9.rész - A kis csillag altatódala

Sziasztok!

Végre december van, ami azt jelenti, hogy nem sokára itt a karácsony, tehát a téli szünet is. A hétvégén pedig máris itt az első ajándékozási lehetőség. (Pucoljátok ki a csizmáitokat!!!!!)
Köszönöm az egy új feliratkozót. Szerda van, tehát megérkeztem az új résszel, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

Boldog nagyon elő Mikulást mindenkinek! :)

~ Emily ~

Reggel fáradtan ébredtem a saját ágyamban. Valami nem volt jó, mert egész éjszaka csak forgolódtam. Úgy döntöttem felesleges próbálkoznom, ezért inkább elvégeztem a szükséges teendőket a fürdőben, utána pedig felöltöztem. Tekintettel a jó időre egy virágos szoknyát húztam fehér blúzzal és farmer kiskabáttal. Még egy kicsit kómásan mentem le a konyhába, ahol – fél nyolc ellenére – már mindenki ott volt. Elmotyogtam egy halk jó reggelt-et. Shane mellém lépett majd átölelt. Felemelt és leült velem az asztalhoz, miközben kaptam egy puszit az arcomra.

‒        Kérsz enni? – kérdezte, közben pedig a hátamat simogatta.

‒        Nem vagyok éhes – motyogtam a nyakába.

‒        Mit szeretnél enni? – ismételte meg. Hát úgy néz ki, ezt nem úszom meg.

‒        Nem kérek semmit.

Áttett a mellettünk lévő üres székre majd megindult és csinált nekem kakaót. Letette elém a cuki virágos bögrét és beledobott egy kék szívószálat is. Leküzdöttem a hányingert és elszürcsöltem az italt.

‒        Ma megint a videót forgatjuk, akartok jönni? – kérdezte Zayn.

‒        Én maradni szeretnék, ha nem gond – emeltem rá a tekintetem.

‒        Akkor én se megyek – mondta Shany én pedig hálásan mosolyogtam rá.

‒        Rendben, de ne szedjétek szét a házat! – figyelmeztetett minket Liam és komoly arccal nézett ránk.

‒        Oké – vágtuk rá egyszerre. Azt hiszem, a keddi nap eseményei még erősen éltek az emlékezetében.

Miután a srácok elmentek, úgy döntöttem megpróbálok aludni egy kicsit. Besötétítettem a szobában, és úgy ahogy voltam bebújtam az ágyba.

A tervem bevált, csak délben ébredtem fel, akkor is arra, hogy Shane a nevemet ismételgeti és rázza a vállam.

‒        Cica, cica, ébredj fel! – hangja kellemesen csengett.

Felnyitottam szemeimet és felé fordultam. Barátom az ágyam szélén ült, engem vizslatott.

‒        Történt valami? – kérdeztem miközben felültem és nyújtózkodtam egy nagyot.

‒        Nem – válaszolta gyorsan.

‒        Akkor miért keltettél fel? – tudakoltam kíváncsian.

‒        Négy órát aludtál eddig, mit tervezel, mit fogsz csinálni éjszaka? – nézett rám komolyan.

‒        Négyet?! Basszus, hamarabb is szólhattál volna! – ugrottam fel.

‒        Bocsi, de belemerültem a beszélgetésbe.

‒        Kivel beszéltél? – kérdeztem és besétáltam a fürdőbe. De az ajtót nyitva hagytam, hogy a választ el tudjam csípni.

‒        Az otthoniakkal, vagyis a barátainkkal.

Barátaink. Azok, akikkel mindennap találkozunk és mindent tudunk róluk. De a héten még egyikükkel sem beszéltem, nem tudom, hogy mi van velük és nagyon hiányoznak.

‒        És hogy vannak? – kiabáltam, miközben a fésűmmel a szétaludt hajamat próbáltam helyre hozni több-kevesebb sikerrel.

‒        Azt mondták minden rendben van, de Jack és Tia szakítottak – válaszolta Shane.

A fésű kiesett a kezemből.

‒        Hogy mi?! – szaladtam az ajtó irányába. Látnom kellett az arcát, hogy tudjam nem viccel.

‒        Jól hallottad – barátom komoly tekintettel nézett rám.

‒        De hát, mi történt? – kérdeztem lesokkolva – Hisz ők olyan jól meg voltak.

‒        Jól mondod, voltak – emelte ki az utolsó szót – De mostanában egyre többet veszekedtek. Tia megint előjött a féltékenység témával, Jack besokallt és szakított vele – mesélte el dióhéjban.

Leültem az ágyam szélére és egy darabig csak meredtem magam elé. Nagyon lesújtott a hír, több mint két éve voltak együtt és azzal poénkodtunk, hogy össze is fognak egyszer majd házasodni. Ők voltak a tökéletes pár, mégis mi a fene történt?

‒        Tia hogy van? – kérdeztem halkan.

‒        Szerinted? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Teljesen kikészült.

‒        Talált, süllyedt.

‒        Akkor Jackkel beszéltél, igaz? – az éjjeli szekrényemen lévő telefonomért nyúltam.

‒        Részben, de felesleges próbálkoznod, ki van kapcsolva, nem beszél senkivel sem – tájékoztatott.

Tanácstalanul visszatettem a készüléket a helyére. Ilyen távolságból nem tudok segíteni neki, vagy talán mégis?

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Paul jött kettőnkért és vitt is minket tovább a stúdióba. Louis éppen akkor érkezett meg, amikor mi is így együtt mentünk be. Elkértem a terem kulcsát a recepciós lánytól és a már megszokott úton a teremhez mentünk. Gyorsan felrángattam magamra a rózsaszín felsőmet, nadrágomat és cipőmet, majd siettem a srácokhoz. Mint kiderült kár volt törnöm magam, mert egyikük sem tartózkodott még ott. A CD-t benyomtam a lejátszóba és leültem a földre. Nyolc perc után a két fiú nagy egyetértésben beszélgetve méltóztatott bejönni. Észrevettek ezért hozzám sétáltak és leültek elém.

‒        Legközelebb gyorsabban öltözzetek át – kezdtem, mire Shane bólintott, de Louis csak furcsállva méregetett engem – Szóval, a te táncod a tangó – fordultam felé.

‒        Igen, és hoztam is hozzá kiegészítőt – vágott a szavamba és a háta mögül előhúzott egy műanyagnak tűnő vörös rózsát.

‒        Most ugye csak viccelsz? – pillantottam rá kétségbeesve.

‒        Miért, ez nem ehhez a tánchoz kell? – értetlenkedett.

‒        De, a tangóhoz való, de nem kötelező elem és én nem akartam beletenni a táncba – magyaráztam.

‒        Miért, talán nem akarod átvenni a számból? – húzta fel a szemöldökét vigyorogva.

‒        Olyat biztos nem fogtok csinálni! – szólalt meg végre Shany és dühösen pillantott a kék szemű srácra.

‒        Jaj, bocs, elfelejtettem, hogy te is itt vagy – mondta nevetve.

‒        Elég ebből Louis, tedd el azt a rózsát és légy szíves figyelj végre rám! – kértem normális hangnemben. Lou egy kicsit fárasztó vagy.

Megemberelte magát és nekem szentelte teljes figyelmét.

Leszámítva a rózsás hülyéskedést semmi idétlen dologgal nem rukkolt elő a próbán, amivel meglepett, de én nagyon örültem ennek. Együtt tangózunk, de a koreográfia és a zene, amit választottam elég komoly. Lehet, hogy rosszul döntöttem és nem kellett volna ilyen szenvedélyekkel teli, merev táncot adni neki.

‒        Louis, ez most fontos kérlek, nagyon figyelj! Shane-nel szeretnénk megmutatni az emeléseket.

‒        Oké, csinálhatjátok – nézett ránk.

Shany elé álltam neki háttal és karjaimat a nyaka köré fontam. Ő megemelt és elkezdett forogni velem, de közben nem ért hozzám, csak a nyakával tartott. Három fordulatot tettünk meg így. Miután lerakott Lou felé fordultam.

‒        Most te jössz! – utasította a barátom. Ugyanúgy beálltam Louis elé, mint az imént Shane elé és a kezemet a nyaka köré fontam.

‒        Háromra kezded, és egy fordulatot csinálsz! – tájékoztattam – Egy, kettő, három.

Bennakadt a levegőm, amikor felemelt és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, mikor végre letett.

‒        Szép volt – dicsérte meg barátom – Akkor most még egyszer, de két fordulattal!

Másodszorra is sikerült. A kék szemű fiú furcsán nézett rám, majd szólásra nyitotta a száját:

‒        Miért akartad annyira, hogy rád figyeljek?

‒        Nem szeretném, ha elejtenél, nem szeretnék megsérülni és azt sem akarom, hogy neked bajod essen, ennyi az egész. A tánc az komoly dolog, nehéz és fárasztó, nem szeretném, ha viccet csinálnál belőle – magyaráztam óvatosan, semmi esetre se akartam megsérteni.

‒        Értettem, és ne aggódj, négy húgom van, ha rájuk tudok vigyázni, akkor rád is.

 ~ * ~ * ~ * ~ * ~

Ahogy elhagytuk az épülete Louis felé fordultam:

‒        Lehetne arról szó, hogy ne egyenesen visszamenjünk? – kérdeztem.

‒        Persze, hova szeretnél menni? Mit mutassak meg Londonból?

‒        Igazából csak azt szeretném, ha elvinnél a postára.

‒        A postára? – pillantott rám kétkedve.

‒        Igen, miért olyan fura ez?

‒        Manapság már senki nem küld levelet – tájékoztatott.

‒        Régi módi vagyok, és szerintem a levél sokkal személyesebb – vetettem oda neki.

‒        Oké, felfogtam – forgatta meg a szemeit – A posta két utcával lejjebb van abba az irányba – mutatott balra.

A táskámat a hátamra dobtam és az említett irányba indultam. Shane és Louis követtek engem. Míg sétáltunk elhaladtunk pár pékség mellett. Hirtelen ötlettől vezérelve bementem az egyikbe.

‒        Jó napot! – köszöntöttem az eladót, aki hasonlóan kedvesen üdvözölt.

‒        Mit adhatok? – kérdezte.

‒        Egy tucat fánkot szeretnék kérni.

‒        Milyenek legyenek?

‒        Mindenféle legyen benne – mosolyogtam rá.

A különféle fánkokat egy helyes kis dobozba csomagolta, majd közölte az árat. Előhalásztam a pénztárcámat és kifizettem a finomságokat. Miután megköszöntem távoztam a kellemes kis üzletből. A két fiú egy padon ülve várt rám, és amikor megláttak felálltak, majd folytattuk az utunkat.

A posta épületében szerencsére nem voltak sokan. Egy szőke hajú kék szemű férfi alkalmazott volt a segítségemre. A dobozra ráerősítettem a még a házban megírt levelet majd ráírtam Tia teljes nevét és pontos címét. Elsőbbségi küldeményként adtam fel, hogy a lehető leghamarabb megérkezzen Coventrybe. Remélem, hogy örülni fog neki és ezzel talán egy kicsit fel tudom vidítani. Mert ilyen távolságból nem tudom kiherélni Jacket, és ez sajnos ahhoz sem elég nyomós érv, hogy haza menjek. Miután végeztem a postán Louis fuvarozott minket haza.

‒        Nekem még vissza kell mennem a forgatásra – szólalt meg, amikor megállt a ház előtt.

‒        Mikor jöttök? Összeütünk valamit vacsorára – mondtam, miközben Shane-nel kiszálltunk.

‒        Kilenc körül, mert ma még be akarjuk fejezni az egészet, és ne bajlódjatok vele, majd mi hozunk kaját – válaszolta.

‒        Oké – bólintottam. Ha nem, hát nem. Nem erőszak a disznótor.

‒        Sziasztok!

‒        Szia! – köszöntünk el tőle kórusban, majd Louis elhajtott.

A srácoktól kapott kulccsal kinyitottam az ajtót aztán Shanyvel felmentünk az emeletre és ledobáltuk a cuccainkat. Kis idő múlva ő átsétált hozzám. Megállt a hátam mögött, karajait pedig körém fonta, majd megfordított és az ölelésébe húzott. Kezeimet a hátára csúsztattam és elmosolyodtam. Imádom, ha ölelgetnek.

‒        Van három óránk, amíg haza jönnek, te is arra gondolsz, amire én? – nem kellett felnéznem anélkül is tudtam, hogy egy kaján vigyor ül a képén.

‒        Hülye! – toltam el magamtól – Amúgy is, az neked csak tíz perc, a maradék időben mit csinálunk?

‒        Héj! Ne szemtelenkedj, ez nem igaz! – mordult fel. Minden fiú érzékeny arra, ha a teljesítményét becsmérlik.

‒        Bocsánat – mondtam. De ha egyszer igaz? Na, jó, nem tíz perc, de nem is sokkal több.

‒        De tényleg, mit akarsz csinálni?

‒        Van kedved énekelni? – kérdeztem kíváncsian.

‒        Mit szeretnél énekelni? – fürkészett engem.

‒        Valami magyart, de bármi jó lesz, hisz olyan régen énekeltünk együtt – válaszoltam.

Az ágyamhoz sétált és felhajtotta a laptopomat. Keresgélt egy darabig aztán megszólalt:

‒        Figyelj, indítom, találd ki ez melyik!

Ahogy meghallottam a kezdő akkordokat már tudtam, melyik ez a dal.

‒        Groovehouse Adj vissza mindent! – vágtam rá egyből – „Azt mondod ez még szerelem, bár lennél most is az esetem! Te még nem tudod! Visszaszámolok!...”

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Ahogy Louis ígérte kilenc körül befutottak és hoztak enni is. Pizza volt a kaja és a fiúk úgy döntöttek, hogy inkább a nappaliban együk meg, ezért mindannyian ott ültünk a kanapén meg a fotelekben a dobozokkal körbevéve. Csak egy valaki hiányzott, a barátom Shane. Éppen a lépcsőn jött lefelé és beszélt valakihez:

‒        „Persze, jól vagyunk. Tartsd egy kicsit, mindjárt adom! Cicalány, a Mariann az, jelenésed van – sétált felém majd mosolyogva leült mellém és a kezembe adta a telefonom.

‒        Szia! – köszöntem a nagynénémnek – Mi van veletek?

‒        Csak a szokásos, tudod, nem panaszkodunk. És veled mi újság?

‒        Semmi különös, itt vagyok Londonban, már elkezdtem a tánctanítást – mondtam boldogan.

‒        Na, és milyenek?

‒        Ötből néggyel már volt próbám és ők ügyesek voltak, de amúgy miért hívtál?

‒        Ma te vagy a soros, Tomika már tűkön ül – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

‒        Oké, akkor add át neki, kérlek!

‒        Szia, Emily! – kiabált bele.

‒        Szia, Tomi! Jöhet az altató? – kérdeztem nevetve.

‒        Igen! – a hangja izgatott volt.

‒        A kis csillag altatódala. Volt egyszer egy kis csillag, ott élt, ahol a Nap, s minden este lefekvéskor ő csak játszani akart – a hangom hirtelen csuklott el és Shane azonnal átölelt. Belefordultam az ölelésébe és fejemet a vállára tettem. Biztatóan simogatott így lenyeltem feltörni készülő könnyeimet azután folytattam – A kis csillag felragyogott, sziporkázott és világított, oh mily tündöklőn! Majd azt mondta: „Anya megszököm, ha le kell feküdnöm!” Ekkor az anyja megcsókolta szikrázó orrát és így szólt: „Nem számít hová mész, nem számít, merre kóborolsz, nem számít, milyen nagyra nősz, vagy a sors merre vet el. Én szeretni foglak, mert mindörökre az én kis csillagom leszel!” Jó éjt és szép álmokat!

‒        Jó éjt Emily! – hallottam nagynéném hangját, majd már bontotta is a vonalat.”

Sóhajtottam egy nagyot és elváltam Shane-től.

‒        Minden rendben? – kérdezte óvatosan Zayn. Felkaptam a fejem és felé fordultam.

‒        Igen, persze, miért? – mosolyogtam rá.

‒        Csak mert nem értettük, mit beszélsz és azt hittük, hogy valami baj van – válaszolt helyette Liam.

‒        Nem, dehogyis! Én félig magyar vagyok és most az azon ági rokonaimmal beszélgettem. Nekem kellett elmondanom az esti mesét – magyaráztam, miközben végig vezettem rajtuk tekintetemet. Mind kíváncsian néztek.

‒        Ó, ez nálatok valami szokás? – kérdezte Niall.

‒        Igen, még a nagymamám kezdte el, minden unokájának ezt az altatót mesélte – válaszoltam majd visszavettem az ölembe a pizzás dobozomat.

A vacsora további része csöndben telt. A kaja után pedig visszavonultam a szobámba.