38.rész - együtt tudunk maradni?

Sziasztok! 

Először is, köszönöm szépen az előző heti sok-sok kattintást. Ezzel együtt az előző héten meglett a 8000 oldalmegjelenítés. Nagyon szépen köszönöm ezt Nektek, hihetetlenek vagytok, tényleg nagyon boldoggá tettetek ezzel. Másodszor, eddig hogy telik a nyaratok? Van olyan, aki a nyáron dolgozni fog valamit? Harmadszor pedig, szerda van, tehát meghoztam a történet folytatását. Kíváncsian várom, hogy mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)
Nézzétek ma hatkor a Magyarország-Portugália meccset és szurkoljatok a srácoknak, mert szükségük van ránk! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel egyedül ébredtem. Az este nagyon ki voltam borulva és csak egyedül szerettem volna lenni. Harry megértő volt és a vacsora után csak addig maradt, amíg elaludtam. Lassan felkeltem, majd átvánszorogtam a fürdőbe. Fáradt voltam, pedig korán lefeküdtem. Rendbetettem magam, aztán felöltöztem. Kint csodaszép idő volt, ezért miután megreggeliztem, egy pléddel meg egy könyvvel kimentem a hátsó kertbe. Leterítettem a plédet és azon elnyúlva olvasni kezdtem. Nem sokára viszont társaságot kaptam Zayn személyében.

‒        Szia, leülhetek? – kérdezte.

‒        Persze – ültem fel. A barna szemű fiú törökülésben foglalt helyet a pléden. – Mi járatban? – fürkésztem az arcát kíváncsian.

‒        Szeretném, a segítségedet kérni – kissé feszültnek tűnt.

‒        Miben? – kérdeztem.

‒        Ez egyelőre még titok, de meg akarom kérni Perrie kezét – mondta halkan.

‒        Hű, ez szuper! – lelkesedtem. A reakciómat látva Zayn elmosolyodott.

‒        Azt hittem, rajongóként ki fogsz akadni – vallotta be.

‒        Nem, dehogyis! Bár felmerül bennem a kérdés, hogy hova sietsz ennyire, mert még csak húsz vagy, de ez nem az én dolgom – magyaráztam. Jaj, ez túl korai.

‒        Úgy érzem, ő az igazi és nem szeretném elszalasztani – pillantott rám.

‒        Úgy legyen, ámen – mosolyogtam rá – De én, hogy tudok ebben segíteni?

‒        Szeretném, ha eljönnél Louis-val és velem kiválasztani a gyűrűt – válaszolta.

‒        Ó… Hát, ööö… Először is, nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltál.

‒        De? – húzta fel a szemöldökét.

‒        De olyan lányt kellene magaddal vinned, aki nagyon jól ismeri Perrie-t. Én nem tudom, milyen az ő ízlésvilága, azt meg nem akarom, hogy miattam válasz egy olyat, ami végül nem fog tetszeni neki – magyaráztam. Ez nekem túl nagy felelősség.

‒        Úgy szeretem, hogy ilyen őszinte vagy – mosolygott rám. Viszonoztam gesztusát.

‒        Tudsz valami nagyon közeli barátnőt, akinek a szája sem jár el? – fürkésztem kíváncsian.

‒        Lehet, de nem tudom, ráér-e holnap – sóhajtott fel.

‒        Hát hívd fel! – javasoltam – Egyébként, szerintem, a boltban megengednék, hogy lefotózd az esélyeseket és elküld neki, hogy segítsen választani.

‒        Nem hiszem, hogy ilyet engednének.

‒        Zayn Malik vagy az istenért, használd már ki! Néha szabad ilyet csinálni – a barna szemű fiú elnevette magát.

‒        Gyertek enni! – kiabált az udvar elejéből Liam.

‒        Mikor érkezett meg? – fordultam Zayn felé.

‒        Pár órája – vont vállat – Már Niall is itt van – állt fel.

Én is lemásztam a plédről, majd kiráztam, és a könyvemet felvéve visszamentünk a házba. Odabent megölelgettem Liamet és Niallt, aztán ötösben megebédeltünk. Kaja után felmentem a szobámba és folytattam az olvasást. Egy ideje fent voltam már, amikor Harry bejött hozzám.

‒        Zavarlak? – kérdezte halkan.

‒        Nem – ráztam meg a fejem, ahogy felültem – Baj van? – kérdeztem tekintetét keresve.

Ábrázata fura volt, álmosnak tűnt. A fejével nemet intett és bemászott mellém az ágyba. Átölelt, majd lehúzott fekvésbe. A hátam a mellkasához simult, ahogy mindketten az oldalunkra feküdtünk. A fejét a hajamba fúrta és apró puszit hintett a nyakamra. Libabőrös lettem ajkai érintésétől. Magam elé vettem a könyvet és folytattam az olvasást.

‒        Hiányoztál – motyogta a hajamba.

Megfeszültem erre az egy szóra. Hiába békültünk ki, nem igazán töltöttünk együtt időt vasárnap délután óta. Nekem is hiányzott, de jó volt kicsit egyedül lenni. Szeretem, hogy ilyen ragaszkodó, de néha ez túl sok. Csendben maradtam és próbáltam a könyv szövegére figyelni, miközben Hazza lassan a hasamra csúsztatta a kezét, ezzel feljebb tolva a pólóm. Jobb kézzel elengedtem a könyvet és a tenyeremet a kézfejére simítottam. Így feküdtünk egy jó darabig, mígnem Harry légzése egyenletessé vált. Nem sokkal ezután valaki kopogtatott az ajtómon, és be is jött a szobába.

‒        Cicalány, men… – Niall elhallgatott, amint észrevette, hogy hevesen kapálózva csendre intem – Mennünk kell – suttogta túlartikulálva.

Jeleztem, hogy megértettem így ő gyorsan távozott. Óvatosan kibújtam Hazza mellől és a kezembe vettem az összekészített táskámat. Írtam neki pár sort, amit a párnámra tettem, aztán nyomtam egy puszit a homlokára és lementem a földszintre.

Elmentünk a műsor helyszínére, ahol Macy, meg a táncos lányok már vártak minket. Manóval belebújtunk a fellépő ruháinkba, aztán kezdetét vette a gyakorlás. Még mindig az a véleményem, hogy Niallnek nagyon jól áll ez a tánc. Az elején nem ment olyan jól neki, de most már nagyon élvezi. Próba közben figyeltem a legjobb barátnőmet is, aki mindig talált valamit, amin nevethetett. Félidőben Ni lelépett pisilni, a lányok külön tömörültek, így odamentem Machez.

‒        Na, szerinted milyen? – néztem rá kíváncsian.

‒        Nekem tetszik, tök jó, hogy ennyire élvezitek. Nagyon jók a táncos lányok is – mosolygott rám – Amikor „meglovagolod” Manót az eléggé vicces – vigyorodott el.

‒        Ki akartam venni belőle, mert nem tudok komoly maradni, miközben csinálom.

‒        Ó, szóval ezért nem nézel fel közben.

‒        Majd a műsoron megpróbálom a közönséget nézni – sóhajtottam fel – Amúgy, van valami észrevételed?

‒        Nincs – rázta a fejét szőke barátnőm.

‒        Bármi, ami esetleg zavar? – pillantottam rá.

‒        Nincs.

‒        Biztos?

‒        Igen. Elég sokszor láttalak már táncolni, bulikban is és táncversenyeken is. Tudom, hogy nem simulsz hozzá jobban a partneredhez, mint kell. Nem fogdosod jobban, mint amennyire az szükséges. És azt is tudom, hogy te is ugyanúgy rettegsz attól, hogy tánc közben nagyon bizalmas helyzetbe kerülsz a partnereddel, mint bárki más – magyarázta.

‒        A végébe belekötnék. Nem rettegek, szeretek táncolni és ez ezzel jár. Inkább attól tartok, hogy az emberek belelátnak valamit, ami nincs is benne – vallottam be.

‒        Aki akarja, az bele fogja látni. De szerencsére a fiúk barátnői elég érettek ahhoz, hogy ne ezen járjon az agyuk – mosolygott rám bíztatóan. Igaz, elvégre Perrie is nagyon kedvesen viselkedett tegnap. Danielle táncos, lehet, hogy felkészítette őket arra, mi fog itt várni rájuk?

Kifelé tartottunk hármasban a próbáról. Macy és Niall kézen fogva sétált mellettem, de én mégsem éreztem magam harmadik keréknek.

‒        Emilyt visszavisszük, de utána mehetünk – figyeltem fel Nialler hangjára.

‒        Oké – egyezett bele Mac.

‒        Ne csináljatok belőlem gondot! Felhívom Harryt, hogy jöjjön el értem, ti meg menjetek nyugodtan.

‒        Biztos? – pillantott rám barátnőm.

‒        Persze – bólintottam mosolyogva.

‒        Rendben, akkor este találkozunk – indult meg Ni a kocsihoz. Macyvel összeölelkezve búcsúztunk el, majd elővettem a telefonom. Kikerestem Haz számát és hívást indítottam.

‒        Szia, Emily!

‒        Szia! Ráérsz most? – sétáltam egy közeli padhoz.

‒        Igen, miért, gond van? – kérdezte.

‒        El tudnál jönni értem?

‒        Indulok – mocorgás hallatszódott a vonal másik végéről – Sietek – ígérte.

‒        Oké, várlak – bontottam a vonalat.

Hazza elég hamar megérkezett. Intettem neki, hogy ne szálljon ki a kocsiból és gyorsan beültem mellé.

‒        Szia! – adott egy apró csókot az arcomra.

‒        Szia!

‒        Be kell vásárolnom otthonra – mondta, ahogy tovább indultunk.

‒        Oké, van már terved a vacsorát illetően? – néztem kifelé az ablakon.

‒        Még nincs – míg a bolthoz értünk, nem beszélgettünk. Ahogy Harry leparkolt, felém fordult. – Bejössz velem?

‒        Igen – bólintottam, majd besétáltunk az áruházba.

Haz listával dolgozott, így rövidebb idő alatt elég sok minden meglett. Az édesség részlegen többször is átmentünk, és a kekszek kezdtek egyre vonzóbbak lenni. A sokadik kör után ismét itt mentünk át.

‒        Tessék, ez a tiéd – adott Hazza a kezembe egy doboz oreos kekszet. Kérdőn pillantottam rá. – Láttam, hogy szemezel vele – mosolygott rám.

‒        Köszönöm – tettem bele a bevásárló kocsiba. Ezután a kasszához mentünk fizetni.

‒        Lenne kedved egy kis kitérőhöz? – kérdezte göndörke, miközben az autóhoz toltuk a bevásárló kocsit.

‒        Attól függ, hova? – nyitottam ki a hátsó ajtót.

‒        Hozzám, van egy kis dolgom otthon.

‒        Rendben – mondtam miközben beraktam hátra, amit vettünk.

Nem sok időt töltöttünk nála, tényleg csak villám látogatás volt. Számomra kis sem derült, miért kellett idejönnie. Nem mondta el és úgy éreztem, azért, mert nem rám tartozik a dolog. Na, mindegy.

Visszamentünk a házba és én kivontam magam mindenféle közös tevékenységből. Illat gyertyás forró fürdőt vettem és megmostam a hajamat is. Jó sok időt töltöttem a vízben, mert épphogy csak kész lettem, Zayn szólt, hogy mehetek vacsorázni.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Hármasban érkeztünk meg a slowfox próbára. Az öltözőben felhúztam a kék színű ruhát, majd belebújtam a magas sarkú cipőkbe. Kicsattogtam bennük a színpadra, ahol már Danielle várt.

‒        Ez a ruha még mindig gyönyörű – szólalt meg a barna hajú lány.

‒        Igen, nekem is nagyon tetszik – értettem egyet vele.

Megérkezett Liam és kezdetét vette a főpróbánk. Kissé ideges voltam, mert Dani profi táncos. Ha valaki, akkor ő biztosan észrevesz majd minden hibát, amit vétünk. Egészen jól ment a próbánk. Liam nagyon sokat mosolygott a barátnőjére és talán ennek a következménye volt az, hogy kétszer is elég erősen megtaposott. A második lábam ellen elkövetett merénylet után Danielle odajött hozzánk.

‒        Liam, inkább Emilyt nézd, mert ha komolyan megsérül, akkor ugrik a műsor és tudod, hogy annak milyen következményei lesznek – mosolygott a barátjára. Gondolom, kap egy nagyon szép kis fejmosást a menedzsertől, meg a műsor szervezőitől.

‒        Értettem – Látom, itt is a csaj hordja a nadrágot.

‒        Emily, nyugodtan kólintsd fejbe, ha valamit nem jól csinál.

‒        Oké – vigyorogtam rá – Egyébként, van valami meglátásod, tanácsod nekünk? – pillantottam rá kíváncsian.

‒        Ügyesen összeraktad a koreográfiát, nagyon tetszik – dicsért meg – Úgy látom, jól elbírsz Liammel, ügyesen megtanítottad táncolni – válaszolt.

‒        Köszönöm, nagyon sokat jelent, hogy ezt mondod.

‒        Komolyan is gondolom – biztosított egy mosollyal – Tanácsolni azt tudnám, hogy mindenképpen élvezzétek a táncot. Csak erre figyeljetek, mert ha élvezitek, akkor már nem lehet baj.

‒        Rendben – bólintottam – Szerinted milyen táncos a barátod? – kérdeztem.

‒        Nagyon jó – mosolyodott el.

‒        Hallottad? – fordultam Li felé.

‒        Igen.

‒        Akkor most már leszel szíves elhinni!

A közös próba eléggé kaotikus volt. Túl sokan voltunk ahhoz, hogy egy viszonylag normális főpróbát véghezvigyek. A lányok nagyon jól elszórakoztak, pedig a pasijaik éppen engem igyekeztek felszedni. Azt hittem, legalább egy kicsit… nem is tudom, mondjuk, féltékenyek lesznek, de semmi. Kezdem bánni, hogy nem tettem merészebb elemeket a táncokba. A pisi szünet alatt csatlakoztam a csajokhoz.

‒        Viccesebb lenne, ha durvábban utasítanád el a közeledésüket – szólalt meg Eleanor.

‒        Azt akarod, hogy megüssem őket? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Akár azt is.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Nagyon nem. Nem bántanám őket.

‒        Vetkőzd le a rajongást irántuk és legyél kemény velük! – mondta Perrie.

‒        Kizárt dolog! – tiltakoztam.

‒        Egyébként, nem rossz az alap ötlet – mosolygott rám Macy.

‒        Figyelembe véve az öt fiú egy lány felállást, nagyon más nem maradt – magyaráztam.

‒        Mindenképpen jó ötlet volt beletenni a saját táncaikat – osztotta meg velünk a véleményét Danielle.

‒        Azért eléggé érdekes őket így látni – tűnődött Eleanor – Nem gondoltam volna, hogy valaha fogom őket ilyen komolyan táncolni látni.

‒        A jó célért teszik – mosolyodtam el. Tiszteletre méltó, amit csinálnak.

A próba után Zayn meg Perrie együtt léptek le, mi többiek pedig a házhoz mentünk. Mindenki felment a szobájába a párjával, kivéve minket. Én a saját helyemre mentem és Harry nem jött utánam. Elővettem a telefonom és felültem vele az ablakpárkányra. Egy darabig csak kifelé meredtem a hátsó udvarra. Mindjárt vége ennek az egésznek, ami azt jelenti, hogy mehetek haza. Mi lesz velünk ezután? Minden meg fog változni, vagy együtt tudunk maradni? Van egyáltalán olyan, hogy mi, vagy csak ő van és én? Nem tudom, miért gondolok ilyenekre. Bár tény, ami tény, nem beszélünk arról, mi lesz, ha nekem vissza kell mennem. Már pedig valamikor muszáj lesz haza mennem. Azt hiszem, Harry ezzel nincs tisztában, vagy csak nem akar foglalkozni vele. Ránéztem a telefonomra. Hat múlt. Mikor illik telefonálni? Bár, mindegy, a születése pillanata már elmúlt. Négy éve ilyenkor már túl voltam rajta és nagyon sírtam, mert fiú lett. Én nem akartam tudni, milyen nemű, ezért csak a nagynénémnek mondták meg. Ezért volt az is, hogy a hasamra a fiú meg a lány szavak is fel voltak festve külön-külön. Mindkettőről készült kép és később csak a fiús lett előhívatva. Nagyon nem akartam tudni, mi lesz a neme. Egyszerűen annyira biztos voltam benne, hogy lány lesz, hogy amikor a doki megmondta, sírva fakadtam. Shane meg a nővérke próbáltak megnyugtatni, nem túl sok sikerrel. Amikor a nagynéném meglátta, hogy sírok azt hitte, baj van a babával. Egy pillanatra bepánikolt. Aztán kihozták a kicsit és én nem akartam megfogni. Ott vitatkoztak velem, de akkor se vettem a kezembe. Pár nappal később megbékéltem a gondolattal és végre hajlandó voltam felvenni. Nagyon aranyos volt. Egyáltalán nem sírt, csak szívta a kis cumiját. Én viszont nagyon sírtam, meghatott a dolog. Tündéri kisbaba volt, kiköpött az apja. Valaki kopogtatott az ajtón, mire megugrottam a párkányon. Hevesen dobogó szívvel szálltam le az ablakpárkányról, miközben kinyílt az ajtó.

‒        Rendeltünk kaját, gyere enni! – mosolygott rám Harry.

‒        Rendben, de előtte még telefonálok egyet – tettem a készüléket az ágyra.

‒        Gond van?

‒        Nincs – mosolyogtam rá, ahogy elindultam felé. Ő is sétálni kezdett, így félúton találkoztunk, majd átöleltük egymást. Elhúzódtam tőle és lehúztam egy gyengéd csókra.

‒        Szeretlek! – suttogtam, ahogy elváltam tőle.

‒        Én is szeretlek – mondta és lehajolt egy újabb csókra, ami csak úgy, mint az előző, nem tartott sokáig. Harry elhúzódott, én pedig elvettem a telefonom az ágyról.

‒        Lent várlak – lépett ki a szobából.

Kikerestem a nagynéném számát, majd a zöld gombot lenyomva hívást indítottam. Elég sokáig csörgött, aztán végre megszűnt az idegesítő hang.

‒        „Szia, Emily! – üdvözölt jó kedvűen a nagynéném.

‒        Szia! – mosolyodtam el.

‒        Ugye minden rendbe van? – kérdezte aggódva.

‒        Miért ne lenne? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Hétfőn úgy éreztem, eléggé kiborultál – válaszolta.

‒        Így is volt, de már rendben vagyok – Tudom, hogy nem hibáztathatok egy kisgyereket.

‒        Ezt örömmel hallom – hangja kedves volt.

‒        Tudnád adni a Tomit?

‒        Hát persze! Tomika, gyere!

‒        Halló? – szólt bele kíváncsian.

‒        Szia, Tamás!

‒        Emily!

‒        Sok boldog negyedik születésnapot kívánok! – felvisított a vonal másik oldalán.

‒        Mit kapok ajándékba? – Tipikus gyerek.

‒        Mondd anyának, hogy most már odaadhatja! Ezt Kate nénitől, Steven bácsitól és Jasontől is van – magyaráztam neki. Éles sikítás jött a készüléken keresztül.

‒        Ez nagyon szuper! – lelkendezett.

‒        Tetszik?

‒        Imádom. Pont ilyen traktort akartam, köszönöm – kiabálta.

‒        Ennek nagyon örülök – mosolyodtam el. Imádom, amikor boldog.

‒        Anya nézd, húzós kocsija is van. Ez meg egy szalma bála – tisztán hallatszódott, hogy örül neki.

‒        Em? – nagynéném hangját hallottam.

‒        Itt vagyok – szólaltam meg.

‒        Tomika, köszönj el szépen!

‒        De mi lesz a mesével? – értetlenkedett – A mama meséjét kérem és akkor Em nem lesz szomorú.

‒        Micsoda?

‒        Hétfőn beszélgettünk egy kicsit – magyarázta nagynéném.

‒        Kérem a mesét!

‒        Máris mondom. A kis csillag altatódala. Volt egyszer egy kis csillag, ott élt, ahol a Nap s minden este lefekvéskor ő csak játszani akart – egy könnycsepp folyt végig az arcomon – A kis csillag felragyogott, sziporkázott és világított, oh mily tündöklőn! Majd azt mondta: „Anyu, megszököm, ha le kell feküdnöm!” Ekkor az anyja megcsókolta szikrázó orrát és így szólt: „Nem számít hová mész, nem számít, merre kóborolsz, nem számít, milyen nagyra nősz, vagy a sors merre vet el. Én szeretni foglak, mert mindörökre az én kis csillagom leszel.” Jó éjt!

‒        Jó éjt, Em!” – bontottam a vonalat. A legédesebb gyerek a világon.

Megtöröltem az arcom. A telefont letettem az éjjeli szekrényre, majd lementem a többiekhez a konyhába.