31.rész - hazudtál nekem!

Sziasztok!

Köszönöm szépen az egy új feliratkozót és az előző részhez érkezett sok megjelenítést. Ezt a részt most kivételesen az időzítő teszi fel nektek, mert suliban vagyok. Ebben a részben megint túlsúlyba kerültek a fiú szemszögek, szóval kíváncsian várom, mit szóltok majd hozzá. Az érettségizőknek kitartást, nemsokára vége. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel, amikor felébredtem bele voltam gabalyodva Harrybe. Kiszabadítottam a lábaim és óvatosan lefejtettem a kezét magamról. Kibújtam a takaró alól és elindultam a fürdőbe. Hazza ingének alja – amit tegnap este vettem fel, amikor lelépett zuhanyozni – csikizte a combomat, ahogy lépkedtem. Pisiltem, majd egy gyors kézmosás után visszabújtam szerelmem mellé. Karjai körém fonódtak és közelebb húzott magához.

‒        Tetszik rajtad az ingem – motyogta a hajamba.

‒        Nekem is, úgyhogy ezt nem kapod vissza – vigyorogtam.

‒        Na, na!

‒        A-a, ez már az enyém.

‒        Akkor kérek cserébe valamit – jelentette ki és a kezét lecsúsztatta a bugyim vonalához.

‒        Azt biztos nem kapsz! – toltam el cirógató ujjait.

‒        És valami mást?

‒        Lehet róla szó – ültem fel – Ha bármit kérhetnél, mit kérnél? – pillantottam rá kíváncsian.

‒        Mindegy, csak olyan illata legyen, mint neked – ült fel ő is, majd megcsókolt.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és belépett rajta Louis, ezzel megzavarva bensőséges pillanatunkat.

‒         Sejtettem, hogy itt leszel – mondta, miközben szemei megakadtak a szétdobált ruháinkon. Gyorsan odamentem hozzá és elvettem tőle a bögrét.

‒        Köszönöm – éreztem, ahogy az arcom pírba borul. Biztos, hogy tudja. Ilyen téren olyan vagyok, mint egy nyitott könyv. Elfordulva beleittam a kakaómba.

‒        További jó mulatást nektek – mondta szórakozottan, azután kiment a szobából.

Magamon éreztem Harry pillantását. Tekintetünk találkozott és én még mindig vörös voltam.

‒        Nyugi, ő csak Louis.

‒        De ez akkor is kínos volt.

‒        Ő is szokott ilyet csinálni, szóval nem kínos – rántotta meg a vállát.

‒        Átöltözök valami rendes ruhába – motyogtam és átmentem a saját szobámba.

Megittam a reggelimet, a bögrét pedig a szekrényre tettem. Tanácstalanul néztem be a ruhásszekrényembe, amiben nem volt túl sok minden. Most már nem halogathatom tovább, ma muszáj lesz mosnom. Kivettem egy barna farmer sortot, aminek az elejét egy masni díszítette. Beleugrottam, majd a felsőim között megakadt a szemem egy spagetti pántos fehér pólón. A ruhadarab szélét világos barna szegély díszítette, a bal felén pedig barna, meg rózsaszín virágok voltak. Felkaptam egy fehér melltartót, azután felvettem az előbb említett felsőt. Harry ingét felszedtem a padlóról és bevágtam a szennyesbe a többi rongyom közé. Magamhoz vettem a bögrémet, ezután lementem vele a konyhába. Nem kis meglepetésemre göndörke ült egyedül az asztalnál és ette a gabonapelyhét.

‒        Hova lett az ingem? – mért végig.

‒        Fent van a fürdőmben – tettem a bögrét a mosogatóba.

‒        Azt hittem, ma az lesz rajtad – mondta, majd a szájába vette a kanalat.

‒        Nem akarok kimenni benne az utcára – fordultam felé.

‒        Miért? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Mert akkor akár már ki is tweetelhetném, hogy együtt vagyunk.

‒        Emily, gyere ide! – hívott magához, mire lassan megindultam felé. Leültem a mellette lévő székre. – Nézz rám, kérlek! – kérte és az állam alá nyúlva felemelte a fejem. Tekintetünk pár másodpercre összekapcsolódott.

‒        Nem érdekel, hogy ők mit gondolnak rólad. Én szeretlek téged és csak ez a lényeg. Nem számít semmi más – előre hajolt, hogy összeérinthesse ajkainkat. Lassú, szenvedélyes csókot váltottunk, miközben belemásztam az ölébe.

‒        Köszönöm – suttogtam, ahogy kiváltam a csókból.

Kezeivel átölelt, míg fejemet a nyakhajlatába temettem. Hallanom kellett ezeket a szavakat. Szükségem volt arra, hogy kimondja őket, még akkor is, ha ezek valójában semmin sem változtattak.  Tudtam, hogy bántani fognak, mert rajongóként láttam min mentek keresztül a barátnők. Azzal is tisztában voltam, hogy nem fogok tudni felkészülni arra, amit kapni fogok. De leginkább az bántott, hogy tudtam, anélkül fognak elítélni, hogy egyáltalán valamiféle esélyt adnának nekem.

Léptek zaját hallottam, mire felkaptam a fejem. Liam jött be a konyhába boldog mosollyal az arcán, őt pedig Danielle követte. Harryvel meglepetten néztünk össze, majd ő megszólalt:

‒        Szia, Dani! Hogy-hogy itt? – érdeklődött.

‒        Sziasztok! Csak átjöttem Liamhez – mosolygott fülig érő szájjal.

‒        Mész velük a stúdióba? – kérdeztem, miközben kimásztam Haz öléből.

‒        Igen. Ugye te is jössz? – csillant fel a szeme.

‒        Nem. Mosnom kell és takarítanom – sóhajtottam fel csalódottan.

Dani együtt érző pillantást küldött felém, majd csatlakozott szerelméhez és segített elkészíteni a reggelijüket. Én felmentem Harry szobájába és elhoztam a ruháimat, aztán a fürdőben színek szerint szétválogattam őket. Megfogtam a fehér kupacot és megindultam vele kifelé. Hazza ekkor lépett be a szobámba.

‒        Biztos, hogy nem akarsz jönni?

‒        Igen, ezt most muszáj megcsinálnom – néztem fel rá – Örülök, hogy Liamék rendben vannak – jegyeztem meg.

‒        Én is. Nem szeretem, amikor apróságok miatt nem beszélnek egymással.

‒        Miért, te tudod min vesztek össze?

‒        Csak sejtem, Liam nem mondta el – bólintottam – Most mennem kell – lépett közelebb hozzám. Pipiskedtem, hogy elérjem az ajkait, így egy apró csókot tudtunk váltani.

‒        Legyen szép napod! – mosolyogtam rá.

Miután három adagot kimostam és ki is teregettem, feltakarítottam a szobámban. Porszívózás közben rábukkantam az ágy alatt lévő dobozkámra. A benne lévő képekkel beterítettem az ágyamat. Ezen fotók között sok olyan is volt, amin teljesen egyedül vagyok. Gyerekkorom kedvenc emlékei a képek hatására megelevenedtek előttem. Megláttam az egyik fényképet, amin zongorázok. Hirtelen ötlettől vezérelve lementem a földszinti zeneszobába. Leültem a zongorához és ujjaimat a billentyűkre helyeztem. Biztos nem bánják, ha játszom rajta egy kicsit. Kotta nélkül, emlékezetből kezdtem el játszani, majd a szöveget is hozzá énekeltem. Lenyomtam így pár dalt, majd egyszer csak kopogtatásra lettem figyelmes. Niall állt a félig nyitva felejtett ajtóban.

‒        Szia! – álltam fel a zongorától – Milyen volt Macynél?

‒        Nagyon jó. Nem tudtam, hogy zongorázol.

‒        Ó, és még mennyi minden nem tudsz rólam – kúszott vigyor az arcomra – Felmegyek a cuccomért – sétáltam el mellette.

Felszaladtam a lépcsőn és nagy lendülettel benyitottam a szobámba. Az ágyon lévő képeket gyorsan összeszedtem és beletettem a dobozba. Azt pedig sietősen az ágy alá dugtam. Felelőtlenség volt csak úgy itt hagynom. Remélem, szöszi nem látta a fotókat. Bár, akkor már rákérdezett volna. Felkaptam a cuccom, azután elhagytam a szobámat.

Niall az előszobában várt meg, majd indultunk is a próbára. Kicsit korán érkeztünk meg, mert sem a táncos lányok, sem a stábtagok nem voltak még ott. Úgy volt, hogy ezen a héten fognak felvenni részleteket a próbákból, – amiket kisfilmek formájában fognak levetíteni a táncaink előtt – de tegnap valami miatt mégsem tudtak jönni a Zanynel való próbámra. Illetve azt is jelezték, hogy a holnapi közös próbára sem tudnak bejönni. Nem igazán tudom, hogy így hogyan lesznek kész a kisfilmek időre, de ez szerencsére az ő dolguk, nem az enyém.

Szépen lassan átöltöztünk, aztán csináltunk pár bemelegítő gyakorlatot. Éppen kezdeni akartam az egyik lépéssor maradékának megtanítását, amikor megjelentek a táncos lányok, nyomukban a stábbal. Míg a lányok átöltöztek, csak a kettőnk gyakorlását vették. Eltáncoltattak velünk bizonyos részeket, ezután mini interjút készítettek velünk. Utána felvételt készítettek úgy is, hogy már a lányok is beálltak táncolni. Feltettek még néhány kérdést, majd végre távoztak.

Bizonyos mozdulatok és lépések helyre igazítása után még néhányszor eltáncoltuk az immár teljes táncot. Így, hogy teljes egészében kész volt a tánc, megnyugodtam kicsit. Határozottan jó érzéseim voltak a műsorral kapcsolatban.

‒        Emily, hogy jössz majd haza? – kérdezte Ni, miközben elhagytuk az épületet.

‒        Szerintem taxizom, vagy majd Macy haza visz – vontam vállat.

‒        Ha kell, bármelyikünk bejön értetek, csak szóljatok.

‒        Oké – bólintottam – Niall, megtennéd, hogy a cuccomat bedobod a szobámba?

‒        Persze – vette el tőlem a táskát. Beült a kocsiba. – Jó szórakozást nektek!

‒        Köszi – mosolyogtam rá.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

~ Harry ~

A stúdióban az első naprendi pontunk az volt, hogy meghallgattuk a már késznek nyilvánított dalokat. Négy ilyen volt és közülük három tényleg remekül szólt, de a maradék egy nagyon rossz volt.

‒        Valahogy nem szólunk úgy, ahogy az tőlünk megszokott – mondta Liam.

‒        Hiányzik a harmónia – helyeselt Zayn.

‒        Máshogy kellene szétosztani a szövegeket, szerintem az segítene rajta – ajánlottam.

A többiek rábólintottak és újra meghallgattuk a Why don’t we go there-t. Míg szólt, mindannyian próbáltunk koncentrálni a szövegekre és elképzelni valamelyikünk hangján.

‒        Nem tudom, hogy mit kellene kezdenünk vele – sóhajtott fel Ni, ahogy vége lett a dalnak.

‒        Feladom – ugrott fel Lou – Hozok valami nasit – közölte, aztán kiviharzott a helyiségből.

‒        Liam, tudom, hogy szeretsz dalt kezdeni, de én meghallgatnám Nialltől az elejét – szólalt meg Zayn.

‒        Szerintem, az egyetlen, ami ebben jó az az, hogy Zayné az első refrén és a végén is ő hallatszik ki jobban – mondta Li.

‒        Egyetértek! – vágtuk rá Niall-lel.

‒        A végén Niall meg Louis is jobban szerephez juthatna – szólt közbe Zayn.

‒        Na, mire jutottatok? – nyílt ki az ajtó és bevágódott Louis, nyomában Danielle-lel.

‒        Az első refrén Zayné marad – tájékoztattam – De tovább nem tudjuk, mi legyen.

‒        Én is meghallgathatnám a dalt? – kérdezte Dani.

‒        Persze – vágta rá Li. Arra számítottam, hogy három perc múlva ő is olyan tanácstalan fejet fog vágni, mint mi, de nem így történt.

‒        Igazatok van: Zayn része maradjon. És édes, tudom, hogy imádsz dalt kezdeni, de ezt add most át Harrynek. A tiéd legyen a második rész az a say the word kezdetű.

‒        A bridge pedig lehetne Niallé – tette hozzá Liam.

‒        Pontosan – mosolygott rá Danielle. Imádom, ahogy olvasnak egymást gondolataiban.

‒        A második refrén legyen Harryé, én pedig majd az utolsó rész első felét éneklem – határozta el Lou, ahogy felbontotta az egyik zacskó sósat, amit hozott.

‒        Oké, akkor halljuk! – csapat össze izgatottan a kezeit Danielle. Elindítottam a nyers dalt és ráénekeltük az új felosztás szerint.

‒        Ezt lehet újra venni – ugrott fel Liam – Ki kezdi?

‒        Majd én – állt fel Niall.

‒        Az úgy jó is lesz, mert neked amúgy is hamarabb kell menned – értett egyet Zayn.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Én voltam az első, aki kiugrott a kocsiból, amikor az megállt a házunk előtt. Láttam Ni kocsiját a feljárón, ezért siettem befelé. Az ajtó nyitva volt, így egyből be tudtam menni. Átsétáltam a nappalin, majd fel a lépcsőn Em szobájába. A táncos cucca az ágyon hevert, de ő nem volt a szobában.

Az ágy végénél a takaró nem volt rendesen leengedve. Odanyúltam, hogy megigazítsam, amikor a kezem beleütközött valami keménybe. Érdeklődve húztam ki a tárgyat az ágy alól. Csak egy egyszerű doboz volt. Vajon miért van ez így eldugva? Nem kellene belenéznem. Egy kis hang a fejemben ezt súgta, de nem hallgattam rá. Felpattintottam a dobozt. Képek voltak benne, amiket kivettem és elkezdtem egyesével megnézni őket. Emily volt a fotókon, hol egyedül, hol másokkal. Régebbi képeket is láttam és az egyiken megakadt a szemem. Egy terhes lány volt rajta, aki nagyon hasonlított Emre. 2009. május, Emily a 7. hónapban :) Kiesett a lap a kezemből. A többi képet gyorsan szétterítettem a takarón. Volt még jó pár terhes fotó, mind más időszakból. Az egyiken a nagy hasára kék festékkel fel volt írva, hogy fiú.

Megfordítottam a fényképet:

‒        Ezt nem hiszem el! – suttogtam.

Felrémlett bennem, amit Louis mondott: Ki van zárva, hogy gyereke legyen. Ezt azután hoztam fel, hogy Em nálam aludt és beszélt álmában. Én is képtelenségnek tartottam, hogy anya lenne, de a bizonyítékok ott voltak az ágyon és ellenünk szóltak.

‒        Szia! – szakított ki a gondolataim közül Emily hangja.

Boldognak hangzott, és ahogy megfordultam láttam a mosolyt az arcán. Aztán észrevette a dobozt és a képekkel beterített takarót. A felismerés átsuhant az arcán:

‒        Te turkáltál a cuccaim között? – hangjában csalódottság érződött.

‒        Nem ez a lényeg – Em a lábával becsukat az ajtót – Hogy tehetted ezt velem?!? – kiabáltam rá.

‒        Harry én…

‒        Nem! Te hazudtál nekem! Mégis mit hittél, hogy ez majd nem fog közénk állni?!? – mutattam a képekre. Csalódottság és lesújtottság keveredett bennem.

‒        Nem, Harry…

‒        Te jó ég! Te meg még azon hisztiztél, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy járunk – szakítottam félbe újra.

‒        Te ezt nem…

‒        A rajongóim nem szörnyetegek! De ez a hír… – idegesen túrtam a hajamba. Emily arcán könnyek kezdtek lefolyni. – Jaj, ne csináld! Ez nem hoz helyre semmit! – kiabáltam rá és kifelé indultam a szobából.

‒        Harry, kérlek! – hüppögte, de nem figyeltem rá. Dühösen átvonultam a saját szobámba.

~ Liam ~

‒        Gyere enni! – jött be a szobámba Louis kopogás nélkül.

‒        Oké – felálltam az ágyról és kimentünk a folyosóra.

‒        Nem láttátok Emilyt? – jött a tetőre vezető ajtó felől Zayn.

‒        Nem. Mióta hazajöttünk még nem – mondtam és Lou is egyetértően bólintott – Miért?

‒        Sehol se találom – válaszolta.

‒        Biztos Harrynél van – vont vállat Louis.

‒        Ott már kerestem. Összevesztek, nincs nála.

‒        Már megint min? – kérdeztem homlok ráncolva.

‒        Harry nem mondta meg, de eléggé mérgesnek tűnt – válaszolt Zayn. Lementünk a konyhába.

‒        Niall, te sem láttad Cicalányt? – kérdeztem.

‒        Nem, de a zene szobában néztétek már? Mikor hazajöttem érte ott volt, zongorázott – zárta el a gázt, majd felénk fordult. Zongorázott? Nem is tudtam, hogy tud játszani rajta. Louis leellenőrizte az említett helyiséget, de Emilyt nem találta meg.

‒        Nincs a házban – összegzett Zayn.

Előkaptam a telefonom, és kikerestem Em számát, majd hívást indítottam. Kinyomta. Újra próbálkoztam, de ismét ugyanaz történt.

‒        Kinyomta – közöltem a többiekkel.

‒        Hátha nekem felveszi – mondta Zayn, de ő is úgy járt, mint én.

‒        Felhívom Macyt – Niall kiment a nappaliba, majd pár percre rá visszajött.

‒        Na? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Mac úton van ide. Nem tudja, hol van Emily.

‒        Oké, ennyi. Szóljatok Harrynek és irány a kocsikba! Megkeressük – indult meg Louis.

‒        És mégis hogy? London rohadt nagy, ő pedig bárhova mehetett – szóltam közbe. Lou visszafordult és pár percig csöndben meredtünk egymásra.

‒        Most mit csináljunk? – kérdezte Ni.

‒        Várunk – sóhajtottam fel.

‒        Nem kellene jelentenünk az eltűnését? – szólalt meg Louis.

‒        Még nem. Több időnek kell eltelnie, hogy eltűntként kezeljék – magyaráztam. Mi a francon veszhettek össze ennyire? – Menjünk fel Harryhez, kérdezzük meg, mi történt.

Hazza elmesélte mi volt, mi pedig döbbenten álltunk a szobája közepén. Ez biztos, hogy nem igaz. Az nem lehetséges.

‒        Harry, ez biztos? – néztem rá kétkedve.

‒        Láttam a képeket.

‒        De ne már. Ha van egy kábé négy éves gyereke, akkor az most hol van? – mutatott rá Zayn. Na ez az?

Lábak dobogását hallottuk a lépcsőn, ezért Lou kinézett a folyosóra. Macy bevágódott mellette a nyitott ajtón.

‒        Mi történt? – nézett végig rajtunk aggódva. Elmeséltük neki, amit megtudtunk. – Harry, miért nem hagytad, hogy megmagyarázza? – kiabált a lány.

A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Kaptam egy SMS-t:

Ne aggódj értem, jól vagyok, csak nem tudtam ott maradni a házban vele. Holnap reggel a próbán találkozunk. Kérlek, hozd el a táncos cuccom. Emily

Zayn elvette tőlem a telefont és hangosan felolvasta az üzenetet.

‒        Látod, mit csináltál? – förmedt rá Hazra.

‒        Én?! – kérdezte döbbenten – Nem én titkoltam el a szerelmem elől, hogy van egy gyerekem – kiabált Hazza.

‒        Jobb, ha tőlem tudod, nincs gyereke!

‒        Jó vicc! – mordult fel Harry.

‒        Ha hagytad volna, hogy megmagyarázza, akkor most értenéd! – viharzott ki a szobából a szőke hajú lány.

‒        Nyugodjatok már le, ez most nem segít! – kiabáltam rájuk.

‒        Macy, van ötleted, hogy hol keressük? – ment utána Zayn.

‒        Nincs, de beszéltem Shane-nel. Azt mondta, biztos benne, hogy Cicalány hotelba ment és szerinte olyat választott, ahonnan látni a Big Ben-t.

‒        Tudod te, hány ilyen hotel van? – kérdeztem, mire megrázta a fejét – Sok. Nagyon sok.

‒        Nem kellene talán komolyan venni Em üzenetét? – szólt közbe Niall – Azt írta holnap már itt lesz.

‒        Nem emiatt aggódunk, hanem azért, hogy bántani fogja magát. Emily bármire képes. Ti nem ismeritek őt – sétált vissza a szobába Mac.

‒        Hát ez kurva jó – dünnyögte Louis.

Elővettem a telefonom és újra tárcsáztam. Ahogy a fülemhez emeltem, meghallottam a jól ismert hangot.

‒        Kikapcsolta.