Sziasztok!
Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Már csak 7 nap és nyári szünet, gondolom, nagyon várjátok már. Van már valami tervetek a nyárra? :)
Megint eltelt egy hét és ismét szerda van, ami azt jelenti, hogy megérkeztem a történet folytatásával. Ha tetszett a rész pipálj, kommentelj vagy iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily
~
Emily ~
Idegesen próbáltam kiszállni a
kocsiból. Arrébb túrtam a fehér ruhámat és a szintén fehér cipőm sarka hangosan
koppant a járda kövén. Apa is kiszállt a kocsiból, és nagy mosollyal az arcán
lépett oda hozzám. Macy, a tanúm, kipattant a másik autóból. Felém szaladt lila
ruhájában, kezében a rózsaszín csokrommal. Megigazította a ruhámat, kezembe
adta a virágcsokrot, azután rám terítette a fátylamat. Izgatottan nézett végig
rajtam, majd megölelt. Megkondultak a harangok. Apába karoltam, miközben
elindultunk felfelé a templomba vezető lépcsőn, ami csak pár fokból állt. Az
ajtó előtt felsorakoztak a koszorúslányok és a kísérőik. Lassan elindultak befelé, és a kisebb lányok
virágszirom szórásba kezdtek. Orgonajáték kísérte a bevonulást. Mindenki állt.
Félúton jártunk már, a koszorúslányok mind ott voltak az oltárnál. Láttam
Harryt, vadul mosolygott rám. Ott állt mellette a többi fiú is. Én ezt nem akarom.
Mit keresek én itt? Kicsúszott az ujjaim közül a csokrom, és leesett a lábaim
elé. Nem akarok itt lenni. Apa elengedett, ahogy lehajolt a csokorért.
Megfordultam és visszanéztem az ajtóra. A tömeg mozgolódni kezdett. Kiszedtem a
fátylat a kiengedett hajamból miközben elkezdtem szaladni. A fehér anyag
kicsúszott a kezemből, ahogy kiértem a szabadba. Megemeltem a szoknyámat, aztán
lerobogtam a lépcsőn.
‒
Emily! – hasított a levegőbe apa kiabálása. Nem foglalkozva vele nyitottam ki
a kocsi ajtaját.
Az ébresztő hangja szakította
meg az álmomat. A szekrényhez nyúltam, hogy elnémítsam a telefonom.
Átfordultam a másik oldalra és közelebb bújtam Harryhez. Meztelen testünk
egymáshoz simult és kaptam egy puszit a hajamba.
‒
Jó
reggelt! – motyogta.
‒
Neked is
– suttogtam.
‒
Baj van?
Nagyon hevesen ver a szíved – húzott közelebb magához.
‒
Csak
rosszat álmodtam – ráztam meg a fejem.
‒
Elmondod,
mi volt?
‒
Nem –
fúrtam fejem a mellkasába.
‒
Hova
dobtad el tegnap az alsómat? – kérdezte témát váltva.
‒
Nem tudom
– motyogtam.
Tegnap este megleptem Cicust egy
kis vacsival, miután eljöttem Louis-tól. Haz a barátaival volt, ezért mindent
nyugodtan el tudtam rendezni. Mire hazajött, átöltöztem egy elég keveset takaró
mini ruhába. Majdnem nem lett semmi a vacsorából.
‒
Mennünk
kéne – Cicus hangja kirángatott a gondolataimból.
‒
Nem
akarok – nyöszörögtem.
Hazza felült, így magával húzott engem is. Lecsúszott rólam a takaró,
minek következtében kirázott a hideg. Kimásztam az ágyamból és nagyon gyorsan
felöltöztem. Cicus elfoglalta a fürdőt, ezért lementem a konyhába, hogy
megcsináljam a kakaót mindkettőnknek. Kissé fura volt, hogy teljesen egyedül
voltunk ebben a nagy házban. Harry hamarosan megérkezett, aztán megreggeliztünk.
Ezután felmentem a fürdőbe rendbe tenni magam. Összeszedtem a cuccom és
lementem a nappaliba Harryhez.
‒
Indulhatunk?
– álltam meg mellette.
‒
Igen
– vette el a kulcsot a kávézó asztalról.
~ * ~ * ~ * ~ * ~
‒
Oké,
akkor nyújtással kezdünk, ahogy szoktunk – mondtam, mikor göndörke belépett
a terembe, immár
átöltözve. Zenét kapcsoltam és mindketten átmozgattuk magunkat.
‒
Én kész
vagyok – szólalt meg Haz.
‒
Biztos?
Nem akarom, hogy lesérülj – pillantottam rá.
‒
Tuti.
‒
Ha
megsérülsz egy héttel a műsor előtt, esküszöm, még meg is verlek! –
fenyegettem meg.
‒
Cica,
nyugi! – állt elém – Minden rendben
lesz – adott egy apró puszit a számra. Hátra léptem.
‒
Kezdjük
el! Először vegyük át az emeléseket! – kértem, ahogy másik zenét
indítottam.
‒
Kezdhetnénk
inkább a lépés sorokkal? – hallottam a hangját a hátam mögül.
‒
Persze
– mosolyogtam rá.
A lépéssorokban rengeteg forgás van. Harry többnyire csak mögöttem
sétál, én viszem a tánc oroszlán részét. Az emelésekben és néhány más
mozdulatban mutatkozik csak meg igazán, hogy mennyit is ért valójában ez a két
hónapnyi próba.
‒
Ezt nem
érzem jónak, ugorjunk neki még egyszer! – kértem.
‒
Oké –
fogta meg a kezem újra. A negyedik forgás után megszólaltam:
‒
Állj meg!
– szorítottam meg a kezét.
‒
Nem jól
csinálom? – húzódott el tőlem. Megráztam a fejem. Furán kavargott a
gyomrom.
‒
Nem érzem
túl jól magam – indultam meg az öltözők felé.
Hallottam Harry lépteit mögöttem. Bementem a helyiségbe és gyorsan
kinyitottam az ablakot. Felültem az ablakpárkányra. Hazza pár perc múlva utánam
jött, a kezében egy üveg ásványvízzel. Lecsavarta a kupakját, majd felém
nyújtotta az üveget:
‒
Igyál egy
kicsit – kérte. Elvettem tőle és lassan belekortyoltam. Nem értem, miért vagyok rosszul.
‒
Köszönöm
– adtam vissza neki az üveget.
‒
Azért vagy
rosszul, mert ideges vagy a tánc miatt? – kérdezte. Megráztam a fejem. – Akkor esetleg amiatt, hogy találkozni fogsz
anyával? – tekintetünk találkozott.
‒
Nem
hinném, hogy bármiféle idegesség okozná – válaszoltam. Nem vagyok ideges. Lehet, hogy csak összerázott az autóút. Vagy csak
túl sok volt a forgás.
‒
Biztos?
– méregetett gyanakvóan. A kintről
beáramló hideg levegő hatott: a rosszullét kezdett elmúlni.
‒
Igen
– leszálltam a párkányról – Azt hiszem,
folytathatjuk.
Visszamentünk a próbaterembe, aztán átvettük az emeléseket. Ezután
többször is eltáncoltuk az egész táncot. Nem lettem újra rosszul.
A próba után visszamentünk a házba és összepakoltunk az útra. Már csak
néhány dolog volt, amit még el akartam tenni, amikor Haz belépett a szobámba.
Leült az ágyamra és egy darabig engem figyelt, majd elkezdte bámulni a falon
lévő képeimet.
‒
Cica, ki
az a fiú, akivel a biciklis képen csókolózol? – kérdezte kíváncsian. Vártam már, hogy mikor fogja megkérdezni.
‒
Shane az
– pillantottam a képre.
‒
Ha már
nem vagytok együtt, miért teszed ki? – faggatott. Féltékenység szagot érzek.
‒
Ennek a
képnek története van – mosolyodtam el – Nem sokkal azután készült, hogy járni kezdtünk Shane-nel. A mama halála
után ő lett az én lelki támaszom. Együtt jártunk BMX-ezni. Ezt a trükköt jó
ideig gyakoroltuk, és ez a kép azt örökíti meg, amikor először és egyben
utoljára sikerült megcsinálni.
‒
Utoljára?
– pillantott rám kíváncsian.
‒
Igen
– mosolyodtam el – Miután elkészült a
kép elestünk és bele állt a hasamba a bicikli kormány. Így tört ketté a BMX-es
karrierem. Soha többet nem ültem ilyen biciklire.
‒
Nem lett
semmi bajod?
‒
Nagyon
fájt, de igazából nem – vontam vállat.
‒
És te
ennek örülsz? – kérdezte fájdalmas arckifejezéssel.
‒
Ez egy
vicces emlék. Szeretem, időről időre felemlegetjük a barátainkkal –
mosolyogtam.
‒
Fura
vagy.
‒
És erre
csak most jöttél rá? – vigyorogtam. Kinyújtotta a kezét és magához húzott.
‒
Szeretlek!
‒
Én is
szeretlek – csókoltam meg – Szeretnéd,
ha levenném a képet? – húzódtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.
‒
Nem –
rázta meg a fejét.
‒
Biztos?
– fürkésztem az arcát.
‒
Igen
– nézett bele barna szemeimbe – Indulnunk
kell – adott egy apró csókot az ajkaimra.
Az úti célunkhoz közeledve egyre
jobban növekedett bennem a félelem. Harry érezte, hogy feszült vagyok, ezért
próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem épp a legjobb témát találta meg.
‒
Cica,
huszadikán lesz a filmünk premierje és szeretném,
ha elkísérnél rá – kezdte. Rápillantottam, így
pár másodpercre íriszeink találkoztak. – De
nem úgy, ahogy te gondolod. A barátnőmként szeretnélek odavinni –
folytatta. Nem vagyok jól.
Körbe néztem. Az úton csak mi haladtunk, közel s távol egy autó sem
volt.
‒
Álljuk
meg! – kértem határozottan.
Hazza gyorsan megállt az útszélén. Kiszálltam a kocsiból és leültem
mellé a földre. Hirtelen nagyon erős hányinger tört rám. Utálom, hogy az idegesség tízből nyolcszor ezt csinálja velem. Azt
hiszem, a mai próbán is inkább ez volt a baj, pedig akkor egyáltalán nem
éreztem magam idegesnek. Úgy tűnik, dolgozik a tudatalattim. Félek attól, hogy,
mit fog szólni hozzám az anyukája, erre még a film premiert is felhozza.
‒
Mit adjak
oda? – ült le mellém, kezében a táskámmal.
‒
A vizemet
meg a hányinger csillapítót – túrtam bele a hajamba. Kivette az üveget,
lecsavarta a kupakját, majd a kezembe adta.
‒
Tessék.
‒
Köszönöm
– vettem el tőle. Ittam egy kortyot, majd az általa adott gyógyszert bevettem
anélkül, hogy megnéztem volna, mi az.
‒
Sajnálom.
Nem azért hoztam fel, hogy kiborítsalak – csúszott közelebb hozzám.
‒
Tudom
– ittam bele a vizembe. Visszaadtam az üveget.
‒
Korábban
is fel akartam már hozni – vallotta be.
‒
Korábban
is kérdezni akartam már. Nektek már nincs a filmmel semmi dolgotok? –
pillantottam rá.
‒
Valójában
nincs. Mire ideértél már mindent felvetettek velünk, amit akartak. Elég hosszú
időt szántak arra, hogy összevágják és finomítgassanak rajta, de ehhez mi már
nem kellünk – magyarázta – Szabaddá
akartak tenni minket a tánc és a koncertek miatt.
‒
Értem
– motyogtam.
‒
Jobban
érzed magad? – simította a kezét a kézfejemre. Összefontam az ujjainkat.
‒
Kezdek
megnyugodni – dőltem rá a vállára.
‒
Tudod,
anya nem fog rólad semmit sem mondani.
‒
Ezt, hogy
érted? – ráncoltam a homlokom.
‒
Soha nem
mond semmit a barátnőimről. Egyszer megkérdeztem, miért nem. Azt válaszolta,
hogy amíg boldognak lát, addig szeretni fogja azt, akit választok –
magyarázta.
‒
Hű,
anyukád nagyon… diplomatikus.
‒
Sosem
bírál, és ezt nagyon szeretem benne – mosolyodott el. Ültünk még ott egy
darabig az út szélén, majd tovább indultunk.
‒
Cica,
cica – éreztem, hogy Harry rázza a vállam – Ébredj!
Lassan kinyitottam a szemem és megláttam Hazza mosolygós arcát.
Megdörzsöltem a szemeimet.
‒
Mennyit
aludtam?
‒
Úgy egy
órát – mosolygott rám. Az sok.
‒
Te a
nyugtatóból adtál nekem?! – néztem rá szúrósan.
‒
Lehet
– vigyorgott rám.
‒
Harry!
– löktem meg a vállát.
‒
Csak
neked akartam jót – puszilta meg a homlokom.
‒
Hagyjál!
– toltam el magamtól. Kinevetett.
Kinéztem a kocsi ablakán. Láttam egy nagyon szép házat, cuki kis
terasszal.
‒
Mehetünk?
– figyeltem fel Haz hangjára.
‒
Igen
– bólintottam.
Mindketten kiszálltunk, aztán kivettük a cuccainkat. Harry előre ment
és kinyitotta az ajtót. Lassan, kicsit félve léptem be a házba. Megálltunk az
előszobában.
‒
Itthon
vagyok! – kiabálta el magát Hazza.
Mozgolódás hallatszódott balról, majd Anne megjelent az ajtóban.
Harryhez szaladt és szoros ölelésbe vonta a kisfiát. Mosolyogva néztem a
jelenetet, olyan aranyosak voltak így együtt. Cicus lassan elhúzódott és
bemutatott minket egymásnak. Halkan üdvözöltem Anne-t, aki mosolyogva közeledett
felém.
‒
Nagyon
örülök, hogy végre találkoztunk – a hangja őszintének tűnt. Váratlanul
megölelt, mire segélykérőn néztem Harryre.
‒
Én is
nagyon örülök – mondtam zavartan. Nem
vártam, hogy megölel.
Anne elengedett, én pedig tettem pár bizonytalan lépést Haz felé. Ő
láthatóan jól szórakozott zavaromon. A
szülőknek való bemutatkozás nem szokott valami jól menni.
‒
Robin és
Gemma hol vannak? – kérdezte Hazza. miközben összefonta az ujjainkat.
‒
Gem az
emeleten, Robin pedig boltba ment – tájékoztatott minket.
‒
Felvisszük
a cuccainkat – szólalt meg Harry, mire az anyukája mosolyogva bólintott és
eltűnt ugyanazon az ajtó mögött, ahonnan az előbb előbukkant.
Cicus az emeletre vezető lépcső felé invitált. Fent egy kis folyosó
volt, ahonnan több szoba nyílt. A falakon képek voltak, amik többnyire az egész
családot ábrázolták. Haz az utolsó ajtóhoz vezetett, majd benyitott és előre
engedett. Egy nem túl nagy, kamasz fiú szobába léptem be. A falak kékek voltak
és néhány énekes, meg banda posztere díszítette őket. Nem volt neki túl sok
belőlük, ellenben az én szobám falai otthon tele voltak ilyesmivel. Volt bent egy nagy ágy, ami be
volt vetve. Anne biztosan készült arra, hogy jövünk, mert minden nagyon tiszta
volt. A bent lévő két szekrényen, meg az íróasztalon apró mütyürök voltak.
Valamint szemet szúrt az is, hogy volt néhány könyve is. Lepakoltuk a
táskáinkat és göndörke kinyitotta az ablakát, ami a hátsó udvarra nézett.
‒
Merre van
a mosdó? – kérdésemre felém fordult.
‒
Gyere,
megmutatom – fogta meg a kezem.
Anne csinált uzsonnára kis szendvicseket, amiket a nappaliban
fogyasztottunk el. Ez lehetőséget adott arra, hogy nyugodt körülmények között
összeismerkedjek Harry családjával. Az anyukája tényleg úgy viselkedett, ahogy
Cicus mondta. Nagyon barátságos, nyitott személyiség és egyfolytában mosolyog.
A mosolya pedig egy az egyben olyan, mint a fiáé. Robin is nagyon kedves ember,
habár nem beszélt valami sokat. Gemma viszont eléggé távolságtartó volt velem.
Nem valami sokat kérdezett tőlem, de úgy éreztem, minden rezdülésemet figyelte.
Főleg olyankor, amikor Hazzával összenéztünk valami miatt. Bizalmatlanságot
éreztem felőle, aminek az okában nem voltam biztos. Nem tudtam eldönteni, hogy
alapból ilyen vagy csak azért viselkedik így velem, mert már túl sok barátnővel
találkozott, és ők nem voltak valami sokáig az öccse mellett. Összességében
azért sikernek könyveltem el a találkozást. Szerencsére nem csináltam vagy
mondtam semmi olyat, amivel leégettem volna magamat vagy Harryt. A délutánunk
ilyen beszélgetősen telt, de a vacsora után végre kettesben tudtunk maradni a
szobájában. Az ágyban feküdtünk betakarózva, amikor már nem bírtam tovább.
‒
Cicus,
Gemma miért ilyen velem? – billentettem felé a fejem.
‒
Ő kissé
kritikus a barátnőimmel. Először inkább csak megfigyel…
‒
Igen, ezt
tapasztaltam – szakítottam félbe.
‒
Aztán
majd el fogja mondani nekem, hogy mit gondol rólad – folytatta.
‒
Féljek?
‒
Hát,
voltak már olyanok, akik nem tetszettek neki.
~ * ~ * ~ * ~ * ~
Szombaton viszonylag korán keltünk fel. Harry szeretett volna kicsit
megismertetni Holmes Chapel-lel. Az anyukája csodás reggelije után gyalog
indultunk meg a túrára. Először elvitt a kis pékségbe, ahol még az X faktor
előtt dolgozott. Megismerkedtem a nénikkel, akikkel együtt töltötte a munkaidejét.
Mesélt arról, hogy milyenek voltak a napjai a pékségben és megosztott velem
néhány különösen privát történetet is. Míg ezekről beszélt folyamatosan
mosolygott. A gyönyörű zöld íriszei is arról árulkodtak, hogy nagyon szeretett
itt lenni.
A pékség után egy játszótérre vitt. Kéz a kézben sétáltunk a nyílt
utcán, és valahogy nem tudtam levetkőzni az érzést, hogy valaki figyel. Jó
párszor hátra fordultam, ami Harrynek is feltűnt.
‒
Emily,
nyugi! – szorította meg a kezem, ahogy a hintákhoz sétáltunk. Ráültem az
egyikre és Haz kezét elengedve belekapaszkodtam a láncokba.
‒
Miért
álltunk meg itt?
‒
Ez az a
játszótér, ahol gyerekként a legtöbb időt töltöttem – mosolyodott el.
‒
Kellemes
hely. Nagyon tetszik az „Én vagyok a király” felirat a falon – pillantottam
rá vigyorogva.
‒
Esküszöm,
hogy semmi közöm hozzá.
Visszaérve a „kis” túránkról Anne a nappaliba csalt, míg a többiek
neki álltak elkészíteni a vacsorát. Gyerekkori képeket mutogatott Harryről és
vicces sztorikat mesélt. Elmondta, hogy Hazza babakorában pelenkázás közben
fejbe pisilte saját magát. Beszámolt néhány ciki anyák napi műsorról és arról,
hogy göndörke milyen rosszaságokban volt benne. Édesnek tartottam, hogy ezeket
elmondta. Nagyon kedves volt tőle, hogy egyből családtagként kezelt.
A vacsora után Harryvel együtt zuhanyoztunk le.
‒
Megtudtam
rólad pár olyan dolgot, amit nem akartam – nyúltam a tusfürdőért.
‒
Anya
nagyon durva volt? – vette ki a kezemből a flakont, aztán nyomott belőle a
tenyerébe.
‒
Nem,
nagyon kedves volt – mosolyogtam rá. Viszonozta gesztusom és homlokon
puszilt.
‒
Fordulj
meg! – kérte.
Teljesítettem kívánságát, így a fehér csempét láttam magam előtt.
Kezei lassan érintettek meg és lágyan simogattak. Először a hátamat mosta meg, azután
a hasamat meg a combjaimat. Ajkaival apró csókokat hagyott a nyakamon meg a
vállaimon. Megfordultam és a tusfürdőből nyomtam a tenyerembe. Összedörzsöltem
a kezeimet, majd rákentem Harryre. Közelebb lépett hozzám és lehajolt, hogy
összeérinthesse az ajkainkat. Csókja heves volt, ahogy egyre közelebb vont
magához. Vágya nyilvánvaló volt.
‒
Ne itt!
– nyöszörögtem.
Kínzó lassúsággal vált el tőlem, majd mindkettőnket leöblített. A
törölközőinkbe csavarva mentünk vissza a szobájába. Alig hogy megtörölköztem,
megéreztem Cicus kezeit a csípőmön, az ajkait pedig a vállamon. Megremegtem.
‒
Ezt nem
kéne – figyelmeztettem.
‒
Miért?
– motyogta a bőrömbe.
‒
Mert ez
az anyukád háza, ezért mondtam, hogy ne itt – fordultam meg.
‒
Ez pedig
a gyerekkori szobám, és az
ágyam – villantott egy perverz vigyort. Az
egyik ok az ötvenből.
‒
Nyugi,
csöndben tudlak tartani, így senki sem tudja meg – hozta be a köztünk lévő
távolságot.
Nem mozdultam. Hazza lehajolt és egy lassú, szenvedélyes csókba
hívott. Karjaival átölelt, éreztem, ahogy megfeszültek az izmai, miközben
felemelt. A pár lépésnyire lévő ágyra döntött, majd hirtelen eltűnt. Bezárta az
ajtót, aztán az egyik táskájából szerzett óvszert, amit az éjjeli szekrényre
tett. Visszatért hozzám és testem minden egyes négyzetcentiméterén apró
puszikat hagyott. A levegő gyorsan felforrósodott a szobában. Egyre sűrűbben kapkodtam
a levegőt, ahogy Harry nem sajnálva az időt játszott velem. Felbontotta az
óvszert és engedte, hogy én húzzam fel merev férfiasságára. A műveletet
szándékosan lassan hajtottam végre, aminek meg lett az eredménye. Haz mellkasa
szabálytalan ritmusban, gyors tempóban emelkedett és süllyedt. Az ajkaim után
kapott, ezzel egy időben óvatosan belém lökve magát. Az érzés hatására feltörő
nyögés Harry szájában halt el. Felvett egy számára kényelmes, egyenletes
tempót, ami még több nyögést csalt ki belőlem. A szája végig az enyémen volt,
így nem csaptunk nagy zajt. Esély sem volt arra, hogy bárki is rájöjjön, mi
folyik a szobában. Cicus egy hirtelen mozdulattal mélyebbre csúszott bennem, és
ez vészesen közel sodort a csúcshoz. A lábaimmal átöleltem a csípőjét,
igyekeztem a mozdulatai elébe menni. Egy határozott lökéssel eljuttatott
mindkettőnket a csúcsra. Elvált az ajkaimtól és pihegve a mellkasomra hajtotta
a fejét. Zilált tincsei közé túrtam és játszani kezdtem a barna fürtökkel.
‒
Én is
szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése