7.rész - a legjobb, amit együtt csináltunk

Sziasztok!

Először is, a blog az előző héten átlépte az 1000 oldalmegjelenítést, - tudom, hogy van, akinek ez nem sok, de nekem mégis sokat jelent, nagyon feldobtátok vele a  hetem -, köszönöm nektek ezt és az egy új feliratkozót is! Másodszor pedig, szerda van, tehát meghoztam az új részt, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Shane ~

Lassan kinyitottam a szemeimet, a nap már bevilágított a szobámba. Oldalra fordítottam a fejem és megakadt a szemem egy barna kócos fejen. Mit keres itt Cicalány? Felültem, ő pedig a kezeivel átkarolta a derekamat. Mindezt persze álmában. Eltúrtam a haját az arcából. Olyan szép, amikor alszik. Cirógattam az arcát, és élveztem, hogy a kezemhez dörgölőzik. Ilyenkor tényleg olyan, mint egy macska, nem véletlenül kapta a becenevét.

‒        Cica, cica! Kelj fel! Ébresztő! – nyöszörgött egy kicsit, majd kinyitotta a szemét és lassan emelte rám a tekintetét.

‒        Mi az? – kérdezte fáradtan.

‒        Mindjárt nyolc.

‒        És?

‒        Mi lesz, ha bejönnek ellenőrizni?

‒        Semmi – kaptam a tömör választ.

‒        Ha lebukunk, majd rád fogom – fenyegetőztem, de marhára nem hatotta meg.

‒        Oké szólj, hogy melyikük jött be, melyikkel kell majd lefeküdnöm – mondta mire felszaladt a szemöldököm.

‒        Emily, te hallod egyáltalán azt, amit mondasz, vagy a szavak csak úgy elhagyják a szádat? Amúgy meg, hogy kerülsz ide? – érdeklődtem. Utóbbira felkapta a fejét aztán fel is ült.

‒        Nem tudtam aludni, ezért átjöttem hozzád. Te már rég aludtál, mint a tej és nem akartalak felébreszteni, ezért csak oldalba vágtalak mire arrébb gurultál – magyarázta. 

‒        Kedvességed határtalan, de hát, mit is vártam tőled, hisz ismerlek.

‒        Mindenkinél többet tudsz rólam – helyeselt majd belemászott az ölembe és befészkelte magát oda.

‒        Vigyázz kislány, fel fogsz izgatni – súgtam a fülébe mire elkezdett nevetni.

Ekkor valaki kopogott az ajtón és szinte azonnal be is nyitott. A csíkos gyerek volt az.

‒        Sejtettem, hogy itt talállak – nézett vigyorogva Emre.

‒        Itt a győztes! – kiáltottam fel.

‒        Vele inkább nem, bírom a barátnőjét és nem akarok összeveszni vele. Miért kellek Louis? – fordította felé a fejét.

‒        Gondoltam lejönnétek reggelizni, de látom, van jobb elfoglaltságotok is – húzta kaján vigyorra a száját.

Emily felkapott egy párnát és teljes erejéből képen vágta vele a meglepett srácot. Akaratlanul is elkezdtem nevetni.

‒        Túl mocskos a fantáziád – vágta hozzá, majd kiviharzott a szobából. Persze nem volt megsértve, csak játszadozott kicsit.

‒        Szeszélyes a kiscsaj, majdnem veszélyes – állapította meg a srác.

‒        Hát, mit is mondhatnék, az én barátnőm – húztam ki magam.

‒        Szerintem inkább sárkány – dünnyögte az orra alatt.

‒        Nem az! – tiltakoztam – Csak ti még nem ismeritek. Lefogadom, egy hónap múlva már más lesz a véleményed – közöltem vele.

‒        Aha, ha te mondod – válaszolt, és elhagyta a szobát.

Nálam jobban senki sem ismeri. Tudom az össze kis hazugságát és minden féltve őrzött titkát. Azt is, hogy kis idő múlva meg fog nyílni a fiúk előtt is. A második hónap végére már ismerni fogják az arckifejezéseit, a hangulat ingadozásait és persze az igazi énét is.

Egy alsóban feszítve indultam meg Cicalány szobájába. Megszokásból kopogtam aztán benyitottam. Az ágyán feküdt és az ajtónyitódásra felkapta a fejét.

‒        Ki vagy? – kérdezte, mert sötét volt a szobában.

‒        Csak én – ültem le az ágyára – Nem jössz?

‒        Nem vagyok éhes – jelentette ki.

‒        Ilyen opció nincs.

‒        Akkor nemet sem fogadsz el – mondta, inkább csak magának – Kéne keresnem valami ruhát.

‒        Gyere így!

‒        Akkor is meg kellene fésülködnöm – elvette az asztaláról a fésűt és beleengedte a szép barna göndör hajába – Kérek egy csókot! – szólalt meg hirtelen.

‒        Minek? Senki sincs a közelben – emlékeztettem.

‒        De én szeretnék – jött közelebb és ráhajolt a számra.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Az ebédlőben a kerek asztal lovagjai már elfoglalták a helyüket. Éppen gabonapelyhet ettek. Én is csináltam magamnak, Em meg kakaót ivott, mint mindig. Figyeltem őket, mert a Cicám csak egy hálóingben volt. Egy-ketten rajta felejtették a pillantásukat, de nem szóltam semmit. Végig az ölemben ült, így volt lehetőségem takargatni őt.

‒        Mi a mai programotok? – kérdezte Em.

‒        Klipforgatás lesz, szeretnétek jönni? – válaszolt Liam.

Cicalány az ölemben felém fordult és kérdőn nézett rám nagy barna szemeivel. Nem volt sok kedvem őket nézegetni, de tudtam, hogy Emily mindennél jobban szeretné.

‒        Felőlem mehetünk – mondtam megadóan és szája mosolyra húzódott. Mit meg nem teszek érted!

‒        Mikor indulunk? – tudakolta Em.

‒        Húsz perc múlva – nézett az órájára a fekete hajú srác.

Felpattant az ölemből és felszáguldott az emeletre. Már nem volt kedvem utána kiabálni, hogy ne szaladjon. Jó lenne, ha nem törné el a lábát vagy a kezét vagy akármijét. Gáz lenne lemondani a dolgot, és több mint egy hónapig gipszben lenne. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, folyton ugráltatna, mint anno négy éve, bár akkor nem gipszben volt.

Fél óra múlva már sikerült is elindulni. Egy nagy épületbe mentünk, ahol az egyik terem már be volt rendezve irodának. Rengeteg ember volt ott, nők és férfiak vegyesen. Öltöztetők, sminkesek, szereplők meg a fene tudja még, kik. Emily csodálattal bámulta a nyüzsgést, miközben a fiúk után sétáltunk. Bementünk az öltözőjükbe.

‒        És melyik dalhoz lesz a klip? – kérdezte Em.

‒        Van kedvenc dalod az albumról? – kérdezett vissza Harry. Ezen egy kicsit gondolkozott:

‒        Azt hiszem a Nobody Compares, de nagyon nehéz választani.

‒        Ó, pont ahhoz csinálunk klipet – vágta rá csíkos gyerek. Hazudik!

‒        Azt hittem, most valami lassú szám fog jönni, mint például az Over again.

‒        Érdekes, a lassú számainkat annyira nem szeretik – mondta Liam.

‒        Ha hiszed, ha nem, nekem a mai napig a Gotta be you a kedvenc klipem – nézett rá a barátnőm.

‒        Szóval vannak még ilyen lányok is – csillant fel a szeme a szöszinek.

‒        Csevegés helyett ötletelhetnétek!  – jött be egy fickó.

‒        Szia, Ben! – köszöntek egyszerre.

‒        Ötletelni? Még csak most? – Emily eléggé meg volt lepődve.

‒        Igen, random szoktuk kitalálni, ezért sikerülnek ilyen jól.

‒        Akkor mire várunk még?! – szaladt ki az ajtón.

‒        Energikus a kislány, ez tetszik, amúgy ki ő? – kérdezte Ben – később kiderült, hogy ő a rendező.

‒        A tánctanáruk, én pedig a segítője – mondtam, majd kimentem Cicalány után.

Em éppen az asztalok tetején ugrált, amikor megláttam, és többen is furcsán méregették őt. Felismertem néhány tánclépést a mozdulataiban, ezért én is csatlakoztam hozzá.

Belecsíptem a fenekébe, ő meg elkezdett ezerrel kergetni az asztalokon, meg a földön is, de nem sikerült elkapnia. Nem tudom mennyi ideig hülyéskedtünk, de felborítottunk két asztalt, szétszórtam egy csomó iratot és egy golf ütővel levertem pár lámpát.

‒        Emily! – kiabáltam neki és fejemmel balra biccentettem.

Tekintetét abba az irányba vezette és szája mosolyra szaladt. Tudtam, hogy megértette.

Átvágtunk az emberek között, ő pedig belemászott a bevásárló kocsiba. Majd elkezdte kifelé szórni belőle a papírokat meg minden mást, ami benne volt. Végig toltam az egész termen és végül beleütköztünk Zaynbe, szó szerint.

Cica kiugrott a kocsiból és rémülten elnézést kért, nagyjából mindenért. Én nem. Hosszú ideje ez volt a legjobb, amit együtt csináltunk. Jó nagy felfordulást hagytunk magunk után, gyakorlatilag ketten. Másrészről, nem hittem abban, hogy le fognak cseszni minket ezért az egészért. És lám, igazam lett. Lazára vették a dolgot és nem kaptunk érte.

Egy órakor hármunkért jött Paul. Útba kellett ejtenünk a házat a cuccaink miatt, aztán mentünk is a stúdióba. Ez a szöszi gyerek nem túl beszédes, viszont mindenen nevet. Lehet, így próbálja oldani a feszültséget vagy egyszerűen csak velünk ilyen.

Átöltözés után rögtön neki is álltunk. A country csa-csa nem egy könnyű tánc, gyorsak a lépések és nagy energia kell hozzá, ezért nem is igazán értettem, hogy Emily miért választotta ezt Niallnek. Bár Em sokkal jobban ismeri őket, vagyis a zenéjüket, mert szerintem ők meg a dalaik nem egy és ugyanaz. Az ír srác meglepően jól táncolt, vagyis az ír táncok jól mentek neki. De így is Emilynek volt igaza – bár gondolom ez nem meglepő – a szöszi egy energiabomba. Jól bírta a próbát, szívesen fogadta a tanácsokat, de Cicával félénk volt. Nehezen ért hozzá, nem szívesen fogta meg a kezét vagy a derekát. Ott és akkor, nem tudtam eldönteni, hogy ez az én jelenlétem miatt volt vagy csak úgy egyáltalán. Mindenesetre fura volt. Úgy emlékszem neki nincs barátnője, talán ezért.

‒        Ne úgy! – állítottam meg – Így tedd le a lábad! – mutattam neki – Ha úgy teszed le, mint az előbb, akkor elesel a forgásban – magyaráztam. Bólintott, hogy megértette, majd folytatták.

‒        Niall, bátran! – biztatta Emily és láttam, ahogy a fiú kezét a derekára húzta – Nem foglak megenni, megígérem – mosolygott rá. A fiú félve pillantott felém, de nem vettem róla tudomást, inkább elfordítottam a fejem.

Paul jött értünk és Niall miatt útba kellett ejtenünk egy Nando’s-t. Mindenkinek vittünk kaját, amit kitörő örömmel fogadtak a többiek. Fürdés után rávettem Emet, hogy aludjon nálam, gondoltam megspórolom neki az éjjeli utat. Meglepődtem, mert gyorsan elaludt a karjaimban, de azon nem, hogy rosszat álmodott.