, de azért köszi – figyelmemet újra a fonalnak szenteltem.

Harry nem sokáig volt oda, aminek nem örültem. A ma délelőtt után szívesen lettem volna egyedül vagy inkább Macyvel, hogy szemmel tarthassam. Nagyon ideges voltam, mert ismertem őt. Bizonyos szempontból olyan volt, mint én. Én pedig megszegtem volna az ígéretemet, ha olyan állapotban láttam volna őt, mint amilyenben én voltam.

‒        Hoztam fánkot – zökkentett vissza Hazza hangja a valóságba. Letette a tálcát az ágyra, amin hét darab fánk díszelgett.

‒        Köszi – nagyon jól néztek ki, a látványukra összeszaladt a nyál a számban.

‒        A szádba adjam? – vigyorodott el Haz. A horgolást még mindig csináltam, ezért jogos volt a kérdése.

‒        Nem kell – pillantottam rá szúrósan, ahogy letettem a már majdnem kész fejpántot. Elvettem egy rózsaszín cukormázzal leöntöttet és nagyot haraptam bele.

‒        Ez nagyon finom – pillantottam Harryre.

‒        Valahogy éreztem, hogy azt fogod választani – ajándékozott meg gödröcskés mosolyával.

Viszonoztam gesztusát, miközben még egyet haraptam a sütiből. Imádom az édességet, mindig is nagyon szerettem, de hízni sajnos nem tudtam tőle, pedig néhány kiló még elférne rajtam. Ő is követte a példámat és elvett egy csokival leöntöttet.

Miután végeztem a fánkkal, gyorsan megmostam a kezem a fürdőben. Ezután visszatértem a horgoláshoz.

‒        Nem kérsz többet? – nézett rám Hazza csalódottan.

‒        Nem, ezt most még be kell fejeznem – válaszoltam.

‒        Nem várhat? – simogatta meg a lábamat.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Ez mindjárt meg van, utána már csak varrni kell.

‒        Oké, addig lefürdök – indult meg a fürdőbe.

Mire kész lett, én felvarrtam a rózsát a fejpántra.

‒        Na, hogy állsz? – ült le mellém egy, a csípője köré csavart törölközőben.

‒        Kész van – adtam a kezébe – Szerinted, milyen?

‒        Nagyon szép, Lux imádni fogja, olyan jó puha – gyűrte össze.

Elpakoltam a fejpánthoz használt dolgokat, majd az ajándékot az éjjeliszekrényre raktam.

‒        Megfürdök – mondtam, közben elővettem a hálóingem, meg egy bugyit.

Egy gyorsra fogott zuhanyzás után bebújtam Hazza mellé az ágyba. Szinte azonnal megéreztem, ahogy körém fonódnak a karjai. Apró csókot adott az arcomra és a vállamra, miközben közelebb húzott magához.

‒        Ne! – próbáltam kibontakozni az öleléséből.

‒        Mi a baj? – Nem kellett ránéznem, anélkül is tudtam, hogy értetlen arcot vág.

‒        Most nincs kedvem hozzá – a hátamra gurultam, távolabb tőle.

‒        Baby, ne már – simított végig a karomon kérlelően.

‒        Mondtam, hogy nem akarom – felültem, aztán felkaptam a köntösöm, majd elindultam kifelé.

‒        Cica, most hova mész?

‒        Egyedül akarok lenni – kiléptem az ajtón a folyosóra, ahol egyből összefutottam Zaynnel.

‒        Szia, Emily, hova sietsz? – vezette rám barna íriszeit.

‒        Nem tudom – álltam meg előtte összezavarodva.

‒        Mi történt? – szemeiből őszinte aggodalom sütött. Bár, el tudnám mondani.

‒        Ne haragudj, de most nincs kedvem beszélgetni – pillantottam félre. Zayn megfogta a kezem.

‒        Gyere, tudok egy helyet, ahol megnyugszol – kedvesen rám mosolygott.

Felmentünk a hotel tetejére. Idefent a fekete hajú srác rágyújtott. Kellemesen hűvös volt az éjszaka. Az égen a csillagok gyönyörűen ragyogtak, egy felhő sem takarta el őket. A reggeli rossz időnek nyoma sem volt.

‒        Gondolom, itt sem fogsz beszélni, de ha bármit tehetek érted, akkor ki vele – figyelmemet a tőlem néhány lépésnyire álló fiúra irányítottam.

‒        Miért vagy ilyen velem? – bukott ki belőlem hirtelen.

‒        Mert úgy érzem, mi nagyon jól kijövünk egymással – szívott bele a cigijébe. Ez igaz, nem tudom, miért, de így van.

‒        Én is így gondolom – tettem felé pár lépést – Megölelhetlek? – pillantottam rá reménykedve.

‒        Hát persze – mosolyogva tárta ki a karjait, majd egy szoros baráti ölelésbe zártuk egymást. Te nagyon fogsz hiányozni nekem.

Nem voltam sokáig távol, ezért tudtam, Harry fent lesz még, amikor visszamegyek a szobánkba. Ez így is volt, de egyáltalán nem szólt hozzám, míg ledobtam a köntösöm és bebújtam a paplan alá. Nem tudtam eldönteni, hogy most csak duzzog vagy tényleg haragszik rám. Leoltottam a lámpát és inkább nem mondtam neki semmit. Ő sem reagált rám. Aznap este az álom egyikünket se ért utol valami hamar.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap mindketten úgy csináltunk, mintha semmi nem történt volna az este. Úgy viselkedtünk, ahogy szoktunk, ami nagyon nehezemre esett az utóbbi pár nap történései miatt.

‒        Nem tudod véletlenül hova tettem az ollóm? – pillantottam rá.

‒        A fiókban van – válaszolt az éjjeliszekrény felé biccentve. Kihúztam és megláttam benne a sárga nyelű ollómat.

‒        Köszi – motyogtam, ahogy vágtam egy nem túl nagy darabot a csomagolópapírból, amibe belecsomagoltam a fejpántot.

A kis ruhát, a harisnyát meg a kalapot is becsomagoltam, majd egymásra pakoltam őket az ágyon.

‒        Mikor kell indulnunk? – néztem a szekrényen lévő digitális órára.

‒        Még negyed óra – szólalt meg az ágyon ülve.

Lux bulija úgy lesz megtartva, hogy mindenki lemegy ebédelni, és miután azzal végeztünk, lent maradunk tortázni. Lou nem akart különösebb felhajtást a kicsi szülinapjából, de azért kíváncsi vagyok, milyen tortája lesz. Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Hamarosan megjelent az ajtóban szőke barátnőm.

‒        Sziasztok!

‒        Szia! – mosolyogva indultam el felé, majd egy nagy ölelésbe zártam.

‒        Hogy vagy? – suttogta a fülembe.

‒        Jól – én is halk voltam. Már eldöntöttem, mit fogok tenni. – Niallt hol hagytad? – húzódtam el tőle, kíváncsi tekintettel fürkészve.

‒        Mindjárt jön, azután tulajdonképpen mehetünk is enni – válaszolt Harryre pillantva.

Ő továbbra is az ágyon ült és minden rezdülésünket figyelte. Gyanakvó volt, amit nem csodáltam, de ez feszültté tette a hangulatot.

‒        Halihó! – lépett be Ni a szobába egy ajándéktáskával a kezében.

‒        Szia! Nem kellett volna – nyúltam a tasakért izgatottan.

‒        Ó, bocs, ez nem a tiéd – húzta el előlem az ajándékot.

‒        Hát, ez szomorú – léptem hátra tettetett csalódottsággal. Feszültség feloldása pipa.

‒        Ó, ugyan, majd kapsz tőlem valamit – lépett közel hozzám Mac.

‒        Igen, és micsodát? – néztem kíváncsian gyönyörű kék szemeibe.

‒        Nem tudom, azt majd még kitalálom – vont vállat.

‒        Vigyázz, mert szavadon foglak – löktem meg a vállát játékosan.

Hazza telefonja hirtelen csörögni kezdett. Kivette a nadrág zsebéből aztán a füléhez emelte.

‒        Igen? – szólt bele – Mindjárt ott vagyunk – eltette a telefonját és felénk nézett – Liam szólt, hogy menjünk, mindenki ránk vár – állt fel.

‒        Oké – válaszoltuk kórusban.

‒        Hoznád az ajándékokat? – kértem Harrytől az ágyra mutatva.

‒        Persze – halványan rám mosolygott.

Mindannyian lementünk. Nem szóltak be, amiért ránk kellett várni, de türelmetlenül fogtak hozzá az evéshez, amikor végre én is leültem Zayn mellé.

‒        Minden rendben? – kérdezte halkan, feltűnés nélkül.

‒        Igen – suttogtam, azután az ételnek szenteltem a figyelmemet.

Ebéd után Lux megkapta csodálatos, rózsaszín alapon tarka pillangókkal díszített tortáját. Nagyon finom orosz krém ízű volt. A kicsi lány sorban megkapta az ajándékokat, és izgatottan bontotta ki őket. Nagyon tetszett neki a fejpánt, Lou elmondása szerint még este se akarta levenni.

Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! :)