35.rész - Nem kell még gyerek

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Már csak 14 nap és végre vége a sulinak, gondolom, már nagyon várjátok. Ma szerda van, ami azt jelenti, hogy megérkeztem a folytatással. Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj vagy iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Beelőztem az ébresztőmet és pár perccel a jelzés előtt töröltem is az ébresztést. Felkapcsoltam a kis lámpát, ami némi fénnyel töltötte meg a szobát. Lassan kibújtam a takaró alól és lábujjhegyen lépkedve megkerültem az ágyat. Nagyon ügyeltem arra, hogy a még alvó, takaróba csavarodott barátomat ne ébresszem fel. A fürdőben megmosakodtam, megfésültem a hajamat, majd lófarokba kötöttem. Visszamentem a szobába és egy kicsit felhúztam a redőnyt, így tájékozódva a kinti időjárásról. El volt borulva, fújt a szél és úgy tűnt, egy kicsit csapkod az eső is. Utálom az ilyen takony időt. Halkan visszaengedtem a redőnyt, azután kivettem a szekrényből a melegebb ruhákat. Felöltöztem, felvettem a tatyómat, azután az ágyhoz mentem és adtam egy puszit Harry fejére. Kiléptem az ajtón és megindultam a konyhába. Nem találkoztam senkivel sem, de ezen nem lepődtem meg. A mai napot is beleértve a srácok kaptak hat nap szünetet. Mindegyikük készült haza menni, de ma még a táncok miatt nem tudnak szóval, azt hiszem, most nagyon szeretnek engem. A konyhából halk dúdolás hallatszódott ki, és ahogy beléptem megpillantottam Liamet.

‒        Jó reggelt! – köszöntem neki.

‒        Neked is, Cicalány! – mondta miközben megfordult.

A reggelijét csinálta, ezért úgy döntöttem, én is neki állok a sajátomnak. Elkészítettem a kakaómat, ezután leültem vele az asztalhoz. Liam csatlakozott hozzám és megette a gabonapelyhét.

‒        Izgulsz a tánc miatt? – kérdezte hirtelen.

‒        Tessék? – néztem rá összezavarodva.

‒        Izgulsz a velünk való tánc miatt? – ismételte lassan, tagoltan.

‒        Ó. Bocsi, nekem még nagyon reggel van. Nem, nem izgulok. Vagyis biztosan fogok, mert nagyon lámpalázas vagyok, de nem félek attól, hogy valami gond lesz – magyaráztam.

‒        Miért nem?

‒        Mert jók vagytok. Felülmúltátok a várakozásaimat, szóval bármi lesz is, én büszke leszek rátok. De ez, hogy jutott most eszedbe? – kíváncsiskodtam.

‒        Csak úgy – vont vállat. Elmosolyodtam. Ismerem ezt a nézést és hanghordozást.

‒        Félsz igaz? – Liam félre pillantott.

‒        Talán, egy kicsit – vallotta be.

‒        Egyáltalán nem gond, ha félsz. Bolondnak tartanálak, ha nem félnél – jegyeztem meg – De tudnod kell, hogy jó vagy. És tudom, hogy ez nem nyugtat meg, de ott leszek veletek.

‒        És majd jól kiröhögsz minket, ha elrontjuk. Tudom, emlékszem még arra, amikor mondtad – elnevettem magam.

‒        Közben nem röhögnék, de utána valószínűleg igen – ismertem el – De változatlanul fenn tartom, hogy jók lesztek.

‒        Oké, hiszek neked – felpillantott az órára – Induljunk, mert kicsit késésben vagyunk – állt fel.

‒        Rendben – én is felpattantam és kimentünk a házból.

Odakint Paul már várt minket, de nem volt ideges, amiért késtünk egy kicsit. Elautókáztunk a próba helyszínére, majd egy gyors átöltözés után neki is kezdtünk.

‒        Liam, nekem még nagyon reggel van, szóval nyújtsunk többet, mint szoktunk.

‒        Oké. Mi a terved mára? – kérdezte kíváncsian.

‒        Átveszünk minden emelést, meg megnézzük azt a fütyülést is, mert az legutóbb borzalmas volt – emlékeztem vissza – Aztán pedig gyakoroljuk egyben az egészet.

‒        Mi?! Én erről most hallok először – értetlenkedett teljesen jogosan.

‒        Igen, tudom – pillantottam rá.

‒        De miért is? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Mert a stáb előtt nem akartam mondani – vallottam be.

‒        Miért nem?

‒        Ez az egyetlen dolog, ami nem akar menni, beletették volna a kis filmbe és azt nem akartam – magyaráztam – Aztán pedig elfelejtettem szólni – Azt hiszem, érthető, hogy miért.

‒        Aha.

‒        Bocsi, az én hibám – néztem rá bűnbánóan.

‒        Oké, túltettem magam rajta – mondta és elkezdett nyújtani.

‒        Várj, kapcsolok zenét – mondtam és úgyis tettem. Mindenünket jól átmozgattuk.

‒        Melyik emelés legyen az első?

‒        Az emeléseket vegyük át előbb, vagy darabokban minden táncmozdulatot? – kérdeztem felé fordulva.

‒        Az emeléseket. Van, amiben bizonytalan vagyok – vallotta be.

‒        Rendben – zenét váltottam – Azt javaslom, menjünk sorba, aztán gyakoroljuk a fütyülést is.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Kifelé jöttünk a közös próbáról. Szokatlanul csöndes volt a társaság és nem tudtam eldönteni, hogy ez most azért van, mert fáradtak, vagy mert idegesek. Én mentem elől, de Harry hamarosan beért és összefűzte az ujjainkat. Felnéztem rá, és ahogy találkozott a tekintetünk összemosolyogtunk. Kiértünk a kocsihoz, majd Hazza váratlanul megszólalt:

‒        Mi nem megyünk veletek – kérdőn pillantottam rá.

‒        Oké, majd találkozunk, ha visszajöttünk – mondta Zayn. Holnap ő, Niall meg Liam haza utaznak a szüleikhez.

‒        Sziasztok! – köszöntünk el Harryvel. Amikor hallótávolságon kívül értünk, megszólaltam:

‒        Szabad tudnom hova megyünk?

‒        Hozzám – válaszolta egyszerűen.

‒        És miért? – kíváncsiskodtam.

‒        Van egy kis meglepetésem – mosolygott rám.

Beültünk a fekete Range Roverébe, majd elmentünk hozzá. Most nem szenvedett annyit a kapu kinyitásával. Beléptünk a házába, ahol azonnal megcsapott a kellemes ételillat.

‒        Vacsorát csináltál? – fordultam felé hitetlenkedve.

‒        Hát, igazából csak pizzát sütöttem – mondta – Bent hagytam a sütőben, de biztos, hogy már kihűlt – vont vállat.

‒        Nem számít, ez akkor is nagyon édes tőled – léptem közelebb hozzá mosolyogva.

Pipiskedve ráálltam a lábfejére és megcsókoltam. A karjai a hátamra csúsztak, miközben elmélyítette csókunkat. Elhúzódott tőlem.

‒        Ezt később folytathatnánk, de most nagyon éhes vagyok – vigyorgott rám.

‒        Oké, együnk – mentem bele én is, majd együtt bementünk a konyhába.

‒        Mindent raktam rá, ami volt itthon. Ha nem szeretsz valamit, csak túrd át hozzám – vette ki a pizzákat a sütőből.

‒        Oké. Te ketchuppal eszed?

‒        Igen. Elvileg a hűtőben találsz is – válaszolt, miközben a mikroba tette az egyik pizzát.

‒        Rendben – kinyitottam a hűtőt és kivettem a ketchupot.

Evőeszközöket meg tányért is kerítettem, majd rápakoltam őket az asztalra. Leültem és figyeltem Harryt, ahogy elém tette a vacsorát.

‒        Tessék.

‒        Köszönöm – mosolyogtam rá.

Megmelegítette a másikat is, aztán belépett a spájzba, ahonnan üdítőket vett ki. Ó, a poharakat elfelejtettem. Felálltam és az egyik szekrényajtó mögül vettem ki két poharat, amit szintén az asztalra tettem.

‒        Van alkohol is, hogyha kérsz – pillantott rám Haz.

‒        Most inkább nem – ráztam meg a fejem.

‒        Melyikből tölthetek? – kérdezte.

‒        Gyömbért kérek szépen – pillantottam az üvegre.

Hazza töltött belőle mindkettőnknek. Koccintottunk kettőnkre, majd neki estünk a vacsorának.

‒        Szereted az olívabogyót? – kérdeztem leszedegetve a pizzáról.

‒        Igen, tedd át ide – nyújtotta felém a tányérját. A bogyóelmélet.

Áttettem őket, majd beleharaptam a tésztába. Isteni volt. Imádom, hogy Harry otthon van a konyhában.

‒        Tudtad, hogy ma Macyék vacsorázni mennek? – kérdeztem, miközben újabb falatot tűntettem el a számban.

‒        Igen, Niall említette – ivott bele a poharába.

‒        Fura, hogy ma mindenki randizik.

‒        Louis nem – szólalt meg Cicus – Ő holnap fog.

‒        Igen, tudom. Képzeld, megkért, hogy segítsek neki – újságoltam.

‒        Komolyan? – tágra nyílt szemekkel nézett rám.

‒        Igen. Én se értem, hogy miért, de engem kért meg rá.

‒        Belementél, igaz? – kérdezte.

‒        Ja. Előrehozta emiatt a próbánkat délelőttre. Délután pedig segítek neki, aztán olyan négy körül elenged. Elvileg – sóhajtottam fel.

‒        Miért nem mondtad neki, hogy nincs kedved hozzá?

‒        Szívesen segítek neki, nem erről van szó. De nem vagyok valami nagy romantikus, szóval lehet, hogy csak hátráltatni fogom – vontam vállat.

‒        Azt nem hinném – mosolygott rám. Letettem az evőeszközöket. – Ennyi?

‒        Igen, nagyon finom volt, köszönöm – hozzá hajoltam és adtam egy apró puszit a szájára.

‒        Jöhet a desszert?

‒        Az is van? – húztam fel a szemöldököm meglepetten.

‒        Hát persze! – vágta rá vigyorogva.

‒        És mi az? – kíváncsiskodtam.

‒        Fagylalt.

~ Macy ~

Niall a mai napra randit ígért nekem. Azt mondta, elvisz vacsorázni, amint végeznek a délutáni tánccal. Szóltam Cicalánynak, hogy lehetőleg ne tartsa tovább a próbát, mert emberi időben szeretnék vacsorázni, nem éjfél után. Erre Em kinevetett és megkérdezte, hogy Hamupipőke vagyok-e. Nem, nem vagyok az. Sőt, semmilyen hercegnő sem, csak éjféltájra már nagyon mást terveztem. Manó holnap hazamegy és legközelebb valószínűleg csak másfél hét múlva tudunk nyugodt körülmények között kettesben lenni.

Kint ültem a teraszon és a hozzánk bevezető utat figyeltem. Túl hamar lettem kész, így csak az unalmas várakozás maradt. Hat óra után pár perccel Niall befutott. Kiszállt az autóból és feljött hozzám a teraszra.

‒        Szia! – húzott magához.

‒        Szia! – üdvözöltem egy lágy csókkal.

‒        Kész vagy, mehetünk? – kérdezte. Némi idegességet véltem felfedezni hangjában.

‒        Kihozom a táskámat, csak egy perc – mosolyogtam rá. Vajon miért ideges?

Visszamentem a táskámért, amit valahogy bent felejtettem. A szobámból kifelé jövet észrevettem a tükörben, hogy elkentem a rúzsom, ezért visszaléptem megigazítani. Pár perc után kimentem. Az ajtóból láttam, hogy Manóm nekem háttal áll a terasz korlátjánál. Kiléptem. Az ajtó nyitódásának hangjára megugrott, és bal kezét rávágta a korlátra. Van valami nála?

‒        Niall, miért vagy ilyen ideges? – léptem mellé – Történt valami? – simítottam tenyerem a karjára.

‒        Nem vagyok ideges – jelentette ki.

‒        Hát, nekem nem úgy tűnik – pillantottam rá. Nem nézett rám, a korláton lévő bal kezét fixírozta. – Ha nem mondod el, akkor nem megyek veled sehova – fordultam meg.

‒        Édes, várj! – fogta meg a karom.

Elégedett vigyor ült ki az arcomra, amit igyekeztem eltűntetni, ahogy megfordultam. A bal kezével fogott, így szemem elé tárult az, amit rejtegetett. Egy gyűrű volt a korláton. Összezavarodva néztem Niallre.

‒        Nem, ez nem az, aminek gondolod – mondta egyből.

‒        Nem gondoltam annak, látszik rajta, hogy nem az – nyugtattam meg gyorsan.

Elvette a gyűrűt és a jobb kezemért nyúlt. Felhúzta az apró karikát az ujjamra. Feljebb emeltem a kezem és jól megnéztem a gyűrűt. Volt rajta egy szív medál, ami egy masniszerűségről lógott, a karikára pedig rá volt írva, hogy szeretlek.

‒        Én is szeretlek, de miért kapom? – kérdeztem kíváncsian.

‒        Csak megláttam a kirakatban és rád gondoltam – vallotta be és úgy tűnt, egy kicsit el is pirult. Olyan édes. – Tetszik? Mert ha nem, ki tudom cseréltetni – biztosított.

‒        Nagyon szép – mondtam őszintén és megcsókoltam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Egy nagyon romantikusra sikeredett vacsora után sétáltunk egyet a városban, majd Manó előállt az ötlettel, hogy aludjak nála. Korábban már jártam a házában és tetszett az ötlet, hogy maradjak, így nem kellett még egy órát a hazaútra is szánni. Igaz, hogy nem volt nála ruhám, de tudtam, úgyis ad majd kölcsön valamit. Bementünk a házba és úgy döntöttünk, veszünk egy forró vizes fürdőt. Egymáson feküdtünk a kádban. Manó ajkai a halántékomon voltak, miközben halkan dúdolt.

‒        Macy – szólalt meg hirtelen.

‒        Igen? – billentettem hátra a fejem.

‒        Téged zavar, hogy fotóznak minket? – kérdezte.

‒        Kicsit. De ha a mai napra gondolsz, nem volt vészes – válaszoltam. Észrevettük, hogy csináltak rólunk pár képet az étteremben, de nem volt semmi gond. – Miért kérdezed?

‒        Mert Harry említette, hogy Emily nagyon… kiakasztónak találja ezt. Még mindig nem akarja felvállalni, hogy együtt vannak – magyarázta.

‒        Cicalány egy kissé más, mint én. Ő nagyon érzékeny. Őt érdekli, hogy mások, mit gondolnak róla, és emiatt egy kicsit féltem is – ismertem be.

‒        Ezt mondtad is neki?

‒        Nem. Nem akarom megbántani ezzel, és Em amúgy is tudja, hogy ő ilyen. Tisztában van ezzel. Sajnos ő képtelen leszarni mások véleményét.

‒        De ezt nem csinálhatja örökké. Harrynek ez nem esik túl jól – mondta Manóm.

‒        Igen, ezt Cicalány is tudja – sóhajtottam fel.

‒        Ha nincs ellenedre, ezt elmondom Harrynek, hátha segít neki, hogy kirángassa ebből Emilyt.

‒        Oké – ültem fel, ahogy a tusfürdőért nyúltam – Segítesz? – mutattam neki a flakont.

‒        Persze – elvette tőlem és nyomott egy keveset a tenyerébe. Lassan kezdte eloszlatni a hátamon, majd a mellkasomon és egyre lejjebb haladt.

‒        Manó, ezt tartogasd a hálószobádba – kuncogtam csikizős mozdulataitól.

‒        Akkor siessünk! – öblítette le rólam a tusfürdőt. Pár perc múlva már összebújva csókolóztunk a hálóban.

~ Emily ~

Az ébresztőm hangjára ébredtem. Egy kicsit megijesztett a hangos zene, ezért rögtön felültem. Ennek következtében pedig Harry feje – ami a vállamon pihent – hátra csúszott, így ő bedőlt mögém. Fájdalmasan felnyögött, ahogy felült. Lekapcsoltam a zenét.

‒        Mi a franc van? – kérdezte álmosan.

‒        Ne haragudj! – vettem kezeim közé a fejét és adtam egy puszit a homlokára – Megijesztett az ébresztő – magyaráztam.

Hazza visszadőlt az ágyba én pedig kibújtam a takaró alól és bementem a fürdőbe. Megmosakodtam és átfésültem a hajam, majd visszamentem Harryhez.

‒        Cicus, azt mondtad, hoztál nekem ruhát, hova tetted? – ültem mellé az ágyra.

Kinyújtotta a kezét és ujjaival közelebb hívott magához. Előre dőltem, hirtelen átkarolt és belerántott az ágyba. Felsikítottam.

‒        Ne menj el! – kérte rekedtes hangján.

‒        Muszáj, Louis nem sokára itt lesz értem – fordultam felé.

‒        Lent van a kanapén – motyogta, ahogy elengedett.

Lementem a ruháimért, majd átöltöztem és visszasétáltam a szobájába.

‒        Bedobhatom a szennyesbe a pólódat? – kérdeztem a fekete anyagot a kezemben tartva.

‒        Igen – nézett fel rám.

Bevittem a pólót a fürdőbe és beledobtam a kosárba, közben végig magamon éreztem a tekintetét.

‒        Mi az? – kérdeztem leülve elé.

‒        Szép vagy – hajolt közelebb hozzám, hogy meg tudjon csókolni.

Kezét becsúsztatta a ruhám alá és egészen feltolta a derekamig. Elhúzódtam tőle.

‒        Tudom, hogy este nem volt semmi, de azt most nincs időnk bepótolni – motyogtam.

‒        Nem azért csináltam a tegnap estét.

‒        Nem is feltételeztem – pillantottam rá.

‒        De legközelebb valami izgalmasabb filmet választok, hátha akkor nem alszol el – vigyorgott rám.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Kiporszívóztam az előszobát, a nappalit, meg a hálószobát, míg Louis a konyhában főzött. A vacsorát teljes egészében rá bíztam, hiszen, ő az, aki jól ismeri Eleanort, ő tudja, mit szeret. Lementem Louhoz a konyhába.

‒        Hogy állsz? – sétáltam hozzá.

‒        Szarul, de büszkén – mondta miközben a levest keverte.

‒        Mondjad, mit segítsek! – nevettem el magam.

‒        Megcsinálnád a terítést, ahhoz nagyon béna vagyok? – fordult felém egy pillanatra.

‒        Persze. Melyik szekrényben vannak a tányérok?

‒        Ott fönt – mutatott oda. Miért pakolnak mindent olyan rohadt magasra?

Elhúztam egy széket az asztaltól, és ráállva kinyitottam a szekrény ajtaját.

‒        Mindegy milyen a mintája? – néztem le Louis-ra.

‒        Tök nyolc – morogta.

Levettem két egyforma lapos- és mélytányért. A fiókokból vettem ki evőeszközöket, aztán megterítettem az asztalt. Két szalvétát is tettem fel, majd visszafordultam a kék szemű fiúhoz.

‒        Milyen poharat tegyek ki? – kérdeztem.

‒        Hmm?

‒        Úgy értem, a simán kívül. Kell pezsgős pohár, vagy valami?

‒        Van itthon bor – mondta lassan. Kerítettem poharakat és azt is feltettem az asztalra.

‒        Lesz valami desszert? – kíváncsiskodtam.

‒        Igen. Vettem a kedvenc bonbonjából. Kint van a kocsiban, behoznád? – kérdezte.

‒        Hol találom a kocsi kulcsot? – indultam meg.

‒        Az előszobában a szekrényen kéne, hogy legyen – kisétáltam, felvettem a kulcsot, majd kimentem a kocsihoz. A hátsó ülésen megtaláltam a csokit, amit bevittem a házba.

‒        Itt van a bonbon – tettem le az asztalra – A sárga rózsákkal van valami terved?

‒        Szét szeretném szórni a házban – válaszolta.

‒        Hol? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒        Az előszobától a hálóig gondoltam – miközben beszélt hozzám, egyszer sem fordult meg, nagyon elmélyült az ételkészítésben – Baby nagyon bírja az ilyeneket – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Vajon a lányok, miért tartják ezt romantikusnak?

‒        Eleanor egyébként hol van? – kérdeztem. Csak mert mi tök nyugodtan főzünk a közös házukban.

‒        Danielle-lel van, vásárolnak – válaszolta. Okos gondolat.

‒        Ha nincs ellenedre, szétszórom a rózsaszirmokat – indultam meg a nappaliban lévő virágokért.

‒        Oké.

Beterítettem szirmokkal az előszobát, meg a hálóig vezető utat, ahogy azt Louis elképzelte. De jó lesz annak, aki ezt majd fel fogja takarítani. A virág többi részét a kukába száműztem, ezután visszamentem a konyhába.

‒        Emily, megkóstolod? – nyújtotta felém a kanalat. Elvettem tőle, megfújtam és leszürcsöltem a levet. Feszülten figyelte a reakciómat.

‒        Finom – állapítottam meg.

‒        Oké, akkor a répa krémleves kész. A csirkét is megkóstolnád? – mutatott rá. Ettem a rizsből, meg a sült csirkéből is, és mind egészen jónak bizonyult.

‒        Szuper vagy Louis, nagyon jó lett – mondtam elismerően. Lou megkönnyebbülten elmosolyodott.

‒        Egy dologban kéne még segítened – pillantott rám – Nem tudom, melyik filmet nézzük meg a kaja után.

‒        Mik a lehetőségek?

‒        Szerelmünk lapjai, Levelek Júliának, A randiguru meg Az 50 első randi – sorolta.

‒        A randiguru – vágtam rá.

‒        Oké, asszem ennyi lenne – mondta kissé idegesen – Köszönöm, hogy segítettél.

‒        Szívesen, de ne legyél ideges! Eleanor örülni fog a meglepetésnek – biztattam mosolyogva.

‒        Kösz, Cicalány.

A nappaliból kihoztam a táskámat és még mielőtt leléptem volna, visszamentem Louis-hoz a konyhába.

‒        Ez a tiéd – nyomtam a kezébe egy doboz óvszert – Nem kell még gyerek.