28.rész - Melyikük barátnője vagy?

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagy jól telik a hete. Szerda van, tehát meghoztam a történet folytatását. Remélem, elnyeri a tetszéseteket. Pipálni, kommentelni, feliratkozni ér. Jó szórakozást a részhez! :)

(Jövő héten fogorvoshoz megyek, ha szerdán nem hozok részt, akkor nem éltem túl.)

Puszi: Emily

~ Emily ~  

Kinyitottam a szemem és az éjjeli szekrényemen lévő telefonomért nyúltam. Hét óra 53 perc, július 23. 23?! Felültem, a fiókból pedig kivettem a menzesz naptáramat. Épp csak három napja késik. Mi a franc van már megint? Kikászálódtam az ágyból, aztán bementem a fürdőbe. Pár perccel később kijöttem és szemezni kezdtem a szekrényen lógó ruhával. Harry választotta ki nekem, hogy ezt viseljem az interjún, ami ma kilenckor lesz. Velük kell mennem és válaszolnom néhány kérdésre. Szerencsére nem élőadás, bár ettől még parázok. Tudom, hogy ez lesz az egyetlen nyilvános szereplésem – a táncot leszámítva – és azt is, hogy három és fél héttel a műsor előtt nem fognak kirúgni, de azért tartok ettől az interjútól. Rajongói kérdések is lesznek, és hát el tudom képzelni, mire kíváncsiak.

Kinyitottam a szekrényem, ahol valami ruha után kezdtem kutatni. Nem akartam kis estélyiben menni, csak valami normális göncbe. Végre találtam egy megfelelőt, amit magamra rántottam. Egy fehér alapon rózsaszín virágokkal díszített rövid ruhát választottam. Épphogy csak felhúztam a cipzárt, Liam lépett be az ajtómon kezében a kakaómmal.

‒        Jó reggelt!

‒        Neked is! – mosolyogtam rá.

‒        Felhoztam a reggelidet – adta a kezembe.

‒        Köszönöm. Liam, jó leszek így? – mutattam végig magamon.

‒        Persze, tökéletes vagy.

‒        Ne csináld ezt, mert a végén még elpirulok! – figyelmeztettem.

‒        Azt hittem, azt mondod, beárulsz Harrynek.

‒        Miért árulkodnék? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Haz eléggé féltékeny, szóval kapnék, ha megtudná, mit mondtam.

‒        És én miért akarnám ezt? – kérdőn pillantottam rá.

‒        Mert tudod, mi a véleményem kettőtökről és azt hiszed, ez miattad van.

‒        És nem?

‒        Nem. Nézd, én ismerem őt, remek srác, de a nőügyei… szóval…

‒        Rajongó vagyok, emlékszel? Tudom a részleteket, de ne aggódj, nem lesz semmi gond – biztosítottam. Attól fél, mi lesz, ha szétmegyünk a műsor előtt. A helyében valószínűleg én is félnék.

‒        Honnan tudod?

‒        Csak bízom benne, te meg ne aggódj ezen, mert a végén még időnap előtt megőszülsz – mosolyogtam rá – Bízz bennünk, elvégre felnőttek vagyunk.

‒        Jó, jó igazad van – ismerte el egy sóhajtás kíséretében, majd elhagyta a szobámat.

Az ékszeres dobozomból kivettem néhány gyűrűt meg karkötőket és feltettem őket a kezemre. Megittam a kakaómat és magamhoz vettem a rózsaszínű kis táskámat. Levittem a bögrémet a konyhába, aztán leültem az asztalhoz a többiekhez.

Úgy tíz perc múlva sikerült elindulnunk. Egy elég nagy épülethez mentünk, ahol végül felvették az egész interjút. Egy magas, csinos, szőke hajú hölgy készítette az interjút velünk, akinek a nevét nem sikerült megjegyeznem. Egy jó nagy kanapéra ültettek le minket, és én Zayn meg Harry közé kerültem. A nő először tájékoztató jelleggel elmondta, kikkel készít interjút, majd kérdezett pár dolgot a srácoktól. Végül hozzám fordult. Üdvözölt, ezután feltette az első kérdését:

‒        Mesélj kicsit magadról! Ki vagy és honnan jöttél?

‒        Emily Moore-nak hívnak, 18 éves vagyok és Coventryből jöttem.

‒        Te tanítod be a fiúknak a táncot a közelgő jótékonysági eseményre. Hogyan jött az ötlet, hogy jelentkezz erre a feladatra?

‒        Négy éves korom óta táncolok, hat évesen kezdtem versenyezni egyéni és társas tánc kategóriában. Egy ideje már versenyszerűen nem táncolok, csak oktatok. Emiatt pályáztam meg ezt a munkát.

‒        Tudjuk, hogy együtt élsz a srácokkal, van vagy volt köztetek súrlódás?

‒        Az elején még volt, de most már nincsen – mosolyogtam rá.

‒        Sztárként kezeled őket?

‒        Nem, egyáltalán nem.

‒        Hogy érzed, hogyan viszonyulnak hozzád a banda tagjai? – kezdett vallatásszerűvé válni a dolog.

‒        Kedvesek velem, szóval nincs okom panaszra – válogattam meg a szavaimat.

‒        Kivel van a legjobb kapcsolatod a bandából?

‒        Hmm, azt hiszem, talán Zaynnel.

‒        Ez fura, mert te eléggé visszahúzódó vagy – szólította meg az említett fiút.

‒        Igen, de Em sem egy olyan izgága természetű lány – közölte Zayn.

‒        Ha már így felhoztad, mi a véleményetek Emilyről? – mogorva pillantást küldtem a fekete hajú fiú felé.

‒        Szigorú és követelőző, nem hagy szórakozni, de finom muffinokat csinál – válaszolt Louis legelölről.

‒        Azért tedd hozzá, hogy csak próbán vagyok ilyen! – szóltam közbe.

‒        Rendben. Emily, készültünk neked rajongói kérdésekkel is. Itt ez a kalap, ebből kellene húzni – nyújtotta felém az említett tárgyat.

‒        Kihúzhatják a fiúk? – vettem el tőle.

‒        Persze.

‒        Tessék – nyújtottam Liamnek a kalapot.

Ő jól beletúrt, majd kivett egy cetlit. Komótosan széthajtogatta és felolvasta:

‒        Hogy lettél a tánctanáruk?

‒        Hát, ennek volt egy hivatalos útja. Pályázatot írtak ki az állásra, én megtaláltam, jelentkeztem és engem választottak, szóval most itt vagyok – mondtam, azután Zaynnek nyújtottam a kalapot. Ő egyszerűen csak kivett egyet a tetejéről.

‒        Rajongó vagy? Ha igen, ki a kedvenced?

‒        Igen, Directioner vagyok, de kedvencem az nincs, szerintem nem fair választani közülük – vontam vállat.

‒        Tök sok képen látható vagy velük. Melyikük barátnője vagy? – olvasta fel Harry.

‒        Egyiküké sem – hazudtam rezzenéstelen arccal.

Haz tovább adta a kalapot. Niall beletúrt a cetlikbe és kihalászott közülük egyet.

‒        Melyik srácnak a legrendetlenebb és legbüdösebb a szobája?

‒        Nincs bejárásom a szobáikba, szóval erre nem tudok válaszolni.

Jött az utolsó kérdés, amit Louis húzott ki. Egy pimasz vigyor jelent meg az arcán majd felolvasta:

‒        Milyenek a fiúk az ágyban? – egy pillanatra elszörnyedtem, de gyorsan válaszoltam.

‒        Nem tudom, ezt a barátnőiktől kellene megkérdezni.

‒        Oké, akkor menjünk is tovább – vette át a szót az interjúztató – Emily, estél már el tánc közben valamelyik fiúval?

‒        Igen, egy párszor már előfordult, de szerencsére senki sem sérült meg komolyabban.

‒        Kérlek, sorold fel a fiúk neveit tánc tudásuk szerint, kezd a legjobbal!

‒        Nem igazán vannak szint különbségek közöttük, de ezt majd inkább döntse el helyettem a közönség, miután látták a műsort – kerülgettem a válaszadást.

‒        Oké, már csak egy feladatod van. Látni fogtok képeket ezekhez kérnék magyarázatot.

A kivetítőn képek jelentek meg rólam kettesben valamelyik fiúval. Egymást váltották a fotók és elég sok volt belőlük. Láttam képet arról, amikor Liammel a városban sétáltunk. A Niall-lel való fagylaltozásunkat is megörökítette valaki. Zaynnel tánc közben kaptak le minket Josh buliján a kertben. A Louis-val való kocsikázásainkról is voltak képek szép számmal. Harryvel pedig a randiról hazafelé menet kaptak le minket. Tudtam, mire megy ki a játék. Hogy lehetnek ennyire szemetek?! Senki sem szólalt meg, úgy éreztem a nő azt várja, én mondjak valamit. Belül forrtam, de mégis próbáltam megőrizni a hidegvérem, pedig legszívesebben ráborítottam volna az asztalt arra a ribancra.

‒        Én nem azért jöttem ide, hogy azt bizonygassam, egyiküknek sem vagyok a barátnője – mondtam és kiviharzottam a helyiségből. Még hallottam, ahogy a nő annyit mondott, akkor most tartsunk egy kis szünetet.

Becsaptam magam után az ajtót és a folyosó végén lévő mosdóba siettem. Épp csak elértem a kilincset, amikor meghallottam Zayn kiabálását. Egyszerűen csak figyelmen kívül hagytam és átléptem a küszöböt. Megmostam az arcom, majd a táskámból előhalászott jó néhány zsebkendővel szárazra töröltem magam. Kinyílt az ajtó és a tükörben Harry képét fedeztem fel.

‒        Ez a női mosdó – szólaltam meg.

‒        Nyugi, a fiúk kint vannak, figyelnek. Jól vagy? – megállt mögöttem, így a tükörben bámultunk egymásra.

‒        Nem – ráztam meg a fejem. Szembe fordított magával, én pedig a fejemet azonnal a mellkasába fúrtam.

‒        Nincs semmi baj, nem kell visszamenned, majd kimentünk.

‒        Mi lesz ennek a következménye? – motyogtam a pólójába.

‒        Nem csináltál nagy bajt, ne aggódj!

‒        Biztos? – néztem fel rá.

‒        Igen, Liam most beszél Taddel, elsimítjuk a dolgot.

‒        Köszönöm.

‒        Nincs mit. Igazából valakinek el kellett volna mondania, mire számíthatsz az interjú alatt.

‒        És most mi lesz? Mit fognak terjeszteni rólam?

‒        Nem tudom, de ígérd meg, hogy nem mész fel a közösségi oldalakra! – nézett rám komolyan.

‒        Nem ígérek olyat, amit nem tudok betartani.

‒        Emily, ez nem teljesen kérés volt – elhúzódtam tőle.

‒        Akkor sem. Ma dolgom van fent Twitteren – tiltakoztam.

‒        Mégis mi?

‒        Ma július 23.-a van, tehát ünnepelni valóm van – emlékeztettem.

‒        De…

‒        Nincs semmi de, én rajongó vagyok, nekem ez szent és sérthetetlen – magyaráztam.

‒        Túl dramatizálod.

‒        Nem, csak te ezt nem érted – Harry mélyet sóhajtott.

‒        Mi van veled, ma nagyon veszekedős vagy – megráztam a fejem. Kikerültem őt és az ajtó felé kezdtem el igyekezni, de Haz elkapta a kezem.

‒        Em, ha nem beszélsz róla, akkor nem tudom, mi van. Nem vagyunk gondolatolvasók, te mondtad, emlékszel? – bólintottam.

‒        Nem jött meg – motyogtam. Ő tágra nyílt szemekkel nézett rám.

‒        Akkor… te most…?

‒        Nem, csak késik és idegesít – vágtam közbe. Azt tudnám, ha terhes lennék.

‒        Mennyi ideje? – pillantott rám érdeklődve.

‒        Három napja.

‒        Az nem sok.

‒        De nekem igen, mert nem szokott pontatlan lenni. Szívás, hogy nem szedhetek gyógyszert.

‒        Miért nem? – kérdezte zavartan.

‒        Allergiás vagyok rá.

‒        Az hogy lehetséges? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Van más allergiám is. Megvan bennem a hajlam, szóval így.

‒        Durva.

‒        Az – helyeseltem.

‒        Gyertek ki, vissza kell mennünk! – kiabált be Liam.

Elhagytuk a mosdót, majd ők visszamentek, hogy befejezzék az interjút. Nagyjából negyedórát voltak bent, addig én a telefonomon játszottam. Ezután elmentünk ebédelni. Kettőre pedig Niall-lel mentünk a próbára.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap reggel őrjítő hasfájásra ébredtem. Kezdhettem a napot egy reggeli fürdéssel, de legalább végre megjött. Lehúztam a lepedőmet és a bugyimmal együtt beáztattam. El voltam vele egy darabig, mire sikerült eltűntetni a baleset nyomait. Vettem be fájdalom csillapítót, azután a szekrényemből kerestem elő ruhát, amit hanyagul az ágyra dobtam. Ekkor lépett be az ajtón Zayn kezében a kakaómmal.

‒        Jó reggel Em… ó… – azonnal elfordultam és éreztem is egyből, ahogy elpirulok. Legalább melltartót kellett volna felvennem.

‒        Bocsi.

‒        Nincs semmi baj.

‒        Én… megvárom, amíg felveszel valamit – mondta zavartan, majd meghallottam az ajtó csukódását.

Gyorsan magamra kapkodtam némi ruhát. Lenyomtam a kilincset és kidugtam a fejem a folyosóra.

‒        Köszönöm – vettem el tőle a bögrét.

‒        Szívesen és még egyszer bocs – nézett rám bűnbánóan.

‒        Semmi baj, előfordul az ilyesmi – mondtam még mindig kissé piruló arccal, erősen ügyelve arra, hogy ne nézzek a szemébe.

‒        Megjegyezhetem, hogy…

‒        Ne, kérlek, ne! – szakítottam félbe még jobban elvörösödve.

Kínos pillanatunknak az vetett véget, hogy Harry feljött az emeletre, ezért Zayn gyorsan tovább állt. Mindketten bementünk a szobámba.

‒        Jól aludtál? – ölelt át miután letettem a bögrét.

‒        Az ébredés nem tetszett, de amúgy igen – sóhajtottam. Hazza illata bekúszott az orromba, minek hatására felfordult a gyomrom.

‒        Miért, mi történt? – kibontakoztam az öleléséből és az ablakhoz mentem.

‒        Megjött – vontam vállat, miközben kinyitottam a nyílászárót.

‒        Ó, de rendben vagy? – kérdezte aggódva.

‒        Igen – mosolyogtam rá, majd felültem a párkányra. A hűvös levegő megcsapott, mire kirázott a hideg.

‒        Miért nyitottad ki, talán büdös vagyok? – jelent meg egy vigyor az arcán.

‒        Hát, ami azt illeti… – a mosoly eltűnt az arcáról.

‒        Mindig ezt használom – nézett rám sértődött arckifejezéssel.

‒        Tudom, de én ilyenkor érzékeny vagyok az intenzív szagokra – magyaráztam.

‒        Érzékeny?

‒        Igen. Hányingerem lesz, és gyakran előfordul, hogy tényleg hányok.

‒        Ó, az nem túl jó.

‒        Hát, nem – Harry megfordult és az ajtó felé vette az irányt – Most hova mész?

‒        Megfürdök és átöltözöm. Nem tudok nem a közeledben lenni és nem akarom, hogy lehányj – fordult meg vigyorogva.

‒        Szeretlek!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Egész nap kapkodtam befelé a gyógyszereket, mert egyfolytában görcsölt a hasam. Az, hogy Liammel délelőtt, és mindenkivel délután is kellett táncolnom nem javított az állapotomon. De azért jó dolog is történt, ugyanis hivatalos lett: megdöntöttük a VEVO 24 órás rekordját.

Miután hazaértünk a próbáról Li meg Niall bevette magát a konyhába. Mi Harryvel a nappaliba mentünk. Ő nézett valami filmet én pedig csukott szemmel ültem az ölében, míg Haz a hasamat simogatta. Régen voltam már ennyire szarul a menstruációm miatt. Éreztem, ahogy puszit nyom a homlokomra, ezért kinyitottam a szemem.

‒        Hogy érzed magad?

‒        Kezd hatni a gyógyszer – motyogtam.

‒        Hozzak valamit?

‒        Egy kicsit szomjas vagyok.

‒        Mit szeretnél?

‒        Valami buborékosat.

‒        Rendben – mondta és az öléből a kanapéra tett át. Pár perccel később megjelent kezében egy pohár gyömbérrel.

‒        Tessék!

‒        Köszönöm – vettem el és belekortyoltam.

Hazza visszahúzott az ölébe és tovább simogatta a hasamat, amit én csukott szemekkel tűrtem. Nem sokkal később Louis hangosan kiabálva jött le az emeletről.

‒        Hé, egy kicsit halkabban! – szólt rá Harry.

‒        Bocsi haver, elaludt?

‒        Nem egészen.

‒        Miért nem viszed inkább fel?

‒        Mindjárt kaja, azt még megvárjuk, aztán mehet aludni – válaszolta Haz.

Ezt követően Niall kiszólt a konyhából:

‒        Gyertek enni!