24.rész - Én téged féltelek

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek pihentető volt a hosszú hétvégéje. Szerda van, tehát meghoztam a történet folytatását, kíváncsian várom, mit gondoltok róla. Jó szórakozást a részhez és további szép hetet Nektek! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

A teraszon feküdtem egy pokrócon és az eget bámultam. A bárányfelhők lassan úsztak át a kék égen, majd kikerültek a látókörömből. A nap kellemesen sütötte a bőrömet.

Egyedül voltam a teraszon és a házban egyaránt. Reggel Harry nem ébresztett fel, csak hagyott egy fehér cetlit a párnáján, miszerint stúdióba mentek, mert elkezdik felvenni a dalokat, amikből majd kiválasztják, mik kerülnek az új albumra. Kár, hogy nem ébresztett fel, mert szívesen velük mentem volna. Lehunytam a szemem és egy sóhajtás kíséretében oldalra fordultam. „Én téged féltelek” rémlett fel bennem újra Louis mondata. Mióta visszajöttem Macytől folyton ezen kattog az agyam. Mire gondolt, amikor ezt mondta?

Felálltam, a pokrócot összehajtottam, azután lementem a lépcsőn a folyosóra. Beléptem a szobámba. A plédet a földre dobtam és elvettem a telefonomat az éjjeliszekrényről. Az órára pillantottam, még csak 11 volt. Kikerestem egy nevet, majd rányomtam a hívásra. A második csörgésre vette fel, ami kicsit váratlanul ért.

‒        Igen? – szólt bele.

‒        Szia, Louis! Emily vagyok, tudsz most beszélni?

‒        Várj egy kicsit! – a túl oldalon beszélgetést hallottam, ami egyre csak távolodott – Valami baj van? – szólalt meg ismét.

‒        Nem, nem erről van szó, csak szerettem volna valamit megkérdezni – a kezdeti bátorságom elillanni látszott. Csak akkor tegyél fel egy kérdést, ha el tudod viselni a választ, amit kapsz rá, bármi legyen is az. 

‒        Tessék, mondhatod.

‒        Mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy féltesz engem? – hadartam el. A vonal túlsó végén csend volt, az a fajta, amely olyan, mintha órákig tartana. – Louis? Ott vagy még?

‒        Igen. Figyelj, most nem én vagyok soron, haza megyek érted és akkor megbeszéljük ezt, de ez nem telefon téma.

‒        Oké. Megkérhetlek arra, hogy a többieknek ne mond meg, hova mész?

‒        Persze, majd megoldom valahogy.

‒        Akkor várlak, szia!

‒        Szia! – miután bontottam a vonalat, a készüléket visszatettem az éjjeliszekrényemre és lassan leültem az ágyamra.

Visszaemlékezés

Harry szobájában voltam és az ágyában feküdtem félálomban. Már megfürödtem, éppen arra vártam, hogy Hazza is végezzen és bebújjon mellém a takaró alá.

Jó ideje bent volt már,  a víz erős csobogásán kívül pedig semmi mást nem hallottam. Nagyon álmos voltam, arra sem voltam képes, hogy nyitva tartsam a szemeimet. Valószínűleg el is aludtam, mert egyáltalán nem emlékeztem arra, mikor maradt abba a vízcsobogás, nyílt ki az ajtó és öltözött fel Harry. Az viszont rémlett, hogy éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy, valaki hozzám bújik, majd átölel. Haz az orra hegyével megcirógatott és adott egy apró puszit az arcomra.

‒        Édes, fent vagy még? – suttogta a fülembe – Szeretnék kérdezni valamit, de ha túl álmos vagy és holnap nem fogsz emlékezni rá, akkor inkább nem – folytatta.

Biztos voltam abban, mit akar kérdezni, ezért úgy tettem, mintha aludnék, és nem hallanám hozzám intézett szavait, nem érezném érintéseit, minek nyomán meleg árad szét a testemben.

‒        Hát, jó, akkor majd holnap – sóhajtott egyet, azután pedig nyomott egy puszit az arcomra.

Nem tudok válaszolni a kérdésére, még nem. Addig biztos nem, amíg Louis ezt meg nem magyarázza. „Én téged féltelek” Muszáj lesz beszélnem vele.

Visszaemlékezés vége

Felálltam az ágyamról aztán megindultam le a nappaliba. Odalent bekapcsoltam a tévét és kerestem egy zene csatornát. Ismerős dallam csendült fel benne, ezért hangosítottam, rajta majd ettől felbátorodva énekelni kezdtem a fiúk dalát. A hangos zenétől nem hallottam, hogy Louis időközben megérkezett és bejött a nappaliba. Ahogy vége lett a számnak, levettem a hangot, mire Lou megköszörülte a torkát. Ijedten fordultam felé.

‒        Te tényleg igazi rajongó vagy – mosolygott rám.

‒        Te meg a szívbajt hoztad rám!

‒        Ne haragudj, nem volt szándékos. Szedd a cuccod és menjünk!

‒        Hova? Azt mondtad beszélhetünk – értetlenkedtem.

‒        Igen. Autózunk egyet, eszünk és beszélgetünk, így legalább biztos, hogy nem hagyod ki az ebédet – ajándékozott meg egy jelentőségteljes pillantással.

‒        Oké – sóhajtottam megadóan.

Felmentem a telefonomért, a táskámért és egy pulcsiért, majd visszamentem a nappaliba Louis-hoz. A tévé akkor már nem ment, gondolom ő kapcsolta ki.

‒        Indulhatunk?

‒        Igen.

Az anyósülésen foglaltam helyet és próbáltam megenni a hamburgeremet. Lou mellettem ült, ő is evett.

‒        Nem megy – mondtam és az ölembe tettem a nem éppen fogyókúra barát ételt.

‒        Micsoda?

‒        Az evés. Nem tudok enni, mert ideges vagyok, össze van szorulva a gyomrom és még mindig nem mondtál semmit – néztem rá.

‒        Jó, legyen – sóhajtott fel.

‒        Mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy engem féltesz? – kérdeztem újra.

‒        Nézd, te voltál az, aki iderángattad egy barátodat azért, hogy eljátssza a pasidat…

‒        De tudod…

‒        Emily, nem fejeztem még be. Tudom, azért csináltad, hogy ne tudjanak összeboronálni velünk és ez által bántani téged. Láthatóan rettegsz attól, mit gondolnak rólad mások. Te is tudod, az, hogy vele vagy, ki fog derülni. Persze nem egyből, de idővel majd igen. Kérdem én, mi lesz akkor? – fordult felém.

‒        Én is tudom, hogy ez meg fog történni. Nem vagyok hülye.

‒        Én nem ezt mondtam! – védekezett.

‒        Tudom, de nem foglalkozhatnék most csak azzal, amit Harry iránt érzek? – pillantottam rá reménykedve.

‒        Nem. Gondolnod kell arra, mi lesz később. Láthatóan nem tudsz megbirkózni azzal, ami körbe fog venni és félek attól, hogy ezt hogyan fogod viselni.

‒        Szóval, azt hiszed, össze fogok omlani?

‒        Valami olyasmi. Ha te ettől ennyire félsz, akkor ez lesz az, ami majd meg fogja mérgezni a kapcsolatotokat Harryvel. Ennek fényében talán nincs is értelme belevágni ebbe.

‒        Louis, köszönöm az őszinteségedet, de ez az én életem az én választásom és nem fogok úgy dönteni, ahogy azt mások akarják – Nem, soha többé, nem fogok ilyet csinálni.

‒        Te tudod – vont vállat, majd figyelmét a kajájának szentelte.

Én is hasonlóan cselekedtem és mire visszaértünk a házba megettem az egészet. Elköszöntem Loutól, azután felmentem a szobámba, hogy összepakoljam a cuccomat.

Kis kitérővel hatkor értünk vissza a próbáról Zaynnel. Nem sokkal később a többiek is megérkeztek, Harry pedig feljött a szobámba.

‒        Szia, Cica!

‒        Szia! Milyen volt a napod?

‒        Hosszú és fárasztó – sóhajtott fel.

‒        Ennyire rossz volt? – kérdeztem homlokráncolva.

‒        Csak hiányoztál – mondta és hozzám sétált, majd átölelt. Karjaimat felvezettem a nyakához és lehúztam őt egy édes csókra. – A te napod milyen volt?

‒        Hát, elment.

‒        Em, szeretnék kérdezni valamit.

‒        Mondhatod – néztem fel rá.

‒        Lennél a barátnőm? – Számítottam a kérdésre mégse tudtam, mit kellene válaszolnom rá. Csendben maradtam és félre fordítottam a fejem, mert nem tudtam állni a tekintetét.

‒        Ömm, én azt vártam, hogy rávágod az igent, aztán a nyakamba ugrasz – szólalt meg ismét – Félreértettem valamit? – húzódott el tőlem zavartan.

‒        Nem – válaszoltam lassan.

‒        Akkor? – átható pillantással fürkészte az arcomat.

‒        Nem tudom, hogy jó ötlet-e.

‒        Ezt, hogy érted? – kíváncsian felhúzta a szemöldökét.

‒        Louis, Liam és Niall nem örül ennek. Zayn nem szólt semmit, vagy azért, mert nem érdekli, vagy pedig mert olyan kedves, hogy nem pofázik bele abba, ami nem az ő dolga. Niallt még megértem, de a többieket nem, és ez elbizonytalanít – vallottam be.

‒        Miből gondolod, hogy Liamék nem örülnek nekünk?

‒        Perrie bulija után reggel Li kihívott téged, miután együtt talált minket, nem volt nehéz kitalálni, miért – néztem fel rá – Lou mondott valamit, amikor elvitt Macyhez. Ma pedig kértem, hogy beszélhessünk arról, ezért hagyott ott titeket. Ő pedig egyértelműen a tudtomra adta, nem örül nekünk.

‒        Ez hülyeség.

‒        Nem, nem az – szálltam vitába vele.

‒        Egyébként is, én téged kérdeztelek nem őket, ergo az ő véleményük nem érdekel – világosított fel.

‒        És a rajongóké? Mi lesz, ha rájönnek?

‒        Semmi.

‒        Tudod, hogy ez nem igaz. Mindenfélét fognak terjeszteni rólam – közelebb lépett hozzám.

‒        Nézz rám, kérlek! Nem hagyom, hogy bántsanak – szorította meg a kezem biztosításképpen – És ha a kérdésemre a rajongók meg a fiúk miatt nem tudsz válaszolni, akkor megkérdezem máshogy: Velem akarsz lenni? – elmosolyodtam majd lassan bólintottam.

‒        Igen.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Em, Em, ébredj fel! – szólongatott valaki. Lassan kinyitottam a szemem és az illető felé fordultam.

‒        Mi az Niall? – ültem fel.

‒        Öltözz fel és egyél, utána pedig menjünk próbálni!

‒        Most? – néztem rá összezavarodva.

‒        Igen. Harry nem szólt tegnap?

‒        Nem, de miről?

‒        Ma beindítják Denise-nél a szülést, ezért délután haza megyek.

‒        Ó – ez volt minden, amit ilyen állapotban ki tudtam nyögni.

‒        Ennyi?

‒        Bocs, még túl álmos vagyok. Kérek tizenöt percet, hogy nem is tudom, mondjuk, magamhoz térjek.

‒        Oké. A kakaód a szekrényen van – mondta kifelé menet.

Oda pillantottam és megbizonyosodtam a szőke fiú állításának helyességéről. Kibújtam a takaró alól, aztán lassan elvánszorogtam a fürdőszobáig.

‒        Ez a nap is jól kezdődik! – sóhajtottam fel a tükörbe nézve.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Niall, van még idő arra, hogy beugorjuk egy virágboltba? – kérdeztem, miközben bedobáltam a muffinhoz vásárolt dolgokat az autóba.

‒        Ha gyors leszel, akkor van – ült be a kocsiba.

‒        Figyelj, nem tudod véletlenül, mi Eleanor kedvenc virága?

‒        Passzolok, vigyél neki rózsát – mondta és beindította a kocsit.

‒        De rózsát inkább a szerelmétől kap egy lány – magyaráztam – Szerinted van arra esély, hogy Louis tudja, mi El kedvence? – kérdésemet hangos nevetés követte.

‒        Ő nem tud megjegyezni ilyen dolgokat – közölte.

‒        Mindegy, egy próbát megér – vettem elő a telefonomat.

Kikerestem Lou számát és a hívás gombra nyomtam. Egész gyorsan felvette.

‒        Szia, Em!

‒        Szia, Louis! Gyors kérdés: Mi Eleanor kedvenc virága?

‒        Nem tudom.

‒        Jó, akkor tárgytalan. Nem sokára hazaérünk.

‒        Oké.

‒        Szia!

‒        Szia!

‒        Én mondtam – vigyorgott rám szöszi, mire megforgattam a szemeimet.

Az autó hirtelen megállt egy csini kis virágüzlet előtt.

‒        Bejössz velem?

‒        Nem, de siess!

‒        Oké – szálltam ki és az üzlet felé siettem – Jó napot! – léptem be és a pulthoz sétáltam. Szerencsére senki más nem volt a boltban.

‒        Mit adhatok?

‒        Öt szál liliomból szeretnék egy csokrot.

A konyhában kotyvasztottam a muffinnak valót El bulijára. Niall már nem volt ott, de a lelkére kötöttem, hogy szóljon, ha lehet már gratulálni. Fogalmam se volt hányadik adagot sütöttem és mennyi volt még hátra, de szó szerint ki se látszottam az előttem tornyosuló sütikből.

A kezemet a kötényembe töröltem, amin habtól kezdve a csillámporon át a muffin masszáig minden volt már. Újra kezembe vettem a habzsákot és a megsült finomságok felé fordultam. Ekkor lépett be a konyhába Liam.

‒        Hogy állsz? – kérdezte mosolyogva.

‒        Szarul, de büszkén – sóhajtottam fel.

‒        Tudok esetleg segíteni valamiben?

‒        Attól függ, mennyire vagy jó a díszítésben? – pillantottam rá.

‒        Hát…

‒        Gyere ide! Legyen olyan, mint ez itt! – mutattam az egyik elkészültre – Na, próbáld meg! – adtam a kezébe a habzsákot. Ha csúnya lesz, maximum itt marad.

Kivettem a sütőből az egyik tepsit, majd a pultra helyeztem és ellenőriztem, hogy mind megsült-e.

‒        Így jó lesz? – mutatta felém.

‒        Nem rossz, párat megcsinálsz még és egészen jó lesz.

‒        Szóval elfogadod a segítségem?

‒        Igen – mosolyogtam rá.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A kocsiban ültem a srácokkal, a kezemben pedig a csokrot szorongattam. Sajnálom, hogy a szöszi lemarad a buliról, mert így Macy sem jön. Úgy volt, hogy elhozza őt, bemutatni a többieknek, mivel már a barátnője. Rákészültem, hogy majd vele leszek végig és pletyizünk, de most a felettünk lévő közbe szólt. Félreértés ne essék, örülök a babának, csak szerettem volna Macyvel lenni.

Megállt alattam az autó, ez pedig visszahozott a valóságba. Harry elvette tőlem a csokrot és segített kiszállni a kocsiból. Zayn mellé szegődtem, mert nála voltak a muffinjaim. A szülinapos nyitott nekünk ajtót, így mindenkinek lehetősége volt azonnal letámadni őt.

‒        Boldog szülinapot! – adtam a kezébe a virágcsokrot – Nem tudtam, hogy milyet szeretsz, de remélem, azért örülsz neki – mosolyogtam rá.

‒        Köszönöm, ez igazán szép – viszonozta gesztusomat.

‒        És Zaynt most épp nem látom sehol, de nála vannak sütik, amiket én sütöttem.

‒        Köszönöm, nagyon kedves vagy.

‒        A fiúk szerint finom lett, de majd elválik – mondtam és átadtam az ünnepeltet a barátainak.

Körülbelül annyian voltunk, mint Perrie buliján és lassan kezdtem megszokni, hogy idegenek vesznek körül.

Becéloztam a nappaliban lévő asztalokat, majd zsákmányoltam némi pogácsát meg baracklevet. Leültem az egyik kanapéra és eltüntettem egy pogit a számban.

‒        Remek, látom eszel – huppant le mellém Zayn.

‒        Odafigyelek rá, megígértem, hogy fogok – pillantottam rá.

‒        Tudom – volt a rövid válasza, majd felállt és kisétált a helyiségből Perrie után.

Egymást váltották a dalok én pedig valahogy szokatlanul fáradtnak éreztem magam, ahogy a többiekkel táncoltam. Hirtelen megéreztem, ahogy rezegni kezd a telefonom ezért sietősen kiutat kerestem a házból. Az ajtón kilépve kikaptam a melltartómból a készüléket azután fogadtam Niall hívását.

‒        Szia, most már lehet gratulálni – hangján tisztán érezhető volt, hogy boldog.

‒        Üzenem a szülőknek, hogy gratulálok a kis csöppséghez. Láttad már? – hangomból kicsengett az izgatottság.

‒        Igen, nagyon formás baba – válaszolta vidáman.

‒        Kisfiú vagy kislány?

‒        Kisfiú, Theonak hívják – „Gratulálok, egészséges kisfiú. Tamás lesz a neve igaz?” Hirtelen egy kezet éreztem meg végig simítani a karomon.

‒        Cica, minden rendben? – suttogta a fülembe Harry. Felé fordulva bólintottam.

‒        Szép név. Üzensz valamit a többieknek?

‒        Igen, holnap megyek vissza, a közös próbán már ott leszek.

‒        Oké, jó éjt!

‒        Jó éjt! – bontottam a vonalat, majd Hazra mosolyogtam.

‒        Niall volt. Megvan a pici, és holnap a próbára már vissza is tud érni – tájékoztattam.

‒        Remek, nem szeretnél esetleg haza menni? – kérdezte.

‒        Miért akarnék? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Elég fáradtnak tűnsz, ha szeretnéd, hazaviszlek – ajánlotta.

‒        Nem kell, max a visszaúton elalszom majd a kocsiban – vigyorogtam rá. Amúgy is, még a torta sem lett felvágva.