Sziasztok!
Remélem, követitek az Olimpia eseményeit mert a magyar küldöttség nagyon szépen teljesít :) A vízilabdázó fiúinknak üzenném, hogy fel a fejjel és mindent bele az ötödik helyért. A vízilabdázó lányainknak pedig gratulálok nagyon szépen visszahozták a meccset. Szerda van, és itt eléggé rossz az idő, nem érdemes kimenni a házból, úgyhogy hoztam Nektek egy kis unalom űzőt a 46.rész személyében. Kíváncsian várom, hogy mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily
~
Emily ~
Reggel viszonylag korán keltünk. Liam kilenc után nem sokkal készült
elhagyni a házat. Úgy tettünk, mintha ez csak egy átlagos nap lenne és ez
láthatóan bökte az ünnepelt csőrét. Hogy ne érezze magát olyan szarul, és ne is
gyanakodjon, reggeli közben megköszöntöttük. Aztán arról beszéltünk kinek
milyen jó programja van a napra, majd Liam – kicsit talán csalódottan –
elhagyta a házat, amikor megérkezett érte Andy.
‒
Olyan
rosszak vagyunk – mondtam, miközben mindannyian az ablakra tapadva figyeltük,
ahogy elhajtanak.
‒
Hidd el,
így sokkal jobban fog esni neki a meglepetés – mosolygott rám Louis.
Grimaszoltam egyet és átmentem a konyhába. Elvettem az odakészített
cetlit a pultról, majd az éppen belépő Zayn kezébe nyomtam.
‒
Ezeket
kell megvennünk? – szentelte figyelmét a papírnak.
‒
Igen
– bólintottam – Ki tudod olvasni az
írásom? – pillantottam rá.
‒
Aha, de
felhívunk, ha valamit nem értünk – tette el a cetlit.
‒
Rendben.
‒
Akkor mi
leléptünk – kiabálta el magát Louis.
‒
Oké, és
siessetek, nem akarok kapkodva készülni – figyelmeztettem őket.
‒
Igenis!
– szalutált Lou játékosan, majd elhagyták a házat.
‒
Mi mit
fogunk csinálni? – Harry karjai gyengéden a csípőm köré fonódtak.
‒
Megvesszük
a dekorációt – megfordultam, így szemben álltam vele. Haz összeráncolta a
homlokát.
‒
Ezt miért
nem intézhették Zaynék?
‒
Ha
valamit megtanultam az életem során, akkor az az, hogy dekoráció intézését soha
ne engedd át fiúnak – Egyszer
hagytam, hogy Jason csinálja, borzalmas volt.
‒
Szörnyű,
hogy mennyire nem bízol a pasikban – jelentette ki.
‒
Hé, ez
nem igaz, benned is bízom – Többé-kevésbé.
Erre nem mondott semmit, csak megfogta a kezem.
‒
Gyere,
akkor menjünk!
‒
Niall,
eljössz velünk? – fordultam az asztalnál ülő fiú felé, aki csak azért volt
olyan csöndben, mert éppen joghurtot evett.
‒
Nem sokára
jönnek a csajok, szerintem maradok – válaszolta bizonytalanul, miközben a
hátam mögött álló Harryt figyelte. Nem
tetszik ez nekem.
‒
Biztos
vagy benne? – fürkésztem kíváncsian. Végre rám nézett kék íriszeivel, majd
halványan mosolyogva bólintott.
‒
Igen.
‒
Rendben –
nyugtáztam a döntését – Sietünk vissza
– mosolyogtam rá.
Kisétáltunk a házból és beültünk Haz kocsijába, ami a feljárón
parkolt.
‒
Ez meg mi volt? – néztem
szerelmemre, aki beindította a motort.
‒
Micsoda?
– kérdezett vissza.
‒
Az előbb
bent. Miért nem akartad, hogy Niall velünk jöjjön? – az arcvonásai arról
árulkodtak, hogy nem sikerült meglepnem a kérdéssel.
‒
Csak
kettesben akartam lenni veled – válaszolta nyugodtan. Mintha nem töltenénk egymással éppen elég időt.
‒
Biztos,
hogy nem ütötte fel a fejét megint a féltékenység? – szigorú tekintettel
néztem rá.
‒
Igen.
‒
Helyes,
mert nem adtunk okot arra, hogy féltékenykedj – jelentettem ki
magabiztosan. Azóta, hogy összevesztünk
emiatt, szöszivel csak a táncpróbákon voltunk „kettesben”, persze csak akkor,
ha eltekintünk a táncos lányoktól. Hazza nem szólt semmit, miközben
felhajtott az útra. – Szeretném, ha
többet nem csinálnál ilyet. Komolyan úgy érzem, hogy Niall fél tőled.
‒
Ez
hülyeség! – tiltakozott.
‒
Nem az
– szálltam vitába – Szeretném, ha nem
védenél ilyen görcsösen a barátaidtól – nem néztem rá, úgy ejtettem ki a
szavakat.
‒
Rendben
– sóhajtott fel. Na, ugye, csak van
valami abban, amit mondok.
‒
Köszönöm
– nyomtam puszit az arcára.
Ezután nem beszéltünk és a beálló csend az előző téma miatt kissé
feszült volt. Igyekeztem ezt megszüntetni, ezért engedélykérés után rádiót
kapcsoltam. Egy számomra ismeretlen dal csendült fel benne, így nem is
próbálkoztam kitalálni, ki énekli és mi a szám címe. Lassan megérkeztünk az úti
célunkhoz. A papírboltban nem sok időt töltöttünk. Gyorsan megvettük a színes
lufikat, a krepp papírt, meg a boldog 20. szülinapot feliratot, amit Harry
erőltetett nagyon, bár fogalmam se volt, hova akarta kifeszíteni.
Mire visszaértünk a házba, a csajok már ott voltak egy kivétellel.
Perrie sajnos csak a bulira tudott elszakadni az énekesnői kötelezettségeitől.
A lányokkal elkezdtük a dekorációt csinálni, míg Niall és Cicus a tábortűz
helyét tette rendbe. A házba és az udvarra is tettünk lufi csokrokat, meg krepp
papír csíkokat. A boldog 20. szülinapot feliratot Haz végül két fa közé
feszítette ki. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, a Nap gyönyörűen sütött.
Mikor végre Zayn, meg Louis is megérkezett a vásárolt dolgokkal,
mindannyian neki fogtunk az ételek előkészítésének. Közben azért kutyafuttában
megejtettük az ebédet, valamint én elkezdtem muffinokat gyártani. Csoki
darabkásat, meg tiszta csokisat is csináltam és áldottam az eszemet, amiért
mindenből többet vetettem a fiúkkal, mert Danielle teljesen elfelejtette a
pogácsákat. Kicsit túlizgulta a szerelme szülinapját.
Tíz perccel négy előtt minden készen állt arra, hogy megérkezzenek a
vendégek. Ők lassan, de biztosan meg is érkeztek, majd öt körül befeszült a
hangulat, mert Andy még nem jelzett nekünk. Végül negyed hatkor Dani
telefonhívást kapott. Bezsúfolódtunk a nappaliba és lélegzet visszafojtva
vártuk, hogy bejöjjenek.
‒
Nyugi,
kiszolgálom magam, menj fel! – hallatszódott be Andy hangja.
‒
Oké –
nyugtázta Li, majd meghallottuk közeledő lépteit. Ahogy belépett, egyszerre
kezdtünk el kiabálni:
‒
Boldog szülinapot!
Az első sokk után az ünnepelt láthatóan meghatódott. Olyan cuki
volt, hogy így reagált. Mindannyian megölelgettük, majd Macyvel és Eleanorral
elrohantunk a behűtött pezsgőkért. A nappaliban kitöltöttük őket, azután
koccintottunk Liamre. Felmentem az emeletre az ajándékért, majd Macyvel gyorsan
átadtuk a még mindig kicsit sokkos fiúnak.
‒
Reméljük,
hogy tetszeni fog – mondtuk tökéletesen egyszerre.
‒
Jaj,
lányok nem kellett volna – bontotta ki a csomagolást – Na, ne! Ez nagyon király! – ölelt át mindkettőnket.
‒
Cicalány
ötlete volt – mosolygott rá Mac.
‒
Sejtettem,
hogy örülni fogsz neki – mosolyodtam el én is.
Átadtuk Liamet a többi barátjának és lassan kiszivárogtunk a kertbe. A
tábortűz fő felelőse Louis lett, aki egész este vigyázott a tüzünkre. Sültek a
husik, meg a zöldségek, fogyott az ital, szólt a zene és remek volt a hangulat.
Liam egész este mosolygott, nagyon jó volt látni, hogy ennyire tetszett neki a
meglepetés.
Már majdnem nyolc óra volt, amikor Li felvágta a tortáját, ami egy
nagyon egyszerű téglalap alakú gyümölcs torta volt. Harryvel egymás mellett
ülve ettük a süteményt.
‒
Kéred a
szamócáimat? – pillantottam rá.
‒
És te a
banánomat? – jelent meg egy perverz vigyor a képén.
‒
Disznó
– vágtam oldalba. Hogy tudsz mindig erre
gondolni?
‒
Bocs Cica
– bújt közelebb hozzám – Igen, ide
adhatod – nyújtotta a tányérját.
Áttúrtam a gyümölcsöt, majd kivittem a tányéromat a konyhába. Odabent
találkoztam Eleanorral, aki az arckifejezéséből ítélve épp valami piát hajtott
fel.
‒
Hű, te
mit iszol? – ráncoltam össze a homlokomat.
‒
Konyakot,
te is kérsz? – vette el az üveget a pultról. Basszus, még mindig nem békültek ki Louis-val.
‒
Nem,
köszi – utasítottam vissza.
‒
Biztos?
Pedig úgy tudtam, te bírod a piát – töltött magának.
‒
Ma
valahogy nem kívánom.
‒
Láttam,
hogy a pezsgőből is csak menteset ittál – lehúzta a konyakot.
‒
A
pezsgőért nem vagyok oda – El tölteni akart még egyet, de elvettem tőle az üveget – Elég lesz ennyi.
‒
Nem,
kérem az üveget! – nyújtotta a kezét.
‒
Eleanor,
ez nem megoldás – figyelmeztettem, amikor Louis belépett a konyhába.
Letette a tányérját a pultra, és egy villanásra egymásra néztek a
barátnőjével. A köztük lévő feszültség tapintható volt. Rémülten figyelve
vártam, hogy lesz-e valami, de nem történt semmi, mert Lou megfordult és
elhagyta a helyiséget.
‒
Szuper
– dünnyögte El.
‒
Szeretnél
beszélgetni? – kérdeztem kedvesen mosolyogva.
‒
Aha –
pillantott rám könny fátyolos szemekkel.
Felmentünk a szobámba, ahol letelepedtünk az ágyamra. Eltelt némi idő
csendben és azt reméltem, Eleanor meg fog szólalni, de amióta fent voltunk csak
a szobámat tanulmányozta, meg az ölében pihenő kezeit. Megköszörültem a
torkomat, amivel sikerült magamra vonnom a figyelmét.
‒
Gondolom,
nem jössz velünk holnap – sóhajtottam fel.
‒
Nem –
a barna hajú lány megrázta a fejét – Amúgy
sem mentem volna, Louis ezen rágott be.
‒
Miért?
‒
Az
egyetem miatt. Készülök a következő félévre. Lou pedig a fejébe vette, hogy
azért nem akarok vele menni, mert nem szeretem eléggé – El sírva fakadt.
‒ Ez
baromság – gyorsan átöleltem – Basszus,
hogy gondolhat ilyet? Hiszen látszik, hogy mennyire szereted.
‒
Valamiért
ő ezt nem látja – szorított magához.
‒
Próbáltátok
ezt megbeszélni? – kérdeztem óvatosan.
‒
Igen, de
csúnyán összevesztünk – szipogott.
‒
Szeretnéd,
ha beszélnék vele?
‒
Nem –
húzódott el tőlem.
Az éjjeliszekrényemhez nyúltam és vettem el róla zsebkendőt, amit
Eleanor kezébe nyomtam.
‒
Biztos?
– fürkésztem könnyes arcát.
‒
Igen
– kifújta az orrát – Köszönöm –
tudtam, hogy ezt most úgy mindenre érti.
‒
Szívesen
– Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
– Gyere, mosd meg az arcodat –
felálltam az ágyról és a fürdőszoba felé invitáltam. Rendbe tette magát, majd
egy kis sminkkel segítettem eltakarni a sírás nyomait.
‒
Nagy
mosolyt, ne lássa senki, hogy baj van – biztattam, ahogy lefelé mentünk a
lépcsőn.
A nappaliban hangosan szólt a zene és egy kisebb csoport táncolt is
középtájon a széttologatott bútorok között.
‒
Gyere,
táncoljunk! – hajoltam El füléhez.
Ő mosolyogva bólintott és beálltunk a csapatba. Hamarosan Macy
csatlakozott hozzánk, így jó hangulatban, hármasban toltuk tovább. Egyszer csak
megérkezett Danielle meg Perrie is.
‒
Hé, miért
nem szóltatok nekünk is? – kiabált Dani, ahogy jó kedvűen beállt hozzánk.
‒ Na,
gyerünk, mutassuk meg, hogy kell ezt csinálni! – Perrie magabiztosan kezdte
el rázni a csípőjét.
Vigyorogva követtük a példáját. Szinte
hihetetlen, de igaz, a 1D barátnők ötöse éppen olyan jól kijön egymással, mint
maguk a srácok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy buli kellős közepén
is inkább egymás társaságában vagyunk, nem pedig a többiekkel bulizunk.
Öt számmal később Macyvel kiváltunk a körből és kimentünk az udvarra.
A tábortűz körül is remek volt a hangulat. Harry mellé ültem és adtam egy apró
csókot a szájára, miközben Mac Niall mellé telepedett le, hasonlóan üdvözölve
szerelmét.
‒
Mi a
helyzet? – dobta át a kezét a vállamon.
‒
Bent megy
a tánc – vontam vállat.
‒
Tudom,
Zayn mondta, hogy jól toljátok – vigyorodott el – Egy részét fel is vette.
‒
Ez
komoly? – pillantottam rá.
‒
Igen, és
nem fogja letörölni – jelentette ki.
‒
Nem azért
kérdeztem, csak meg akarom kérni, hogy küldje át nekem – magyaráztam. Kellenek az emlékek arról, hogy milyen jó
volt itt.
‒
Biztos
átküldi – nyomott puszit az arcomra – Jól
érzed magad?
‒
Igen
– mosolyogtam rá – És ahogy elnézem,
Liamnek is jó a hangulata – a ház felé nézve láttam, amint éppen csókot
vált Danielle-lel.
‒
Jó munkát
végeztünk – állapította meg, miközben fejemet a vállára hajtottam – Fáradt vagy?
‒
Egy
kicsit – figyeltem a szépen lobogó tüzet. Megpuszilta a homlokomat.
‒
A
tortázás után eltűntél, történt valami?
‒
Eleanorral
felmentünk a szobámba – sóhajtottam fel – Tudnál beszélni Louis-val?
‒
Már túl
vagyok rajta – felnéztem rá – Rávettem,
hogy beszéljenek.
‒
Hogy
sikerült? – kérdeztem kíváncsian.
‒
Azt
mondtam neki, ne utazzon el úgy, hogy haragban vannak.
‒
Jó barát
vagy – mondtam őszintén.
‒
Tudod, én
mutattam be őket egymásnak, sohasem fogom levenni róluk a kezemet.
Éjfél előtt nem sokkal kerültünk ágyba egy nagyon hosszú, de szuper
nap után. Nem aludtam el rögtön, megvártam, amíg Hazza végzett a zuhanyzással
és csatlakozott hozzám az ágyban. Szoros ölelésbe zárt és lassacskán elaludtam.
Otthon voltam, de nem
Coventryben, hanem a mamáék házában, ahol gyerekeskedtem. Palacsinta illatot
éreztem és a vendégszobából, ahol voltam, megindultam a konyha felé. Oda beérve
a régi látvány fogadott, minden úgy volt, ahogy a mama halála előtt, mintha a
nagynénémék meg sem csinálták volna az átalakítást. A mama is ott volt,
palacsintát csinált. Hirtelen megfordult és a tekintetünk találkozott. Meleg
barna szemeivel végig nézett rajtam és elmosolyodott, amikor felé indultam.
‒
„Mama! – kiáltottam és a karjaiba vetettem magam.
‒
Emily, hogy megnőttél – az emlékeimből ismerős hangtól
megborzongtam.
Észrevettem magamat az ajtó
üvegében. A mama nem öregedett egy napot sem, de én nem fiatalodtam vissza, a
tizennyolc éves énem nézett vissza rám az üvegről.
‒
Gyönyörű lány lettél – húzódott el tőlem – Miket beszélek, mindig is gyönyörű voltál – hintett puszit a
homlokomra.
‒
Mama, úgy hiányzol – folyt végig egy könnycsepp az arcomon,
amit ő azonnal letörölt.
‒
Tudom Angyalom, ahogyan azt is, hogy nem
azért álmodsz velem, hogy ezt elmond. Mi a baj Kicsikém?
‒
Oda fog égni a palacsinta – szipogtam. A mama azonnal megfordult és
elrántotta a serpenyőt aztán elzárta a gázt.
‒
Ez nem sokon múlt – fordult vissza egy mosollyal az arcán.
‒
Ehetünk palacsintát? – ültem le az asztalhoz.
‒
Hát persze, Angyalom – mosolyodott el. Együtt betekertük a
palacsintákat, majd enni kezdtünk. – Szóval,
mi történt?
‒
Emlékszel, amikor a vadásszal való álmaimról
meséltem neked? – pillantottam
rá.
‒
Igen – bólintott megerősítésként. Nem tudtam mennyit meséltem, ezért az
elején kezdtem, és ő végig figyelmesen hallgatott engem.
‒ Kicsi voltam még, amikor álmodni kezdtem
vele és eleinte szerettem, mert gyakran megmutatta, ha dolgozatot írtunk vagy
feleltünk. Ilyenkor az adott tantárgy tanítója általában megsérült az álmomban
a vadász által. Aztán a sérülésekből gyilkosságok lettek, ahogy nőttem egyre
durvábbakká váltak és már számomra fontos személyek szerepeltek benne. Megálmodtam
a cicám halálát és néhány héttel később megmérgezték. A keresztszüleimmel is
álmodtam, majd nem sokra rá elhagytak és többet nem is néztek felém. A te
betegségedet is megálmodtam, de azt hittem, bízhatok anyában, így nem féltem – pillantottam rá.
‒
Tudod, hogy ez nem csak az ő döntése volt – fogta meg a kezem.
‒
Nagyon kérlek, ne védd őt! – néztem egyenesen a szemeibe.
‒
Te akarod, hogy védjem őt, ez a te álmod – szorította meg a kezem. Mély levegőt
vettem.
‒
Több mint két hónapja a vadász megölte anyát
és apát. El fognak válni, már egy ideje érzem. Apa tett sok rossz dolgot,
anyunak azt hiszem, szeretője van, és már régóta utálok otthon lenni. Ez
megmérgezi az ottani légkört. Nem csodálom, hogy Jason olyan gyorsan
összeköltözött a barátnőjével –
éreztem, ahogy egy meleg könnycsepp utat tör magának. Nagyot nyeltem, próbáltam
visszatartani a többit.
‒
Nincs semmi baj Angyalkám, nyugodtan
sírhatsz – még mindig fogta a
kezem.
‒
Pár napja a barátomat ölte meg a vadász és
félek, mert nem tudom, hogy ez mit jelent.
‒
Kis Angyalom, lehet, hogy nincs közös
jövőtök – a mama hangja szomorú
volt.
‒
Lehet, de tudod, mit nem értek? – pillantottam rá.
‒
Micsodát?
‒
A vadász engem sohasem bánt, mindig csak
azokat, akiket szeretek. Miért nem engem bánt helyettük? – elhúztam a kezem és megtöröltem az
arcomat.
‒
Nem tudom, de valahogy át kellene venned
tőle az irányítást – a
tekintetünk találkozott.
‒
Ezt hogy érted?
‒
Idáig mindig csak vártad, hogy megtörténjen,
amire álmodban figyelmeztetett és emiatt nagyon féltél – magyarázta.
‒
Ez igaz – ismertem el.
‒
Szembe kell szállnod vele, mert nem sokára
sokkal fontosabb dolgaid lesznek.
‒
Mama, mire gondolsz? – ráncoltam össze a homlokom.
‒
Nem sokára megérted” – mosolygott rám. Tompán hallani kezdtem az
ébresztőm hangját. Ne, még maradni akarok.
Fáradtan és szomorúan állítottam le a zenét. Közelebb bújtam Harryhez,
aki egyből átölelt.
‒
Jó
reggelt!
‒
Neked is!
– motyogtam, megeresztve egy fáradt sóhajt.
‒
Mi a
gond? – simogatta meg a karomat.
‒
Csak a mai programon gondolkoztam.
‒
Hát igen,
lesz dolgunk, de a repülőn majd aludhatunk – nyomott puszit a hajamba.
‒
Kezdjünk
bele! – ültem fel, magammal húzva a takarót.
‒
Cica, még
maradhatunk egy kicsit – nyúlt a kezem után.
‒ Ha most
visszafekszek, én bealszom, de te még maradhatsz, addig én megmosakszom –
másztam ki az ágyból.
Ahogy kijöttem a fürdőből, Hazza azonnal le is váltott. Felöltöztem,
majd elkezdtem a ruháimat a bőröndömbe pakolni.
‒
Ilyen sok
cuccal jössz? – állt meg a hátam mögött Harry.
‒
Nem,
mindent összepakolok. Niall szülinapja után szeretnék hazamenni – néztem
fel rá.
‒
Oké –
az arckifejezése nem azt tükrözte, amit mondott – Ha akarod, majd visszajövök veled.
‒
Nem
akarsz inkább a családodhoz menni, ott úgyis lesz pár szabad napotok? –
nyúltam egy újabb ruhadarabért.
‒
Nem
tudom, majd még meglátom – válaszolta. Egészen
jól fogadta.
Délelőtt rendbe tettük a házat, meg a kertet, ebéd után pedig mindenki
elkezdett pakolni, mert hatkor indult a gépünk Írországba. A nap nagy híre
volt, hogy Eleanor és Louis végre kibékült, amit mi sem bizonyított jobban,
minthogy El csak ebéd után ment haza. Lassan megérkezett Macy is és segített
nekem minden cuccomat eltenni.
A repülő út zavartalanul telt, biztonságosan landoltunk. Az előzetes
tervek alapján hotelben lettünk elszállásolva, még Niall meg Macy is, mert
holnap már koncert van, ezért maradniuk kellett. Lepakoltunk a szobáinkban és mind egyetértettünk abban, hogy ma már sehova sem
szeretnénk menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése