Sziasztok!
Köszönöm szépen a kommenteket, - nagy öröm volt olvasni őket - továbbra is szívesen fogadom a véleményeteket a részekkel kapcsolatban. Mivel idén már nem találkozunk szeretnék nagyon boldog új évet kívánni mindenkinek. Szerda van tehát meghoztam az új részt, jó szórakozást hozzá! :)
Puszi: Emily
~ Emily ~
Egyedül ébredtem fel és semmire
sem emlékeztem az éjszakámból.
Felültem és kidörzsöltem az álmot a szememből. Az éjjeli szekrényem felé
nyúltam és a telefonom után kezdtem kutatni rajta. Megtaláltam és megnéztem
mennyi az idő. Hét óra volt.
Emlékeztem Mike tegnapi telefon
hívására, pedig örültem volna, ha azt elfelejtem az éjszaka. Éreztem, hogy ki van száradva a
torkom, ezért lementem a konyhába vízért. Senkivel
sem találkoztam, amit furcsálltam, mert úgy volt, hogy ma korán mennek.
Ittam egy pohárral, aztán a hűtő felé igyekeztem. Kinyitottam az ajtaját és
belestem rajta. Nem voltam éhes, csupán
megszokásból néztem bele. Megakadt a szemem egy lealufóliázott tányéron.
Egy kis fehér cetli díszelgett rajta, amelyen Louis kacska betűit véltem felfedezni,
a nevemet írta rá. Édes volt tőle, hogy
tett nekem félre a tegnapi vacsiból. Elvettem a papírdarabot és nem tudom
miért, de megfordítottam.
A
hátulján ez állt:
„Köszönöm Emily, hogy megkínáltál
belőle. Niall”
Nagyon
mosoly terült szét az arcomon. A kis
éhenkórász beleevett a spagettimbe. Majd este megeszem a maradékot.
Visszamentem
a szobámba, majd a fürdő felé vettem az irányt. Elégedetten konstatáltam, hogy a tegnapi sírásom nyomai mára már
eltűntek az arcomról. Megmosakodtam, elintéztem a lányos dolgaimat,
kifésültem a hajamat, és tettem fel egy kis sminket is, majd a szekrényemhez
indultam. Fekete nejlonharisnyát vettem ki belőle és egy nagyon színes ruhát,
ami a térdemig sem ért. A cipzárt próbáltam felhúzni éppen, amikor valaki
kopogtatott az ajtómon.
‒
Szabad! – fordultam a hang irányába.
‒
Na, Emily, készen vagy már?
Mindjárt reggelizünk
– jött be a szobámba Niall, nagy mosollyal az arcán. Tegnap délután megígértem neki, hogy elkísérem őket egy fotózásra.
‒
Még nem, de jó, hogy jössz. Segítenél
felhúzni? –
fordultam meg és elvettem a hajamat az útból.
‒
Persze – mondta és közelebb lépett
hozzám, majd puha ujjaival felhúzta a cipzárt.
‒
Köszönöm – fordultam vissza és
rámosolyogtam.
Válaszul
csak bólintott egyet. Felvettem egy farmer kiskabátot és a táskámba szórtam a
telefonom, aztán elhagytuk a szobámat. Ahogy kiléptem megláttam Shane-t, aki
szintén akkor jött ki az ajtón. Hozzám sétált és átölelt.
‒
„Hogy érzed magad? – kérdezte és homlokon puszilt.
‒
Jobban, de nem szeretnék erről
beszélni – suttogtam.
‒
Oké, de másról majd váltanunk
kéne pár szót –
mondta. Felnéztem rá.
‒
Mégis miről? – méregettem furcsán.
‒
Majd este megbeszéljük!” – beleegyezően bólintottam és
lementünk a konyhába.
Reggeli
után azonnal indultunk a Fabulous magazin székházába, ahol előzetes egyeztetés
alapján a fotózás volt. Az oda út csendben telt a kisbuszban, köszönhetően
annak, hogy mindenki álmos volt még. Paul a mélygarázsban parkolt, hogy ezzel
is kerüljük a feltűnést. Shane-nel kézen fogva sétáltunk be az épületbe. Jól esett a támogatása, nagy szükségem volt
rá.
Odabent
a srácok előbb váltottak pár szót a fotózás felelősével, majd az öltöző felé
vették az irányt. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a sminkes szoba
felől egy kislány szaladt felénk. Lux
volt az, a fiúk sminkesének és fodrászának a gyermeke. Kisvártatva az
anyukája is megjelent a pici lány mögött. Shane-nel az útját álltuk a szőke
kislánynak, így az anyukája utol tudta érni. Odasétáltam hozzá, mikor a többi
fiú megjelent mellette és Liam felém intett.
‒
Emily ő itt Lou Teasdale a
fodrászunk, Lou ő itt Emily Moore a tánctanárunk – mutatott be minket egymásnak.
‒
Nagyon örülök – ráztam kezet vele.
‒
Hasonlóképpen – mosolygott rám.
Magamhoz
hívtam Shane-t és bemutattam őket egymásnak. Miután Lou megcsinálta a fiúk
frizuráját – addig mi Lux babával játszottunk, aki egy tündéri kislány –
kezdetét vehette a fotózás.
Megengedték,
hogy mi is figyelemmel kísérjük az eseményeket feltéve, ha csendben maradunk és
normálisan viselkedünk. Természetesen megígértük, így bent lehettünk. Egyesével hívták be a fiúkat, születési
sorrendben haladva és nem hazudok, ha azt mondom, legalább kétszáz képet lőttek
róluk külön-külön. Ahhoz képest, hogy nekünk nézőknek meg volt tiltva a
hülyéskedés, őket hagyták azt csinálni, amit csak akartak. Így esett meg,
hogy az egyik képen majdnem én is szerepeltem, hála annak a bizonyos
bandatagnak, amelyik odarángatott.
Ebéd
után következtek az ötös felvételek, amelyek elkészítése hatványozottan
nehezebb volt, mint a szóló képeké. Komolyan
megsajnáltam szerencsétlen fotóst. Szerette volna a munkáját végezni, de az öt
fiú eléggé próbára tette az idegeit. Egymást szívatták, és valamelyikük
mindig belemozdult a képbe vagy kilökte a másikat, még mielőtt a felvétel
elkészült volna. Olyanok voltak így öten,
mint a nagyra nőtt gyerekek.
A
kaotikus fotózás után Niall, Shane meg én autóba ültünk és Paul elvitt minket a
próbára.
~ * ~ * ~ * ~ *
~
A
tánc után manónak még csatlakoznia kellett a fiúkhoz, hogy átválogathassák a ma
készült felvételeket, ezért csak mi ketten voltunk az egész házban még egy jó
ideig.
‒
Miről akartál beszélni? – kérdeztem Shane-t, aki az
ágyamon feküdt, míg én az ablakpárkányon ültem és kifelé néztem a kertre.
‒
Először is, ne akadj ki! – ült fel.
Jaj, Istenem, rosszul kezdődik. Félelemmel telt szemekkel néztem
rá.
‒
Két dolog van és egyiknek sem
fogsz örülni –
kezdett bele, én pedig kíváncsian figyeltem – Az első, tegnap elmondtam a többieknek a titkunkat. Mivel Zayn tudott
Mike-ról, jobbnak láttam tisztázni a helyzetet, mielőtt elkezdtek volna
elméleteket gyártani – magyarázta. Ha
ez igaz, akkor a fiúk, miért nem kérdeztek erről? Mintha a fejembe látott volna folytatta: – Kértem őket, hogy csináljanak úgy, mint akik nem tudnak semmiről.
Haragszol? – nézett rám bűnbánóan.
‒
Nem. Ezek után úgyis el kellett
volna mondani, és ma egész nap azon gondolkoztam, hogy tálaljam nekik. Akkor
ezt megspóroltad nekem és már csak a bocsánatkérés van hátra – sóhajtottam. Abban úgyis több gyakorlatom van.
‒
A másik, holnap haza kell mennem.
‒
Hogy mi? – hitetlenkedtem.
‒
Sajnálom, anyám azt mondta,
közbejött valami és hamarabb megyünk
– hangján érződött, hogy tényleg bánja a dolgot.
Jaj, Mrs. Davis, miért pont most? Leugrottam a párkányról és Shane
karjaiba vetettem magam.
‒
Nagyon fogsz hiányozni – mondtam beletörődően és
fejemet a nyakhajlatába fúrtam.
‒
Na, mi az, semmi hiszti meg
kiakadás? –
kérdezte.
‒
Miért, akkor itt maradsz? – emeltem fel a fejem, hogy a
szemébe tudjak nézni. Elmosolyodott.
‒
Ha már ez az utolsó esténk
együtt, akkor töltsük úgy, ahogy mi szoktuk – mondta.
‒
Mire gondolsz pontosan? – kérdeztem.
~ Shane ~
‒
Énekeljünk, és közben táncoljunk
kicsit –
válaszoltam.
Ha minden igaz, a banda nem
sokára befut, addig simán éneklünk, és akkor beváltom a nekik tett ígéretemet.
Ugyanis nem rég szóba jött, hogy Emilynek jó a hangja, de nem akarta megmutatni
a fiúknak, mert szégyenlős. Ezért kitaláltuk, hogy majd így fogjuk rávenni az
éneklésre és akkor a többiek meg tudják őt hallgatni. Felhúztam Emilyt és lassan
táncolni kezdtünk, majd ő kisvártatva kieresztette hangját:
‒
Kiss me out of the bearded barley Nightly, beside the green, green grass Swing,
swing, swing the spinning step You wear those shoes and I will wear that dress… – most valahogy különösen szépe hangzott. Szerettem ezt a dalt, főleg az
ő előadásában. Ahogy vége lett a fülébe suttogtam:
‒
Ha
rám gondolsz, ha megcsókolsz, ha megbántasz mosolyoddal kárpótolsz, Ha már nincs
tovább, ha nincs már több…
Jó
néhány dallal később újabb javaslattal álltam elő:
‒
Most jöjjön valami a kedvenc
bandádtól –
ekkor pillantottam meg Louis fejét a résnyire nyitott ajtóban. Tudtam, hogy nem fog bejönni.
‒
Don't try to make me stay Or ask if I'm okay I don't have the answer Don't make me
stay the night Or ask if I'm alright I don't have the answer…
– most is pont olyan szépen szólt, mint
mindig, nagyon szereti ezt a dalt, gyakran hallgatja.
Mikor
abbahagyta az éneklést, feltűnt, hogy a többiek eltűntek a folyosóról. Eltoltam
magamtól Cicalányt.
‒
Szerintem lassan hazaérnek – mondtam ránézve.
Majd
hallottuk, hogy valaki felrohan a lépcsőn. Az illető belökte az ajtót és
elkiabálta magát:
‒
Gyertek le, hoztunk kaját! – Niall volt az, aki azzal a
lendülettel ki is ment a szobából.
A
vacsora után Emilyvel együtt bújtunk ágyba. Én
már régen összepakoltam, mivel nagyon ki se szedtem a cuccaimat. A fiúknak is
szóltam még tegnap, hogy velem ennyi volt, és meséltem pár dolgot Emről.
Megkértem őket, hogy vigyázzanak rá helyettem. Nem féltem itt hagyni őt, mert
összebarátkoztam a többiekkel és tudom, hogy jó kezekben lesz. Bízom benne,
hogy jól fog kijönni majd ebből az egész kalandból.
‒
Beszéltél az otthoniakkal? – zökkentett ki Cicalány.
‒
Nem. Tia szóba állt veled?
‒
Igen. Szombaton telefonált,
megkapta a csomagot és azt mondta már jobban van – válaszolta.
‒
Majd csak kiheveri valahogy.
‒
Szerinted összejönnek újra?
‒
Nem hiszem. Ismered Jacket, ha
elmondja a véleményét, akkor nem fogja vissza magát. Biztos, hogy nagyon szemét
volt, nem hinném, hogy így lenne folytatása a dolognak – mondtam elgondolkozva.
‒
Valószínűleg igazad van – értett egyet velem majd hozzám
bújt.
Az utolsó esténk együtt és az
utolsó próbám holnap lesz. Magamhoz
öleltem Emet és őt simogatva aludtam el.
~ Emily ~
Shane
gépe épphogy csak felszállt, de már úgy éreztem, hogy egyedül vagyok. Kedvem lett volna felülni a következő
járatra és hagyni az egészet a francba. De nem voltam egyedül:
‒
Emily gyere, menjünk vissza! – szólt hozzám Paul.
Ő hozott ki minket a reptérre és
most vinnie kell vissza a közös táncra. Semmi hangulatom ahhoz, hogy
visszamenjek, és úgy tegyek, mintha semmi sem történt volna.
Eleget
tettem a kérésének és megkerestük a kocsit. Az út zavartalanul telt, mert zenét
hallgattam, aztán váratlanul kaptam egy SMS-t: „Ne legyél szomorú! Tudom, hogy végig tudod csinálni. Szeretlek Cicus!”
Miközben olvastam hozzá képzeltem a hangját és ennek hatására elmosolyodtam. „Tudom, én is szeretlek” Jó érzés volt,
lenyomni a küldés gombot. Hirtelen megállt alattam az autó és kiszálltam.
‒
Köszönöm Paul – mosolyogtam kedvesen a
férfira.
‒
Szívesen kislány, a srácok már
bent vannak –
bökött az épület felé.
‒
Rendben, köszi.
Elhaladtam
a recepciós mellett, aki csak intett nekem, hogy menjek tovább. A próbateremben
a fiúk már felöltözve vártak rám. Köszöntem és sietve mentem is átöltözni. Pár
perc múlva megjelentem előttük és kezdetét vette az óra.
Hát, ez a nap is eljött. Az első
olyan próba, amit egyedül tartok.
Totálszívás, hogy Shane-nek hamarabb
kellett hazamennie pár nappal. Azt hittem, fel vagyok készülve arra, hogy
elengedjem, de ez nem így volt.
Egész
jól levezényeltem a próbát, bár olyan érzésem volt, mintha a srácok kímélnének
engem. Közösen összeszedtük azokat a táncmozdulatokat, amiket a klipjeikben
csináltak és el is helyeztük őket, a táncban. Egészen aktívak voltak és
többnyire azt csinálták, amit kértem tőlük. Sőt, beépíthető táncmozdulatokat is
mutattak nekem. Ez meglepett és nem igazán akartam hinni a szemeimnek. Talán csoda történt? Nagyon jó lesz ez a tánc, már előre várom,
mi sül ki belőle. Ebben lazák és röhögnek, élvezik, amit csinálnak. Nem úgy, mint én az órát most. Szerettem volna, ha gyorsan vége lesz.
Vissza akartam menni, felhívni Shane-t és kikönyörögni, hogy jöjjön vissza. Nem
is tudom, mit gondoltam, amikor beadtam a jelentkezésem. Mégiscsak öt fiú, én
meg egy szál egy magamban vagyok itt velük. Tök jó lenne, ha lenne a bandában
egy csaj is, akivel lehet pasikról és csajos dolgokról beszélgetni. De nincs.
Ezt jól megszívtam. De nem hagyhatom őket cserben, most nem. Számítanak rám,
vagy valami olyasmi. Próbáltam lelket önteni magamba több-kevesebb
sikerrel.
Végre
valahára vége lett a próbának, szerencsére a srácok nem terveztek semmiféle
kiruccanást a mai napra. Louis azt mondta, ő akarja megcsinálni a vacsorát,
Harry pedig felajánlotta, hogy segít neki. Ahogy megérkeztünk, ők ketten
bevették magukat a konyhába. A többieket nem figyeltem, mert én azonnal
felmentem a szobámba és nem is terveztem lejönni onnan a vacsoráig.
Bevackoltam
magamat az ágyamba és laptopoztam, a fülhallgatómmal pedig kirekesztettem a
külvilágot. Szétnéztem, mi történt Facebookon meg a Twitteren. Kaptam néhány
üzenetet, azokra válaszolgattam. Anya is írt nekem, elküldte az ígért képeket
Shinről. Édes kicsi cicám, olyan régen
láttam.
Az
üzenetek közül az egyik felkeltette az érdeklődésemet, mert Macytől kaptam, a
legjobb barátnőmtől. „Szia, Cicalány!
Ahogy már említettem, a meghívás még mindig áll, szóval mikor tudnánk
összefutni? :) Amúgy mi újság Velük? Kiválasztottad már közülük az új
férjjelöltet? Azért, légy szíves egyet hagyj meg nekem is! Minél hamarabb
válaszolj! A Te Macyd ♥ ”Az üzenet tegnap éjjel érkezett tőle. Biztos, megint nem tudott aludni. Ő olyan,
mint én, éjjelente gyakran fent van. „Szia!
Ez szuper ötlet, még nem tudom hova tudnám beszorítani, hogy találkozzunk, de
rajta leszek :) A srácok megvannak, még élnek. Tudom, h ezt csak viccből írtad,
de megőrültél?!?!?!? Amúgy meg, hát peresze, h hagyok neked is :) Puszi, a Te
Cicád ♥ ”
Talán érdemes maradni. Ugyan
Shany elment, de itt van nekem Mac.
Gondolataimból az rázott fel, hogy a fülemben megszólalt az egyik kedvenc C.o.D. számom. Felálltam az ágyon, hátat fordítva az ajtónak és nem túl hangosan,
énekelni kezdtem. Mikor vége lett a dalnak valaki kopogott az ajtómon. Méghozzá
a belső felén. Niall állt ott mosolyogva. Elpirultam, kiszedtem a
fülhallgatókat és a telefonommal együtt az ágyra dobtam.
‒
Kopogtam, csak nem hallottad – mondta egyből. Bólintottam. – Nagyon szép hangod van.
‒
Köszönöm – válaszoltam halkan – Mit szerettél volna? – tereltem
gyorsan.
‒
Nem sokára eszünk, úgyhogy lassan
jöhetsz lefelé.
‒
Nem vagyok éhes, köszönöm.
‒
Ezt a választ nem fogadjuk el. Nem akarom, hogy megint elájulj – nézett rám szomorúan.
‒
Majd vigyázok, hogy ne forduljon
elő újra.
‒
Ezt kezdhetnéd azzal, hogy jössz
és vacsorázol.
‒
Tudom, hogy számodra ez
ismeretlen fogalom, de nem vagyok éhes – néztem komolyan a szemébe.
‒
Legalább egy keveset egyél – próbálkozott.
‒
Ha lemegyek enni, akkor békén
hagysz? –
kérdeztem türelmetlenül. Kezdett
idegesíteni, hogy már megint az étkezésem a téma.
‒
Igen – válaszolta.
‒
Akkor kimehetsz! – utasítottam kissé bunkó
stílusban.
Sóhajtott egyet,
aztán elhagyta a szobámat. Miért nem
tudnak leszállni rólam?! Olyan nehéz lenne a saját dolgukkal foglalkozniuk?
Öt perc múlva
csatlakoztam hozzájuk. Csináltam teát és egy szendvicset. Megettem, aztán
felmentem. Kifelé menet még elkaptam
Niall csúnya pillantását, de nem tudott meghatni.
~ * ~ * ~ * ~ *
~
Éjfél
körül járt már az idő, de én még mindig nem aludtam. Fáradt voltam, de nagyon hiányzott, hogy halljam valakinek a
szuszogását. Villanyt kapcsoltam és felültem. Zenehallgatással
próbálkoztam, de a sok C.o.D. dal sem tudott álomba ringatni. Hajnali egy előtt
nem sokkal leoltottam a lámpát és elhagytam a szobát. A folyosón a többi
ajtóval szemeztem, végül választottam egyet és bementem. Odabent csend volt,
egészen addig, amíg be nem csuktam az ajtót. Kicsit hangosabbra sikeredett,
mint akartam, mert a fiú az ágyában mocorogni kezdett.
‒
Liam! – szólongattam halkan és többször
is elismételtem a nevét. Megijesztett, amikor felugrott az ágyában.
‒
Emily? – kérdezte kómás hangon – Mit csinálsz itt?
‒
Ne haragudj, hogy felkeltettelek,
de nem tudok aludni –
suttogtam.
‒
Valami baj van?
‒
Nem, csak…
‒
Csak?
‒
Hát… szóval… hiányzik Shane.
Vagyis inkább az, hogy van valaki mellettem.
‒
Ühüm.
‒
Aludhatnék esetleg ma veled?
Ígérem, senki sem tudja meg! –
próbálkoztam. Egy kicsit gondolkodott, vagy csak a hangját kereste, nem tudom,
de végül válaszolt:
‒
Rendben, gyere! – meglepődtem a válaszon. Őszintén, nem hittem volna, hogy belemegy.
Lassan
közelítettem meg az ágyat és óvatosan bebújtam a paplan
alá. Vetettem rá egy pillantást, majd megfordultam. Ő még helyezkedett egy
kicsit és utána gyorsan visszaaludt. A szuszogását hallgatva pedig én is
elaludtam.