23.rész - Nyolc nem fogadott hívás

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete és már várjátok a hosszú hétvégét, amit már csak két sulis nap előz be. Szerda lévén meghoztam Nektek a történet folytatását. Ha tetszett, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel, amikor felébredtem a kakaóm már a szekrényen volt. Bevágódtam a fürdőszobába, gyorsan rendbetettem magam, majd felöltöztem. Egy fehér kis ruhát vettem fel, szintén fehér farmer sorttal és mindezt megfejeltem egy virágos hajpánttal.

Az ablakpárkányon ülve megittam a kakaómat, közben felmértem a kinti helyzetet. Úgy tűnt, jó idő lesz. Ez azt jelenti, hogy ma tuti fogunk lovagolni. A bögrével a kezemben kimentem a szobából, amikor is megláttam, hogy nyílik a folyosó legvégén lévő ajtó, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Tökéletesen beleolvadt a falba, és a kilincse sem volt éppen feltűnő. A mögötte felbukkanó alak pedig Louis volt.

‒        Jó reggelt!

‒        Neked is. Az az ajtó hova vezet? – mutattam a háta mögé.

‒        Van mögötte egy lépcső, ami felvisz a tetőre – válaszolta.

‒        A tetőre?

‒        Igen. Nem tudtál róla?

‒        Nem – ráztam meg a fejemet.

‒        Azt hittem, Harry körbe vezetett – tűnődött.

‒        Ezt nem említette.

‒        Akkor gyere, majd most bepótoljuk – mosolygott rám és a lépcső felé invitált, ami egy nagy terasz szerűséghez vezetett. Innen nagyon szép kilátás nyílt az udvarra. Vajon innen, milyenek lehetnek a csillagok?

‒        Szoktatok itt valamit csinálni?

‒        Néha itt bulizunk vagy grilleznünk. De Zayn sokat van itt fent.

‒        Miért?

‒        Mert olyan nyugodt és csöndes itt, ő pedig ezt szereti – vont vállat. Olyan, mint én.

‒        Tényleg olyan – helyeseltem, majd még egy utolsó pillantást vetettem a teraszra és elindultam lefelé a konyhába.

‒        Én foglak elvinni a barátnődhöz – hallottam Lou hangját magam mögül – Összepakoltál már?

‒        Igen, még tegnap – válaszoltam belépve a konyhába – Reggelt, srácok! – mondtam aztán megszabadultam a bögrémtől.

Mindannyian mormoltak valamit, azután leültem a Zayn mellett lévő szabad székre.

‒        Louis, mikor fogunk menni? – fordultam az éppen reggelijét készítő fiú felé.

‒        Eszek és mehetünk.

‒        Oké, akkor fellépek a cuccomért – álltam fel az asztaltól.

Félúton jártam a lépcsőn, amikor érzékeltem, hogy valaki jön utánam. Bementem a szobámba és az összekészített nagy táskám mellé tettem még egy kisebbet, amibe beleraktam a telefonomat, meg az egyéb apróságokat. Hallottam, ahogy kinyílt az ajtó mögöttem. Hátrafordultam, bár sejtettem, ki jött be. Harry állt előttem mosolyogva. Viszonoztam gesztusát, mire hozzám sétált és átölelt. Lehajolt, azután összeérintette ajkainkat.

‒        Nem lehetne, hogy inkább én vigyelek el Macyhez? – kérdezte hirtelen.

‒        Miért?

‒        Mert veled szeretnék lenni.

‒        Most is velem vagy.

‒        Úgy értem hosszabb időre.

‒        Louis-val már megbeszéltem, most már nem akarok variálni – néztem fel rá. Komolyan olyan pár akarsz lenni, akik levegőt sem tudnak egymás nélkül venni?

‒        Meg tudlak győzni valahogy?

‒        Nem – ráztam meg a fejemet, majd kibújtam az öleléséből.

‒        Hova szöksz?

‒        A fürdőbe. Elfelejtettem hajgumit tenni – válaszoltam és átléptem a küszöböt.

‒        De te nem is szoktad összekötni.

‒        Néha igen, és ha nem viszek, akkor tuti össze akarom majd kötni – mondtam, a hajgumikból pedig kettőt elvettem.

Beledobtam őket a kisebbik táskámba. Halk kopogtatásra lettem figyelmes és mindketten az ajtó felé fordultunk, amin Louis jött be.

‒        Indulhatunk? – nézett kérdőn rám.

‒        Persze – mosolyogtam rá és felkaptam a táskáimat.

A nagyobbat – és egyben nehezebbet – Harry elvette tőlem. Azután lesétáltunk a nappaliba, ahol elköszöntem a srácoktól, majd Louval meg Hazzával kimentünk a kocsihoz.

‒        Vigyázz magadra! – kérte és megcsókolt.

‒        Rendben.

Betettem a cuccaimat hátra, aztán előre ültem. Az alkalmi sofőröm is beült és végre elindultunk Macyhez.

‒        Zavar, ha lehúzom az ablakot? – kérdeztem.

‒        Nem – leengedtem teljesen.

‒        Kapcsoljak zenét?

‒        Ha akarsz – feleltem, mire bekapcsolta a rádiót.

Egy számomra ismeretlen dal csendült fel. Az utakon nem sokan voltak, hiszen a reggeli csúcsforgalmat már régen elkerültük. Lou nem vezetett gyorsan, így a huzat csak egy kicsit rendezte át a hajam. Arra lettem figyelmes, hogy ujjak simogatják a karomat, mire a kék szemű fiú felé fordultam.

‒        Komolyan gondolod ezt a dolgot Harryvel? – kérdezte, de közben nem vette le a szemét az útról.

‒        Igen, miért?

‒        Jól meggondoltad?

‒        Ha attól félsz, hogy ártok neki, akkor megnyugtatlak, nem áll szándékomban.

‒        Én téged féltelek – egy pillanatra rám nézett.

Csendben maradtam és ez kitartott addig, amíg megérkeztünk Macyékhez. Louis szavai bekúsztak az elmémbe, de az ezzel kapcsolatos gondolataimat inkább félre tettem. Ahogy megállt az autó kikapcsoltam az övet és Lou irányába mozdultam, aki megnyomta a dudát.

‒        Köszönöm, hogy elhoztál – mosolyogtam rá. Kiszálltam, aztán magamhoz vettem a táskáimat.

‒        Üdvözlöm a barátnődet!

‒        Oké. Szia!

‒        Szia!

~ Macy ~

Éles dudaszóra lettem figyelmes, ezért elhagytam a szobámat, keresztül sétáltam a nappalin és kiléptem a bejárati ajtón a teraszra. Még éppen láttam elhajtani egy kék színű autót, aztán figyelmem Emilyre terelődött. A kezében két táskával közeledett felém, elé siettem, hogy segíteni tudjak.

‒        Szia!

‒        Szia! – dobta le a táskákat, majd jó szorosan átölelt. Miután nagy nehezen elváltunk egymástól, bementünk a házba.

‒        Hogy vagy? – kérdeztem, miközben letette a cuccait a szobámban.

‒        Jól – vágta rá mosolyogva – És te?

‒        Remekül – válaszoltam, mire Em arcán a vigyor elkezdett szélesedni – Mi az? – néztem rá értetlenül?

‒        Szóval te meg Niall? – kérdezte szórakozottan, mire egy kicsit elpirultam.

‒        Igen – válaszoltam lassan.

‒        És?

‒        Nagyon cuki és jó az ágyban – Cicalány megdöbbenten pillantott rám.

‒        Jézus Macy, én ezt nem akartam tudni! – emelte fel a hangját.

‒        Nyugi, csak vicceltem, de látnod kellett volna a fejedet – röhögtem rajta.

‒        Ne már – bokszolt bele játékosan a vállamba.

‒        Bocs, de ezt muszáj volt.

‒        Nekem is van hírem – bukott ki belőle hirtelen. Kíváncsi pillantást küldtem felé. Mi lehet az, amiről még nem tudok?

‒        Micsoda?

‒        Hát, alakul köztünk valami Harryvel – mondta halkan.

‒        Hogy mi?!?! Erről én miért nem tudok? – Te jó ég, elcsábította őt?

‒        Mert nem akartam telefonon közölni – válaszolta vonakodva. Igaz, Emily a fontos dolgokat mindig személyesen mondja el. Mint például azt, hogy táncra fogja tanítani a 1D-t.

‒        És mióta vagytok együtt?

‒        Még nem kérdezte meg, hogy akarok-e a barátnője lenni, de szerda éjjel óta intenzívebben alakulgat köztünk a dolog.

‒        De nem lesz ebből baj? Úgy értem, eleve féltél attól, hogy alaptalanul összehoznak…

‒        Tudom – szakított félbe – De tetszik nekem és ő volt az, aki kezdeményezett, nem pedig én – magyarázta.

‒        Hát, jól van, te tudod – vontam vállat.

Remélem, hogy nem lesz ebből gond. Emily olyan szeretni való csajszi. Mindig mindenkiről gondoskodni akar. Ő az, akihez bárki fordulhat bármivel, mert ő mindig kész meghallgatni minket. Jó lenne, ha végre megtalálná azt a srácot, aki vigyáz rá és tudja értékelni ezeket a tulajdonságait.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Az egész napot a lovakkal töltöttük. Délután felnyergeltünk és kilovagoltunk velük a mezőre, ami nem messze van a házunktól. Én Crystalt mozgattam meg, Cicalány pedig Strawberryt. Mindkét ló nagyon örült, hogy végre kihoztuk őket az istállóból. A réten töltött idő nagyon tetszett nekik. Ezután az erdőbe vezetett az utunk, ahol a kitaposott ösvényen haladtunk.

‒        Emily vigyázz, faág! – kiabáltam, mire barátnőm előre dőlt Strawberry hátára.

‒        Kösz, hogy szóltál – nevetett fel, miután rendesen felült.

‒        Em, mi a gond, ma egész nap olyan szétszórt voltál? – kérdeztem.

‒        Nincs semmi – válaszolta, de nem nézett rám. Mit titkolsz előlem?

‒        Most hazudsz – állapítottam meg. Nem válaszolt.  – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – biztosítottam.

‒        Igen, tudom – mondta lassan, vontatottan – Van valami, ami zavar, de azt hiszem, csak én reagálom túl – mosolygott rám, majd elvágtázott a lóval, részéről letudva ezt a beszélgetést. Én is gyorsabb tempóra fogtam Crystalt.

Még sötétedés előtt visszaértünk és sikeresen lerendeztük a lovakat. Utunk az istállóból a szobámba vezetett.

‒        Mész elsőnek fürdeni vagy menjek én? – kérdezte Emily félig elmerülve az egyik táskájában.

‒        Menj te, addig én kiderítem, mi lesz a vacsi – fordultam meg, hogy kimehessek a szobámból.

‒        Macy, ugye még mindig nem zavar, ha csak bugyiban alszom melletted?

‒        Nem, feltéve, ha téged sem – válaszoltam és a konyha felé igyekeztem. Átvágtam a nappalin, ahol a nagyszüleim tévéztek.

‒        Szia, kincsem! – üdvözölt a nagyim, mire odamentem hozzá és megpusziltam az arcát. A papámnak is adtam egyet.

‒        Sziasztok!

‒        Van rakott zöldbab a hűtőben, az asztalon pedig lekváros piskóta – mondta a mama.

‒        Rendben, köszönöm.

Akkor melegítek abból vacsorára. Előhalásztam két tányért, meg a kaját a hűtőből, majd szedtem magunknak egy-egy adagot. Megmelegítettem, aztán visszamentem megnézni, hogy áll Cicalány. Ő épp akkor jött ki a fürdőből, így leváltottam és én is megfürödtem. Miután kettesben megvacsoráztunk, megágyaztunk, majd lefeküdtünk aludni.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy ég a kislámpám. Felültem és konstatáltam, hogy Emily nincs mellettem. A keresésére indultam. Hamar megtaláltam, a terasz korlátjának támaszkodott és az eget nézte. Mezítláb volt, de legalább vett fel pizsamát. Lassan indultam meg felé és próbáltam némi halk zajt csapni, hogy lehetőleg ne rémisszem halálra, amikor észrevesz. A neszezésre felém fordult és észrevettem, hogy könnyesek a szemei. Azonnal hozzá siettem, majd átöleltem.

‒        Em, mi a baj? – suttogtam.

‒        Nem tudok aludni – volt a halk válasz.

‒        De miért sírsz?

‒        Hiányzik – döntötte homlokát a vállamnak. Számítottam rá, hogy megint ilyen szomorú lesz, hiszen közeledik a mamája halálának évfordulója. Ez mindig megviseli.

‒        Emily, a te hited szerint ő lát téged, és tudom, hogy nem akarná, hogy miatta sírj.

‒        De hiányzik – csuklott el a hangja, és karjaival átölelt.

‒        Tudom – Számomra még mindig érthetetlen, miért titkolták el előle, hogy a mamája beteg. A felnőttek annyira igazságtalanok.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A vasárnap délelőttöt szinte teljes egészében az ágyban töltöttük. Végig beszélgettünk és nem fogytunk ki a témákból. Ez kitartott egész délután, amikor újra kimentünk a mezőre a lovakkal.

Most Cicalány sokkal összeszedettebb volt, mint tegnap. Azt hiszem, jót tett neki az a kis méregtelenítő sírás. Erről azóta nem beszéltünk, de szerintem nem is fogunk. Ma már sokkal jobb a kedve és nem látom szomorúan félrenézni sem, ami jó jel. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az évforduló napján, főleg most, hogy akkor majd nem lehet otthon.

‒        Niall mondott neked rólam valamit? – kérdezte hirtelen Emily.

‒        Mire gondolsz? – néztem rá zavartan.

‒        Említett neked bármit is velem kapcsolatban?

‒        Nem rémlik – gondolkoztam el – Nem igazán szokott mesélni a srácokról vagy rólad, de a családjáról annál inkább – Em lassan elmosolyodott.

~ Emily ~

Késő délután volt már, amikor visszaértünk a lovaglásból. Ahogy beléptem Macy szobájába, meghallottam egy ismerős dallamot, a csengőhangomat. Mire előkerítettem a telefonomat, az illető letette. Dühösen oldottam fel a képernyőzárat, majd a látványtól, ami fogadott, elhűltem. Nyolc nem fogadott hívás, mind Harrytől. Három tegnapról, öt pedig a mai nap folyamán.

‒        Basszus! – Miért felejtem mindig el a telefonomat?

‒        Mi a baj? – kérdezte Macy a hátam mögül.

‒        Harry csak a mai napon ötször keresett – sóhajtottam fel.

‒        Hát, hozod a formád – vigyorodott el a barátnőm.

‒        Mindjárt jövök, csak felhívom – mondtam és már tárcsáztam is.

‒        Az nem mindjárt lesz – kifelé menet még elcsíptem mondatát. Lehet, hogy igazad lesz.

A teraszon álltam meg és leültem a hintaágyra.

‒        Szia! – szólt bele Hazza.

‒        Szia, ne haragudj, hogy nem vettem fel! – kezdtem rögtön.

‒        Nem gond – különös hangsúllyal ejtette ki a szavakat.

‒        De igen. Elfelejtettem szólni, hogyha Macyvel vagyok, akkor nem figyelek másra, olyankor minden megszűnik körülöttünk. Haragszol? – hadartam.

‒        Csak egy kicsit. Szerettem volna beszélni veled – sóhajtott fel.

‒        Sajnálom. Most miért kerestél?

‒        Mert megyek érted, most ülök be a kocsiba – tájékoztatott.

‒        Oké, akkor gyorsan összepakolok.

‒        Rendben.

‒        Akkor várlak. Szia!

‒        Szia!

Félórán belül Haz megérkezett. Elbúcsúztam Mactől és megindultam a fekete Range Rover felé. Bedobáltam a cuccaimat hátra, aztán előre ültem. Szinte azonnal megéreztem ajkait az enyémeken. Az üdvözlő csók után végre elindultunk. Az út felénél Harry keze a combomra csúszott.

‒        Mindkét kezet a kormányra! – utasítottam és eltoltam a kezét.

‒        Nem kell hozzá mindkettő – válaszolta kacérkodva, azután visszatette kezét az eredeti pozíciójába, a combomra.

‒        Haragszol még?

‒        Kicsit.

‒        Ki kell, hogy engeszteljelek valamivel? Mondjuk, süssek sütit? – kérdeztem.

‒        Nekem jobb ötletem van – válaszolta és tenyerét feljebb csúsztatta a szoknyám alá.

‒        Álmodozz csak! – ütöttem el a kezét.