25.rész - Csomagolj össze!

Sziasztok!

Előző héten meglett az 5000 oldalmegjelenítés a blogon. Köszönöm szépen mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, nagyon feldobtátok ezzel a hetem :) Végre szünet van! Ennek örömére pedig itt az új rész is. Ha tetszett iratkozz fel, pipálj, kommentelj! Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok és jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Éjjel alig tudtam aludni, mert Hazza merevedése folyton neki nyomódott a fenekemnek. Hét óra körül meggyötörten feladtam az alvásról szőtt álmaimat és kimentem a mosdóba, mert már borzasztóan kellett pisilnem. Ha már ott voltam, megmosakodtam, ezzel kiűzve szemeimből a maradék álmot is. Visszamásztam Harry mellé az ágyba és éppen csak elhelyezkedtem, amikor karokat éreztem magam köré fonódni. Megugrottam kicsit, majd Haz felé fordultam.

‒        Ne haragudj, hogy felébresztettelek! – bújtam hozzá.

‒        Nincs semmi baj, amúgy igazad volt – mormolta.

‒        Miben? – kerestem a tekintetét.

‒        Hazafelé elaludtál a kocsiban – nyomott egy puszit a homlokomra. Én megmondtam.

‒        És felébresztettél?

‒        Nem – rázta meg a fejét.

Feljebb másztam az ágyon és ráhajoltam a szájára. Apró csóknak indult, de amikor szétnyíltak az ajkai, gondolkodás nélkül csúsztattam át nyelvemet a szájába ezzel mélyítve el a csókunkat. De Haz váratlanul eltolt magától:

‒        Mi a baj? – néztem rá értetlenül.

‒        Semmi, csak ki kell mennem a mosdóba – mosolygott rám, de volt valami fura abban a mosolyban.

Kimászott az ágyból, azután eltűnt a fürdőben. Hallottam, ahogy elkezdett folyni a víz. A plafont tanulmányoztam és hallgattam a vízcsobogását, ami nem tudta teljesen elnyomni a fő tevékenység hangját. Mikor Harry újra felnyögött, felálltam és pirosló arccal kimenekültem a szobájából. Lementem a konyhába, ahol csendes magányomban megcsináltam a reggelimet. Leültem az asztalhoz, ahol lassan kavargatni kezdtem az italomat. Léptek zaja hallatszódott egyre közelebbről, majd Harry belépett a helyiségbe, megjelenése nem árulkodott arról, hogy mit csinált pár perccel korábban. Leült mellém és mélyet sóhajtott:

‒        Rájöttél, igaz? – simított végig a karomon.

‒        Igen – húztam el a kezem, mire az arcán valami fura villanás suhant át.

‒        Tudom, hogy még nem szeretnéd, ezért nem próbálkozom – mondta halkan.

‒        Ez tiszta sor, de van más megoldás is – ittam bele a kakaómba.

‒        Azt nem szeretném – Ja, persze.

‒        Szóval, amíg nem akarom, addig ne érjek hozzád, mert ezt váltom ki belőled? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Én ilyet nem mondtam.

‒        De gondtál rá – gyanúsítottam meg.

‒        Nem igaz! – tiltakozott.

‒        Akkor legközelebb hagyd, hogy segítsek – felálltam és kimentem a konyhából.

Liammel együtt hagytuk el a házat majd kocsiba ültünk aztán indultunk is a próbaterembe. Elől ültem a barna szemű fiú mellett és szinte percenként ásítottam.

‒        Nem aludtál jól? – szólalt meg Li.

‒        Hát nem éppen – pillantottam felé. Kávét kellett volna innom a kakaó helyett.

‒        Egyedül aludtál? – kaptam az újabb kérdést.

‒        Nem, Harryvel, de nem történt semmi, ha ezt próbálod kipuhatolózni – pillantottam rá szúrósan.

‒        Csak arra szeretnék rájönni, mi történt, ami miatt Haz ilyen mogorva volt reggel, amikor összefutottam vele a lépcsőn lefelé menet – magyarázta – Összevesztetek?

‒        Nem mondanám veszekedésnek, csak összeszólalkoztunk, de majd túlteszi magát rajta – néztem ki az ablakon, ezzel jelezve, hogy nem akarok erről beszélni.

Megérkeztünk, Liam pedig leparkolt az épület előtt. Bementünk a terembe és azonnal az öltözőkbe indultunk. Lassú voltam, mert mire kiértem, a barna hajú fiú már ott volt. Betettem a lemezt, majd felé fordultam.

‒        Na, akkor lássuk, mi az, amit már eddig vettünk! – mondtam és beálltunk a kezdő pozícióba, egymástól távolabb. Intettem Liamnek, aki elindult felém a betanított módon.

‒        Állj meg! – utasítottam, még mielőtt elért volna hozzám.

‒        Mi a baj? – nézett rám.

‒        Először is, hol vannak a kezeid? – Li arca fura fintorba szaladt, majd megszólalt:

‒        Igaz, a hátam mögött – válaszolta és odatette őket.

‒        A másik pedig, amikor jössz felém azt a lábadat, amelyik éppen nincs kinyújtva sokkal jobban rogyaszd be, valahogy így – mutatottam meg neki.

‒        Oké.

‒        Akkor, most lássam tőled is! – utasítottam. Megcsinálta, amit kértem.

‒        Jó, már sokkal jobb – dicsértem meg.

‒        Em?

‒        Igen – pillantottam rá.

‒        Amíg én ezt csinálom, addig te mereven fogsz állni?

‒        Nem, én majd játszani fogok a ruhám szélével – mosolyogtam rá – Apropó, hogy állsz a fütyüléssel?

‒        Remekül, már megy olyan jól, mint a dalban. Bár lehet Louis-nak más a véleménye, mert hétfőn megjegyezte, hogy elege van a fütyülésemből – vigyorgott rám.

‒        Szuper, akkor folytassuk!

Gond nélkül eltáncoltunk azt, amit eddig tanítottam neki, majd közöltem vele a mai feladatunkat, ami egy emelés elsajátítása volt.

‒        Itt jön egy forgás, amiből fel kell emelned, de épp csak annyira, hogy én a bal kezemet gond nélkül a hátad mögé tudjam csúsztatni. Amikor felemelsz, nagyrészt a jobb kezeddel tartasz meg és azzal, hogy én rád dőlök. A bal kezeddel pedig a jobb kezemet fogod szorítani. Ja, és amikor a levegőben leszek, a lábaimat mozgatni fogom, olyan lesz, mintha kapálóznék, szóval ne ijedj meg.

‒        Oké.

‒        Gyere, próbáljuk meg! Először a forgás, majd föl! – elemelt a talajtól – Túl magas, Liam, engedj lejjebb! – becsúsztattam a kezem a háta mögé – Érzed?

‒        A kezedre gondolsz?

‒        Igen.

‒        Azt, ja.

‒        Most a jó, ennél feljebb nem kell emelned!

‒        Rendben – mondta majd lassan leeresztett a földre.

‒        Jó, most már csak be kell gyakorolnunk – mosolyogtam rá.

~ * ~ * ~ *~ * ~

Miután visszaértünk a közös próbáról, Niall, Zayn meg én a konyhába mentünk.

‒        Fáradt vagyok, nem lenne egyszerűbb rendelni valamit? – nyafogott Nialler.

‒        És ha mondjuk, palacsintát sütnénk? Az gyorsan kész van – ajánlottam.

‒        Ennyi emberre? – kérdezte a fekete hajú srác. Miért ne?

‒        Csinálhatjuk három adaggal, meg jó néhány serpenyővel – feleltem és elnyomtam egy ásítást.

‒        Oké, legyen így, de te menj fel és dőlj le egy kicsit – utasított Zayn az emelet irányába terelgetve.

‒        Mi, miért? – néztem rá értetlenül.

‒        Mert látszik rajtad, hogy nagyon kimerült vagy – még egyet ásítottam.

‒        Rendben – sóhajtottam megadóan aztán felmentem az emeletre.

‒        Vacsora előtt felkeltünk, ígérem – szólt még utánam. Hurrá, említettem már, hogy annyira nem is vagyok éhes?

Lassan felbattyogtam a lépcsőn, majd benyitottam a szobámba. Ledobtam magamról a kis kabátomat és bebújtam a takaró alá. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok aludni, de legalább nyugiban feküdhetek egy kicsit.

Arra ébredtem, hogy valaki finoman kelteget. Kinyitottam a szemem és lassan a hátamra fordultam. Louis mosolygós arca volt az egyetlen, amit láttam ugyanis eléggé belehajolt az arcomba.

‒        Em, gyere vacsizni! – szólalt meg.

‒        Öt percet kérek – ültem fel lassan.

‒        Nagyon nyúzottnak tűnsz.

‒        Éjjel nem tudtam aludni, biztos a teli hold miatt – másztam ki az ágyból.

‒        Aham – mondta vigyorogva, különös hangsúllyal.

‒        Hagyd abba Louis, még ha történt volna valami, akkor se lenne közöd hozzá! – morogtam rá, majd bementem a fürdőszobába.

‒        Tudom, de már poénkodni se lehet? – kiabált utánam.

Megmostam az arcomat és visszamentem a szobába.

‒        Úgy nézek ki, mint, aki vicces kedvében van? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

‒        Hát, most elbizonytalanodtam – vágott egy fura grimaszt.

‒        Menjünk enni! – szólaltam meg és kimentem a helyiségből Louval a sarkamban.

Mikor beértünk a konyhába, már mindenki más lent volt. Harry mellett volt egy üres szék és mivel Louis egy másik helyet célzott meg, így leültem a barátom mellé. Hazza testbeszéde arról árulkodott, hogy megleptem a cselekedetemmel.

Három palacsintát ettem meg, ami magamhoz képest is sok volt, azután elköszöntem a srácoktól és felmentem a szobámba. Onnan első utam a fürdőbe vezetett. Lefürödtem, majd felöltöztem alvós cuccba és bebújtam a takaró alá. Épphogy befészkeltem magam, amikor valaki kopogott az ajtómon. Mélyet sóhajtottam, majd elvánszorogtam a nyílászáróig és kinyitottam azt. Harry állt előttem a küszöbön.

‒        Azt hittem, haragszol rám – bukott ki belőlem.

‒        Én azt hittem, te vagy mérges rám – mondta.

‒        Csak szóvá tettem a dolgot, ez nem jelenti azt, hogy haragszom is – néztem fel rá – Szóltam érte, mert egy kapcsolatban ezt kell csinálni. Beszélni és elmondani a másiknak, amit gondolunk, mert nem vagyunk gondolatolvasók. Én sem tudom, hogy állsz a dolgokhoz, ha nem beszélsz róluk – sóhajtottam fel fáradtan.

‒        Oké, értem – mosolygott rám – Átjöhetek ma aludni? – kérdezte.

‒        Most vagy később?

‒        Később.

‒        Rendben, de szerintem, addigra elalszom, szóval légy szíves úgy próbáld meg, hogy ne ébressz fel közben.

‒        Oké – vigyorodott el, majd lehajolt és adott egy puszit.

~ Harry ~

Az éjszaka közepén felébredtem és tapogatózni kezdtem, de hiába, Emily nem volt mellettem. Arra gondolva, hogy esetleg nem tudott tőlem aludni, kerestem a saját helyemen és a vendégszobákban is, de sehol sem találtam őt. A földszinten is körülnéztem, bár kizártnak tartottam, hogy esetleg lement volna a konyhába enni. Sehol sem volt. Már azon agyaltam, melyik haverom szobájába nézzek be, amikor bevillant valami. Halkan felosontam a tetőre vezető lépcsőn. A sejtésem beigazolódott: Em ott volt. A korlátnál állt és a csillagokat nézte, olyan gyönyörű volt.

‒        Emily – szólítottam meg, mire ijedten felém kapta a fejét és gyorsan letörölte a könnyeit – Cica, mi a baj? – odaszaladtam hozzá, majd átöleltem – Én csináltam valamit?

‒        Nem – válaszolta arcát pedig a mellkasomba fúrta.

‒        A fiúk?

‒        Nem – rázta a fejét.

‒        Akkor mi a baj?

‒        Hiányzik – motyogta alig érthetően.

‒        Kicsoda? – kérdeztem összezavarodva.

‒        A mamám.

‒        Ő már…?

‒        Igen – szakított félbe – Pénteken lesz három éve, de még mindig nagyon fáj – suttogta.

‒        Sajnálom – mondtam és szorosabban öleltem magamhoz – Mindig ilyen vagy az évforduló környékén?

‒        Többnyire, de ma éjjel vele álmodtam és tudom, hogy ez azért van, mert most először nem leszek otthon azon a napon.

‒        Otthon, mármint Coventryben?

‒        Nem. Magyarországon. Ő az anyai ági nagymamám – halkan sóhajtott.

‒        Gyere, menjünk vissza – húzódtam el tőle.

Felnézett rám vöröslő szemeivel, és lassan bólintott. Visszasétáltunk, azután bemásztunk az ágyba. Emily hozzám bújt, és szorosan átölelt. Adtam egy puszit a feje búbjára a hajába és elkezdtem simogatni a hátát. Nem sokkal később Cicalány elaludt, de én nem tudtam lehunyni a szemem, mert az agyam folyamatosan kattogott.

~ Emily ~

Harryvel kézen fogva mentünk le a konyhába – ahol a fiúk közül három már ott volt – és egymás mellé ültünk. Hamarosan megérkezett Zayn is így hozzá fogtunk a reggelihez. Én a tegnapról megmaradt palacsintát ettem, mikor beugrott valami.

‒        Hallottam a Best song evert, nagyon tetszik, gratulálok! – néztem végig a srácokon.

‒        Köszönjük – válaszolták kórusban.

‒        Azt rebesgetik ehhez kapunk majd klipet.

‒        Ez így igaz – helyeselt Liam.

‒        De nekem nem ezt mondtátok – értetlenkedtem.

‒        Teszteltünk téged – szólalt meg Louis.

‒        És átmentem? – néztem rá kérdőn.

‒        Hát, nem kezdtél el arról posztolgatni, hogy a Nobody Compares lesz a következő klipes dalunk, szóval igen.

‒        Szuper, akkor legközelebb lehettek őszinték velem – hívtam fel rá a figyelmüket – Amúgy, Niall láttam rólatok a képet a picivel. Nagyon cuki – pillantottam az említett fiúra.

‒        Köszi. Szerintem is nagyon aranyos – válaszolta a büszke nagybácsi.

~ * ~ * ~ *~ * ~

A próba után Louis-val egyenesen a házhoz mentünk. Nem kellett visszamennie a stúdióba, hamarosan pedig a többiek is megérkeztek. Akkor én már fent voltam a szobámban és nem sokára társaságot is kaptam Harry személyében.

‒        Szia! – jött be az ajtómon.

‒        Szia, milyen volt a napod? – indultam el felé. Adtam egy puszit a szájára és szorosan átöleltem.

‒        Jó.

‒        Csak ennyi? – húzódtam el tőle. Megrázta a fejét.

‒        Csomagolj össze!

‒        Tessék? – néztem rá értetlenül.