2016. május 25.

34.rész - Nagyon szép kosarat adtál


Sziasztok!

Előző héten a blog átlépte a 7000 oldalmegjelenítést, egyszerűen szuperek vagytok, köszönöm szépen! Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Szerda van, ami azt jelenti, hogy megérkeztem a történet folytatásával. Ha tetszett pipálj, kommentelj vagy iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily








~ Emily ~
Reggel szokatlanul korán ébredtem. Nem volt kedvem felkelni, ezért még egy jó darabig feküdtem Harry mellett. Egyik kényelmetlen pozícióból a másikba forogtam át, de sehogy se találtam a megfelelőt.
        Emily, maradj már nyugton! – szólalt meg Haz, mire felsikítottam.
        Normál vagy?! A szívbajt hoztad rám – fordultam felé hevesen dobogó szívvel.
        Bocs, nem akartalak megijeszteni – pillantott rám bűnbánóan – De borzalmas, hogy egyfolytában mozogsz.
        Nem tudok aludni és fekvéshez próbálok valami kényelmes pozíciót találni.
        Gyere ide! – a kezemnél fogva magára húzott.
A fejemet a mellkasára tettem, míg a lábaimmal közre fogtam a csípőjét. Harry halkan elkezdett dúdolni, majd összefűzte az ujjainkat. Lehunytam a szemeimet és hallgattam Harryt.
        Jó így? – kérdezte halkan.
        Nagyon jó – motyogtam a mellkasára – Szeretlek!
        Én is szeretlek! – nyomott egy puszit a hajamba, szabad kezével pedig elkezdte simogatni a hátamat.
Arra ébredtem, hogy Hazza szólongat. Feltoltam magam, majd ráültem a csípőjére. Álmos szemekkel pislogtam le göndörkére, aki elnevette magát.
        Mi az? – túrtam bele szétálló hajamba.
        Cuki a most keltél fel fejed – ajándékozott meg egy teljes fogsoros vigyorral.
        Örülök, hogy tetszik – másztam le róla és átmentem a fürdőbe. Mire kijöttem onnan, Harry is felkelt az ágyból.
        Cicus, mikor kell mennetek? – kérdeztem tőle, ahogy bement a fürdőbe.
        Hmm? – fordult vissza vigyorogva. Elpirultam és lesütöttem a szemem.
        Cicust mondtam – motyogtam – Zavar, ha így szólítalak? – pillantottam fel rá.
        Nem. Így még nem hív senki – mosolyodott el.
Viszonoztam gesztusát, majd a ruhásszekrényemhez fordultam. Odakint kissé felhős volt az ég és fújt a szél is, ezért kivettem egy hosszú ujjú gombos felsőt. Választottam mellé egy fehér blúzt, meg egy virágos sortot. Mire felöltöztem Harry kijött a fürdőből.
        Felveszel valamit, vagy így jössz le reggelizni? – kérdeztem végig mérve meztelen felsőtestét.
        Szeretnéd, ha így maradnék? – vigyorodott el. Beharaptam az alsó ajkam és felpillantottam gyönyörű zöld íriszeibe. Közelebb sétált hozzám és lehajolva megcsókolt. – Ezt igennek veszem – vigyorgott, ahogy karjaival átölelt.
Ajkai után kaptam és egy szenvedélyes csókba hívtam. Csókcsatánknak az ébresztőm vetett véget. Lekapcsoltam az ébresztőt és visszatettem a telefonom az éjjeli szekrényre.
        Miért állítottál ébresztést? – fürkészett Harry kíváncsian.
        Már nem tudom – ráncoltam össze a homlokom. Vajon mi volt tegnap ilyen fontos?
        Gyere, menjünk le enni! – nyújtotta felém a kezét.
Elfogadtam és összefűztem az ujjainkat, így sétáltunk le a konyhába. Odalent Louis már a reggelin ügyködött.
        Isteni illata van – szólalt meg Haz, ahogy beléptünk.
        Szerintem is jónak tűnik – mondta Lou felnézve a rántottáról. A konyhaszekrényhez sétáltam, aztán fentről leügyeskedtem az egyik bögrét.
        Bocsi Em, a kakaódhoz még nem fogtam hozzá – szólalt meg a kék szemű fiú.
        Semmi gond. Itt vagyok, megcsinálom én – mosolyogtam rá kedvesen.
Már szóltam nekik korábban, hogy ne csináljanak gondot a reggelimből, de annyira jól berögzült ez a dolog náluk, hogy azóta is elkészítik nekem. Megcsináltam a kakaómat, majd Hazza ölébe ülve megittam azt. A többiek is beszállingóztak a konyhába és vettek Louis tojásrántottájából. Tényleg finom lett, mert nagyon gyorsan elfogyott.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Zaynnel a próbára tartottunk, de nem a megszokott módon. Ugyanis a műsor helyszínére mentünk éppen. Előre hozott főpróbát csináltunk, mert Zayn tánca még nincs kész teljesen, ellentétben a többiekével. A stábot is értesítettem a változásról, így amikor mi megérkeztünk, ők már ott voltak. Azért kellett ide áttenni a próbát, mert a színpad különleges kialakítása lehetővé tette számomra, hogy még egy emelést beletegyek a koreográfiába. Az egész tánc úgy indul, hogy Zayn leemel a színpad felső részéről, de ezt még nem tudtuk begyakorolni, mivel a próbateremben nincs olyan szintkülönbség, ami lehetővé teszi ennek megtanulását. Ezt az emelést nem tudom egyedül megmutatni Zaynnek, ezért – némi telefonálgatás után – szereztem segítséget.
A külön erre a célra kialakított öltözékben átöltöztünk, majd birtokba vettük a színpadot. Alig, hogy elkezdték csinálni velünk az interjút, befutott egy srác.
        Bocsánat a késésért! – kért gyorsan elnézést.
        Nincs semmi gond – sétáltam felé – Én Emily vagyok, velem beszéltél telefonon – nyújtottam a kezem, amit elfogadott.
        Én Max vagyok – rázta meg a kezem mosolyogva.
        Nagyon örülök. Öltözz át és akkor neki is állunk – indítottam meg az öltözők felé. Visszasétáltam a többiekhez.
        Emily, Zayn milyen táncos?
        Ez egy nehéz kérdés, mert ugyebár róla tudjuk, hogy nem szeret táncolni. De az igazság az, hogy nagyon jó – mosolyogtam a kamerába.
        Ez nem igaz – tiltakozott a fekete hajú fiú.
        Hát igen. Ő soha nem ismerné el, hogy jó, de tényleg nagyon ügyes – pillantottam rá.
        Emily milyen tanár? – fordultak Zayn felé.
        Em szereti magát szigorúnak beállítani, de igazából nem az. Nagyon kedves és segítőkész. Elnézi a bénázásainkat és rendkívül türelmes. Bár, néha látszik az arcán, hogy legszívesebben leütne minket, de mindig uralkodik magán – nevette el a végét.
        Ez nem is igaz – löktem meg játékosan a vállát.
Mindketten elnevettük magunkat. Majd megjelent Max, így neki kezdtünk a próbának.
        Oké, akkor nyújtunk egy kicsit, aztán kétszer eltáncoljuk azt, amit már tudunk – magyaráztam – Max megtennéd, hogy elindítod az első számot? – pillantottam a szőke fiúra, aki azonnal teljesítette a kérésem.
A bemelegítő után megmutattuk a tánc legelejét. Ez az emelés úgy néz ki, hogy én a színpad magasabb részén állok és háttal beledőlök a lejjebb álló fiú karjaiba. Innen a fiú forog velem, majd letesz a lábaimra. Tulajdonképpen nem emelés, de valahol mégis az. A mozdulat után Zaynre pillantottam.
        Még egyszer látni szeretnéd, vagy megpróbálod? – kérdeztem tőle.
        Mutassátok meg újra!
        Rendben, gyere Max! – utasítottam a fiút. Újra megcsináltuk.
        Emily, te nem félsz, amikor ilyeneket csinálsz? – kérdezte, és az arckifejezése elárulta, hogy meg van rémülve. Miért most fél? Korábban már csináltunk durvább elemeket is.
        Hát, új tánc partnernél mindig félek egy kicsit – vallottam be – De gyere, jó lesz! – biztosítottam mosolyogva.
Gyakorlás közben volt jó pár pillanat, amikor szinte biztos voltam benne, hogy elejt, de végül csak kétszer kötöttünk ki a földön. Zayn beverte a térdét, én pedig a bokámat ütöttem meg. Ennek ellenére a próba végére többször is sikerült egyben eltáncolnunk az egészet. Büszke voltam Zaynre, mert nagyon kitartó volt. A próba után átöltöztünk és, ahogy készültünk elhagyni a helyet, Max utánam kiabált:
        Emily, várj! – megfordultam és néhányat visszaléptem a fiúhoz.
        Mi az? – kérdeztem zavartan, ahogy mellém ért.
A fiú kék szemeivel a pár méterrel arrébb álló Zaynre nézett, majd közelebb hajolt hozzám. Hátrébb billentettem a fejem a túlzó közelsége miatt.
        Lehetne szó arról, hogy találkozzunk valamikor? – kérdezte óvatosan.
        Ó, Max nagyon aranyos vagy, de az a helyzet, hogy nekem van barátom – néztem rá sajnálkozva.
        Ó – bukott ki belőle – Ne haragudj! – hangjában tisztán éreztem a csalódottságot.
        Nincs semmi baj – mosolyogtam rá.
Viszonozta gesztusom, majd visszaindult az épületbe. Visszafordultam Zaynhez, aki küszködött a nevetéssel.
        Hagy abba! – szóltam rá – Ebben semmi vicces nem volt.
        De igen. Nagyon szép kosarat adtál – nevetett tovább.
        Miért, hogy kellett volna csinálnom? – érdeklődtem.
        Hát nem így. Ha tudod, hogy kikosarazod, ne mondd neki, hogy aranyos, ezzel reményt keltesz benne – magyarázta.
        Én nem sűrűn csinálok ilyet, de majd legközelebb észben tartom – ígértem. Nem szeretem megbántani az embereket.
Visszaérve a házba még senkit nem találtunk otthon. Épp csak ledobáltam a cuccaim, amikor meghallottam, hogy SMS-em jött. Kiszedtem a telefonomat, ami természetesen a táska legmélyén volt. Megnyitottam az üzenetet. Szia! Bevárjuk egymást, csak későn érünk haza. Ne csináljatok kaját, mert mi viszünk. Szeretlek, Cicus :D Elmosolyodtam az aláíráson. Én kis idiótám, úgy szeretlek. A megszerzett információval átmentem Zaynhez.
        A srácok csak későn jönnek – mondtam, ahogy bementem a szobájába miután engedélyt kaptam rá.
        Tudom, nekem is szóltak – beszélt hozzám miközben felhúzta a felsőjét – Van kedved eljönni velem a házamba? – kérdezte.
        Miért ne? – mosolyogtam rá – Merre van?
        Négy utcával arrébb.
        Nem mentél túl messzire – állapítottam meg.
        Nem volt szempont, hogy közel legyen, csak megtetszett – vont vállat, miközben lehajolt a táskájáért.
Lassan, döcögősen sétáltunk el a házához. Családi ház méretű volt, egy nem túl nagy kerttel. Jól nézett ki, egyáltalán nem csodáltam, hogy megtetszett neki. Felmentünk a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn, majd Zayn kinyitotta a nyílászárót és előre invitált. Odabent nem volt sok minden, csak néhány bútordarab.
        Nyugodtan körbenézhetsz – szólalt meg a fekete hajú fiú mellettem.
        Oké – indultam meg a nappali felé.
        Fent leszek az emeleten, nyitva hagyom a szoba ajtaját.
        – kiabáltam utána.
Megnéztem a konyhát meg az ebédlőt is. Minden olyan tágasnak tűnt, bár csalóka volt, mert még nem igazán volt bebútorozva. Egyáltalán nem tűnt férfilaknak. Ahogy felfelé mentem a lépcsőn, megnéztem a falat is. Sárga volt és néhány kép díszítette a fiúkról meg Perrie-ről. Az emeleten egyenesen a nyitott ajtóhoz sétáltam. Zayn meghallotta, hogy jövök ezért hátra fordult hozzám.
        Vélemény? – kérdezte a maszk mögül, amit viselt.
        Kissé üres – mondtam végig pásztázva a szobát. Fehér falak, festékes flakonok és egy elkezdett minta a falon.
        Még nem volt időnk Pezz-zel vásárolni – mondta és a bent lévő székek egyikéről elvett egy maszkot – Ezt vedd fel! – nyújtotta felém.
        Gondoltam, hogy Perrie-vel közös a ház – operáltam fel a maszkot. A fiú kinyitotta az ablakot.
        Ennyire látszik rajta? – pillantott felém.
        Nem tűnik valami férfi barlangnak. Ez miért más, mint a tiéd? – tapogattam meg a maszkot.
        Az komolyabb, jobban szűr – kérdőn néztem rá – Tudod, az asztmád miatt – magyarázta zavartan.
        Ó, Zayn ez nagyon édes tőled. Olyan kis figyelmes vagy, Perrie szerencsés lány – mosolyodtam el. Ő megfordult és elvette az egyik festékes flakont.
        Gyere ide! – kérte. Odasétáltam hozzá. – Válassz egy színt! – kivettem a citrom sárgát – A trükk az, hogy végig egyenletesen kell nyomni – magyarázta, ahogy pirosra színezte a Z betűt.
        Az A lehet sárga? – kérdeztem.
        Igen – közelebb léptem a falhoz. Bizonytalanul felemeltem a kezem.
        Segítesz?
        Persze – Zayn mögém állt és megfogta a kezemet, amelyikben a flakon volt.
Így festettük ki majdnem az egész fent lévő mintát. Míg ezt csináltuk, kint elkezdett szakadni az eső. Indulnunk kellett volna vissza, de még mindig nem állt el.
        Ha szaladunk, talán nem ázunk meg annyira – mondta Zayn.
        A fenéket, mire visszaérnénk, úgy eláznánk, hogy az alsó neműinkből is csavarni lehetne a vizet.
        Akkor szólok Paulnak, hogy jöjjön el értünk – szedte elő a telefonját.
Mire visszaértünk, már a fiúk is hazaértek. Mindenki a konyhában volt, leszámítva Harryt. Felmentem hozzá a szobájába.
        Szia! – léptem át a küszöböt.
        Szia! Hol jártál? – lépett közelebb hozzám.
        Zaynnel a házában voltunk. Ne légy féltékeny! – húztam le egy csókra.
        Nem vagyok – motyogta az ajkaimra.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A Niall-lel való próbám után egy kisebb fajta meglepetés ért. Harry várt rám az épület előtt és bejelentette, hogy most van itt annak az ideje, hogy megnézzem a házát. Elautókáztunk oda és kiszálltunk a ház előtt.
        Várj itt! – kérte Harry, majd a kapuhoz ment és vagy öt percig szerencsétlenkedett előtte.
        Mehetek már? – kérdeztem az oszlop mögül leskelődve.
        Mindjárt, csak előbb kinyitom a kaput – hallottam, ahogy a kulcsokkal babrált.
Mikor kinyitotta, elsuhantam mellette, de elkapta a kezem és visszahúzott.
        Ilyen könnyen nem szöksz meg.
        Nem akartam elszökni, csak látni szeretném már, hogy milyen – mondtam őszintén.
        Rendezett és azt akarom, hogy ilyen is maradjon – nézett rám jelentőségteljesen.
        Nem vagyok természeti csapás – jelentettem ki.
        Ki tudja.
        Nagyon is jól tudod! – pillantottam rá szúrósan.
        Igen, a szobádban most is ott van egy nagy kupac ruha.
        Azok vasalásra várnak – tájékoztattam – Egyébként is, a rend csak a gyengék rögeszméje, a zseni átlát a káoszon – oktattam ki.
        Ne szállj el magadtól! – mondta, amire csak egy grimasszal válaszoltam.
        Menjünk be! – húztam a karjánál fogva az ajtó felé.
        Jól van na, már nyitom is – adta meg magát.
Végre besétáltunk a házba. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy hogyan is él. A rend az nem kifejezés arra, amit odabent láttam. Otthonos volt, de valahogy mégse, mintha hiányzott volna belőle valami. De azt nem tudnám megmondani mi. Gondolatmenetemet egy meleg csók zavarta meg a nyakamon. Majd még egy, és még egy. Eltoltam magamtól a fejét, mire morogni kezdett.
        Mi vagy te, egy rossz bolhás kutya? – kérdeztem nevetve.
        Akarlak, és te már megint várakoztatsz – türelmetlenkedett.
        Ó, szóval csak ezért hoztál ide? – pillantottam rá – Még sosem voltam itt és fel akarom fedezni a házat – sétáltam el tőle.
        Ha mindenhol csináljuk, akkor lesz időd körülnézni – eresztett meg egy perverz vigyort.
        Harry!szóltam rá – Csak egyszer ne ezen járna az eszed – kifordultam a nappalijából, és úgy döntöttem megkeresem a szobáját.
A helyiségeket összekötő folyosókat képek díszítették különböző színű keretekben. A legtöbb a bandát ábrázolta és a családját. Az egyik kép viszont teljességgel meglepett. A fotón én voltam egy rózsaszín keretben. Miért hozta ezt ide?
Találomra benyitottam az egyik ajtón és mögötte megtaláltam a szobáját.
        Meg van a szobád! – kiáltottam el magam.
        Szóval akkor nyertél – jött be ő is a helyiségbe.
        És mi a jutalmam? – kérdeztem felnézve rá.
        Hát én! – úgy mondta, mintha ez magától értetődő lenne.
        Akkor gyere ide! – húztam magamhoz egy csókra, amiből több is lett.
Az ágyra löktem, így én kerültem felülre. De ahelyett, amit várt, csak simán párnának használtam őt.
        Ez nem éri – nyafogott alattam.
        De nincs kedvem egy gyors menethez Harry – suttogtam halkan, de tudtam, hogy úgyis meghallja.
        Semmit sem muszáj – jelentette ki egyszerűen.
        Igen, tudom.
        Éhes vagyok – váltott témát hirtelen, én pedig felemeltem a fejem a mellkasáról.
        Mit ennél? – kérdeztem.
        Valami biztos van a hűtőben, mert tegnap voltam bevásárolni – magyarázta.
        Amúgy szeretsz vásárolni? – kerestem a tekintetét, ahogy lemásztam róla.
        Hát, ha olyan maratoni vásárlásra gondolsz, mint amilyet a lányok szoktak akkor nem. De néha kifejezetten szeretek nézelődni vagy csak járkálni a városban tök egyedül.
        Beöltözve?
        Igen, vagyis nem. London annyira nem vészes, itt nem ugrálnak körbe minket úgy, hiszen itt rengeteg más híres ember is megfordul – magyarázta.
        Az jó, akkor legalább itt nem kell tartanod attól, hogy lefotóznak valami tök általános tevékenység közben.
        Ez nem így van. A tegnapi vásárlásom is megörökítették – ült fel az ágyban.
        Komolyan?
        Igen. Itt nem jönnek oda hozzám autogramot kérni, de azért lefotóznak és feltöltik a netre – magyarázta, miközben megfogta a kezem és elindultunk kifelé a szobájából.
        Néha nincs ebből eleged? – fürkésztem kíváncsian.
        De, nagyon is. Viszont nem tudok tenni ellene. Mit kérsz enni? – terelte a témát.
        Bármi jó lesz – mosolyogtam rá leülve a konyhaasztalhoz – Meddig maradhatunk itt?
        Ameddig csak szeretnél.













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése