40.rész - Robbantsuk fel a színpadot!

Sziasztok! 

Ma meglett a 9000 oldalmegjelenítés, hihetetlenek vagytok köszönöm szépen :) Ma szerda van, tehát meghoztam az új részt. A fiúk táncaihoz - kivéve a közöset - videókat linkeltem, ezekből szedtem a koreográfiák nagy részét. Remélem, hogy ezekkel sokkal élvezhetőbb lesz Nektek a műsor. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily 

~ Louis ~

Alig aludtam valamit az éjjel. Folyton az órát néztem. Már azon gondolkodtam, felhívom Eleanort, hogy beszélgessünk, ami segítene elterelni a figyelmemet. Végül nem tettem meg, mert gyanítottam, hogy hajnali háromkor elküldött volna a francba. Szóval, nem aludtam az éjjel, csak forgolódtam. Ezért elég hamar ott hagytam az ágyamat és lementem a konyhába reggelit csinálni. Alig, hogy kisütöttem pár szelet bundás kenyeret, Cicalány jött be a konyhába.

‒        Jó reggelt! – mosolygott rám.

‒        Neked is – mondtam, ahogy átfordítottam az egyik kenyeret.

‒        Tudtál aludni? – kérdezte előszedve a vizes kannát.

‒        Nem nagyon – pillantottam rá – És te?

‒        Egész jól – tette fel a vizet – Ne aggódj, minden rendben fog menni – biztosított mosolyogva. Vajon miért ilyen magabiztos?

‒        Honnan tudod?

‒        Csak bízz bennem! – mondta, miközben a tea hozzávalóit pakolta a pultra.

‒        Te tudsz valamit, amit én nem? – méregettem gyanakvóan.

‒        Nem, csak én majd később leszek ideges, úgy egy órával a műsor előtt – magyarázta.

‒        Érdekes.

‒        Nem az, inkább szörnyű. Az említett időszakban jobb, ha nem is találkozunk, mert átragasztom a parát.

‒        Ez biztató – sóhajtottam feszülten.

‒        Ne aggódj, akkor majd lesz más elfoglaltságod – vigyorgott rám.

‒        Micsoda? – húztam fel a szemöldököm. Miről beszél ez a lány?

‒        Majd meglátod – zárta el a gázt az időközben felforrt víz alatt.

‒        Jó reggelt! – lépett be a konyhába Liam, ezzel megszakítva az előző beszélgetést.

‒        Reggelt! – Emilyvel egyszerre válaszoltunk.

‒        Milyen kis korán kelőek vagytok – állapította meg bandatársam.

‒        Louis nem tudott aludni, én pedig korán lefeküdtem.

‒        Aztán aludtál is? – vigyorogtam rá.

‒        Bekaphatod – rám sem nézett, úgy mondta – Amúgy meg, szégyelld magad, hogy ilyenekre gondolsz!

‒        Bocs, de ez magas labda volt.

‒        Halihó! – jött be Niall jó kedvűen – Isteni illata van, ehetünk már? – kérdezte leülve az asztalhoz.

‒        Még nincs kész mind, de addig terítsetek meg – kértem, miközben újabb tojásba forgatott kenyeret tettem az olajba.

Nem sokára Zayn és Harry is megérkezett a konyhába. Utóbbi egy észrevétlennek szánt csókkal üdvözölte Cicalányt. A többiek asztalhoz ültek és reggelizni kezdtek. Basszus, itt mindenki halál nyugodt, csak én nem?

‒        Louis, ez nagyon finom lett – mosolygott rám Emily. Bólintottam, majd beleittam a bögre teámba.

‒        Em, ez szörnyen édes – fintorogtam.

‒        Ő egy édes lány, mit vártál tőle? – vigyorgott rám Harry, miközben az ölében ülő lány elpirult.

‒        Találd fel magad, tegyél bele citromlevet! – szólalt meg Zayn. Felöntöttem vele és így már iható volt.

A reggeli után szétszéledtünk a házban. Pár idegtépő perc után ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, majd átmentem Emilyhez. Némi hezitálás után kopogtattam, aztán benyitottam.

‒        Cicalány, ráérsz most? – kérdeztem tekintetemmel őt keresve. Nem volt bent a szobában.

‒        Attól függ, mire? – jött ki a fürdőből.

‒        El kellene jönnöd velem.

‒        Hova? – érdeklődött.

‒        Valahova – válaszoltam idegesen.

‒        Miért? – húzta fel a szemöldökét kíváncsian.

‒        Hát… ő… – túrtam bele a hajamba. Ezt nem beszéltük meg.

‒        Louis, miről van szó? – lépett közelebb hozzám.

‒        Nem mondhatom el, csak gyere velem! – Ha elmondom, elrontom a meglepetést.

‒        Nagyon fura vagy – állapította meg.

‒        Kérlek, gyere el velem! – próbáltam meggyőzni.

‒        Szólok Harrynek – indult meg.

‒        Ne! Ő is tud róla – álltam el az útját.

‒        Oké, te tényleg nagyon fura vagy – kezdett el hátrálni.

‒        Nyugi Emily, ez egy meglepetés lesz, de elvileg nem mondhatok semmit – magyaráztam halkan. Minek vállaltam el? Én nem vagyok jó az ilyesmikben.

‒        Ó, oké – mosolygott rám – Mit kell vinnem?

‒        Igazából magadat, öt perc és indulunk – nyúltam a kilincsért. Hát ez nem sokon múlt.

Megvártam lent a nappaliban aztán beszálltunk a kocsiba.

‒        Hova fogunk menni? – kérdezte, ahogy beindítottam a motort.

‒        Nem mondhatom el.

‒        Akkor csak vezess rá! – nézett rám.

‒        Nem. A srácokkal nem ebben állapodtunk meg.

‒        Nem gondoltam volna, hogy te betartod a szabályokat – húzta le az ablakot.

‒        Néha beszoktam. Egyébként meg Harry kinyírna, ha elmondanám – figyeltem az utat.

‒        A sok rajongó szerint, akik azt állítják, hogy köztetek több is van, ez nem történhetne meg – egy másodpercre rá néztem – Amúgy meg, akkor miért nem Harry hozott el?

‒        Jó kérdés. Biztos meg volt az oka rá – Hát persze. Nem akar a szemtanúja lenni annak, amit csinálni fogsz, amikor meglátod őt.

‒        Próbálom kitalálni, vajon mi a meglepetés, de egyelőre tanácstalan vagyok – nézte ő is az utat.

‒        Ne törd magad, hamarosan megtudod – fordultam rá a reptérre vezető útra.

‒        A te családod is itt lesz a műsoron? – kérdezte hirtelen.

‒        Mindegyikünk családja eljön – válaszoltam – Miért?

‒        Csak kíváncsi voltam – vont vállat.

‒        Hát igen, te eléggé kíváncsi vagy – vigyorodtam el. Harry említette.

‒        Parancsolsz? – fordult felém.

‒        Semmi – motyogtam és lefordultam az úti célunkhoz.

‒        Mit keresünk a Heathrow reptéren?

‒        Itt van a meglepetés, de most már többet nem kérdezhetsz! – parkoltam le – Gyere! – szálltam ki.

‒        Nagyon cuki, hogy ilyen kis ideges vagy – lépett ki a kocsiból.

‒        Nem vagyok ideges! – tagadtam.

‒        Oké, oké – emelte fel a kezeit védekezésképpen.

Besétáltunk az épületbe és leültünk a váróba. Párszor ránéztem a telefonomra az időt ellenőrizgetve. Most valahogy kéne érkeznie.

‒        Kérdezhetek? – pillantott rám Cicalány.

‒        Nem.

‒        Hány percre vagy attól, hogy megfojts?

‒        Másodpercekre – néztem körbe. A tekintetem megakadt egy srácon. Emily felállt és kettővel arrébb ült.

‒        Cicalány, nézz oda! – mutattam jobbra – Ott a meglepetésed.

‒        Shane! – Em felugrott és elkezdett felé szaladni.

Egy páran felfigyeltek a rohanó lányra. A srác is észrevette, és amikor odaért hozzá, átölelték egymást. Jó öt percig szorongatták a másikat, majd a fiú elengedte Emilyt. Hozzám sétáltak és Em engem is megölelt.

‒        Köszönöm – suttogta meghatottan, aztán puszit nyomott az arcomra.

‒        A többieknek is köszönd – mondtam, ahogy kezet ráztam Shane-nel.

‒        Sejtettem, hogy együtt terveltétek ki – mosolygott rám.

Amíg nem mehettünk a műsorra tisztára idegben voltam. A percek nagyon lassan teltek. Nem hittem el, hogy ennyire ideges vagyok. Százezrek előtt lépek fel a srácokkal és most kiborít a gondolat, hogy pár ezer ember elé kell kiállnom táncolni. Persze a jó célért tesszük, mert beteg gyerekeknek gyűjteni mindig az, de akkor is félek. Azt hittem, könnyebben fogom viselni. Hamarosan megérkeztek a csajok, akik korábban már jelezték, hogy velünk együtt jönnek a műsorra. Egyszer csak Cicalány, meg Shane összeszedett minket és kiterelt a hátsó udvarra a fűbe.

‒        Te tudod, miért vagyunk itt? – súgta nekem Zayn.

‒        Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem.

‒        Mivel mindenkin érzem, hogy ideges – szólalt meg Em – Szeretném, ha most még gyakorolnánk kicsit a táncokat – nézett végig rajtunk.

Senkinek sem volt ellenvetése így, amíg el nem indultunk, gyakoroltuk a számokat. Ez jót tett, némiképp megnyugodtunk.

A műsor helyszínén nagy volt a tömeg, na meg a fejetlenség. Rengeteg híresség volt ott, egy részük, mint fellépő a többiek, mint néző. Az idegességem nem múlt el és őszintén örültem, amikor végre elküldtek átöltözni. Az ingemet gondoltam be, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta Eleanor.

‒        Hogy állsz? – mosolygott rám.

‒        Mindjárt kész vagyok – nyúltam a mellényért.

‒        Hagyd, majd én! – Baby kivette a kezemből és rám segítette.

‒        Köszi.

‒        Szívesen – gombolta be lassan – Ne legyél ideges! – puszilt meg.

‒        Mondani könnyű.

‒        Tudod, Emily nagyon hisz bennetek és mi is láttunk táncolni titeket, jók lesztek – biztatott.

‒        Nem tudom, miért izgulok ennyire – vallottam be.

‒        Azért mert most táncolnod kell, nem énekelni – El közelebb lépett hozzám és megcsókolt – De nem lesz semmi baj, ezt is ügyesen megoldod – csókolt meg újra, miközben karjait a hátamra simította.

‒        Mit csinálsz? – motyogtam az ajkaira.

‒        Segítek – úgy mondta, mintha magától értetődő lenne – Szerinted Em miért akarta annyira, hogy minden barátnő itt legyen? – elvigyorodtam. Ezt jól kitalálta.

~ Emily ~

Felhúztam a ruhát a slowfoxhoz. A kontyomat épp csak pár perce készítette el Lou, úgyhogy a művelet közben igyekeztem vigyázni rá. Rengeteg ember van itt, aminek nagyon örülök. Annyira jó látni, hogy ennyire sokan eljöttek, hogy segítsenek pénzt gyűjteni a beteg kisgyerekeknek. Feltettem a sminkemet, aztán belenéztem az öltözőasztalon lévő műsor füzetbe. A táncaink előtt, után és közben zenés produkciók voltak beírva. Láttam híres humoristák nevét is, mint fellépőket, valamint bábjáték és cirkuszi mutatványosok előadása is lesz ma még. Eléggé színesnek ígérkezik a műsor. Kopogtatás hangja zavart meg az olvasgatásban.

‒        Szabad – kiabáltam, ahogy felálltam a székről. Kinyílt az ajtó és Zayn dugta be a fejét rajta.

‒        Emily, gyere, a családtagjaink már szeretnének találkozni veled – mosolygott rám.

‒        Rendben – indultam meg felé.

Ahogy kiértünk az öltözős folyosóról, gyakorlatilag belerohantunk a srácok családtagjaiba. Csomó ölelést, meg puszit kaptam és szinte mindenki elmondta, hogy már nagyon várja a műsort. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem idegeskedni. A többiek is hozzánk csapódtak és elkaptam Eleanor pillantását. Náluk minden rendben. Éppen Gemmával beszélgettem, amikor kavarogni kezdett a gyomrom.

‒        Megbocsátasz nekem egy percre – néztem fel a lányra reménykedve.

‒        Persze – mosolygott rám kedvesen. Végre nem olyan rideg velem.

Elindultam a mosdók felé, mert úgy éreztem, ennek a fel sem tréfa. Nem hiszem el, hogy most még hányni is fogok. Beszaladtam az egyik fülkébe és éppen csak elértem a csészéig, a gyomrom tartalma távozni kényszerült. Olyan sokszor léptem már fel, de még mindig előfordul, hogy hányok egy-egy műsor előtt. Megint rám tört az érzés és néhány másodpercnyi öklendezés után újabb adag távozott. Leöblítettem a WC-t. Egy darabig térdeltem a földön, miközben mély lélegzeteket vettem. Amint jobban éreztem magam, felálltam és kimostam a számat a csapnál. Visszamentem a többiekhez.

‒        Jól vagy? – suttogta a fülembe Harry, ahogy átölelt.

‒        Rosszul lettem, de már jobban vagyok – motyogtam.

‒        Biztos? – nézett rám aggódva.

‒        Igen – bólintottam – Csak kicsit nyugtalan vagyok, emiatt volt gond.

‒        Szólj, ha baj van, akkor lefújjuk a dolgot.

‒        Nem! – tiltakoztam – Biztos, hogy nem!

‒        Oké, nyugalom! – adott egy puszit a homlokomra.

‒        Mi megyünk, elfoglaljuk a helyeinket – jött oda hozzánk Anne.

‒        Rendben anya – mosolygott rá Harry.

‒        Kéz és lábtörést gyerekek! – ölelt meg minket.

A családtagok lassan ott hagytak minket. Már csak más hírességek vették körül a csapatunkat.

‒        Lassan elkezdődik a műsor, hogy érzitek magatokat? – néztem végig a társaságon.

‒        A körülményekhez képest jól – válaszolta Liam.

‒        És te Emily, hogy bírod? – pillantott rám Niall. Valami fura szag csapta meg az orrom.

‒        Egész jól – fintorogni kezdtem. Ez szörnyen fura. – De ribanc szagot érzek – jelentettem ki. Ezt nem akartam hangosan kimondani. Zayn, aki velem szemben állt, elnyomott egy vigyort és gyorsan felém lépett.

‒        Gyere! – húzott magával.

‒        Miért, mi van? – mentem vele.

‒        Meg ne fordulj, de Taylor Swift állt a hátad mögött és hallotta, amit mondtál – suttogta a fülembe, mire elröhögtem magam – Pacsi! – tartotta fel a kezét. Beleütöttem és visszamentünk az öltözős folyosóra. Pár perc múlva a többiek is jöttek.

‒        Ez szép volt – jegyezte meg Louis. Az ő arcán meg Shane-én elég nagy vigyor ült.

‒        Nem volt szándékos – De ugyanakkor igaz.

‒        Menjetek be az öltözőkbe, mindjárt kezdődik a műsor! – rohant el mellettünk az egyik szervező.

‒        Akkor még egy óra – sóhajtottam fel.

Az idő lassan haladt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy Liammel a műsorvezetőket hallgatjuk, akik elkezdtek minket felkonferálni. Ezután elindították a kis videónkat.

‒        Ne felejts el mosolyogni! – szorítottam meg a kezét, mielőtt a színpadon elfoglaltuk a helyünket.

Shane-nel találkozott a tekintetünk, mire elmosolyodtam. Megvárták, amíg elhalkul a közönség, majd elindították a zenét, mi pedig belekezdtünk a slowfoxban. Könnyed léptekkel és Liam részéről nagyon mosolyogva táncoltuk végig a számot. Li pár helyen elrontotta, de szerencsére nagyon feltűnő hibát nem vétett, büszke voltam rá. Az igazán nehéz lépéssorokat nagyon jól megcsinálta. Gyors meghajlás után hangos taps közepette hagytuk el a színpadot és mindketten rohantunk átöltözni. Ledobtam a ruhát, felhúztam a másikat, majd Lou már csinálta is a hajamat. A sminkkel is segített, hogy minél hamarabb kész legyek. Ed Sheeran már a második dalát énekelte, amikor hátul Louis mellé érkeztem. Elindult a kis videónk, amikor megfogtam a kezét.

‒        Minden rendben lesz – mosolyogtam rá.

Felcsendült a zene és Lou középre ment. Az első lépéssorba mindketten belerontottunk, de a forgós emelés jól sikerült. A következő forgatott emelés, amikor ő tulajdonképpen nem is fog, szintén jól ment. Louis, mikor letett a földre kicsit rám esett, de ügyesen korrigált. Felálltunk, befejeztük a táncot, aztán meghajoltunk. Minden oké volt, de Louis valamiért elfelejtett mosolyogni tánc közben. Újabb sprint következett a részemről az öltözőig. Kirángattam a hajamból a hullámcsatokat és gyorsan belebújtam a ruhámba. Lou összeborzolta a hajam és feldobta a sminkemet. Egyetlen egy pozitívuma volt annak, hogy ennyire gyorsan kellett csinálnom mindent, hogy nem volt időm idegeskedni. Valakik még énekeltek, amikor a színpad mögött csatlakoztam Niallhöz, meg a táncos lányokhoz.

‒        Mindent bele!  – intéztem a szavakat hozzájuk, ahogy a kis videónknak vége lett.

Beálltunk a helyünkre. Megszólalt a zene és a közönség egyből tapsolni kezdett. Szuper volt így táncolni. Nem röhögtem el a lovaglós részt, sikerült közben a közönséget nézni. Niall nagyon ügyes volt, imádtam, hogy annyira élvezte. Megkapta tőlem a puszit, majd rohantunk is le a színpadról. Újabb futás, újabb átöltözés, meg sminkelés után a levegőt nagyon kapkodva érkeztem meg Harryhez és Shane-hez, aki a szerelmemmel beszélgetett. Sajnos nem tudtam meg, mi volt a téma, mert ahogy megérkeztem, a figyelmük egyből rám terelődött.

‒        Jól vagy? – pillantott rám Haz aggódva.

‒        Igen – bólintottam, ahogy összefűzte az ujjainkat – Te hogy érzed magad?

‒        Aggódom érted, de nem vagyok olyan ideges, ha erre gondoltál – válaszolt.

‒        Rendben vagyok – néztem fel rá.

‒        Oké – lehajolt és puszit nyomott az arcomra.

Hallottam, ahogy elindul a kisfilmünk, amit én is kíváncsian figyeltem, érdekelt, mit sikerült kihozniuk belőle. Megnyugtatott, ahogy magunkat néztem. Megszorítottam Hazza kezét és elindultunk felfelé. Elengedtem, hogy ő a helyére tudjon állni, majd felcsendült a zene. A szám alatt elég sokszor megremegtem annak köszönhetően, hogy Harry több helyen is elbizonytalanodott. Próbáltam nem feltűnően súgni neki, hogy mi jön és legyen nyugodt. A forgatott emelés nagyon szép lett, de a végét eléggé elszúrtuk. A fejem Haz nyakhajlatába fúrtam próbálva eltakarni, hogy nevetek a saját bénaságunkon. Gyors meghajlás után visszarohantam az öltözőbe. Belebújtam a másik fehér ruhába, aztán sminkelni kezdtem, miközben Lou már a hajammal babrált.

‒        Kész lesz ennyi idő alatt? – néztem rá a tükörből.

‒        Muszáj lesz neki – dugta a hajamba a hullámcsatokat – De a következő fellépő három dalt énekel, nem?

‒        De igen – kentem fel a rúzst. Szerencsére, minden rendben ment és időben megérkeztem a kissé ideges Zayn mellé.

‒        Tetszeni fog nekik, szuperek leszünk – fogtam meg a kezét bátorításként. Eléggé hangos tapsot kaptam a többiekkel is.

‒        Én próbálok hinni neked…

‒        Ezt el is várom – néztem fel rá – Jó vagy és a táncunk is az lesz – mondtam, miközben elindult a kis videónk.

Zayn figyelme odaterelődött, és ahogy azt nézte, elmosolyodott. Ebben a pillanatban én is megnyugodtam. A keze kicsúszott az enyémből, ahogy elindult a színpadra. Meghallottam a számunkat és belekezdtünk a táncunkba. Nagyon büszke voltam Zaynre, a keringőnk tökéletesen sikerült. Az egész olyan mesebeli volt. Hatalmas tapsot kaptunk. A mai napon még egyszer utoljára elrohantam az öltözőmig. Lou szétszedte a hajamat, azután átöltöztem. Feltettem a sminket, aztán visszaszaladtam a fiúkhoz.

‒        A nehezén már túl vagytok – biztattam őket – És a reakciók nagyon jók voltak, szóval nyugi! Már csak egy dolog van hátra. Robbantsuk fel a színpadot! – néztem végig rajtuk. A feszültség tapintható volt. Harry mögém állt és átkarolt, miközben puszit nyomott a vállamra.

‒        Te is nyugodj meg! – suttogta a fülembe.

‒        Én nem vagyok ideges – ráncoltam össze zavartan a homlokom.

‒        Cicalány remegsz – mutatott rá a tényre Shane.

Felemeltem a kezem és tényleg remegtem. Hallottam, ahogy elindul a kis filmünk majd a srácok megindultak a színpadra. Beálltak, és amikor elindult a zene, én is elkezdtem csinálni velük a lépéseket. Ez hasznos volt, mert a fiúk többször is rám pillantottak. Eljött az én időm, így csatlakoztam hozzájuk a színpadon. A közönségnek nagyon tetszett, ahogy minden fiút visszautasítottam. A kézen állásokat, meg a cigánykerekeket is nagyon megtapsolták és a legvégén fütyültek, meg éljeneztek. Meghajoltunk, aztán megvártuk, amíg bejönnek a műsorvezetők. Egyikük kezében volt egy nagy csokor virág, amit Zayn elvett. A fiúk körbe álltak, majd megkaptam a csokrot. Meglepetten szorongattam, ahogy őket figyeltem.

‒        Köszönjük, hogy ennyit bajlódtál velünk – mondta Liam, miközben átölelt.

Mindenkitől kaptam puszit, meg ölelést. Niall pár szóban megköszönte, hogy részt vehettünk a műsorban, aztán lementünk a színpadról.

‒        Ezt nem kellett volna, de azért köszönöm – mondtam a srácoknak, amikor már az öltözők felé sétáltunk.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Késő délelőtt ébredtem fel. Éreztem Harry karjait magam körül és hallottam az egyenletes szuszogását. Megfordultam, majd hozzábújtam meleget árasztó testéhez. Így feküdtünk egy jó darabig, mígnem Hazza elkezdte az ébredés jeleit mutatni.

‒        Jó reggelt! – suttogtam és apró puszikat hintettem meztelen vállára.

‒        Neked is – húzott magára – Mennyi az idő? – az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam.

‒        Lassan tíz óra – ültem fel a csípőjére, így a takaró lecsúszott rólam.

‒        Szeretem ezt a felsődet – vigyorodott el a 1D-s pólómat nézve.

‒        Én is imádom főleg a balszélső srácot – előredőltem és csókot adtam hívogató ajkaira, azután lemásztam róla.

‒        Hova szöksz? – ült fel Haz.

‒        Lemegyek, mert éhes vagyok, te is jössz? – pillantottam rá a szekrény előtt állva.

‒        Aha – mászott ki az ágyból.

Felvettem egy aranyos kis ruhát, majd Harryvel együtt lementünk a konyhába, ahol Liamet, meg Niallt találtuk. Éppen palacsintát sütöttek.

‒        Sziasztok! – köszöntünk, mire a két fiú hátrafordult.

‒        Jó reggelt!

‒        Ti mikor keltetek? – kérdezte szerelmem.

‒        Nem rég – válaszolta szöszi.

‒        Segítsünk valamit? – kérdeztem őket figyelve.

‒        Megteríthettek és felébreszthetitek a többieket – mondta Liam, miközben egy palacsintát tekert be.

Haz felment szólni a srácoknak, amíg megterítettem az asztalt. Éppen reggelizni kezdtünk volna, amikor Zayn is leért.

‒        Nézzétek! – mutatta körbe a telefonját. A képernyőn egy cikk volt látható a tegnapi műsorról. – Tök sok helyen írtak a fellépésről és mindenhol azt mondják, hogy nagyon jó volt – mosolygott Zayn.

‒        Ez szuper – sóhajtottam fel megkönnyebbülve – Tegnap ugyan nem mondtam, de nagyon büszke vagyok rátok.

‒        Csatlakozom, szerintem is nagyon jó volt – mondta Shane, majd beleharapott a palacsintájába.

‒        Azt hittem, azért nem mondtad tegnap, mert annyira rossz volt – szólalt meg Niall.

‒        Nem, dehogy! – tiltakoztam – Csak durván sok volt az élmény és ez kimaradt – vallottam be.

‒        Ne szépítsd Emily, ebből már nem dumálod ki magad – röhögött Louis.

‒        Ne már! Nézzétek már ki belőlem, hogy megmondanám, ha szar lett volna – háborodtam fel.

‒        Cicalány ilyesmiben nem hazudna – kelt a védelmemre Shane.

‒        Én elhiszem neked – szólalt meg Zayn.

‒        Kösz, végre valaki – felálltam, hogy töltsek magamnak inni.

‒        Tényleg jó dolgokat írnak – adta vissza a telefont Harry – Gyűjtöttünk egy rakás pénzt a beteg kisgyerekeknek. Szuper érzés, hogy ezt mi hoztuk össze – mosolyodott el. Több annál, ez leírhatatlan érzés.