45.rész - Jobb, ha nem tudod

Sziasztok!

Hogy vagytok, hogy telik a nyár? :) Remélem, követitek az Olimpia eseményeit és szurkoltok a mieinknek :) Gratulálok Szász Emesének, Hosszú Katinkának, Imre Gézának és Kenderesi Tamásnak, csodálatos teljesítmény volt, csak így tovább! Hajrá magyarok! Veletek vagyunk :) Szerda van, és itt vagyok időben a történet folytatásával. Ha tetszett, pipálj, kommentelj és iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Macy ~

Szakadó esőre ébredtünk. Csúnya szürke esőfelhők borították az eget, hajnali sötétség volt kint, pedig már kilenc is elmúlt. Lassan felültem és meglepetten tapasztaltam, hogy Cicalány nincs az ágyban. Hova lett? Kimásztam az ágyból és megindultam az ajtó felé. Épp csak meg akartam fogni a kilincset, amikor elkezdett kinyílni az ajtó. Hátráltam kicsit, majd megláttam Emily barna kobakját. Em hátrahőkölt, láthatóan megijedt tőlem, de aztán rendezte vonásait.

‒        Jó reggelt! – hangjából éreztem, hogy nem rég kelt fel.

‒        Neked is. Minden rendben? – fürkésztem szokásosnál fehérebb arcát.

‒      Igen – bólintott megerősítésként és egy halovány mosolyt erőltetett az arcára. Összehúztam a szemeimet, ahogy elsétált mellettem.

‒        Biztos, hogy jól vagy? – fordultam utána.

‒        Igen – vett ki az egyik táskájából egy pulcsit. Gyanús vagy nekem.

‒        Elmegyek megmosakodni – indultam kifelé a szobámból.

‒        Rendben – hallottam Em lágy hangját, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.

Megmosakodva, megfésülködve, illatosan léptem ki a fürdőből. A szobámba menet összefutottam a mamámmal.

‒        Kicsim, Emilyvel minden rendben? – pillantott rám aggódva.

‒        Azt mondja igen, de én is láttam, hogy nincs túl jól – húztam el a számat.

‒        Nekem úgy hallatszódott, hogy hányt, amikor a fürdőben volt – Ó, meg fog jönni neki. Ilyenkor mindig szarul van.

‒        Ó, akkor már értem, köszi, mama – adtam egy puszit az arcára.

‒        De micsodát? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Nem számít – mentem be a szobámba.

Em már fel volt öltözve és az ágyon ült, amikor beléptem, felnézett rám álmos szemeivel.

‒        Szakad az eső, szóval minden kinti program törölve – ültem le mellé – Lenne kedved visszabújni az ágyba és filmet nézni? – mosolyogtam rá.

‒        Igen – bólintott – Mit fogunk nézni?

‒        Na, várj! – a ruhásszekrényemhez mentem és az aljából kivettem egy kartondoboznyi DVD-t – Ebből tudsz választani – tettem le mellé. Emily rárabolt a dobozra és gyorsan áttúrta.

‒        Megvan a Jurassic Park összes része? – vette ki őket a dobozból.

‒        Aha.

‒        Kérlek, ezek legyenek – nézett rám könyörgő tekintettel.

‒        Jó, rendben – adtam meg magam. Cicalány betegesen rajong az olyan filmekért, amiket nem kifejezetten lányoknak készítenek. Hogy mire gondolok pontosan? Például Star Wars filmek és A Gyűrűk Ura trilógia. Bezzeg arra sose tudtuk rávenni, hogy megnézze az Alkonyatot.

‒        Imádlak! – ugrott a nyakamba ujjongva. Végre tök jó kedve van.

‒        Tedd be a filmet, csinálok pattogatott kukoricát – húzódtam el tőle.

‒        Oké – ugrott le boldogan az ágyról. Annyira gyereklelkű még, olyan könnyű felvidítani.

Cicalány jó kedvűen ette a pattogatott kukoricát, miközben az egyik dínó széttépett valakit. Nem értem, hogy nem bírja a horrort.

‒        Ó, majd el felejtettem! – kiáltott fel hirtelen, ezzel a frászt hozva rám – Beszéltem Danielle-lel, tetszik neki az ötlet, szóval Liam szülinapi bulija egy sütögetés lesz a kertben – újságolta boldogan.

‒        Szuper.

‒        Szerintem is. Dani azt mondta, majd ő meghívja a legközelebbi barátokat és rendeli a tortát is, nekünk marad a kaja intézése, és hogy hova, meg kivel küldjük el Liamet, amíg előkészítjük a terepet – magyarázta.

‒        Van ötleted? – pillantottam rá.

‒        Igen – vágta rá egyből – Be kellene szerveznünk Andyt, neki kéne elcsalnia valahova Liamet. Addig pedig mi többiek elő tudjuk készíteni a húsokat, meg a zöldségeket, amiket megsütünk – mesélte nagy átéléssel.

‒        Rendben – bólintottam – A fiúk tudják már?

‒        Persze, vasárnap beszéltem Danielle-lel, aztán Harryvel megvitattuk a dolgot és ő elvileg már intézkedik.

‒        Oké. Te milyen ajándékot veszel neki? – néztem rá kíváncsian.

‒        Egy Batmanes pizsamát néztem ki neki, beszállsz?

‒        Persze! – vágtam rá gyorsan – Liam imádni fogja.

‒        Hát remélem is – figyelmét újra a filmnek szentelte.

‒        Em, kérdezhetek valamit?

‒        Most is kérdeztél – mosolygott rám.

‒        Harrynek mondtad már, hogy felvettek? – fordultam felé.

‒        Nem – rázta meg a fejét. Homlok ráncolva néztem rá. – Ne nézz így, kérlek! El fogom mondani neki.

‒        És szerinted hogy reagál majd? – kíváncsiskodtam.

‒        Gondolom, szomorú lesz, de nem fogom feladni a sulit miatta. Ezt meg kell értenie – mondta halkan.

‒        Így van – Örülök, hogy végre nem hagyod, hogy más irányítson. Legalább ennyit sikerült tanulnod a Mike-kal való kapcsolatodból.

‒        Azt hitted, hogy ezt már elfelejtettem? – pillantott rám.

‒        Reméltem, hogy nem.

‒        Sosem fogom elfelejteni, azt, amikor megfogadtuk, hogy nem adjuk fel az álmainkat egy fiúért – nézett rám. Mintha a gondolataimban olvasott volna.

‒        Ja, igen. Emlékszem, jót csónakáztunk – mindketten felnevettünk. Tényleg jó volt, leszámítva, hogy beleborultunk a vízbe és ki kellett úsznunk a partra.

‒        Lehet, hogy emiatt egyedül fogunk meghalni? – fordult felém ő is.

‒        Nem, dehogy! – legyintettem – Ha egyedül maradnánk, akkor leszbikusok leszünk, örökbe fogadunk néhány gyereket és tök jó életünk lesz – vigyorogtam.

‒        Őrült vagy – vigyorodott el ő is.

A második részt néztük, ott tartottunk, amikor a dínó a városban randalírozik. Kint még mindig esett, de már nem olyan intenzitással, úgy tűnt, el fog állni az eső.

‒        Amúgy, azt mondtad, majd megbeszéljük Niall szülinapját, amikor jövök. Szóval, mit találtál ki? – pillantott rám.

‒        Igazából arra gondoltam, hogy meglephetnénk egy tortával szűk körben ott a családjával – magyaráztam – De ez csak egy ötlet, még nem végleges. Előbb beszélni akarok a családjával, hogy ők esetleg terveznek-e valamit, ha már Manó úgyis otthon lesz a szülinapján.

‒        Biztos vagyok benne, hogy meglepik valamivel, elvégre húsz éves lesz – tett a szájába egy kis pattogatott kukoricát.

‒        Van benne valami, de majd meglátjuk, mi lesz – vontam vállat.

A harmadik részt is megnéztünk, azután még beszélgettünk pár dologról, majd Em összepakolta a dolgait. Az eső elállt és a Nap egy kicsit kisütött. Úgy tűnik, a fiúk szárazon lépnek színpadra. Visszavittem Cicalányt, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól és én hazajöttem. Alig, hogy beléptem a szobába, a telefonomért nyúltam. Kikerestem azt, akivel beszélni akartam és hívást kezdeményeztem.

‒        Szia, Macy! – üdvözölt az ismerős hang.

‒        Szia, Shane! Beszélnünk kell! – támadtam le.

‒        Oké, miről? – kérdezte.

‒        Mi történt otthon?

‒        Semmi, miért?

‒        Ne hazudj! Mi a baj Emilyék háza táján? – erőszakoskodtam.

‒        Nem kell tudnod – próbált lerázni.

‒        De igen! Cicalány azt hiszi, hogy a barátaink rágtak be rá – magyaráztam.

‒        Nem! – tiltakozott – Ők megbékélnek majd.

‒        Akkor, mi történt? – erősködtem.

‒        Jobb, ha nem tudod.

‒        Shane, ne csináld ezt, a legjobb barátnőmről van szó.

‒        Nem lehet Macy, értsd meg! Jobb, ha akkor tudja meg, amikor hazajön, hagyd még, hogy egy kicsit jól érezze magát! – kérte.

‒        Harrynek is ezt mondtad? – kérdeztem.

‒        Igen. Ami történt, nem lesz rá túl jó hatással, te is tudod milyen érzékeny – bólintottam – Hagyjuk még, hogy boldog legyen Harry mellett – mélyet sóhajtottam.

‒        Rendben.

~ Emily ~

Sötétben úszott minden. Odakint vihar tombolt, ami szörnyen erősen tépte a fákat. A lámpák nem égtek, nem jött fény a szobába. Egyedül voltam, teljesen egyedül. Villámlott, ami pár másodpercre megvilágította a szobát. Rumlis volt, minden szanaszét hevert, dulakodás nyomai látszottak. A hang is megérkezett, egy óriási dörgés formájában, amitől összerezzentem. Miért vagyok egyedül? Hol vannak a többiek? Erős félelem fogott el. Nem akarok itt lenni. Kimásztam az ágyból és megindultam kifelé a helyiségből, vigyázva, hogy lehetőleg ne lépjek bele semmibe. Ahogy megpróbáltam kinyitni az ajtót, a kilincs a kezemben maradt, a nehéz falap pedig nagy robajjal kidőlt. Hangosat sikítottam. A szívem a torkomban dobogott. A szemem már kezdett hozzászokni a bent uralkodó sötétséghez. A folyosó is ugyanolyan képet mutatott, mint a szoba, ahonnan kiléptem. Mintha valami harc folyt volna itt. A padlót az eredetileg a falon lógó képek darabjai borították. Megint villámlott, minek következtében az egyik kép darabját meg tudtam nézni. Harry házában vagyok. De mi a fene történhetett itt, és ő hol van? Zajt hallottam az egyik szoba felől. A szívem nagyon hevesen vert, ahogy lassan elindultam a folyosón. Újra hallottam valami furát a nappali felől és nem tudom miért, de a lábaim önálló életre keltek és arrafelé vittek. Beléptem a helyiségbe, a nappali közepén, velem szemben a vadász állt. Fel akarok ébredni. Még semmi sem történt, de már sírtam, tudtam, hogy baj lesz.

‒        Ezt keresed? – az álmaimban oly sokszor hallott hangja megrémített.

A keze megmozdult és a hosszú kabátja takarásából előhúzott valamit. Ismét villámlott, így a fény láttatni engedte mi van nála. Harry levágott fejét tartotta a kezében.

‒        Nee!!! – a földre rogyva zokogni kezdtem. Nem veheti el tőlem őt is.

Sikítva, sírva ébredtem fel, teljesen egyedül a szobámban. A lámpa kapcsolójáért nyúltam és gyorsan felkattintottam. Barátságos fény vett körül, amely egy pillanatra elvakított. Nem tudtam abbahagyni a sírást, pedig tisztában voltam azzal, hogy minden rendben van körülöttem, mert csak álmodtam az egészet. Vihar sem volt, a lámpák zavartalanul világítottak az utcán. Még mindig sírva botorkáltam ki a folyosóra és benyitottam a mellettem lévő szobába.

‒        Harry – szólongattam a sírástól eltorzult hangon. Bemásztam mellé az ágyba és rázni kezdtem a vállánál fogva – Harry!

‒        Mi az? – felült, miközben feloltotta a lámpát – Mi a baj? – azonnal magához húzott, ahogy észrevette, hogy sírok.

Szorosan öleltem magamhoz. Nem veheti el tőlem. Belemásztam az ölébe és a lábaimmal közre fogtam a derekát. Arcomat a nyakhajlatába temettem, továbbra is szipogva.

‒        Emily, mondj valamit! – kezdte simogatni a hátamat.

‒        Nem akarlak elveszíteni – motyogtam.

‒        Nem fogsz – kezdett el ringatni.

Egy jó darabig így maradtunk, mire kezdtem érezni, hogy megnyugszom. Elengedtem Hazzát, hogy le tudjunk feküdni az ágyba. Haz ránk húzta a takarót, majd a kezembe adott egy zsebkendőt. Felülve kifújtam az orrom, aztán lefeküdtem szerelmem mellé.

‒        Beszélj róla, kérlek! – közelebb csúszott hozzám és puszit hintett a homlokomra.

‒        Rosszat álmodtam – motyogtam.

‒        Elmeséled? – fűzte össze az ujjainkat.

‒        Álmomban meghaltál – suttogtam, miközben egy könnycsepp folyt le az arcomon.

‒        Hé, ne sírj! Csak egy buta álom volt – törölte meg az arcomat – Nem fog valóra válni, ne félj! – húzott magához.

‒        Égve hagynád a lámpát?

‒        Hát persze – nyomott puszit az arcomra – Próbálj meg aludni!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A széken ülve figyeltem, ahogy a srácok próbálnak. Harry nem akart egyedül hagyni, így kénytelen voltam reggel korán felkelni és velük menni. Éppen az Over again-t énekelték, amikor elkezdtem szerelmemnek mutogatni, hogy kimegyek. Magammal vittem a táskámat és kimentem az épületből. Odakint felhívtam Shane-t.

‒        Szia, Cicalány! – jó kedvűen köszönt.

‒        Szia! Tudsz most beszélni? – kérdeztem reménykedve.

‒        Igen. Nem tetszik a hangod, mi a baj? – Annyira jól ismer.

‒        Megint a vadásszal álmodtam – válaszoltam kissé idegesen.

‒        Most ki halt meg?

‒        Harry – hallottam, ahogy Shane mély levegőt vett.

‒        Mit csinált vele? – kérdezte.

‒        Levágta a fejét. Ha behunyom a szemem, látom, ahogy előttem áll és a kezében tartja a fejét – fel-alá járkáltam az épület előtt.

‒        Emily… fel kéne keresnünk valakit – mondta lassan.

‒        Nem! Bőven elég volt egyszer – jelentettem ki. A mama halála után párszor jártam pszicho mókusnál.

‒        Emily, neked akarok jót – Shane könyörgőre vette a figurát.

‒        Attól nem lesz jobb, ha gyógyszert kapok – A mai világban mindent így próbálnak megoldani.

‒        Tudom, hogy nem akarsz bogyókat szedni, de talán, ha beszélnél valakivel, aki ért is ehhez, az jót tenne neked – magyarázta. Olyan jól csinálja.

‒        Nem tudom Shane.

‒        Nem kell egyedül végig csinálnod, ha akarod, ott leszek veled – ajánlotta.

‒        Erre majd visszatérünk, amikor már otthon leszek.

‒        Rendben.

A próba után Hazzával külön váltunk a többiektől. Elmentünk ugyanis megvenni Liam ajándékát. A plázában külön váltunk és én megszereztem a Batmanes pizsamát, míg Harry is szervált ajándékot, de nem volt hajlandó elmondani mit vett.

‒        Kérsz fagyit? – állt meg Haz az egyik cukrászda előtt.

‒        Igen – bólintottam csöppnyi gondolkodás után.

‒        Milyet szeretnél? – léptünk együtt a választékhoz.

‒        Banánosat – mosolyogtam rá.

‒        Csak egyet? – húzta el a száját.

‒        Tudod, hogy nem eszek sokat és egyébként is, vacsora előtt vagyunk – pillantottam rá.

‒        Jó, értettem, akkor én csak kettőt eszek – vigyorgott rám.

‒        Nem azért mondtam, de oké.

A fagyit nyalva kéz a kézben sétáltunk egy nagyot a városban.

‒        Cica?

‒        Igen? – fordultam felé.

‒        Gyakran álmodsz rosszat? – fürkészett zöld íriszeivel.

‒        Attól függ, mi számít gyakorinak – adtam kitérő választ elpillantva róla.

‒        Emily – szorította meg a kezem.

‒        Előfordul – sóhajtottam.

‒        Még mindig nem akarod elmondani, hogy pontosan, mit álmodtál? – kérdezte.

‒        Harry, nem akarok erről beszélni – elengedtem a kezét.

‒        Pedig kellene – visszaértünk a kocsihoz.

Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, amit mondott és beültem az autóba. Ha már ketten is mondják, akkor el kéne gondolkoznom ezen.

Vacsora után egyedül voltam a szobámban. Éppen csomagoltam Liam ajándékát, közben pedig Macyvel beszélgettem Facebookon a holnapról. A srácok beszéltek Andyvel, ő holnap elviszi Liamet gokartozni. Zayn meg Louis fogja beszerezni a kaját, aztán ezeket a házban együtt készítjük elő. Danielle hozza a tortát, még délelőtt. A vendégek négy körül fognak érkezni, ötre Andy is visszaér az ünnepelttel. Ez a hadi tervünk, remélem, hogy végrehajtható lesz. Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki.

‒        Halló?

‒        Szia, Emily! Alyson vagyok a tánciskolából – hallottam az ismerős hangot.

‒        Ó, szia! – nem kicsit voltam meglepve.

‒        Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak – kezdett szabadkozni.

‒        Nincs semmi gond – biztosítottam őt mosolyogva, bár, ezt nem láthatta.

‒        Arról lenne szó, hogy mint azt te is tudod Mrs. Miller kisbabát vár – kezdte.

‒        Igen – helyeseltem.

‒        Szeptember végén lesz nyolc hónapos terhes és attól kezdve nem oktat tovább táncot. Három emberrel akarjuk megoldani a helyettesítését és te lennél az egyik. Elvállalod?

‒        Várj, ezt úgy érted, hogy állandóra kapnék tánccsoportot? – kérdeztem izgatottan.

‒        Igen – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

‒        Ó, te jó ég, hát persze, hogy igen! – Állandó csoport, ezt nem hiszem el!

‒        Remek! Arról, hogy a csoportokat hogyan osztják szét, és milyen időpontokban zajlik az oktatás, később értekezünk majd, de gondolom, addigra már itthon leszel – magyarázta.

‒        Most úgy néz ki, hogy 14-e körül megyek majd haza.

‒        Rendben, ha megérkezel, gyere be a suliba és majd ott egyeztetünk – mondta.

‒        Rendben, nagyon szépen köszönöm – kezdtem hálálkodni.

‒        Ugyan! – állított le Alyson – Te is tudod, hogy jó vagy.

‒        Köszi.