12.rész - Legyen elég annyi, hogy én nem vagyok a pasija

Sziasztok!

Először is, elindítottam az új blogomat, - ahol az első történet első része már olvasható - akinek van kedve nézzen be! :) Másodszor, Mindenkinek szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni, remélem, azokkal tudjátok tölteni, akiket a világon a legjobban szerettek. :) Harmadszor, szerda van tehát meghoztam az új részt. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá - nyugodtan lehet kommentelni és pipálni - annál is inkább mert ez a rész tartalmazza először valamelyik bandatag szemszögét. Jó szórakozást a részhez! :)
Valamint előre is nagyon boldog születésnapot az egyetlen Louis William Tomlinson-nak!

Puszi: Emily

Boldog karácsonyt Mindenkinek! :)

~ Emily ~

Már egy jó ideje ott toporogtam az ajtaja előtt. Számtalanszor felemeltem a kezemet, hogy kopogjak, de mindannyiszor vissza is hullott a testem mellé. A lépcső felől zajt hallottam, majd felbukkant Louis barna kobakja. Összetalálkozott a tekintetünk.

‒        Ugyan menj már be hozzá! Öt perccel ezelőtt is ott álltál – szólalt meg.

‒        Oké – húztam el a számat, majd kopogtattam az ajtón.

‒        Na, végre! – nyugtázta a kék szemű fiú azután belépett a szobájába.

Shane felől nem érkezett válasz, ezért benyitottam és óvatosan bedugtam a fejem. Nem volt bent a helyiségben. Besétáltam és becsuktam az ajtót, mire hallottam, hogy a fürdőszoba zára kattan. Remek, látni sem akar. Meg sem próbáltam a kilincshez nyúlni, értelmetlen lett volna. Egyszerűen csak háttal neki támaszkodtam az ajtónak és lecsúsztam a mentén. Mikor a fenekem a földet érte felhúztam a lábaimat, a karjaimat pedig köré fontam.

‒        Shane, tudom, hogy hallasz – mondtam – Kérlek, bocsáss meg nekem! Nagyon sajnálom azt, ami történt. Tudom, hogy igazad van és azt is, hogy jogosan akadtál ki. Minden jogod meg van ahhoz, hogy dühös légy, de én tényleg sajnálom, és ezt nem csak úgy mondom, komolyan is gondolom. Megígérem neked, hogy ez soha többé nem fog elő fordulni, és ez most nem csak üres beszéd. Ezt most tényleg be fogom tartani, nem úgy, mint a többit. Tudom, hogy csalódtál bennem és most nagyon haragszol rám, de kérlek, bocsáss meg nekem! Szeretlek és tudom, hogy te is így vagy ezzel – felálltam és lassan kifelé indultam – Tényleg sajnálom. Jó éjt, Shane! – azzal kiléptem a szobájából.

Lementem a többiekhez, akik – Louis kivételével – a konyhában vacsoráztak.

‒        Jó étvágyat! – mondtam, mindannyian morogtak valami köszönöm félét.

‒        Na, hogy ment? – kérdezte Liam rám emelve tekintetét.

‒        Nem áll szóba velem – görbült lefelé a szám.

Niall felállt az asztaltól és mellém lépett, majd megölelt. Azonnal viszonoztam cselekedetét és beszívtam kellemes illatát. Nagyon jól esett, hogy megölelt.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A fürdőszobában voltam, éppen vetkőztem, miközben folyattam a vizet a kádba, ami már lassan háromnegyedéig telt. Összekötöttem a hajam aztán ledobtam az utolsó ruhadarabot is, majd beleléptem a forró vízbe és elmerültem a habok között.

Megtöröltem a kezem és meggyújtottam az előzőleg odakészített illat gyertyát, ami a kád szélén volt. A kellemes vanília illat gyorsan megtöltötte a fürdőszobát. Nem terveztem sokáig ázni a vízben, mert ilyenkor nem tanácsos, bár a forró víz sem, de mindegy. A rózsaszín szivacsommal lassan, komótosan átdörzsöltem magam, majd leöblítettem. Kiszálltam a kádból és körbe csavartam magamon a törölközőt. Mikor már száraz voltam felöltöztem az alvós cuccomba és elintéztem a lányos dolgomat is.

Nagyon fáradt voltam köszönhetően a fiúk által tervezett csodálatos túrának, ezért alig vártam, hogy ágyba bújjak. Belépve a szobámba viszont érzékeltem, hogy nem vagyok egyedül. Meglepetten pillantottam késői vendégemre.

‒        Csak jöttem megkérdezni, minden rendben van-e – mondta Liam magyarázatképpen.

‒        Jól vagyok, köszönöm – mosolyogtam rá – Nagyon kedves dolog, amit csinálsz – mondtam őszintén.

‒        Tudod, nekem nincs húgom, de most, hogy itt vagy olyan, mintha lenne és… – hallgatott el hirtelen.

‒        Értem – biztosítottam őt, egy mosollyal az arcomon. Ez a fiú annyira aranyos!

‒        Remélem, hogy ez nem frusztrál téged, mert én nem akarok kellemetlenséget okozni neked.

‒        Nincs bajom ezzel, és szólnék, ha zavarna.

‒        Oké, látom minden rendben, szóval hagylak aludni. Jó éjt, Cicalány! – mosolygott rám. Most először szólított így.

‒        Jó éjt, Liam! – mondtam, ő pedig elhagyta a szobámat.

Bevackoltam magam az ágyamba és próbáltam elaludni. Azt hittem, hogy a mai nap után simán menni fog, de nem így történt. Nagyon sokáig forgolódtam, míg végül felültem majd a telefonomért nyúltam. Megkerestem a fülhallgatómat és ittam egy kis vizet, majd zenét kapcsoltam. Egy lassú C.o.D. szám csendült fel, de ez sem segített. Egymást váltották a lassú dalok, mígnem megéreztem, hogy valaki bebújt mellém a takaró alá. Abba az irányba fordultam amerről a másik testet éreztem és megszabadultam a fülhallgatómtól, amit a telefonommal együtt félretettem. Karok fonódtak körém, amik maguk felé húztak, majd az illető megszólalt:

‒        Én is szeretlek! – mondta Shane, és megpuszilta a homlokomat.

Mélyet sóhajtottam. Most már, minden rendben van, megbocsájtott.

~ Zayn ~

Hétfő volt és hét körül már mindannyian otthon voltunk, ritka az ilyen. Louis meg Emily már javában főzték a vacsorát, én pedig már a konyhában voltam Liammel és éppen az evőeszközöket dobáltam fel az asztalra. Niall emlékeim szerint zuhanyozott, Harry és Shane a szobáikban voltak. Hirtelen megcsörrent a nappaliban lévő vezetékes telefon.

‒        Majd én – mondtam aztán megindultam a nappali felé.

Ezen általában a menedzsment szokott minket keresni. Kíváncsi vagyok, mit akarnak már megint. Leemeltem a kagylót.

‒        Tessék!

‒        Emilyvel akarok beszélni. Ott van? – türelmetlen fiú hang ütötte meg a fülem.

‒        Neked is jó estét, és ki akarja tudni?

‒        Mike, a pasija, és beszélni akarok vele, most! – követelőzött.

Felszaladt a szemöldököm. A pasija? Tudtommal az fent van az emeleten.

‒        Emily! – kiabáltam át a házon – Valami Mike akar beszélni veled, azt állítja, hogy a pasid – kiabáltam még mindig.

Em ideges arccal jelent meg előttem és szúrósan nézett rám. Zaklatottnak tűnt. Megállt a telefon mellett. Lassan, szaggatottan fújta ki a levegőt, majd remegő kezével a készülékért nyúlt. Arrébb álltam és onnan figyeltem őt tovább.

‒        Tessék! – szólt bele halkan.

Szemmel láthatóan megremegett, amikor a fiú a vonal túlsó végén beleszólt. Nem értettem, mit mondott a srác, de azt hallottam, hogy megállás nélkül kiabál vele. Emily nagyjából tíz percig csöndben hallgatott, majd könnyek kezdtek lefolyni az arcán, egyre több és több. Nem szólt semmit, csak némán hangtalanul sírt. Majd egyszerre csak lecsapta a kagylót. Elszaladt mellettem, és még csak arra sem volt időm, hogy a keze után nyúljak, de asszem felesleges lett volna. Hallottam a lábainak dobogását a lépcsőn majd azt is, ahogy becsukta a szobája ajtaját. Megfordultam és a konyhaajtóban álló Liam zavaros tekintetét sikerült elkapnom.

‒        Mi történt? – kérdezte.

‒        Ha én azt tudnám. Valami arrogáns kis pöccsel beszélt, eléggé bunkó volt.

‒        De kivel?

‒        Azt mondta nekem, hogy a pasija, amit nem vágok, mert ő elvileg az emeleten van.

‒        Meg kéne kérdeznünk – mondta Liam.

‒        Jó, menjünk!

Éppen felértünk az ajtaja elé, amikor Shane lépett ki a saját szobájából. Ránk nézett és egyből rákérdezett:

‒        Valami gond van? – kérdezte furán méregetve minket.

‒        Emily bent van és sír – közöltem egyszerűen az igazságot.

‒        De miért? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Egy sráccal beszélt telefonon, aki azt állította, hogy ő a pasija.

‒        Bassza meg! – átvágott köztünk és a kilincsért nyúlt, de az ajtó zárva volt – Emily! Emily, nyisd ki az ajtót! – kiabálta – Hol van a pótkulcs? – kérdezte tőlünk.

‒        Azonnal hozom! – Li gyorsabban reagált, mint én.

Shane nagyon ideges volt, mintha tudott volna valamit, amit mi nem. Ahogy Liam felért a srác abban a pillanatban kikapta a kezéből a kulcsokat. Kizárta és bement, mi is követtük őt. Em nem volt bent a szobájában. A fiú levágta a kulcsokat az ágyra aztán besurrant a fürdőbe.

‒        Nyugi, bármit is mondott nem igaz – szűrődött ki.

Beléptem a helyiségbe. A srác a földön ült a falnak támaszkodva, Emily pedig az ölében volt és sírt. Éreztem, hogy valaki megfogja a karom és kifelé húz. Liam volt az, akkor már Louis kivételével mindenki a szobában tartózkodott.

Tanácstalanul meredtünk egymásra, majd lementünk a konyhába. Felvázoltam a helyzetet a többieknek és jobb híján vacsorázni kezdtünk. Nem sokkal később Shane lejött. Teát készített és töltött egy bögrébe belőle. Aztán beledobott egy fehér színű pirulát.

‒        Az meg mi volt? – kérdezte Li.

‒        Nyugtató – válaszolta egyszerűen.

‒        Em jól van? – szólalt meg Niall. Ez volt az, amire mind szerettük volna tudni a választ.

‒        Nem mondhatnám, de jól lesz.

‒        Mégis mi történt? – kérdezte Harry.

‒        Most már úgyis mindegy. Ha elaludt elmondom az igazat.

‒        Az igazat? – húzta fel a szemöldökét Louis.

‒        Legyen elég annyi, hogy én nem vagyok a pasija – jelentette ki, és a bögrével a kezében felment az emeletre.

~ Shane ~

Amikor felértem a teájával még mindig sírt, csak annyit sikerült elérnem, hogy már az ágyában feküdve tette ezt.

‒        Ülj fel, kérlek! – mondtam neki, és lehúztam róla a takarót.

Nagy nehezen ülésbe tornászta magát. Rám emelte nagy barna szemeit, melyek most vörösek voltak a sírástól. A kezébe adtam a bögrét.

‒        Milyen? – kérdezte halkan.

‒        Olyan, amilyet szeretsz. Figyelj, meg kéne innod az egészet – simogattam meg a haját.

Beledugta a nyelvét, úgy ahogy szokta. Mosolyognom kellett, a buta kis szokásait akkor sem teszi félre, ha szomorú.

‒        Ez nagyon meleg – mondta és az éjjeli szekrényre tette.

‒        Nem akarsz esetleg gyorsan lezuhanyozni? – gondolkozott egy kicsit mielőtt válaszolt:

‒        Azt hiszem, kéne. Segítenél? – nézett mélyen a szemeimbe.

‒        Hát persze.

Előkereste a hálóingét meg fehérneműt is, amit bevitt a fürdőbe. Utána mentem. Segítettem levenni a ruháját és kikapcsoltam a melltartóját is. Aztán kimentem, de Em utánam szólt:

‒        Itt maradnál az ajtóban, kérlek.

‒        Ha ezt szeretnéd, akkor igen.

Halványan rám mosolygott majd tovább vetkőzött. Elintézte a lányos dolgát aztán beállt a zuhanyzóba és megengedte a vizet. Tényleg elég gyorsra fogta a dolgot. Nem néztem rá, amíg kijött, megtörölközött és felöltözött.

‒        Köszönöm! – mondta miközben elment mellettem majd adott egy puszit az arcomra. Leült az ágyára aztán megitta az összes teát.

‒        Esetleg enni nem kérsz?

‒        Elment a kedvem tőle – válaszolta és bevackolta magát az ágyba.

Mellé feküdtem és a hátát kezdte simogatni. Vajon mennyire fog haragudni, amiért elárulom a titkot? Végül is annak már úgyis mindegy. De mi a francot mondott neki az a rohadék? Én szóltam, amikor járni kezdtek, hogy ennek nem lesz jó vége. De hallgatott ő rám? Hát persze, hogy nem! Miért is tette volna? Az túl egyszerű lett volna. Amúgy sem szokása másokra hallgatni. Amíg magammal voltam elfoglalva a kiscicám elaludt mellettem. Adtam egy puszit a hajába és lementem vacsorázni.

Miután végeztem, bementem a nappaliba, ahol a srácok csak engem vártak. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak nekik.

‒        Elaludt? – kérdezte Louis. Bólintottam. – És rendben lesz?

‒        Holnapra már igen. Nem szokott így kiakadni, ez nekem is fura volt. Nem tudom, mit mondhatott neki az a szemétláda.

‒        Én sem hallottam, csak azt, ahogy kiabált vele – mondta Zayn – De mégis ki volt az a csávó?

‒        Mike, Emily volt barátja. Az előtt szakítottak, hogy idejött volna. Vagyis csináltak valami olyasmit.

‒        Olyasmit? – húzta fel a szemöldökét Liam.

‒        Nem mesélte el, hogy mi történt, csak annyit mondott vége van.

‒        Akkor te, hogy jössz a képbe? – kérdezte a fekete hajú fiú.

‒        Emilyvel nagyon régóta ismerjük egymást és jártunk is annak idején. Az ő ötlete volt, hogy jöjjünk ide egy pár ként. Én meg belegyeztem, mert nem sok minden van, amit nem teszek meg neki.

‒        És ez mire volt jó? – érdeklődött Niall.

‒        Őszintén szólva, nem igazán értettem, de valami olyat magyarázott, hogy nem akarja, hogy szóba hozzák bárkivel is.

‒        Azt hiszem, én értem, a rajongóinkra gondolt és arra, hogy összeboronálják valamelyikünkkel – mondta Liam.

‒        Mindegy. A lényeg az, hogy én vállaltam, hogy eljátszom a pasiját.

‒        Hát nekem nem csak játéknak tűnt – szólalt meg először a beszélgetés alatt Harry.

‒        Jó színészek vagyunk. Ja, és egyelőre még ne említsétek Emilynek, hogy bármit is tudnátok. Nem szóltam neki, hogy el fogom mondani a dolgot.

‒        Oké, mi nem fogunk szólni neki, ígérjük – jelentette ki Louis. Tényleg jó fejek.