4.rész - lógsz nekem egy nászéjszakával

Sziasztok!

Szerda van, ami új részt jelent, de ezt most kivételesen az időzítő teszi fel Nektek, mert sikerült rendesen betábláznom a szünetemet :) Most a barátnőmnél vagyok, és valószínűleg épp palacsintával tömjük a fejünket. Ti is használjátok ki a szünetet mert a következő még messze van. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Hát…

‒        Ő…

‒        Az…

‒        Úgy volt…

‒        Hogy… – egymás szavába vágva próbálták elmondani mi történt, nem sok sikerrel.

‒        Elnéztem az ajtót és neki mentem a keretnek az ütést pedig orral tompítottam – vágtam rá.

‒        Ügyes vagy – jegyezte meg Kim. Hát ez nem sokon múlt.

‒        Szóval, akkor szeretnénk közösen táncolni – terelt gyorsan Zayn, bár ez az ő szájából eléggé furán hangzott.  

‒        Rendben akkor azt is beiktatom. Shany, majd szólj rám, hogy éjjel ezt is csináljam meg – néztem rá.

‒        Könyvelés is van?

‒        Igen, azt is le kell majd adnom, vagyis el kell küldenem.

‒        Mikor fogsz aludni? – kérdezte Liam.

‒        Nem alszok, az első két éjszaka tuti nem. Új helyen sajnos nem megy.

‒        Kaphatunk ízelítőt a táncokból? – kérdezte Niall és úgy tűnt, hogy tényleg kíváncsi.

‒        Ha szeretnétek, mutatunk valamit, de előre szólók gyatra lesz, már rég nem táncoltunk együtt.

‒        Mégis milyen rég? – kérdezte Tad.

‒        Két hónapja és az táncban sok idő.

‒        Akkor menjünk át a nappaliba – tanácsolta Kim. Mindenki átsétált és elfoglalták a kanapét meg a foteleket. Shane arrébb tolta a dohányzóasztalt.

‒        Mit táncoltunk együtt utoljára? – kérdeztem tőle halkan.

‒        Jókat tudsz kérdezni – morogta.

‒        Szerintem a Dirty Dancing volt az utolsó, azt kéne előadni – suttogtam.

Bólintott, majd elkezdtünk bemelegíteni. Nem igazán emlékeztem a lépésekre, reménykedtem benne, hogy megelégszenek a tánc egy részével. Mondjuk az elejével és a végével, azt még tudom is. Szenvedtem kicsit a spárgával, ami feltűnt barátomnak is, ezért kaptam tőle egy kis segítséget.

‒        Kezdhetjük? – kérdezte.

‒        Aha – előkaptam a telefonom, de mielőtt elindítottam volna, tudattam velük, hogy az elejét és végét fogják csak látni.

Szemügyre vettem a plafont, úgy tűnt elég magas ahhoz, hogy ne látszódjon majd meg a lábam lenyomata. Rátenyereltem az indításra, felvettük az alapállást és szépen, magabiztosan eltáncoltuk az első felét. Kb. ötször csesztem csak el. A második rész azzal a bizonyos emeléssel zárult, amit tökéletesen sikerült bemutatni. Miután letett szépen meghajoltunk. Illedelmesen megtapsoltak, de a banda néhány tagjának arcára kiült a rémület. Ezt észrevéve azonnal reagáltam:

‒        Nyugalom, ilyes féle-fajta emeléseitek nem lesznek. Nincs azaz Isten, hogy bármelyikkőtök is a feje fölé emeljen – jelentettem ki határozottan. Még csak az hiányozna, hogy valamelyikük elejtsen.

‒        De miért? – vigyorgott Louis.

‒        Kis nyúlért –vágtam rá, ezzel befejezettnek tekintve ezt a beszélgetést. Mégis mit gondolsz miért?!

‒        Azt elmondod ki, mit fog táncolni? – érdeklődött Nialler.

‒        Persze. Zayn keringő, Louis tangó vagy csa-csa-csa, Liam slowfox, Harry rumba, esetleg szamba, neked pedig, a country csa-csa maradt – néztem szöszire.

‒        Ahol nincs eldöntve ott mi lesz? – kérdezte Kim.

‒        Ott a fiúk döntenek, tehát mi legyen? – néztem az érintettekre.

‒        Tangó.

‒        Rumba, de igazából nem tudom.

‒        Akkor majd én tudom helyetted, rumba lesz, az egy kicsivel talán egyszerűbb.

‒        Van még valami? – kérdezte Tad, úgy tűnt már nagyon unja.

‒        Azt hiszem, nincs.

‒        Remek, akkor mi megyünk is. Bármi van, szóljatok, és viselkedjetek rendesen, nem kell a botrány – jelentette ki. Botrány?! Mit szoktak ezek csinálni?

‒        Akkor együnk valamit – szaladt a konyhába Niall, csodálkoztam, hogy eddig kibírta.

Én csatlakoztam azokhoz, akik kikísérték Kiméket. Feltűnt, hogy Pault nem láttam már egy ideje, lehet hazament miután kitette a csapatot. Mielőtt beszálltak az autóba Tad felesége a kezembe nyomott egy kártyát.

‒        Ha bármi van, hívj! Nem elvetemültek, de sosem lehet tudni – mondta mosolyogva.

Hát ezzel nem nyugtattál meg. Mi a fene fog itt történni? Kezdek aggódni, lehet, hogy mégis rossz ötlet volt jelentkezni. Elvégre ők öten vannak, fiúk és erősebbek is nálam. Mindegy, ráveszem Shane-t, hogy legyen az őrangyalom, bár már most is majdnem az. Ha pedig elmegy, akkor magam mellé állítom az egyiket és onnantól nyert ügyem lesz. Szép kis terv és nem sokára az is kiderül, hogy használható-e. Figyeltem, ahogy elhajt a kocsi, léptek zaját hallottam a hátam mögött. Megfordultam és én is bementem a házba. Zaj jött a konyha felől, pont ezért nem is mentem oda, helyette az emeleti szobámat céloztam meg.

Figyeltem az ajtókat, sajnos mind teljesen egyforma volt. Azt hiszem, fel fogom őket címkézni. Benyitottam oda, ahol az enyémet sejtettem. Hát, nem jött össze. Egy rendezett fiúszobát találtam, de nem nézelődtem sokáig, inkább kimentem. Nem akartam, hogy rajtakapjanak az egyik szobában ahova nincs is bejárásom. Az egyel mellette lévőt nyitottam ki, ez volt a telitalálatos. Beugrottam az ágyamba és elterültem rajta. Egy kicsit fáradt voltam, de tudtam, hogy még egy darabig úgy sem fogok rendesen aludni. Megkerestem a könyvelős mappámat, és előhalásztam a laptopomat. A másikat meg lent hagytam. Kénytelen kelletlen lemásztam a földszintre. Beléptem a konyhába:

‒        Fiúk, nem láttátok a mappámat?

‒        Konyhapult – mutatott mögém Liam.

‒        Köszönöm, amúgy jó étvágyat!

‒        Köszi, meg van, te nem eszel? – érdeklődött Zayn.

‒        Nem.

‒        Akkor nem adom oda, amit hoztam neked – jelentett ki Shane, mire felé fordultam.

‒        Hoztál nekem valamit? – csillant fel a szemem.

‒        Hát persze, de ezt nem csak tőlem kapod – magyarázta.

‒        Mi az?

‒        Nem mondom meg.

‒        De ne már!

‒        Megkapod, ha ezt megeszed – mutatott a tányéron lévő szendvicsre.

‒        Te most zsarolni próbálsz engem? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Nem dehogyis, bár ha éppen akarod, akkor így is nevezheted – nézett rám ártatlan tekintettel. Beletörődően felsóhajtottam:

‒        Megígéred, hogy odaadod, hogyha megeszem?

‒        Meg, én úgyse tudnám használni – Használni? Most már tényleg kíváncsi vagyok.

Elvettem tőle a tányért és helyet foglaltam az asztalnál. Elnyámmogtam a kaját, közben kaptam innivalót is szívószállal. Meglepődtem, hogy van náluk ilyesmi, de aztán eszembe jutott Lux. Biztos miatta vannak ilyen dolgok a házukban. Miután végeztem elöblítettem a tányért és beletettem a csurgatóba.

‒        Most boldog vagy? – fordultam barátom felé – Megkaphatom végre? – néztem rá türelmetlenül.

‒        Nem éppen, de igen – mondta és felment feltehetőleg a szobájába.

A nappaliig követtem, leültem az egyik fotelba és kis idő múlva a fiúk is körém gyűltek.

~ Shane ~

Mikor lejöttem az ajándékkal a kezemben már mindenki az nappaliban volt. Nagy közönség előtt lett volna jó átadni egy ilyen ajándékot, de most be kell érnem öt kétes tudású énekessel.

‒        Tessék, Emily – nyújtottam felé. Meg akarta fogni, de az utolsó pillanatban elrántottam előle.

‒        Mielőtt kibontod, valamit tudnod kell – kérdőn nézett rám – Az egész csapattól kapod – vigyorogtam rá. Arcára pedig kiült a rémület.

‒        Nem akarom kinyitni.

‒        Ne, most már mi is kíváncsiak vagyunk – mondta Louis.

‒        De ti ezt nem értitek, mi mindig valami szerintünk vicces ajándékkal lepjük meg egymást. Ami általában annak nem vicces, aki kapja – magyarázta.

‒        Emily, nyugodtan nyisd ki, megígérem, hogy nincs benne semmi olyan, amitől frászt kapsz – néztem határozottan a szemeibe.

Óvatosan kibontotta, úgy, hogy csak ő lássa, és azonnal vissza is csukta. Lerakta maga mellé és egyenesen a nyakamba ugrott.

‒        Imádom, imádom, imádom!!! Annyira szeretlek titeket! – elengedett és a telefonját kivette a zsebéből. Felhívott valakit.

‒        Szia, ott vagytok? – szólt bele – Mindenki?... Oké, akkor hangosíts ki!... Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Imádlak titeket. Imádom és… Még nem, de… Oké, de nem most… Nem… Mondom nem… Shane, veled akarnak beszélni – nyújtotta át nekem végül.

‒        Igen? – Em kíváncsian figyelt engem.

‒        Nem akarja felhúzni az ajándékát – kiabálták többen is egyszerre.

‒        Vedd rá, hogy megnézze magát benne, képet akarunk róla! – mintha Hallie kiabálta volna, de lehet, hogy inkább Blair volt az.

‒        Jó, elintézem, bízzátok csak ide! – kinyomtam és visszaadtam neki. Eltette, én meg a karjánál fogva közelebb húztam magamhoz. – Szeretném, ha felvennéd – suttogtam a fülébe. Válaszul megrázta a fejét. – Ne már! Hol van az a vagány csaj, akit úgy szeretek? – felvettem a csomagot és kiszedtem belőle valamit Emilynek háttal. Zsebre vágtam, a dobozt pedig, a kezébe nyomtam.

‒        Csak a te kedvedért, úgyhogy érezd magad megtisztelve – mondta és megindult az emelet felé.

‒        Várj egy kicsit, mit kaptál? – kérdezte Liam.

‒        Cosplay ruhát – mosolygott rá.

‒        Milyet? – kérdezte a göndör hajú fiú.

‒        Fel fogja húzni, most! – néztem rá türelmetlenül.

‒        Értettem, már is! – és már indult is az emeletre.

‒        Em, várj! – a zsebemből az előzőleg odatett ruhadarabot kivettem és felé dobtam.

Elkapta. Amikor rájött, hogy egy lila színű bugyit tart a kezében elpirult, de aztán a fejére húzva felszaladt a lépcsőn. Úgy volt vele, hogy ennél cinkesebb már úgysem lehet.

‒        A barátnőd nem komplett.

‒        Mondja az, akinek rózsaszín és lila hajú is volt már a barátnője – szóltam vissza.

‒        Le lehet szállni a csajomról!

‒        Én a tiédről, te meg az enyémről – ajánlottam neki.

‒        Akkor tényleg együtt vagytok? – kérdezte a szöszi srác.

‒        Ja, már vagy két hónapja, de nem tudom pontosan, az ilyeneket ő tartja számon.

‒        SHANE!!!! – hallottam, ahogy szaladt lefelé a lépcsőn.

‒        Mi az? – bedugta a fejét a nappaliba.

‒        Kellene egy kis segítség – nyújtotta ki felém a kezét, amiben szorongatott valamit.

Kimentem hozzá. Lila melltartóban és bugyiban állt előttem. A kezembe adott két karkötőt meg egy nyakláncot, amik lila anyagból készültek és masni volt rajtuk. Ráigazítottam őket, pont úgy, mint ahogy Yuukin vannak.

‒        Köszönöm – mondta, és felszaladt a lépcsőn. A hátsóját bámultam.

‒        Ne szaladj! – kiabáltam utána.

‒        Bocsánat – az kéne még, hogy összetörje magát. Visszamentem a nappaliba.

‒        Mihez kellett segítség? – érdeklődött Liam.

‒        Kiegészítők – forgattam meg a szemeimet látványosan.

‒        Szóval is ő csajból van – állapította meg Niall.

‒        Annak született, de a látszat ellenére a pasis dolgokból is kiveszi a részét.

‒        Tehát vagány lány? – kérdezte a fekete hajú srác.

‒        Valami olyasmi. Néha nem törődöm, mint egy fiú. Máskor meg hisztizik, sír és kiabál, egy szóval kibírhatatlan – a többiek felnevettek – Nem vicces, egyáltalán nem az, inkább borzalmas.

‒        Mi a borzalmas? – végszóra megjelent Emily – Vagy inkább ki? – kíváncsiskodott tovább.

‒        Senki, de akkor mutatod végre? – még nem volt bent a helyiségben, csak kintről magyarázott.

‒        Igen – ahogy belépett, mindenki egyből felfigyelt rá.

Gyönyörű volt abban a ruhában. Pirulva szaladt felém és hozzám bújt. Átöleltem és igyekeztem eltakarni a többi srác elől.

‒        Gyönyörű vagy – suttogtam a fülébe.  

‒        Köszönöm a ruhát, meg mindent – hálálkodott.

‒        Akkor örülsz neki?

‒        Hát, persze! Imádom Yuukit meg a Vampire Knightot és nagyon tetszett ez a cosplay.

‒        Örülök, hogy örülsz, de most kéne képet csinálni a többieknek – elővettem a telefonom és elkezdtem fényképeket gyártani róla.

Kamerát látva, előzetes félénkségét leküzdve – ami valószínűleg azért volt, mert mégiscsak a kedvenc fiúbandája ült a szobában – pózolni kezdett nekem.

‒        Várj! – állított meg – A paróka lemaradt. Hol van? – vont kérdőre.

‒        Őőőő, Coventry-ben?

‒        Szépen elfelejtettétek, mi?

‒        Ne izgulj, majd rászerkesztem a képre.

‒        Ó persze, te mindent így oldasz meg. Lánykérés gyűrű nélkül, majd rá szerkesztjük! Esküvő torta nélkül, majd rá szerkesztjük! Erről jut eszembe, lógsz nekem egy nászéjszakával – vetett rám szúrós pillantást.

‒        Melyikkel? – több esküvőm is volt már.

‒        Egy esküvőnk volt, vagy te tudsz másikról is?

‒        Nem sok mindenre emlékszem belőle – ezek szerint vele egy esküvőnk volt. Gáz, hogy nem emlékszem.

‒        De akkor nem is rúgtál be – értetlenkedett Em.

‒        Nem voltam teljesen tiszta, meg izgultam is egy kicsit – vallottam be.

‒        Pedig nem látszott.

‒        Rajtad sem. De a főpróbára emlékszem, sírtál, mint a lánykérésnél – vigyorogtam rá.

‒        Tudod, hogy nem azért – kiabálta idegesen.

‒        Hát miért? – szólalt meg egyikük először azóta, hogy Emily is a nappaliban volt. Elfordult és csak ennyit mondott:

‒        Anya miatt – persze, rémlik még.

A menyasszonyi ruhájában sétált befelé Jack oldalán, és amikor meglátta az édesanyját elkezdett sírni. Nem tudtuk elpróbálni annyira ki volt. Elküldtük Kate-tet és befejeztük a próbát nélküle. Fura volt őt úgy látni. Arra eszméltem, hogy elvette a telefonom és az emelet felé tartott.

‒        Várj már Emily! A többiek véleménye nem is érdekel?

‒        Az arckifejezésük már mindent elárult – adta a választ és folytatta az útját felfelé. Végig néztem rajtuk, és tényleg. Három srác arca közömbös volt és semmit mondó. A szöszi még mindig az ajtót nézte, ahol barátnőm eltűnt az imént, a göndör pedig perverzen vigyorgott. Amint rájött, hogy őt nézem letörölte a vigyort a képéről.

‒        Hé, mesélj már! Mi ez a nászéjszakás dolog? – kérdezte Louis.

‒        Komolyan ne vegyétek, ez csak hülyéskedés, valójában nem vettem feleségül. Ez úgy történt, hogy volt egy Narutos történet, amiben Sasuke és Sakura összeházasodnak. Úgy döntöttük, hogy eljátsszuk a történetet, én lettem Sasuke ő meg Sakura és így történt, hogy feleségül vettem. Még rendes legénybúcsúm is volt – mondtam büszkén.

‒        Bocs már, de ti amúgy normálisak vagytok? – érdeklődött Liam.

‒        Ja, de én mondjuk úgy hallottam, ti nem vagytok azok.

‒        Nem tudom kitől hallottad, de igaz volt – vigyorgott rám a legidősebb srác.

‒        Na, felmegyek, megnézem, mit csinál.

~ Emily ~

Valaki kopogtatott az ajtómon.

‒        Ki vagy? – szóltam ki.

‒        Shane, bejöhetek?

‒        Igen – azonnal nyílt az ajtó és éreztem, ahogy tekintete végig szántott rajtam.

‒        Ó, mondhattad volna, hogy még öltözöl – fordul el.

‒        Már láttál hiányos öltözetben, azt hiszem nincs mit takargatnom előtted – magyaráztam mosolyogva.

Leült az ágyam szélére és a telefonjával kezdett babrálni. Pár perc múlva megszólalt:

‒        Elküldtem a képet a többieknek.

‒        Rendben – bújtattam át a felsőt a fejemen.

‒        Figyelj, mikor akarod elmondani nekik?