29.rész - Hagyd már abba ezt a rohadt féltékenykedést!

Sziasztok!

Először is, jelentem, hogy túléltem a fogorvost. Másodszor, előző héten meglett a 6000 oldalmegjelenítés a blogon. Köszönöm szépen, hihetetlenek vagytok. Harmadszor pedig, szerda van, tehát megérkeztem a folytatással. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel arra ébredtem, hogy erőteljesen rázzák a vállamat. Kinyitottam a szemem és felültem az ágyban. Felnéztem Louis-ra, aki előttem állt.

‒        Mi a baj? – kérdeztem fáradtan.

‒        Kakaó a szekrényen – mutatott oda – Niall nem érzi jól magát, úgyhogy itthon marad. Figyelnél majd rá?

‒        Persze, de mi baja van?

‒        Hányingere van, így inkább nem visszük magunkkal.

‒        Oké, rendben. Felöltözöm és átmegyek hozzá – bújtam ki a takaró alól.

Lou kiment, én meg kerestem ruhát, amit gyorsan fel is húztam. A fürdőben megmosakodtam, aztán megittam a kakaómat. Ahogy letettem a bögrét, benyitott Harry.

‒        Szia!

‒        Szia! – felém sétált és átölelt – Hogy érzed magad?

‒        Jól, nem fáj semmim sem – húztam le egy csókra.

‒        Ennek örülök – mosolygott rám – Niall viszont nincs túl jól.

‒        Igen tudom, Louis már szólt. Majd én figyelek rá, ne aggódjatok miatta!

‒        Oké. Nekem viszont most mennem kell, pár perc és indulunk.

‒        Rendben. Legyen szép napod! – adtam egy puszit az arcára.

Egész délelőtt Niall-lel voltam, sajnos nem lett jobban. Párszor hányt és még a láza is felment. Adtam neki gyógyszert, aztán filmet is kapcsoltam. Betakargattam, ezután lementem a konyhába. Főztem teát és épp a pirítóshoz kezdtem neki, amikor hirtelen megszédültem. Sikerült megkapaszkodnom a pult szélében és lassan ellépkedtem egy székig. Éles fájdalom hasított a fejembe. A pulton maradt fájdalomcsillapítóból gyorsan bevettem egyet. A szédülés meg a fájdalom, amilyen gyorsan jött olyan sebességgel távozott is. Miután jobban éreztem magam, vajat kentem a pirítósra, amit tányérra raktam, majd egy tálcára. Töltöttem innivalót, és a poharat is rátettem a tálcára. Ügyesen egyensúlyozva vittem fel a lépcsőn, majd benyitottam Ni szobájába.

‒        Hoztam enni – indultam meg felé, miközben megcsapott a hányásszag. Letettem a tálcát.

‒        Hánytam – mondta erőtlenül.

‒        Jól van, nincs semmi baj – kinyitottam az ablakot, a lavórt pedig átvittem a fürdőbe.

Kiöblítettem, de éreztem, hogy gond lesz. A mosdókagyló fölé hajoltam és a gyomrom tartalma hamarosan távozott is. Csodálkoztam is, hogy előbb nem történt ilyesmi. Szinte mindig rosszul leszek, ha látok másokat hányni vagy csak megérzem a szagát. Pár mély lélegzetvétel után sikerült összeszednem magam. Visszavittem a lavórt, adtam enni manónak, aki nem sokkal ezután elaludt. Megebédeltem én is, és nem sokára megérkezett értem Louis.

‒        Szia! Hogy van?

‒        Nem jól, felszökött a láza. Most alszik – tájékoztattam.

‒        Evett? – kérdezte.

‒        Igen, de párszor hányt is. Orvost kellene hívni hozzá és jó lenne, ha valaki itt tudna maradni vele.

‒        Oké, beszélek a többiekkel és hívok orvost – vette elő a telefonját.

‒        Jó, én addig összeszedem a cuccaimat – mondtam és bementem a szobámba.

A táskámba dobáltam a cipőimet, egy felsőt, nadrágot, sport melltartót, aztán becipzáraztam azt. A kezemre felgörgettem egy hajgumit és elhagytam a szobámat. Lementem a nappaliba, ahol megtaláltam Lout.

‒        Az orvos meg a srácok is úton vannak – mondta, mire bólintottam – Indulhatunk?

‒        Nem várjuk meg a többieket? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒        Már ott kéne lennünk.

‒        Kérlek, várjuk meg őket, nem akarom egyedül hagyni – Louis egy percig furán méregetett, majd lassan bólintott.

‒        Felmegyek hozzá – megfordultam és felszaladtam a lépcsőn – Hogy érzed magad? – nyitottam be az ajtón.

‒        Nem jól – fordította felém a fejét. Leültem mellé az ágyra, aztán megtapogattam a homlokát.

‒        Túl hideg a kezem – lehajoltam és ajkaimat a homlokához nyomtam. Épp csak érintettem, azonnal el is húzódtam.

‒        Nagyon forró a fejed.

‒        Adsz gyógyszert?

‒        Nem, mindjárt itt lesz az orvos. Majd ő megvizsgál és ad neked valami gyógyszert. A többiek is hazajönnek, itt lesznek veled – simogattam meg a karját. Léptek zaját hallottam a lépcső felől, ezután a szobába benyitott Liam, őt pedig Zayn követte.

‒        Hogy van? – kérdezte az utóbbi.

‒        Nem jól.

‒        Emily menj le, Louis már vár – jött közelebb hozzám Li.

‒        Rendben – sóhajtottam fel.

Vetettem még egy pillantást manóra, azután lementem a földszintre. Lou fele annyi idő alatt nyomta le a távolságot a próba helyszínéig, mint máskor. Gyors átöltözés után találkoztunk a teremben. Elindítottam a zenét és beálltunk az alaphelyzetbe.

‒        Em, végig hallgathatnánk a dalt? – szólalt meg hirtelen. Megálltam és rá pillantottam.

‒        Hogyan?

‒        Meghallgathatom végig a számot? Még egyszer sem hallottam egészben.

‒        Ó, persze – motyogtam, majd újra indítottam a zenét. Szakértő figyelemmel hallgatta, közben pedig fura grimaszokat vágott.

‒        Nem tetszik?

‒        Nem olyan rossz – vont vállat. Nem az ő stílusa.

‒        Akkor folytathatjuk?

‒        Igen.

‒        Azt szeretném, ha az elejét egyedül csinálnád – sétáltam a magnóhoz.

‒        Oké.

‒        Akkor egy két há négy – nyomtam le a gombot. Figyeltem, ahogy megfeszült izomzattal csinálta a mozdulatokat, majd hirtelen megállt ott, ahol már együtt kellene táncolnunk.

‒        Milyen volt? – fordult felém.

‒        Jó, de egy kicsit mosolyognod kellene. Tudom, hogy nagyon koncentrálsz a lépésekre, de jó lenne, ha látszódna rajtad, hogy jól érzed magad közben. És nem kell ennyire feszítened sem. Csak mosolyogj, legyél olyan vidám, mint mindig! – mosolyogtam rá halványan.

‒        Rendben – viszonozta gesztusomat.

‒        Ugorjunk oda, ahol leteszel a földre. Ott kell még egymáson gurulnunk és tulajdonképpen vége is a táncnak.

‒        Ez a vége?

‒        Nem egészen. A gurulásból felállunk, mindketten visszanézünk a táncparkettre, te megtörlöd a homlokod mintha valami nehéz dolgot csináltál volna, aztán lesétálunk a parkettről. Úgy teszünk, mintha kimennénk, majd visszasétálunk meghajolni – magyaráztam.

‒        Nem nagyon tudom elképzelni.

‒        Az nem baj, eltáncolnunk kell, nem elképzelni – vigyorogtam rá – De ha már a meghajlást említettem, láttad már, hogyan csinálják azt a táncosok? – pillantottam felé.

‒        Ez az, amikor a fiú megpörgeti a lányt?

‒        Igen. Ha vesszük az alapvető négy irányt, akkor három pörgés és meghajlás van, mert értelemszerűen ott, ahol nem áll senki, nem kell megcsinálni.

‒        Elpróbáljuk most ezt?

‒        Persze!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Mikor Louis-val hazaértünk, gyanúsan nagy csend volt a házban. Az emeletre menet belestem a konyhába, ahol Hazza ténykedett egyedül. A szobámban ledobtam a cuccomat, ezután átsiettem Nihez. Az ágyban feküdt és tévét nézett, de jöttömre az ajtó felé fordult. Halványan rám mosolygott és szemmel végig követte, ahogy leültem az ágya szélére.

‒        Hogy vagy? – simítottam kezemet a homlokára.

‒        Olyan jó hideg a kezed – suttogta.

‒        A homlokod forró. Kaptál gyógyszert? – kérdeztem.

‒        Igen, Liam és Zayn elmentek kiváltani.

‒        Kéne vizes borogatás a fejedre – álltam fel – Ettél mostanában?

‒        Igen. Harry csinál vacsorát is – hallottam, miközben megnyitottam a csapot a fürdőben. Bevizeztem egy rongyot, majd visszasétáltam hozzá és a homlokára tettem.

‒        Pihenj, feljövök szólni, ha kész a kaja – mondtam és elhagytam a szobáját. A folyosón összetalálkoztam Hazzával.

‒        Szia! – húztam le egy üdvözlő csókra.

‒        Szia, Cicalány! – ölelt át nagy kezeivel.

‒        Munkára fogtad Louis-t? – fúrtam fejemet a mellkasába.

‒        Nem, hazaértek a többiek és rájuk hagytam.

‒        Nem tudod véletlenül, milyen gyógyszert kapott Niall? – néztem fel rá.

‒        Nem – rázta meg a fejét.

‒        Lemegyek, hátha tudok valamiben segíteni – indultam meg, de ő gyengéden elkapta a karomat.

‒        Nem maradnál inkább itt velem?

‒        Utána feljövök hozzád, rendben? – lassan bólintott, de láttam valamit átsuhanni az arcán, amit nem tudtam megfejteni.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel mikor felébredtem, Harry még halkan hortyogott mellettem. Kibújtam a takaró alól és átmentem a fürdőbe. Halkan készülődtem, mert nem állt szándékomban felébreszteni Harry cicust. Kék szemfestékkel kifestettem a szemhéjamat és tettem fel egy halvány szájfényt is. Visszamentem a szobába, ahol Haz még mindig aludt. Vettem ki ruhát a szekrényemből és gyorsan felöltöztem. Lementem a konyhába, ahol összefutottam Louis-val.

‒        Jó reggelt Cicalány!

‒        Neked is, Lou – mosolyogtam rá.

‒        Épp hozzá akartam kezdeni a kakaódhoz – mondta az előtte lévő bögrére mutatva.

‒        Oké, akkor innen átveszem – odasétáltam a hűtőhöz és vettem ki belőle tejet. Elkészítettem a kakaómat, az asztalnál ülve pedig megittam, míg Louis a gabonapelyhével bíbelődött.

‒        Mikor mentek?

‒        Még egy óra – nézett a telefonjára.

‒        Niall még ma is marad, ugye?

‒        Igen, remélem, a koncertig sikerül meggyógyulnia – sóhajtott fel. Ja, igen. Vasárnap koncert lesz. Biztos szomorú lenne, ha nem állhatna színpadra.

‒        Ma is próbáltok rá?

‒        Igen, most csak ez a dolgunk – bólintottam.

‒        Felmegyek, megnézem, hogy van – jelentettem ki, majd felálltam az asztaltól.

Felsétáltam a lépcsőn és bekopogtam jobbról az első szobába. Lassan benyitottam és az ágyához lépkedtem. Megsimogattam a fejét, mire lassan felém fordult.

‒        Jó reggelt! Hogy vagy? – mosolyogtam rá halványan.

‒        Éjjel megint hánytam – motyogta.

‒        Jól van, nincs semmi baj – felálltam, hogy kinyissam az ablakot – A lavór hol van?

‒        Már kimostam.

‒        Hozok fel neked reggelit, addig az ablak maradjon így, rendben? – bólintott.

A konyhában csináltam pirítóst, amit megkentem vajjal. Tálcára tettem, aztán egy pohár vizet is raktam rá. Felfelé mentem a lépcsőn, amikor összefutottam Hazzal.

‒        Szia!

‒        Szia! Tudod, nagyon kiábrándító reggel egyedül ébredni – biggyesztette le az ajkait.

‒        Ne haragudj, de nem tudtam visszaaludni.

‒        Felébreszthettél volna.

‒        De nem akartalak, olyan édesen horkoltál – mosolyodtam el.

‒        Horkoltam? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Igen.

‒        Kinek lesz? – pillantott le a tálcára.

‒        Niallnek.

‒        Akkor gondolom, ma sem jössz velünk.

‒        Nem, itt maradok vele.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Egész délelőtt a konyhában sürögtem-forogtam. Ebédet készítettem. Húslevest, hátha Ni jobban lesz tőle, hisz ez még a holtakat is feltámasztja. Csináltam rántott húst, hozzá rizst meg krumpli pürét, ki tudja, melyikük mivel szereti. Egy órára elkészültem mindennel, majd megérdeklődtem szöszitől, le tud-e jönni vagy vigyem fel neki a levest. Végül lejött velem, együtt pedig megebédeltünk. Úgy tűnt, kezd már végre jobban lenni, a gyógyszerek tették a dolgukat. Kettő előtt nem sokkal Harry megérkezett egyedül. Felmentem a cuccomért, elköszöntem a kis betegtől ezután lementem göndörkéhez.

‒        Nem marad itt vele senki? – kérdeztem, miközben a kocsijához siettünk.

‒        Nem – vágta rá mogorván.

Jobbnak láttam nem kérdezgetni, mert eléggé feszültnek tűnt. A próba – Harry hangulata ellenére – úgy ment, ahogy szokott. Semmi említésre méltó dolog sem történt. Viszont engem a mai nap nagyon lefárasztott. Mi is mutatná jobban, mint az, hogy hazafelé elaludtam az autóban. Arra ébredtem, hogy Hazza szólongat és puszikat hagy az arcomon. Ásítottam egy nagyot, majd a segítségével kimásztam a kocsiból. Felmentem a szobámba, útközben pedig találkoztam a nappaliban videojátékozó Louis-val és Zaynnel. Ledobtam a cuccaimat aztán felhívtam Macyt.

‒        Szia!

‒        Szia! – köszönt vidáman.

‒        Át tudnál jönni? – kérdeztem gyorsan.

‒        Miért, valami gond van?

‒        Niall beteg. Két napja gondoskodom róla és most már szeretnék pihenni egy kicsit.

‒        Mi baja? – aggódást véltem felfedezni hangjában.

‒        Benyalt valami vírust – mondtam – Hozz alvós cuccot is, majd alhatsz velem.

‒        Rendben. Nem sokára ott vagyok – bontottam a vonalat.

Átmentem Niallerhez, hogy elmondjam, átjön a barátnője. Mikor kiléptem az ajtaján, Haz akkor jött fel a lépcsőn. Elkaptam pillantását, ami elég csúnya volt. Szó nélkül ment el mellettem, belépett a szobájába, aztán bevágta annak ajtaját. Utána mentem.

‒        Harry, mi a baj? – nyitottam be hozzá.

‒        Ó, nézd már! Hozzám is be tudsz jönni – vetette oda szárazon. Szóval innen fúj a szél.

‒        Az a bajod, hogy Niall-lel vagyok – jelentettem ki – Tájékoztatásul közlöm, hogy beteg.

‒        Képzeld, tudom – morogta.

‒        Ó, igen? Akkor miért nem mentél a közelébe két napja? – nem válaszolt – Sejtettem. Hibáztatsz azért, mert én vettem a fáradtságot és gondoskodtam róla, mert ha esetleg nem tudnád rohadtul szarul volt – emeltem fel a hangom.

‒        De ez nem a te dolgod.

‒        Igen? Akkor kié? Mert nekem úgy tűnt egyikkőtöket se érdekli különösebben, mi van vele, vagy, hogy eszik-e egyáltalán – ekkor már kiabáltam.

‒        Te az én barátnőm vagy ez nem a te feladatod – mondta dühösen és felugrott az ágyáról.

‒        Ismétlem, akkor kié? Ha nem szólók Zaynnek meg Liamnek, akkor esetleg eszetekbe jutott volna, hogy segítsetek megfürödni neki, mert olyan gyenge, hogy a kádba se tud egyedül bemászni?!?

‒        Nem érdekel, nem mehetsz Niall közelébe!

‒        Hagyd már abba ezt a rohadt féltékenykedést! Nem vagyok szerelmes belé. Ő a legjobb barátnőmet szereti. Te meg egy idióta vagy, ha azt gondolod, hogy tönkretenném a kapcsolatukat. Nem bízol bennem, ezt még úgy ahogy megértem, de azt, hogy a saját bandatársadban sem, akit már három éve ismersz, azt nem. Nézz már magadba egy kicsit! – sarkon fordultam és bevágtam magam mögött az ajtót.

Éreztem, ahogy a könnyek szúrni kezdték a szememet. A szobámban magamhoz vettem egy pokrócot, azzal pedig felmentem a tetőre. Ledobtam a plédet a földre, ráültem és hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Felhúztam a térdeimet, amin megtámasztottam a fejemet. Nem tudom mennyi idő telt el így, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik a tetőre vezető ajtó.

‒        Emily, itt van a barát… – Zayn félbehagyta a mondatát, ahogy a tekintetünk találkozott – Mi a baj? – megráztam a fejem. Odajött hozzám és leült mellém a pokrócra. Kutatott egy kicsit a zsebeiben, majd felém nyújtott egy zsepit.

‒        Köszönöm – motyogtam miközben elvettem. Kifújtam az orrom.

‒        Elmondod, mi történt? – ölelt át és elkezdte simogatni a hátam. Viszonoztam az ölelést, a fejemet pedig megtámasztottam a vállán. Kis idő múlva válaszoltam csak:

‒        Összevesztem Harryvel.

‒        Mi miatt?

‒        Féltékeny amiért Niall-lel vagyok – hüppögtem.

‒        Jaj, anyám! Ne foglalkozz vele, ez az ő hülyesége. Sajnos Harry ilyen. Ne sírj miatta!

‒        De hát, nem bízik bennem… bennünk… abban, amit egymás iránt érzünk – újabb könnycseppek folytak végig az arcomon.

‒        Ez nem igaz – mondta lágyan.

‒        Honnan tudod? – húzódtam el tőle, hogy rá tudjak nézni.

‒        Elmondta nekünk, hogy nagyon szeret téged. Már most azt tervezgeti, hogyan fogjátok megoldani a találkozgatást, ha a turné miatt más országokban leszünk.

‒        Tényleg? – néztem fel rá.

‒        Igen.

‒        Köszönöm, hogy ezt elmondtad – szorosan magamhoz öleltem.

Amit Zayn mondott, némiképp megnyugtatott, de a tényen, hogy összevesztünk nem változtatott. Pár perccel később közösen elhagytuk a teraszt. Ezután én a saját helyemre mentem. A fürdőszobában alaposan megmostam az arcom és némi sminkkel teljesen eltűntettem a sírás nyomait. Vacsora közben Liam meg Macy között ültem. Úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, hozzá szóltam az asztalnál folyó beszélgetésekhez, mosolyogtam, mint általában. Elég korán megfürödtem és befeküdtem az ágyamba, viszont elaludni nem tudtam. Ezért olvasni kezdtem. Egyszer csak Mac megérkezett hozzám.

Lezuhanyozott, majd befeküdt mellém. Eltettem a könyvet, mire barátnőm hozzám bújt. Felé fordultam és átöleltem. Nem kérdezett semmit, de biztos voltam benne, érzi, hogy valami nincs rendben. Elhúzódtam tőle, leoltottam a lámpát és mindketten hasra feküdtünk, végül így is aludtunk el.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap reggel későn ébredtem, akkor már Macy nem volt mellettem. Nem volt kedvem lemenni a konyhába megmelegíteni a kakaómat, ezért hidegen szürcsöltem el. Megjártam a fürdőszobát, azután felöltöztem. Ekkor pillantottam meg egy borítékot a párnámon, rajta a nevemmel. Ez eddig biztos nem volt itt. Elvettem és felnyitottam. Ez meg mi a franc? Találtam benne egy VIP jegyet a fiúk holnapi koncertjére. Érzékeltem, hogy nyílik az ajtó, ezért hátra fordultam, ahol megpillantottam a barátnőmet.

‒        Jó reggelt! – mosolyogtam rá – Nem tudod véletlenül ez kitől van? – lebegtettem meg a jegyet előtte.

‒        Neked is! Gondolom Harrytől, nekem tegnap Niall adott egy ugyanilyet.

‒        A tegnapi veszekedésünk után ez több mint meglepő – sóhajtottam.

‒        Min kaptatok össze? – nézett rám kíváncsian.

‒        Féltékeny volt, mert az utóbbi időben sokat voltam Niall-lel – ráztam meg a fejem.

‒        Manóm már jól van. Ha így marad, holnap felléphet ő is – Hálás voltam, amiért nem reagált az előző mondatomra.

‒        Végre egy jó hír – mosolyodtam el.